Azt hiszem, részeg vagyok. Nem vagyok biztos benne, még sosem voltam részeg, de hirtelen megértettem, mit jelent a „spicces” szó. Magabiztosnak érzem magam, mintha az egész világ a lábaim előtt heverne.

Megittam vagy hét felest különböző márkájú alkoholokból, de lehet, hogy nyolcat vagy tízet, nem vagyok biztos benne, háromnál abbahagytam a számolást.

– Úristen, annyira vicces vagy, Dee – mondta Chloe, és olyan erősen nevetett valamin, amit mondtam.

– Igyunk még egy kört? – kérdezte egy lány, talán Abby.

– Még szép, ezt én állom... ó, várjunk, ez egy buli, minden ingyen van – mondtam komoly hangon, és az egész asztal harsány nevetésben tört ki.

– Szerintem neked már elég volt, Dee – mondta Michael, a srác, akinek az ölében ültem, és a karjával visszatartott, amikor megpróbáltam felállni.

– Úgy gondolod? – kérdeztem, a hátamat a mellkasának döntve.

– Aha. Szükségem van egy kis levegőre, jössz velem? – suttogta a fülembe.

– Hmm – egyeztem bele, felálltam és megigazítottam a ruhámat.

Megfogta a kezem, és kivezetett. A fő klubhelyiség zsúfolt volt, ahogy elhaladtunk mellette. Emberek táncoltak a parketten.

– Szerinted kaphatok egy kis vizet? – kérdeztem, hirtelen valódi vízre szomjazva.

– Természetesen. Gyere velem.

Átvezetett a táncoló tömegen, és nem, ez nem volt szórakoztató. Meg mertem volna esküdni, hogy valaki megfogta a fenekemet.

Amikor a bárhoz értünk, Michael szerzett nekem egy pohár vizet.

Néhány másodperc alatt lehúztam.

– Úgy tűnik, tényleg szomjas voltál – mondta, furcsán nézve rám.

– Igen. – Felnéztem rá. Olyan jóképű, szőke haja majdnem eltakarja csillogó zöld szemét.

Hogy nem vettem észre, hogy ilyen közel áll?

– Tényleg gyönyörű vagy ma, Dee – suttogta, és éreztem, hogy a hőség az arcomba szökik.

– Honnan tudod a nevem? – böktem ki.

Pár pillanatra meglepettnek tűnt.

– Egy iskolába járunk, és szerintem elég jó fej vagy – mondta lassan.

– Köszönöm – mondtam, félrenézve. – Ki kell mennem a mosdóba. – Ezt teszi az emberrel a sok folyadék.

– Rendben, itt megvárlak.

Megfordultam és megkerestem a mosdót, ami könnyen ment, elvégeztem a dolgomat, és kijöttem.

Ahogy visszasétáltam a klubba, észrevettem Chloét és Lydiát, amint felém tartanak, valószínűleg ők is a mosdóba igyekeztek.

– Hé, Dee, te és az a helyes pasi eltűntetek egy időre, meg kellett néznünk, jól vagy-e – mondta Lydia; ő nem tűnt annyira részegnek.

– Michaelnek hívják, és ezt te is tudod – mondtam, miközben a táncparkett felé sétáltunk.

– Le sem tudta venni rólad a szemét – jegyezte meg Chloe.

– Mindketten csak képzelődtök.

– Igen, mondj, amit akarsz. Táncolunk? – kérdezte Lydia, de ez inkább kijelentés volt, mert már elkezdett engem és Chloét is a táncparkett közepe felé húzni.

– Még szép! – kiáltotta Chloe.

Még sosem táncoltam nyilvánosan, de mivel senki sem tudta, ki vagyok, hát miért ne.

Chloe a levegőbe dobta a kezét, miközben a csípőjét rázta.

Lydia valami hasonlót csinált, mindketten mellettem álltak kétoldalt. Mintha védőállást vettek volna fel, én pedig középen voltam.

