Alexander Blackwell sok mindenről volt híres Willowcrestben: a vagyonáról, a külsejéről, a hírnevéről, miszerint ő a rosszfiú, akit minden történet megpróbál megragadni, de sosem sikerül igazán. A türelem azonban nem szerepelt a listán. Mégis, Zoe Harringtonért – a barátnőjéért – megpróbálta. A hangsúly a próbálkozáson volt.

A Casa Lounge volt a szokásos helye esténként, a tökéletes menedék az illegális meccsei előtt. Ma este azonban nem lett volna szabad itt lennie. Kevesebb mint két óra múlva jelenése volt a ringben, de Zoe születésnapja volt. És Zoe megkapta, amit Zoe akart – az esetek többségében.

Hátra dőlt a boxban, lustán körözött a whiskyjével a poharában, miközben nézte, ahogy Zoe egy új arccal beszélget, csillogó ruhája második bőrként feszült rajta. Szégyentelenül dörgölőzött a fickóhoz – Dicksonhoz, vagy mi a franc a neve. Egy új arc Willowcrestben, aki nyilvánvalóan nincs tisztában azzal, ki is az az Alexander.

A látvány nem zavarta; semmi, amit Zoe tett, nem tudta igazán kihozni a sodrából. Kapcsolatuk a káoszból táplálkozott. Alexander félmosolyra húzta a száját, figyelve a lány műsorát; inkább szórakoztatta a dolog, mint bármi más. Tesztelte őt, mint mindig.

Amikor Zoe végre rájött, hogy a játszmái nem hozzák ki a sodrából a férfit, odasétált hozzá, teljes harci díszben duzzogva.

– Már nem is vagy féltékeny – nyavalyogta, és mellé huppant.

Alexander felnézett a poharából, hangja nyugodt és hűvös volt. – Mit vársz tőlem, törjem be valami szerencsétlen orrát?

A lány duzzogása elmélyült. – Mióta érdekelnek téged az emberek?

– Nem érdekelnek.

– Pontosan erről beszélek! – fonta keresztbe a karját, dühösen meredve rá. – Olyan... unalmas vagy mostanában.

Alexander csak hümmögött válaszul, figyelme ismét a tömeg felé tévedt. De aztán a tekintete megakadt valakin. Egy Turneren.

Ott nevetgélt a munkatársával a bárpultnál. Mosolya beragyogta egyébként egyszerű vonásait, egyenruhája makulátlan és visszafogott volt. A puszta látványa irritálta a férfit.

Valóban fontolóra vette, hogy megkérje a barátját, a hely tulajdonosát, hogy rúgja ki a lányt, amikor felvették.

– Haver, miért vennél fel egy Turnert?

– Mert csinos.

– Akkor is egy Turner.

– Nem lesz az, amikor a csinos ajkai a farkamon lesznek.

– Most komolyan?

– Ugyan már, meg akarom kóstolni az összeset.

A férfi pislogva tért vissza a valóságba, álla megfeszült. Mindent tudott a Turnerekről. Mindenki tudott róluk Willowcrestben. Egy család, amelynek semmi keresnivalója nem volt ebben a városban.

– Úgy érzem, kezd kialudni a szikra köztünk.

Alexander felsóhajtott, félig figyelve, miközben újabb kortyot ivott az italából. – Ezt mondod minden nap, bébi.

– Most komolyan gondolom. Szerintem... több játékra van szükségünk.

A férfi felvonta a szemöldökét, és letette a poharát. – Játékok? Zoe, egész októberben hármasban csináltuk. Mi maradt még?

A lány előredőlt, ajkát a férfiéhoz nyomta, hangja játékos suttogássá halkult. – Azt akarom, hogy most extrémek legyünk.

Alexander félrebillentette a fejét, enyhe derűvel figyelve a lányt. – Te őrült vagy.

– Mindketten azok vagyunk. – A lány édesen elmosolyodott, szemeiben huncutság csillant.

A férfi hátradőlt és felsóhajtott. – Mi a nagy ötleted ezúttal?

– Szakítunk egy hónapra – kezdte a lány, és a mosolya kiszélesedett. – Mindketten randizunk valaki újjal. Te lefekszel vele, én lefekszem az enyémmel.

Alexander hitetlenkedve bámult rá. – Te hivatalosan is megbolondultál.

– Ó, ugyan már! Jó móka lesz – erősködött Zoe. – Úgysem mintha nem találnánk mindig vissza egymáshoz.

– És mi haszna van ennek a játéknak? Vagy ez csak a te kifacsart elképzelésed a szórakozásról?

– Hogy felpezsdítsük a kapcsolatunkat! – mondta a lány, mintha ez nyilvánvaló lenne. – És – tette hozzá kacsintva – nemet mondasz a szülinapi ajándékomra, ha nem egyezel bele.

– Azt hittem, egy párizsi bevásárlókörutat akarsz – húzta el a száját a férfi.

A lány legyintett. – Meggondoltam magam.

Alexander felsóhajtott, és megdörzsölte a halántékát. – Rendben.

Zoe szinte visított örömében, és az ölébe mászott, hogy megcsókolja. – Köszönöm, kicsim!

– Már most megbántam – motyogta a férfi a lány ajkai ellenében.

– Oké, oké, válasszunk! – mondta Zoe izgatottan pattogva. Szemei körbejárták a társalgót. – Őt ne. Őt se. Ó – őt!

Alexander követte a tekintetét, pohara megállt a levegőben. Szemei Mia Turneren állapodtak meg, és majdnem félrenyeelte az italát.

– Egy Turnert? – kérdezte hitetlenkedve.

Zoe lelkesen bólintott. – Aha. Azt hallottam, ő más, mint a nővérei. Lucas bepróbálkozott nála, és a csaj kikosarazta. Képzeled? Talán még kihívást is jelentene neked.

Alexander határozottan megrázta a fejét. – Nem megyek egy Turner közelébe sem, Zoe.

– De hát csinos – érvelt Zoe.

– Akkor is egy Turner.

– Alex, légyszi!

– Nem, Zoe, nem dugom a farkam egy Turnerbe.

Zoe lebiggyesztette az ajkát, és a körmeit kezdte vizsgálni. – Jól van. Ha nem akarsz játszani, rendben. De akkor a szülinapom tönkre van téve.

Alexander felmordult. Bármilyen kifacsart is volt a kapcsolatuk, szerette Zoét. Együtt nőttek fel, gyerekkori barátokból lettek szeretők. És bár a lány az őrületbe kergette, nem tudta elképzelni az életét nélküle.

– Rendben – engedett végül.

Zoe felragyogott, és a nyakába vetette magát. – Igen! Köszönöm, bébi! Oké, most te jössz. Válassz nekem valakit.

Alexander hátradőlt, és végigmérte a termet. Szemei Jeremy-n állapodtak meg – egy helyi üzletemberen, aki hamarosan vőlegény lesz. Gonosz vigyor görbítette el az ajkait. – Őt.

Zoe a homlokát ráncolta. – Jeremy-t? Ő nem házasodik jövő hónapban?

– Még jobb – felelte Alexander simán. – Ahogy te mondtad, a játék édesebb, ha nehezebb a győzelem.

Zoe elvigyorodott. – Te beteg vagy, Alex.

– Blackwell vagyok, bébi.