Minden erejével próbálta kinyitni a szemét egy kicsit, remélve, hogy látja a környezetét. De ekkor egy nagyon ismerős hangot hallott.

– Ugye nem kell megtanítanom, mit tegyetek ezután?

– Értem! Már felvettük a kapcsolatot Mr. Forddal, hogy jöjjön a váltságdíjjal. Aztán választania kell majd kettőtök közül, és a megmaradtat elvisszük túsznak!

Ez... Guinevere hangja volt?

Stella teste kihűlt. Azt hitte, rosszul hall.

– Mr. Ford biztosan önt fogja választani. Ami ezt a nőt illeti... Elvisszük egy eldugott helyre az eredeti megállapodásunk szerint, és eltávolítjuk a gyereket a méhéből...

Aztán a férfi hirtelen elhallgatott, mielőtt óvatosan megkérdezte volna: – Ms. Cohen, mi van, ha Mr. Ford nem önt választja...

– Gondolja, hogy ez lehetséges?

Egy kuncogás szakította félbe a férfit, és Guinevere lassan odasétált. – Van legalább ennyi önbizalmam, de... meggondoltam magam.

Odalépett Stellához, és ránézett az eszméletlen arcára. Hirtelen éles körmeivel megragadta Stella állát, és gonoszul így szólt: – Eleinte nem akartam ilyen szélsőségekbe esni, de hogy merészel teherbe esni Weston gyermekével?!

Féltékenység jelent meg Guinevere szemében, ahogy szorítása erősödött.

Elege volt Weston utóbbi időben tanúsított közönyéből. Már a gondolat is, hogy Stella korábban Weston felesége volt, arra késztette, hogy darabokra tépje ezt a nőt!

Még ha ő és Weston akkoriban már szakítottak is... Mindig azt feltételezte, hogy Weston megpróbál majd visszajönni hozzá! Nem számított arra, hogy hirtelen feleségül vesz egy jöttment nőt.

Guinevere nem tervezett bajt okozni Stellának. Egy olyan nő, mint Stella, nem tűnt fenyegetésnek számára, de arra gondolni, hogy Stella Weston gyermekével várandós! Ha nem lett volna gyanakvó, amikor aznap meglátta Stellát öklendezni, Stella talán tényleg megtévesztette volna!

– Azt hitted, visszaszerezheted a státuszodat azzal, hogy terhes vagy a gyermekével?

Stella arca elsápadt, és kényszerítette magát, hogy ne remegjen. Körmeit mélyen a tenyerébe vájta, hogy a kínzó fájdalom emlékeztesse: ne hagyja, hogy rájöjjenek, már ébren van.

Guinevere undorral ellökte Stella arcát. Aztán felállt, és utasította a férfit és a pribékjeit: – Ha ennek vége, azt csináltok vele, amit akartok. Soha többé nem akarom látni Ahn Cityben!

Ellenségesen beszélt, így nyilvánvaló volt, mit értett ez alatt.

Az emberrablók vezetője tétovának tűnt. – Úgy érti, öljük meg, Ms. Cohen? Ez eltérne attól, amiben megállapodtunk. Valahogy kapcsolódik Mr. Fordhoz, mi van, ha Mr. Ford később bosszút áll rajtunk...

Guinevere felnézett rájuk. – Mitől féltek, amikor én itt vagyok? Ne aggódjatok, én majd kordában tartom Westont. Nektek csak el kell tüntetnetek a nyomaitokat, és ne hagyjatok semmi bizonyítékot!

– Rendben, értettem.

Senki más nem szólt semmit.

Stella hideg borzongást érzett a gerincén. Kiverte a hideg veríték, de nem adhatott ki hangot. Csak visszatartotta a lélegzetét, és próbálta hallgatni, mi történik odakint.

A környezete elcsendesedett, mintha ő lenne az egyetlen ember, aki ott maradt.

Nem tudta, mennyi idő telt el, amikor hirtelen sietős lépteket hallott. Stellának rossz előérzete támadt. És valóban, hirtelen felkapták a padlóról, és durván kirángatták.

Reflexszerűen kinyitotta a szemét, és felmorgott, visszatartva a szemébe szökő könnyeket. A férfi köpött egyet, amikor rájött, hogy a nő már ébren van. Türelmetlenül rászólt: – Sétálj a saját lábadon, ha már ébren vagy!