Így úgy döntöttem, követem a példájukat. Nem ismertem a dalt, még abban sem voltam biztos, hogy angolul van-e, de jó volt az üteme, és néhány másodperc múlva már együtt mozogtam a ritmussal.

Jobb kezem a levegőben, a bal a derekamon, miközben a csípőmet ráztam.

Az első dal véget ért, és egy másik vette át a helyét. A harmadik dal közepére a tömeg a táncparketten megritkult. Csak Chloe, Lydia és én maradtunk. Meg néhány pár itt-ott.

Éreztem a rajtam lévő tekinteteket, furcsa volt, mint egy simogatás, és valamiért úgy döntöttem, körülnézek.

A szemem megakadt egy magas férfin. Várjunk, férfiasnak tűnt, nem tudom, hány éves lehet. Az arca igazán gyönyörű volt, erős állkapocs és magas arccsont, ajkait szigorú vonalba préselte, egyenes orr, a haja pedig hátra volt zselézve.

Az arca kifejezéstelen volt, pontosan az, amit pókerarcnak neveznék; olyasmi, amit én sosem tudnék összehozni, még akkor sem, ha az életem múlna rajta.

De nem hiszem, hogy valaha is nézhetne ki vonzóbban. Nem mintha ismerném, vagy ilyesmi.

Ami zavart, az a szeme volt: olyan kék, hogy hamisnak tűnt. Valahogy dühösnek látszott, mintha haragudna valamire. A tekintete olyan intenzív volt, hogy egyszerre akartam elfordulni és tovább nézni.

Csak a szeme mutatott bármiféle érzelmet. Égett és mégis olyan hideg volt egyszerre.

A szemembe bámult, mintha ismerne.

Minden porcikája Veszélyt sugárzott, nagy V-vel. És nekem most, vagy soha, nem volt szükségem semmiféle problémára.

– Nézz el, Dee, csináld most! – suttogtam magamnak, még mindig a zenére mozogva. Elfordítottam a tekintetem.

A pillantásomat oldalra csúsztattam, a klub bejárata felé.

És megakadtam egy korombeli lányon.

Ő is dühösnek tűnt, szikrákat szórt a szeme felém; őszintén szólva, ha a tekintet ölni tudna, már két méterrel a föld alatt lennék. Mintha halálos ellensége lennék. Pedig nem is ismertem. De a legkevésbé sem érdekelt.

Volt valami a hidrogénszőke hajában, ami ismerősnek tűnt, csak nem tudtam rájönni, mi az.

És aztán belém hasított a felismerés, mint egy tonna tégla: az a Szőkeség... ismerem őt. Körülbelül két éve nem láttam. Az egyik oka annak, hogy elhagytam a családot. Az unokatestvérem, Katharina.

Gyorsan elfordultam. – A fenébe! – káromkodtam az orrom alatt.

El kell tűnnöm innen, most. Mielőtt felismer.

New York összes klubja közül pont ebbe kellett eljönnie, és pont ma.

Lydiát és Chloét kerestem, de úgy tűnt, párba álltak valami srácokkal. Mikor történt ez? Majdnem felkiáltottam. Talán akkor, amikor a fekete ruhás pasit bámultam, mint egy kukkoló. A francba!

Gyorsan menekülőutat keresve úgy döntöttem, odasétálok a zsúfolt bárhoz, talán ott elvegyülhetek.

Biztosan rossz munkát végeztem a beolvadással, vagy a tervem volt pocsék, mert ahogy a bárhoz értem, valaki megragadta a karomat, és erővel megfordított.

Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat a térdig érő, magassarkú csizmámban. Csak majdnem.

– Jobban teszed, ha távol tartod magad a pasimtól, te ribanc. – Ismerem ezt a hangot.

Felpillantva egy gyilkos pillantással találkoztam: Katharina állt előttem, füstölögve; ha ez egy rajzfilm lenne, gőz jönne ki a füléből.

