A fejem annyira, de annyira fáj. Meg akarok halni. Épp most fejeztem be a matekvizsgámat. A szám még mindig olyan, mintha vatta lenne a nyelvemen.

– Miért is egyeztem bele, hogy elmenjünk bulizni a záróvizsgák előtti napon? – kérdeztem magamtól, miközben visszasétáltam a kollégiumba.

Lydia és Chloe már végeztek és korábban leadták a lapot. A tippem? Hogy visszamenjenek a koleszba aludni. Ez volt az én tervem is.

És kinyitva az ajtót, jól sejtettem: Lydia félig az ágyán feküdt, alsóteste a padlón lógott. És Chloe? Róla nem tudok nyilatkozni, a nyaka igazán kitekeredett pózban volt.

Még mindig mindketten az egyenruhájukban voltak, úgy látszik, nem volt idejük átöltözni.

Én is így tettem; az ágyam mellé hajítva a hátizsákomat, bebújtam és hozzábújtam a párnámhoz.

***

Valaki rázta a vállamat.

– Dee.

Kérlek, hagyj békén.

– Dee!

Talán ha figyelmen kívül hagyom, békén hagy.

– Ébredj fel, Dolores, vagy Isten engem úgy segéljen, megfürdetlek.

– Urgh! Jól van – mondtam, és felkeltem.

Lydia állt előttem, aranyszőke haja tiszta káosz volt. Chloe jött ki a fürdőszobából, egy tál vizet tartva.

– Nincs szükség a vízre, már fent vagyok – mondtam, mindkét kezemet megadásra emelve.

– Beszélnünk kell – mondta, és letette a tálat egy székre.

– Rendben – mondtam, és törökülésbe helyezkedtem.

– Szóval a tegnap este nagyon kemény volt – kezdte Lydia.

– Ühüm.

– Mi történt? – kérdezte Chloe ellentmondást nem tűrő hangon.

– Annyira aggódtunk, azt hittem, valaki elrabolt vagy ilyesmi. A csajos esték első számú szabálya: maradjunk együtt – szidott le Chloe.

– Sajnálom, oké? – Mit mondjak nekik?

– Aztán azok a dögös öltönyös pasik majdnem erőszakkal tuszkoltak be minket abba az autóba, mondván, hogy hozzád visznek. Azt hittem, elrabolnak!

– Sajnálom, oké? – mondtam kis hangon. Mit fogok mondani nekik?

– Az egyik pillanatban még ott voltál, a következőben meg? Bumm! Halálra aggódtuk magunkat. Én például azt hittem, elraboltak, vagy halott vagy valahol egy árokban – korholta Chloe.

– Csatlakozom – mondta Lydia, legyintve.

Mindketten felé fordultunk és rámeredtünk.

– Tényleg sajnálom, egy kis zűrbe keveredtem. – Gyorsan ki kell találnim valamit, nem igazán mondhatom el nekik a dolgot a családdal.

Az üres telek után tegnap este az út visszafelé a Sötét és Veszélyessel telt – és igen, elhatároztam, hogy mostantól így hívom. Sötét, mert minden sötét volt vele kapcsolatban, a szénfekete hajától a fekete-fekete öltönyig, ami feszült izmos karjain. És ami a veszélyest illeti, senkinek sem kellett mondania, hogy veszélyes, a pokolba is, minden porcikája veszélyt üvöltött. Nagyon csendes veszélyt.

Inkább arról volt szó, hogy nagyon keményen próbáltam nem bepánikolni és nem sikítani torkom szakadtából.

Azt is meg akartam kérdezni tőle, hová visz, aztán úgy döntöttem, mégsem teszem.

Amikor félrehúzódott, egy másik SUV állt előttünk. Ott találtam Chloét és Lydiát; rémültnek tűntek, és ahogy kiszálltam az autóból, ők is ugyanezt tették, majd miután megkérdezték, jól vagyok-e, visszasétáltunk az akadémiára, és lábujjhegyen beosontunk a kollégiumba.

Már azelőtt elaludtam, hogy a fejem a párnát érte volna, de nem azelőtt, hogy kaptam volna egy „ezt-még-kibaszottul-meg-kell-magyaráznod” pillantást Chloétól.

