~ Damon ~

– Biztos lehetsz benne, hogy viszonzom a szívességet – mondta Damon, pillanatokkal azelőtt, hogy elhagyta a helyszínt. Hallotta a rendőrségi szirénákat a háttérben, de még így is szakított időt arra, hogy beszéljen a lánnyal.

– Ne törődj vele, csak menj – mondta a lány. Még nála is aggodalmasabbnak tűnt.

– Ó, nem. Damon Van Zandt sosem felejt – mondta végül a férfi.

Damon vetett még egy pillantást a lányra, mielőtt eltűnt az éjszakában. A szemei voltak a legigézőbb dolgok, amiket valaha látott. Kékek voltak, némi ibolyaszín árnyalattal. Sosem látott még ilyen rejtélyes, fenséges szemeket.

Amikor Damon azt mondta neki, hogy nem felejti el, arra utalt, hogy lekötelezettjének érzi magát, amiért a lány segített nekik elmenekülni. Még aznap éjjel, amint a Van Zandt klán visszatért a birtokra, Damon két feladatot tűzött ki. Az első az volt, hogy találják meg a téglát, aki beköpte őket a zsaruknak. A második feladat az volt, hogy derítsék ki a lány személyazonosságát, és Damon küldjön neki egy kis ajándékot viszonzásul. Nem tartott sokáig az embereinek elvégezni ezt a két munkát. Másnap reggelre, még teljes nyolc óra sem telt el, és mindkét feladatot elvégezték.

– Főnök – köszöntötte Liam Damont az irodájában. Damon a reggeli kávéját itta Adriannel, és a híreket böngészték. Semmi sem volt arról, hogy a rendőrség rajtaütött volna a Unionon, ami azt jelentette, hogy elég jól eltüntették a nyomaikat.

– Megtaláltátok a patkányt? – kérdezte Damon, anélkül, hogy felnézett volna a papírokból.

– Igen, uram.

– Mit csináltatok vele?

– Nincs többé, uram – bólintott Liam megnyugtatóan. – Eltakarítottuk. Nyomtalanul.

– Helyes – mondta Damon egyszerűen.

– Kinek dolgozott? – kérdezte Adrian.

– Csak egy kispályás bűnöző volt Jersey Cityből, aki pénzt akart szakítani – felelte Liam. – Nincs kapcsolata más családokkal.

– Biztos vagy ebben? – kérdezte Damon.

– Igen, ellenőriztük. Nagyon alaposan.

– És azt hittem, ezt megtettétek, még mielőtt elkezdtük volna a találkozót? – Damon egy pillantást vetett Liamre, aki ösztönösen nyelt egyet.

– Nagyon sajnálom, főnök. Ez soha többé nem fordul elő. Megduplázom a biztonságiakat – mondta Liam.

– Még szép, hogy ilyesmi soha többé nem fordulhat elő – gúnyolódott Adrian. – Ha nincs az a pincérnő, majdnem lekapcsoltak minket a zsaruk. Tudod, milyen kínos lett volna?

– Igen, teljesen értem – Liam csak leszegni tudta a fejét, mivel pontosan tudta, hogy alaposan elszúrta.

– Ez kibaszott amatőr szarság – mormogta Damon. – Kezdem azon tűnődni, hogy egyáltalán el tudod-e végezni a munkádat, Liam.

– Ez soha többé nem fordul elő, ígérem, főnök – Liam szemei azonnal visszaszegeződtek rá. – Az életemre esküszöm.

Damonnak elég volt egyetlen pillantást vetnie Liam szemébe, és tudta, hogy a férfi nem viccel. Hamarabb halna meg, minthogy hagyná, hogy ilyesmi újra megtörténjen.

– Rendben, elmehetsz – mondta Damon.

Liam bólintott, és megfordult. De mielőtt elérte volna az ajtót, Damon újra megszólalt.

– Elintézted a második dolgot is, amit kértem?

Liam gyorsan visszafordult. – Igen. Elküldtük neki a pénzt, a virágokat és az üzenetet. Pontosan úgy, ahogy kérte, főnök.

– Helyes – mondta Damon. – Akkor menj.

Liam kiment a szobából, Damon pedig ott maradt bizalmas tanácsadójával. Damon visszatért az újságolvasáshoz, de érezte Adrian szúrós tekintetét.

– Virágot vettél neki? – kérdezte Adrian. – Sosem néztelek volna romantikus alkatnak.

– Megmentette a seggünket, gondoltam, leszek egy kicsit rendes – nevetett fel Damon, és összecsukta az újságot.

– Rendes, mi? – gúnyolódott Adrian. – Igen, ez vall rád.

Damon meg sem sértődött a beszóláson. Abból ítélve, ahogy a körülötte lévő lányokkal bánt, sosem a „rendes” típusnak ismerték. Hiszen soha nem is szólította a nevükön ezeket a lányokat. Csak számokat osztott ki nekik, és úgy váltogatta a lányokat, mint a nyakkendőit.

– Van egy kis időm a következő találkozóm előtt. Küldd be az egyeskémet és a ketteskémet, légy szíves – mondta Damon Adriannel, amivel pontosan igazolta a férfi állítását.

– Még dél sincs, és máris megjött az étvágyad – viccelődött Adrian, miközben az ajtó felé indult. Damon csak unottan bámult rá. – Máris itt lesznek, főnök.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Damon hete és az üzlet zökkenőmentesen virágzott tovább. A kis incidens a Unionban még az újságokba sem került be, így a hírnevük továbbra is makulátlan volt. Damon élte a napjait, ahogy szokta: intézte az üzleti ügyeket, tervezte a terjeszkedést, és élvezte a szabadidejét a gondosan kiválasztott női társaságával.

Ám az incidens óta Damon nehezen tudta a megszokott módon élni az életét. A nappalok rendben voltak, de az éjszakák furcsán teltek. Azon kapta magát, hogy a lányról és a szemeiről álmodik, és nyugtalanul, felzaklatva ébredt. Az álmok mindig ugyanúgy kezdődtek. Ő a hosszú folyosón sétált, Violet pedig vele szemben jött. Késztetést érezett, hogy beszéljen vele, így feltette a kezét, és elállta az útját.

– Szóval, mit keres egy ilyen lány egy ilyen helyen?

*

*

*

- - - - - Folytatása következik - - - - -