Kathleen halvány mosollyal fordult vissza. – Nem áll szándékomban belekeverni magát, Williams doktornő.

Ezzel elindult kifelé.

Quinn arcán könnyek csorogtak végig.

Kathleen édesanyja volt a mentora, mégsem tudott segíteni a lányán.

Nem tudta, hogyan nézhetne így a mentora szemébe (ha élne).

Amikor Kathleen kijött a szülészetről, megmutatta Tysonnak a kezében lévő leletet. – Nézze meg jól. Nem vagyok terhes, szóval most már elmehet.

Amit mondott, kellemetlen helyzetbe hozta Tysont.

– Hová tart, Macariné? Elviszem oda. – Itt elhallgatott, majd halkabban hozzátette: – Macari úr utasított rá.

– Nem szeretem, ha követnek. Mondja meg Samuelnek, hogy meglátogatom a Nagymamát, de most más dolgom van – jelentette ki Kathleen.

– Értettem. – Tyson bólintott.

Kathleen megfordult és elment.

Két lépés után rájött, hogy ottfelejtette a telefonját, ezért visszament érte.

Amikor újra kijött, valaki a nevén szólította, megállítva őt.

– Kathleen. – Nicolette hangja ütötte meg a fülét.

Kathleen megdermedt. Hogy futottam össze pont vele?

Csendben megfordult, és Nicolette-re nézett, aki kórházi hálóinget viselt, és kissé sápadtnak tűnt.

Még így is gyönyörű volt.

Bár fizikailag hasonlítottak, a kisugárzásuk teljesen eltérő volt.

Kathleen csábító volt, de volt benne valami ártatlan.

Nicolette ezzel szemben pusztán öntelt volt.

A két nő világokra volt egymástól.

Kathleen összeráncolta a homlokát, és megkérdezte: – Mit keresel itt?

Nicolette fagyosan nézett vissza rá. Irigység villant a tekintetében. – Leukémiával vettek fel a kórházba.

– Leukémia?

– Samuel intézte el, hogy felvegyenek ide. – Nicolette gúnyosan elmosolyodott. – Ó, tényleg, úgy hallottam, hogy a leukémia kezelését ebben a kórházban a te szüleid fejlesztették tökélyre.

Szavai undort váltottak ki Kathleenből. Nem tetszett neki a gondolat, hogy Nicolette azt a kezelést kapja, amit a szülei tökéletesítettek.

– Sok sikert a kezeléshez akkor – mondta Kathleen érzelemmentesen.

Indulni akart, de Nicolette ismét megállította. – Add vissza nekem Samuelt, Kathleen.

Kathleen megállt.

– Ha nem ragadod el, én mentem volna hozzá Samuelhez három évvel ezelőtt. Miattad voltunk elválasztva annyi éven át, és most emiatt van ilyen állapotban a testem. Még mindig azt tervezed, hogy kisajátítod? Hiszen nem is szeret téged! – folytatta Nicolette.

Kathleen arca rezzenéstelen maradt. – Micsoda vicc. Ha el akar válni, akkor neki kellene erről beszélnie velem. Miért te mondod ezt? Ennyire gyáva lenne?

Az igazság az volt, hogy tudta: Nicolette csak azért mondta ezt szándékosan, hogy provokálja őt, és tudassa vele, mennyire törődik Samuel Nicolette-tel.

Bár Kathleen tisztában volt ezzel, ez nem változtatott azon a tényen, hogy fájt.

Végül is annyi éven át szerette a férfit.

– Samuel csak sajnál téged – mormogta Nicolette összeszorított fogakkal. – Azt hiszed, természetes, hogy Samuellel vagy, csak mert elvesztetted a szüleidet, és az idős Macari asszony kedvel téged. De úgy tűnik, elfelejtetted, hogy a férfi nem szeret. Még egy kicsit sem!

– Hogy lehetsz ebben ilyen biztos? – vágott vissza Kathleen.

Nicolette megdöbbent ennek hallatán.

– Miért érne hozzám, ha nem szeretne? – folytatta a gúnyolódást Kathleen.

Nicolette kissé megremegett. Épp ekkor Kathleen mögé nézett. – Samuel?