Ami visszavezet ehhez a beszélgetéshez.

Olyan pillantást vetettek rám, ami azt üvöltötte: „nos?”.

– Az unokatestvérem meglátott, és el akarta mondani a szüleimnek – úgy döntöttem, az igazat mondom, vagy legalábbis részeket belőle.

– Hűha! Úgy érted, a szőke? – kérdezte Lydia.

Bólintottam.

– Ne vedd sértésnek, de úgy nézett ki, mint egy ribanc – mondta Lyd.

– Nem veszem annak, egy első osztályú szuka – horkantottam fel.

– Szóval, a klub tulajdonosa a családom barátja, így elvitt kocsival. – Tudtam volna jobb kifogást kitalálni? Kizárt, hogy ezt bevegyék.

– Mmm, ennek van értelme – mondta Chloe, és bólintott.

Tényleg?! Próbáltam semleges arckifejezést vágni.

– De komolyan, Dee, sosem mondtad, hogy ennyi dögös pasit ismersz. Úgy értem, így már érthető! Sosem olvadozol a cuki srácoktól itt az akadémián, mert már láttál sokkal dögösebbeket is! – kiabálta Lydia.

– Ez annyira igaz, egy ideig azon tűnődtem, nincsenek-e petefészkeid – mondta Chloe rezzenéstelen arccal, haját hátradobva.

– Ez annyira, de annyira undorító – mondtam, miközben mindannyian nevetésben törtünk ki.

– De tényleg, ha nem pánikoltam volna be az egész emberrablós dolog miatt, ráugrottam volna az egyikre. – Chloe és én is Lydiára bámultunk.

– Mi van? Ne mondjátok, hogy még nem fantáziáltatok arról, hogy elrabolnak, és vad, állatias szexet nyomtok egy görög istennek kinéző pasival – mondta tágra nyílt szemekkel.

– Micsoda?! – sikítottam, és a nevetés folytatódott.

****

– És kezdődjön a pakolás! – mondta Chloe hamis francia akcentussal.

– Argg! – horkantott fel Lydia.

Nevetve ráztam a fejem, és a szekrényemhez sétáltam.

Jó dolog, hogy nem volt sok ruhám.

Egy nagyon gusztustalan beszélgetés után a szexuális fantáziákról a barátnőimmel, megéheztünk, és elmentünk az ebédlőbe.

Chloe és Lydia a „gazdag” kölykök asztalához húzott, ahol újra láttam Michaelt. Megkérdezte, miért nem mentem vissza a buliba a mosdólátogatásom után. Azt mondtam neki, hogy Lydia és Chloe vissza akartak menni az akadémiára, ezért eljöttünk.

Ezután elérhetőségeket cseréltünk. Ölelések és puszik váltása közben mindenki elbúcsúzott. Néhány diák még a könnyeit is törölgette. Terveket szőttek a találkozásokra. Kicsit szomorú volt.

Most visszatértünk a kollégiumi szobáinkba pakolni, mert holnap mindenki elhagyja az akadémiát.

A ruháim főleg ujjatlan felsőkből, haspólókból és pulóverekből álltak. Sok rövidnadrág, leggings és melegítőnadrág.

Ez volt az egyik olyan alkalom, amikor örültem, hogy nincs hatalmas ruhatáram, mint a barátnőimnek, különösen Lydiának.

Az egyetlen probléma a művészeti kellékeim lesznek. Esküszöm, nem tudtam, hogy ennyi van belőlük.

– Nos, ki kell dobnom őket. – Vontam meg a vállam.

Miután kidobtam, amire nem volt szükségem – ami rengetegnek bizonyult –, besétáltam a szobámba, és egyenesen az ágyam felé vettem az irányt.

– Kész vagy? – kérdezte Lydia, miközben felhúzta a cipzárt az ötödik bőröndjén, és kifújta a levegőt.

– Hm – bólintottam, és az ágyamra zuhantam.

– Jó éjt, Dee.

– Jó éjt, Lyd – és mély álomba merültem.