Samuel nem tagadta.

Kathleen egyszerre volt dühös és tehetetlen.

Azonban a külseje miatt egyáltalán nem tűnt fenyegetőnek, még akkor sem, ha fortyogott a dühtől.

– Samuel, jobb, ha idefigyelsz – mondta, miközben komolyan ránézett. A piros pír tisztán látszott világos bőrén, az inge pántjai lazán lógtak, karcsú lábai pedig fedetlenek voltak. Gyönyörű látványt nyújtott.

Samuel szemei összeszűkültek, tekintete elsötétült. – Hogy neveztél az imént?

– Samuel. – Kathleen dühös volt, és úgy érezte, elég félelmetes a fellépése.

Samuel szemében azonban korántsem ez volt a helyzet. Számára olyan volt, mint egy dühös, felborzolt szőrű fehér kiscica.

– Nem vagyok az a fajta ember, aki megszegi az ígéretét! Felőlem elválhatunk, ha ezt akarod. Csak nem akartam felzaklatni a Nagymamát, mivel nincs jól. Úgyhogy természetesen nem fogom emiatt beköpni neki! – mondta Kathleen dühösen, vöröslő szemekkel.

Hogy kételkedhet bennem ennyire?

Amikor Samuel látta, hogy a lány tényleg mérges, lágyabb hangon szólalt meg: – Félreértettelek.

Kathleen felhorkant.

Samuel megcsípte az arcát. – Majd segítek megpucolni a rákot később.

Abban a pillanatban, ahogy Kathleen meghallotta a „rák” szót, hányingere támadt.

Ennek ellenére vissza kellett tartania, hiszen Samuel ott állt előtte.

– Voltam ma kórházban kivizsgáláson – mondta halk hangon.

Samuel közömbösen kérdezte: – Nem azt mondtad, hogy nem vagy terhes?

– De, az vagyok. Mármint nem vagyok terhes. De az orvos azt mondta, hogy gyenge a gyomrom, és megtiltotta, hogy bármi hideget egyek.

Szóval ez az oka.

Samuel rámeredt. – Tényleg törékeny vagy.

Kathleen az ajkába harapott. – Te kényeztettél el ennyire, úgyhogy most már hozzászoktam. Ha továbbra is gúnyolódsz rajtam, nem válok el tőled, mert nem könnyű találni valakit, aki úgy bánik velem, mint te.

A mondat végére már meg is bánta a szavait, mert tudta, hogy Samuel biztosan dühbe gurul.

De meglepetésére nem így történt. A férfi csupán annyit mondott: – Még ha nem is leszünk együtt többé, mondtam már, hogy mindent megkapsz, amit érdemelsz. A válás után is élheted tovább az életedet a megszokott módon. Senki sem fog bántani.

Kathleen rászegezte tekintetét.

Hahó, Mr. Hazug? Épp te bántasz most!

– Samuel, Kate fent van már? Kész a vacsora – hallatszott Wynnie hangja az ajtón túlról.

– Rendben! Megyünk! – válaszolta Samuel.

– Siessetek. Christopher is itt van – sürgette Wynnie.

– Értettem!

Wynnie csak ezután fordult meg, és indult el lefelé a lépcsőn.

– Ébredj fel! – nézett Samuel hidegen Kathleenre.

Kathleen meglepetten kérdezte: – Miért van itt Christopher?

Christopher Morris Samuel idősebb unokatestvére volt.

Az édesanyja Wynnie nővére, Emily Staines volt.

Bár testvérek voltak, a személyiségük teljesen különbözött.

Emily szelídebb természetű volt.

– Miért teszel fel nekem ennyi kérdést? – kérdezte Samuel hűvösen.

Kathleen frusztrált volt.

Samuel természete valóban különös volt.

Egyik pillanatban úgy érezte magát, mintha a mennyben lenne, a következőben pedig mintha a pokolban.

– Vegyél fel valamit, ami kevésbé kihívó. Ma este van egy kívülállónk is – emlékeztette Samuel.

– Egy kívülálló? – Kathleen értetlenül állt.

Samuel összehúzta a szemét. – Christopher.

A legjobban azt utálta, ahogy Christopher Kathleenre nézett.

Ahogy Christopher ránézett, az nem egy perverz tekintete volt, hanem a vágyakozásé valami iránt, amit nem kaphatott meg.

Mégis, Christopher Samuel idősebb unokatestvére volt, és gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok voltak, így Samuel nem szólhatott semmit Christophernek.

Kathleen csak arra gondolt, hogy Samuel Nicolette betegsége miatt van rossz hangulatban. Egyáltalán nem akart vitatkozni vele.

Miután kikelt az ágyból, elővett egy rózsaszín V-nyakú pulóvert és egy fehér, bő szárú nadrágot a szekrényből, majd felvette őket.

A kulcscsontja gyönyörű volt, bőre pedig hibátlanul világos. Minden szögből egy bájos és igéző teremtésnek tűnt.