Kathleen egy másodpercre megdermedt, majd nyugodtan elmosolyodott. Úgy látszik, végül mégis beugrottam a csőbe.

Megfordult, és a hideg, jóképű férfi látványa fogadta.

– Kivizsgálásra jöttem. Már megyek is – mondta Kathleen.

– És mi lett az eredmény? – kérdezte Samuel fagyos hangon.

Kathleen előhúzta a laborleletet, és a férfi öltönyzsebébe gyűrte. Vigyorral az arcán válaszolt: – Ne aggódj. Nem vagyok terhes.

Samuel enyhe kellemetlen érzéssel a szívében vette el a jelentést.

Az igazat megvallva, reménykedett.

Azonban az érzés hamar elillant.

– Nos, mivel nem vagy terhes, beszéljük meg a jövőt – javasolta közömbösen.

– Biztos vagy benne, hogy itt akarsz erről beszélni? – Kathleen sértődöttnek tűnt. – Még nem is ettem semmit, csak hogy eljöhessek a vizsgálatra.

– Menj enni akkor – válaszolta Samuel szenvtelenül.

– Vigyél el. – Kathleen elmosolyodott. – Evés közben beszélhetünk.

Samuel melegség nélkül bámult a szemébe. – Ne trükközz.

Kathleen kuncogott, ami zene volt a füleknek. – Ha azt tettem volna, mostanra már térden állnál a Nagymama előtt. Csak annyit kérek, hogy tarts velem egy ebédre.

Samuel összeráncolta a homlokát.

– Elmehetsz vele, Samuel. Megvárlak a kórházban – szólt közbe Nicolette, megértést színlelve.

Kathleen kivirult, és megragadta Samuel karját. – Ha ön mondja, Miss Yoeger. Akkor menjünk. Van itt a közelben egy hely, amit már régóta ki akartam próbálni.

Nicolette mérgezett tekintettel figyelte, ahogy karöltve elindulnak.

Samuel ránézett, és így szólt: – Menj vissza a kórterembe és pihenj. Hamarosan visszajövök.

– Rendben. – Nicolette az ajkába harapott. – Siess vissza. Ebédeljünk együtt.

– Rendben. – Samuel bólintott.

Kathleen kirángatta a férfit, és elmentek a közeli étterembe, amit említett.

Elvett egy étlapot, nyugodtnak tűnve. – Mit eszel, Sam?

– Nem eszem.

– Helyet spórolsz a gyomrodban, hogy később Nicolette-tel ebédelhess, igaz? Értem. – Kathleen intett a pincérnek. – Kaphatok egy quinoa salátát? És kérek egy tányér csirkecombot is. Köszönöm.

– Természetesen. – A pincér bólintott, majd távozott.

Samuel összeráncolta a szemöldökét. – Miért eszel ennyit?

Tudta, hogy Kathleennek általában kicsi az étvágya. Pár falat után jóllakott.

– Tényleg, Sam? Csak egy tál quinoa salátát rendeltem meg némi csirkecombot, és azt hiszed, túl sokat eszem? Csődbe ment a céged, vagy mi? Elszegényedtél?

– Csak egyél.

Néha a szemtelensége imádnivaló volt. Máskor viszont kifejezetten bosszantó.

Mégis, Samuelnek be kellett vallania, hogy nem volt olyan rossz várni Nicolette visszatérésére az elmúlt három évben Kathleennel az oldalán.

Amikor kihozták az ételt, Kathleen nekilátott.

Ekkorra már majdnem éhen halt, és a baba is, akit a szíve alatt hordott.

Ahogy rágta a salátát, az arca felfúvódott. Ez a mozdulata hihetetlenül aranyos volt, pont úgy nézett ki, mint egy mókus.

– Mit akartál mondani nekem? – kérdezte Kathleen halkan.

– Mit mondott neked Nicolette az előbb?

Kathleen a homlokát ráncolta. Most el akar számoltatni?

– Azt mondta, hogy leukémiája van.

– Ez igaz. Elmentem megnézni, van-e csontvelő-egyezés számára. Meglepő módon van egy donor ebben a kórházban, akinek a vércsoportja tökéletesen egyezik az övével. Kitalálod, ki az?

Kathleen szeme megrándult. – Úgy érted... én?