– Tisztázzunk valamit: csak egyetlen nő van az életemben, és mindig is csak ő lesz. Ennek fényében nem alhatok veled egy ágyban – sziszegte olyan gyűlölettel, hogy összerezzentem az intenzitásától.

Pislogva néztem fel rá; határozottan nem ezt vártam tőle. – Tessék?

Tényleg azt mondta, amit hiszek, hogy mondott? Alig ismertük egymást, és máris házasok voltunk. Akkor miért hitte, hogy el kell fogadnom valami ilyesmit?

Összeszűkítette a szemét. – Nem alszunk egy ágyban.

– Nem mintha én egy ágyban akarnék aludni veled. Hazugságok... oké, ki mondta ezt? Figyelmen kívül hagytam a belső hangot, és folytattam a kirohanásomat. – De miért egyeztél bele ebbe a házasságba, ha már volt egy nő az életedben? – követeltem a választ. Mindkettőnket megkímélhetett volna ettől a szörnyű egyezségtől, ha egyszerűen megállítja ezt az esküvőt, és azzal a szörnyű nővel marad.

Elbambult mellettem, a távolba meredve. – Nem tartozom neked magyarázattal.

Mekkora tuskó! Most már hivatalosan is férj és feleség voltunk, és ő nem tartozott nekem magyarázattal?

– Akkor mit vársz, hol aludjak? – kérdeztem dühösen.

Szemei végigsiklottak a testemen, mielőtt összeszorította volna az állkapcsát, és elfordította a tekintetét. – Már elintéztem, hogy hozzanak egy másik ágyat a szobába, még ma este itt kell lennie – közölte száraz hangon.

Mielőtt válaszolhattam volna, kopogás szakította félbe a boldogtalan beszélgetésünket.

– Gyere be! – szólt ki Austin, arca még mindig elégedetlenül komor volt.

– Felség – szólalt meg a szobalány, arca elvörösödött, ahogy lesütötte a szemét. – A király kéri az ön és a menyasszonya jelenlétét a dolgozószobájában. Azt mondta, sürgős, és azonnal menniük kell.

Austin rám pillantott, és anélkül, hogy megvárta volna a kérdéseimet, máris elindult kifelé a szobából. Sietve kellett követnem, hogy el ne tévedjek.

..................................................

– Miről van szó, anyám? – érdeklődött Austin, végigmérve a körülötte zajló előkészületeket.

– Apáddal megbeszéltük, és úgy döntöttünk, az lenne a legjobb, ha rendeznénk egy üdvözlő partit Lucy tiszteletére, ahol bemutatjuk őt mint a feleségedet.

Austin is, én is megmerevedtünk a hír hallatán. Soha nem rajongtam a partikért, mindig rendkívül kényelmetlenül éreztem magam rajtuk. Utáltam a furcsa bámulást vagy a pletykákat hallgatni rólam, ahogy azt gyakran tapasztaltam otthon.

– Azt hittem, megegyeztünk, hogy nem csináljuk ezt – fakadt ki Austin; hangulata minden másodperccel romlott, nem is hittem volna, hogy ez lehetséges.

– Ennek előbb-utóbb meg kellett történnie, Austin, jobb, ha még ma este túlesünk rajta. Ezenkívül Lucy megérdemel egy rendes fogadtatást.

– Nos, Lucy, már elrendeztük neked egy teljesen új ruhatárat. Amikor visszatérsz a szobádba, egy ruha vár majd az ágyon, azt viseld ma este.

– Igen, felség.

– Nem, édesem, hívj csak Lisának.

– Engem pedig Jeremynek – jelentette ki a király meleg mosollyal.

Visszamosolyogtam rájuk, hálásan, hogy végre egy szerető család vesz körül, a herceget leszámítva persze.

........................................................

Austin szemszöge:

A falkának óvatosabbnak kell lennie a kastély körül most, hogy Lucy itt van, és fogalma sincs a vérfarkasokról. Éreztem, ahogy a gyűlöletem újra fellángol iránta; csak folyamatosan felforgatja mindenki életét, pedig még csak most érkezett.

– Mindenki itt van – jelentette Alex.

– Helyes – válaszoltam, mindenki felé fordulva. – Ez a gyűlés Lucy hercegnő érkezésével kapcsolatos. Teljesen fogalmatlan arról, hogy vérfarkasok vagyunk, vagy hogy egyáltalán létezünk, éppen ezért senkinek sem szabad vérfarkas alakban mutatkoznia a közelében. Mostantól mindenkinek óvatosan kell közlekednie a kastélyban, hogy soha ne jöjjön rá – jelentettem be, mire a falka felzúdult.

– Miért kell ezt tennünk egy jöttmentért? – követelte Anthony; ő mindig ellenezte, amit mondtam, szóval ez nem volt újdonság számomra.