– És ne merészelj hozzám érni, különben úgy pofon váglak, hogy a jövő hétig repülsz, értve? – mondtam az arcába.

A szeme elkerekedett.

– Lola? – Megdöbbentnek tűnt.

– Igen, Kat? – kérdeztem hűvösen.

– Mi a fészkes fenét keresel itt, úgy öltözve, mint egy kurva?

Micsoda cafka! A ruhám több bőrt takart, mint az övé.

– Szerinted mit csinálok? Tévét nézek? – kérdeztem gúnyos hangon.

– Ne merészelj így beszélni velem! Tudja az anyád, hogy kurválkodsz ahelyett, hogy iskolában lennél? Végül is nem lennék meglepve, mindketten rongyok vagytok... – Meg sem vártam, hogy befejezze a mondatot. Lendítettem a kezem, és bemutattam a tenyeremet az arcának; a feje hátracsapódott.

A fenébe is, égett a tenyerem, de annyira megérte.

Egy pillanatig tántorgott, majdnem a fenekére esett, de elkapott egy széket, és megtartotta magát.

Azonnal talpra állt, és tudtam, hogy abban a pillanatban nekem fog esni. Le akartam hajolni vagy kitérni, de tudtam, hogy sosem mozdulnék elég gyorsan.

Így hát behunytam a szemem, várva, hogy elszabaduljon a pokol, de az ütés sosem érkezett meg.

– Elég! – csattant valaki hangja, amitől hideg futkosott a hátamon. És csukott szemmel is tudtam, kihez tartozik ez a hang.

– Az a hülye ribanc megütött! – üvöltötte Kat, mint egy őrült nőszemély.

Kinyitva a szemem rájöttem, miért nem ért el hozzám Katharina: valaki lefogta. Az őrülten jóképű férfi állt pár méterre tőlem. Hála Istennek, szerettem volna, ha ez így is marad.

– Mersz itt jelenetet rendezni? – kérdezte halálosan nyugodt hangon.

Jó, hogy nem nekem szegezte a kérdést.

– Ő kezdte! – majdnem sikította a lány.

– Te jó ég, nem kell kiabálni, senki sem süket, tudod? – mondtam halkan, de láthatóan mindenki hallotta, mert most én voltam a figyelem középpontjában.

Csak ki kellett nyitnom a nagy számat.

– Vigyétek ki innen – mondta a férfi, anélkül, hogy levette volna rólam a szemét, és a srác, aki Katot fogta, kérdés nélkül engedelmeskedett.

Bárki is volt ez a férfi, áradt belőle a „ne-húzz-újat-velem” kisugárzás. Én pedig éppen most készültem megtudni, hol lakik az Úristen.

– Köszönöm – mondtam, és elindultam mellette, hogy eltűnjek a fenébe innen.

Megragadta a karomat. – Nem olyan gyorsan. – Majdnem elájultam.

Meg mertem volna esküdni, hogy áramütést éreztem ott, ahol a bőre az enyémmel érintkezett. A fogása határozott volt, de meglepően gyengéd.

– Jössz velem – mondta, és elindult kifelé a klubból.

– M-mi? É-én öö, nem csináltam semmit – dadogtam.

Szép munka, Dee, ezzel közvetve elmondtad neki, mennyire félsz.

Oké, mély levegő, találj ki valamit. Már majdnem az ajtónál van.

– Várj! – mondtam, és megvetettem a lábam.

Megfordult, és kérdőn felvonta a szemöldökét. Istenem, ki csinál ilyet?

– Én öö, nem mehetek el a barátaim nélkül – böktem ki; nem is volt hazugság.

– Majd küldök valakit értük. – Megfordult, és ezúttal nem állt meg. Amikor kiértünk, egy fekete autó felé sétált, és kinyitotta az anyósülés ajtaját. Kizárt, hogy beleegyezzek, hogy bárhová is menjek vele. De nem kérdeztek. Egyik pillanatban még álltam, a következőben már az autóban voltam.