A haját lófarokba kötötte, feltárva karcsú és fehér nyakát.

Amikor a fehér nyaka és a finom vonalú kulcscsontja egyszerre látszott, leírhatatlanul vonzónak tűnt.

Samuelnek ez nem tetszett.

Odament hozzá, és kioldotta a copfját.

– Mit csinálsz? – kérdezte Kathleen lágy hangon.

– Nem áll jól neked.

– És akkor mi van? A hajam zavarni fog evés közben, ha nem kötöm fel. – Kathleen kinyújtotta a kezét. – Add vissza.

– Nem. – Samuel magasra emelte a kezét.

Kathleen lábujjhegyre állt, és megpróbálta visszaszerezni.

Százhatvannyolc centi volt, de a százkilencven centis Samuel mellett még mindig csak egy törpe.

Még a lábujjhegyre állás sem segített sokat.

Egész teste Samuel meleg testéhez simult, erőtlen kezével a férfi mellkasának feszült, miközben minden erejét bevetette, hogy visszaszerezze a hajgumiját.

Még ekkor sem vett észre semmit.

Amióta összeházasodtak, Samuel sosem taszította el magától.

Házasok voltak, így megtettek mindent, amit egy házaspár tenne.

Emiatt hozzászokott az intimitáshoz a férfival.

Hirtelen a férfi átkarolta a lány karcsú derekát, és lehajolt, hogy a fülébe súgjon. – Igazán makacs vagy. Miért próbálkozol még mindig, amikor nyilvánvaló, hogy nem éred el? Miért nem könyörögsz nekem úgy, ahogy régen szoktál?

Kathleen régen lágy hangon könyörgött volna neki.

„Sam... Add vissza a hajgumimat. Jó kislány leszek.”

De most nem mondta ki, és a férfinak nem tetszett, ahogy ellenállt neki.

Kathleen ellökte magát tőle, és dühösen nézett rá. – Azért, mert nem mehetünk vissza a régi kerékvágásba.

Samuel megdöbbent.

Kathleen kinyújtotta a kezét. – Add vissza a hajgumimat.

Ez volt az, amit hallani akart tőle, de a lány tekintete és hangneme már nem volt a régi.

– Nem! – Samuel jóképű arca elkomorult, az ablakhoz lépett, és kihajította a hajgumit.

– Te! – Kathleen a fogát csikorgatta.

Samuel dühösen kiviharzott a szobából, szótlanul hagyva a lányt.

Mivel Kathleen és Samuel ritkán aludtak itt, nem sok mindennapi holmija volt nála. A legtöbb cucca a társasházi lakásban volt.

A hajgumi, amit Samuel épp most dobott ki az ablakon, az egyetlen volt nála.

Valami határozottan nincs rendben vele!

Más választása nem lévén, Kathleen kénytelen volt leengedett hajjal lemenni a földszintre.

Wynnie intett neki. – Gyere ide, Kate.

Kathleen odasétált.

Christopher gyengéd szemekkel nézett rá. – Kathleen.

A lány édesen rámosolygott. – Christopher.

Samuel arca borús volt.

Christopher ajka felfelé görbült, de kissé levertnek tűnt.

Kathleen elfoglalta helyét Samuel és Wynnie között.

Wynnie azonnal kiválasztott neki egy nagy rákot. – Rossz a gyomrod, úgyhogy csak egyet ehetsz.

– Kösz, Anya.

Hú. Szerencsére csak egyet kell megennem. De miért van hányingerem?

Ennek ellenére visszatartotta, mert nem akarta, hogy bárki észrevegye.

Épp amikor nekiállt volna megpucolni a rákot, Samuel elkapta előle.

Kathleen nyelt egyet, tekintete a rákra szegeződött.

Bár a szagát nem állhatta, ez nem jelentette azt, hogy nem tudta megenni.

Egyet azért meg tudok enni.

– Edd a zöldségeket. Ne felejtsd el, mit mondott az orvos – mondta Samuel, mint egy szigorú apa.

Kathleen felfújta az arcát, és a villájáért nyúlt.

Christopher őt nézte, és lehetetlen volt megmondani, mire gondol.

Vacsora után Samuel és Christopher felmentek az emeleti dolgozószobába, hogy megbeszéljenek néhány ügyet.

Kathleen viszont kiment az udvarra.

A Macari családnak volt egy nagy szamojéd kutyája, Hópihe.

Kathleen és Hópihe nagyon közel álltak egymáshoz.

Valahányszor a Macari-rezidenciára jött, mindig játszott Hópihével és beszélt hozzá.

– Hópihe, azt hiszem, már nem tudlak olyan gyakran meglátogatni. Hiányozni fogok? – kérdezte Kathleen, miközben átölelte a kutyát.

– Miért nem tudod már olyan gyakran meglátogatni? Mi történt közted és Samuel között? – szólalt meg halkan Christopher.