– Igen – értett egyet mindenki más is.

– Nézzétek, biztosíthatlak titeket, hogy senki sem dühösebb emiatt nálam, de nem felejthetjük el, hogy ő az egyetlen oka annak, hogy a királyságunk megmenekült. Ez nemcsak érte van, hanem a falkánk biztonságáért is. Nem hagyhatjuk, hogy egy ember tudjon rólunk – érveltem.

– Alfa, van egy kis gond – szakított félbe Alex.

– Mi a baj? – kérdeztem éberen; sosem szakított félbe, hacsak nem volt komoly az ügy.

– Most kaptuk a hírt, hogy egy kóbor farkas van szabadlábon, és egyre közelebb ér a kastélyhoz, miközben beszélünk.

– Miért érzem úgy, hogy van még valami? – kérdeztem, figyelve a feszült testtartását.

– Alfa – kezdte –, azt hiszem, Lucy hercegnő a kastély kertjében van.

A szemem a szavaira rászegeződött, a farkasom hirtelen nyugtalanná vált, és vajon félelmet éreztem? A farkasom még soha életében nem félt semmitől.

Mi a fene történik?

Mielőtt bárki válaszolhatott volna, átváltoztam farkassá, és a kastély felé száguldottam.

Oda kellett érnem hozzá.

MOST!

.................................................

Lucy szemszöge:

A palota kertje gyönyörű volt, sokkal szebb, mint az otthoni. Beszívtam az előttem lévő pompás vörös rózsák illatát, és felsóhajtottam. A növények közelsége valahogy mindig segített békére lelnem, és ez most sem volt kivétel.

A gondolataim akaratom ellenére visszakalandoztak Austinra. Már megint eltűnt a kastélyból. Vajon azzal a nővel lehet? A gondolat, hogy vele van, olyan módon fájdította meg a szívemet, ahogy még sosem éreztem, ami abszurd volt. Alig ismertem a herceget, miért volt máris ilyen hatással rám? Még csak most érkeztem, és minden alkalommal zavart, ha nem tudtam, hová ment, és időnként azon kaptam magam, hogy remélem, megpillantom őt. Valami a bensőmben otthon érezte magát, amikor a közelben volt.

A mellkasomra tettem a kezem, pont a szívem fölé, és erősen megnyomtam, remélve, hogy ez valahogy segít az ott érzett fájdalmon.

Mi baj van velem?

Egy hangos vonyítás hallatszott az erdőből, közvetlenül a kertek mellől, én pedig a sokktól nekitántorodtam az egyik fának.

Mi volt ez?

Várjunk... én most morgást hallottam?

Maya rohant ki két másik sráccal, akiket még nem láttam; elviharzottak mellettem ki az erdőbe, míg Maya hátramaradt.

– Mi a baj? – kérdeztem riadtan.

– Ó, semmi, ami miatt aggódnod kellene, édesem – biztosított. – A bátyáim csak szeretnek... öhm... futni egyet az erdőben minden este.

– De biztonságos ez? Épp egy vonyítást hallottam... mintha egy farkas lett volna.

– Ó. Biztosan félrehallottad, Lucy, nincsenek farkasok az erdőnek ezen a részén.

– Biztos vagy benne?

Tudtam, mit hallottam.

– Igen, most pedig menjünk be, hogy felvehesd a ruhádat, és kicsípjük magunkat estére.

Az este emlékeztetője elég volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmemet arról, amit az imént hallottam. Legalábbis egyelőre.

..................................................................

A szemem végigmérte az előttem lévő ruhát, és az arcom hirtelen lángba borult... azt akarták, hogy ezt vegyem fel? Az anyaga puha vörös bársony volt, mélyen dekoltált mellrésznél, és hosszú hasítékkal az alján. A ruha rendkívül szexi volt, és soha nem viseltem még ehhez foghatót.

Gyorsan belebújtam; a sminkemet és a hajamat már elkészítette az egyik segítő. Döbbenten vizsgáltam a tükörképemet: ki ez? Még sosem néztem ki ilyen gyönyörűnek és csábítónak.

Egy hosszú sóhajjal kiléptem a szobából, és elindultam a folyosón.

Bekukucskáltam a fal mögül, hogy felmérjem a tömeget, és azonnal visszahőköltem. Az egész terem tele volt, és a királyi családon kívül abszolút senkit sem ismertem. Utáltam tömegben lenni, valahogy mindig sikerült bolondot csinálnom magamból.

Néhány másodpercnyi habozás után végül meggyőztem magam, hogy lépjek ki a rejtekhelyemről mindenki szeme elé. Sok szempárt éreztem magamon, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne fussak vissza a szobába.

Hirtelen hangos morgás tört fel a tömegből, és a szemem elkerekedett, ahogy rájöttem, kitől származik.

Austin.