– Kösd be magad – csak ennyit mondott, mielőtt becsukta az ajtót.

Mi a fene?

Egy perccel később már a vezetőülésben ült, és az autó elindult.

Kényelmetlenül éreztem magam ilyen közel hozzá.

Egyedül vele.

Egy férfival.

– Ki vagy te? Hová viszel? Azért van, mert megütöttem Katharinát? Nem akartam, csak nagyon felhúzott. Sajnálom, oké, most már elengedhetsz? – kérdeztem hadarva. Oké, teljesen bepánikoltam.

– Mindig ennyi kérdést teszel fel?

– Nem.

– Jó.

– Válaszolsz rájuk?

– Nem.

– De miért?

– Mert én fogom feltenni a kérdéseket, értve?

Nem hiszem, hogy kérdezte, de azért bólintottam.

– Jó. Mi a neved?

– Dolores. – Sosem használom a keresztnevemet, de a fene egye meg, ha hazudni mernék neki. A csontjaimig hatolt a félelem.

Elégedettnek tűnt a válaszommal.

– Most magyarázd el, mi a fenét kerestél egy klubban táncolva, így öltözve – mondta olyan nyugodt hangon, amitől kirázott a hideg.

Miért kérdezi?

– Nem értem, mire gondolsz.

Leparkolta az autót egy üresnek tűnő telken.

Kinyitotta az ajtaját és kiszállt. Én is így tettem. Csak én a kocsinak dőltem, és néhány másodperc múlva ő ott állt előttem.

– Miért nem vagy iskolában? – Honnan tudott erről? A családban csak néhány ember tudott a tanulmányaimról.

– Kiszöktem – mondtam kis hangon.

– Miért? – Nem bírtam a hideg tekintetét, így félrenéztem.

– Semmiért – feleltem halkan.

– Nem kérdezem meg még egyszer – meredt rám fentről.

– Szórakozni akartam, mint egy normális ember. Kérlek, ne mondd el senkinek, hogy láttál. – A szigora enyhült.

– Hányszor? – Istenem, olyan közel állt, muszáj volt ilyen közel lennie?

– Micsoda?

– Hányszor mentél el így öltözve? – A szeme végigsiklott a testemen, elidőzve bizonyos helyeken, mint a mellkasom, a derekam, a csípőm és a lábaim. A tekintete felért egy érintéssel, és hirtelen zavarban éreztem magam.

– Miért érdekel? – majdnem kiabáltam frusztrációmban. Nagyon kényelmetlen helyzetbe hozott.

Sokatmondó pillantást vetett rám.

– Ez az első alkalom – mondtam, félrenézve.

– Ne hazudj nekem.

– Esküszöm.

Valami megrezrent. A zsebébe nyúlt, és elővett egy telefont. Néhány másodpercig nyomkodta, majd visszatette a zsebébe.

– Egyáltalán miért teszed fel nekem ezeket a kérdéseket? Nem vagy az apám, csak azért, mert a család része vagy, még nem parancsolhatsz nekem. – Úgy nézett ki, mintha forgatni akarná a szemét, vagy le akarna lőni.

– Menjünk – mondta, és az autó eleje előtt a vezetőoldali ajtóhoz sétált.

Mivel tényleg nem volt más választásom, én is beszálltam.

– Nem vagyok a családod része – mondta, miközben kihajtott a telekről.

Furcsa. Úgy tűnt, sokat tud rólam.

– Hát akkor ki vagy? Fogsz... – nagyot nyeltem – fogsz bántani?

Rám nézett néhány másodpercig, mielőtt válaszolt volna.

– Nem.

Még a hangja is szexi volt és büszke, mint ő maga. Várjunk, most azt mondtam, hogy a hangja szexi volt? OK, szóval hivatalosan is elment az eszem.