Stella hátrált egy lépést, a szíve hevesen vert. Azonnal el kell mennie innen. Ekkor egy hang hasított a zsibongásba:

– Az ott… Stella?

A terem elcsendesedett. Minden fej felé fordult. Futótűzként terjedt a suttogás.

– Tényleg ő az. Istenem, nézzetek rá… ezt tette vele három év?

– Azt hallottam, kiosont azon az éjszakán, és miatta rabolták el Annát is. Úgy kell neki.

– Pszt! A Hayes család már nem valami kisstílű família.

– De hát igaz. Azt beszélik, az emberrablók eladták valami Isten háta mögötti, csóró faluba. Tudod, mi történik az ilyen lányokkal ott. Őszintén szólva, lehet, hogy már szült is egy gyereket valami nincstelen alaknak.

– Hála Istennek, a Hayes család sosem adta fel. Úgy látszik, a kitartás meghozza gyümölcsét.

– Stella! – Fiona előresietett; a lába majdnem összerogyott alatta. Andrew épp időben kapta el a feleségét, ahogy az asszony kinyújtotta a kezét, arcát eltorzította a kín.

Stella kimérten hátrébb lépett, és mereven fejet hajtott.

– Anyám.

Fiona keze megdermedt a levegőben, majd végül finoman megpihent Stella alkarján. Aztán elakadt a lélegzete.

– Már csak csont és bőr vagy – zokogta Fiona. – Régen erősebb voltál, mint Anna, de most… nézz magadra. Rengeteget szenvedhettél.

Ujjai remegve simítottak végig a hegek hálózatán; voltak köztük régiek és újak, némelyik még eleven. Forró könnycseppek hullottak a sebekre, de Stella meg sem rezzent. Ez már nem az a kislány volt, aki egykor hangosan bömbölt egy lehorzsolt térd miatt.

Fiona ösztönösen odanyúlt, majd hirtelen visszarántotta a kezét. Torka elszorult.

– Nem fáj? – suttogta.

Ennyi idő után a test megtanulta a leckét. Stella vállat vont.

– Nem.

Fiona még hevesebben zokogott, mert azt hitte, Stella csak miatta tartja magát ilyen bátran.

– Stella. – Anna hangja hasított a levegőbe; fojtogatta a sírás. Őszintén feldúltnak tűnt, mintha a hegek az ő testét borítanák. – Olyan gyenge voltam. Ez mind az én hibám. Ha engem visznek el helyetted, neked nem kellett volna így szenvedned.

Max hirtelen megragadta Stella karját; szorítása szinte büntetésnek hatott, ahogy a sérüléseket vizsgálta.

– Mi a fészkes fenéért nem szóltál erről a rendőrségen? – vonta kérdőre. – Neveket szerezhettünk volna. Megfizettethettük volna velük.

Stella kitépte a karját a fogásból; minden szavára ránehezedett a kimerültség.

– Soha nem kérdezted. Még csak be sem jöttél értem az épületbe. Honnan is tudhattad volna?

Stella éles szavai porig alázták Maxet a vendégsereg előtt.

– Miért vagytok ilyen kegyetlenek? Tudjátok, hogy tele vagyok hegekkel, mégis kényszerítettetek, hogy így jöjjek ide. Értem én… nehezteltek rám. De muszáj volt mindenki előtt megalázni minket?

– Amikor hazaértünk, egyszerűen ott hagytatok, és közöltétek, hogy öltözzek át. Egy örökkévalóságig túrtam a szekrényemet; ennek a ruhának volt a leghosszabb ujja az összes közül – mondta Stella színtelen hangon.

Fiona válogatta ki az összes ruhát, ezért Max szúrós szemmel nézett rá.

Fiona gyorsan lesütötte a szemét.