Stella mély levegőt vett. Csendben maradt, és remegve bólintott.

Nyugodtnak kell maradnia. Túl kell élnie.

Csak el kell mondania Westonnak, amikor később ideér, hogy ez az egész Guinevere terve volt, akkor megmenekülhet.

Kivezették. Amint elhagyták az apró házat, Stella rájött, hogy egy nagy épület tetején vannak.

A vakító nap olyan fényes volt, hogy nem tudta kinyitni a szemét. A fentről jövő propellerek hirtelen robaja fájdalmasan rázta meg a dobhártyáját.

Néhány helikopter körözött az épület felett, és Weston az egyikben volt.

Fel akart nézni, de a mellette álló termetes férfi megragadta a tarkóját, és ráripakodott: – Maradj nyugton!

Stella összeszorította a fogát, és engedelmesen lehajtotta a fejét.

Nyugodtnak kell lennie, nyugodtnak kell lennie...

Ismételgette magában, hogy túl kell élnie, túl kell élnie...

A szél tombolt.

Tántorogva haladt előre, ahogy az emberrabló vonszolta. Az erős szél összekócolta hosszú haját, ami vékony és sápadt arcába tapadt.

A propellerek zaja közeledett, és az erős szél megnehezítette a haladást. Végül megállt.

A távolban látta, ahogy egy helikopter lebeg a föld közelében, és egy ismerős sziluett tűnt fel.

Stella egyenesen arra a férfira bámult.

Még ha el is döntötte, hogy kizárja ezt az embert az életéből, amikor az élete forgott kockán, akkor is félelmet és kétségbeesést érzett. Ezért tudat alatt hitt benne.

Biztosan az irodából sietett ide. Az öltönyében egyáltalán nem tűnt megviseltnek, és veleszületett nemesi aurája még ezeknek az emberrablóknak a jelenlétében sem ingott meg. Sőt, egyre impozánsabbnak tűnt.

– Mr. Ford, Ms. Cohen és a Hölgy ott vannak. Az elkövető egy bűnbanda, és néhányan még mindig a környéken rejtőzködnek. Most mit tegyünk?

– Ne tegyenek meggondolatlan lépéseket. Mindenáron biztosítsák a biztonságukat.

A férfi lenézett a lenti eseményekre. Egyik kezével egy kötelet fogva, hideg szeme végigpásztázta a tetőn lévő embereket, és az álla megfeszült. Meglazította az inggallérját, majd egy ügyes mozdulattal leugrott a helikopterből.

Ruhájának szegélye fellibbent a levegőben, ahogy alakja csíkot húzott az űrben. Szilárdan landolt, porfelhőt kavarva maga körül, ami tovább hangsúlyozta feltűnő termetének magasságát.

Ijesztően sötét arckifejezéssel egyenesen az emberrablókra meredt. Hanyagul a földre dobta az öltönyzakóját, és meglazította fehér ingének gallérját, miközben odalépett.

A torkából kipréselt szavakat sűrűn átta a gyilkos szándék. – Engedd el!

Az emberrablók megfeszültek, és idegesen hátráltak. – Ne gyere közelebb! Mindkét nőd meghal, ha megteszed!

– Mr. Ford... – Stellát visszahúzta a mellette álló férfi. Reflexszerűen kiáltott Westonnak, és felnézett, hogy találkozzon a tekintetével.

Weston megállt, és Stellára nézett.

Azonnal észrevette a karcolásokat az arcán, a véres sebeket az egész testén, és a kísértetiesen sápadt arcszínét...

A férfi arckifejezése hirtelen veszélyessé vált. Vastag jégréteg vonta be a szemét, mintha ölni készülne.

Csak késő éjszakánként látta Stellát ilyen gyengének és sírásra állónak. Az idő nagy részében a nő inkább keménynek mutatta magát.

Weston szerette könnyek között könyörögni látni őt, de most ez a látvány csak kontrollálhatatlan ingerültséget és dühöt váltott ki belőle. Kezei ökölbe szorultak, és szinte hallani lehetett ujjperceinek ropogását.

Épp Stella felé indult volna, amikor egy gyenge segélykiáltás hallatszott a háta mögül.

– Weston...

Ez a kiáltás megállította.