– Stella régen mindig imádta az ilyen ruhákat. Mivel olyan régóta távol volt, vettem neki néhányat. Úgy hallottam, jól sora megy abban a kisvárosban, így nem gondoltam bele… az egész az én hibám. – Azzal ismét Stella karja felé nyúlt. – Ne aggódj, Stella! Max felkutatja a legjobb orvosokat a hegeid kezelésére. Minden visszazökken majd a régi kerékvágásba.

Stella hidegen eltolta magától.

– Hogy jól sorom volt? Ezt meg ki mondta nektek?

Max gyűlölte, ahogy Stella Fionával bánt. Visszahúzta az asszonyt, tisztes távolságot tartva, tartva attól, hogy Stella esetleg rátámad.

Gúnyos mosolyra húzta a száját.

– Hogy ki mondta? A rendőrség. A híradók. Mind azt hajtogatták, hogy még sosem láttak hozzád fogható nőt: eladták, mégis képes volt úri módon élni. Azt hitted, majd sajnálni fogunk?

Stella visszavágott:

– Már a puszta túlélés is úri dolgot jelent? Ha nem győzöm meg őket arról, hogy többet érek tanácsadóként, mint ágyasként, gondolod, békén hagytak volna?

A modern társadalom már nem volt megszállottja a női „ártatlanságnak”, de a Hayes család a régi vágású elithez tartozott. A lányukat három évre eladták… senki sem hitte volna el, hogy érintetlenül tért haza. Ha ez kitudódik, sosem mehetett volna férjhez egy rangjához illő férfihoz. Már a pletyka is tönkretenné.

– Hagyd abba! – kiáltotta Fiona, mintha Stella elevenébe vágott volna. – Tudom, hogy fáj, de most már itthon vagy. Soha többé nem kell beszélnünk a múltról.

– Nem erőszakoltak meg. – Stella hangja betöltötte a termet. – Ha már mindenki itt van, akár az igazságot is hallhatjátok. Amikor azok a férfiak megpróbáltak megerőszakolni, alkut kötöttem velük: megtanítottam őket, hogyan keressenek valódi pénzt. Hallgattak rám. Az élet abban a városban miattam lett jobb.

– Annyira féltek, hogy megszököm és magukra hagyom őket a bajban, hogy bezártak egy barlangba. Éjszakánként néhány férfi még próbálkozott, de visszavertem őket, és figyelmeztettem a vezért: ha hozzám érnek, nem segítek többé.

– Amikor újra nehéz idők jártak, túlságosan nagy szükségük volt rám ahhoz, hogy kockáztassanak. De voltak, akik nem viselték el az elutasítást, ezért ostorral töltötték ki rajtam a dühüket. Ez az a „jó dolga van”, amit ti hisztek.

Az ilyen történetek a címlapokra valók, nem az úri szalonokba. A vendégek megdermedve álltak, arcukon átcikázott a sajnálat, de egyikük sem hitte el igazán, hogy a lány érintetlen maradt. Azokról a távoli vidékekről egyetlen elrabolt nő sem tért még vissza sértetlenül.

– Azok a rohadékok! – üvöltötte hirtelen Andrew. – Max, amint vége ennek az átkozott estélynek, kérd el a rendőrségtől a város címét! Odamegyünk.

Valaki zavartan ráncolta a homlokát.

– Álljon meg a menet, Mr. Hayes! Ez így nem kerek. Nem azt mondta, hogy önök találták meg Stellát, és önök is hozták haza?

Andrew megdermedt; a kérdés váratlanul érte. Fiona közbeszólt, még mielőtt a csend kínossá vált volna.

– Andrew csak a dühtől nem lát tisztán. Amikor rátaláltunk Stellára, a helyiek végtelenül kedvesnek mutatták magukat. Azt állították, ők mentették meg, ők gondoskodtak róla, sőt, ők segítettek felkutatni minket is. Fogalmunk sem volt róla, hogy hazudnak.

– Akkor viszont a címet is tudják már – jegyezte meg élesen egy másik vendég.