Connor hosszú sóhajt hallatott, mintha hatalmas teher esett volna le a válláról.

– És őszintén szólva, az, hogy Xylia nem tud táncolni, nem a legrosszabb dolog. Így senki sincs Tessa útjában. Az volt az álma, hogy ő legyen a főszereplő.

– Fogalmad sincs, mennyi mindent megtettem csak azért, hogy biztosítsam a boldogságát. Még ebbe a zűrzavarba is én magam léptem bele, hogy megvalósulhasson.

Xylia megdermedt, a kétségbeesés vékony rétege terjedt szét a mellkasában. Nyolc évvel ezelőtt, amikor Tessa felbukkant, Xylia megtudta, hogy nem is ő a Schultz család igazi lánya.

A vőlegénye ott, mindenki előtt dobta őt, és megesküdött, hogy kiűzi Jupitonból. Aztán feleségül vette Tessát.

Egyik napról a másikra Xylia lett a társaságuk céltáblája, akin mindenki a nyelvét köszörülte. A barátok és a család mind úgy bántak vele, mintha ellopta volna azt, ami nem az övé. Az emberek arról suttogtak, hogy biztosan csak a Schultzok pénzére pályázott, ha ilyen sokáig ragaszkodott ahhoz a címhez.

Csak Connor jött oda Xyliához, amikor a nő épp összeomlóban volt. Azt mondta neki: „Xylia, én feleségül veszlek. Mostantól én leszek az, aki mögötted áll.”

Xylia meghatódott, sőt, teljesen a hatása alá került, és úgy döntött, hozzá megy feleségül. Azt hitte, ő a lelki társa. Miatta még egy világhírű táncos ajánlatát is visszautasította.

Később, amikor Xylia hallotta, hogy Tessa lett annak a táncosnak az utolsó tanítványa, és az ország legjobb táncosává vált, nem sokat törődött vele. Most visszatekintve Xylia már látta Connor kezét mindebben.

Nem csoda, hogy még a házasságkötésük után is, bár jól bánt vele, mindig úgy érezte, nem éri el a férfi szívét. Az egész csak egy csapda volt. Minden egyes lépés. Csak azért, hogy Tessa álma valóra váljon.

Xylia hangtalanul felnevetett, miközben a könnyei tovább hullottak. Arra gondolt: „Szóval ezt jelenti az, hogy »még ebbe a zűrzavarba is én magam léptem bele«.

Ki más lenne akkora bolond, mint én? Nyolc évig futottam körbe-körbe, hagyva, hogy ugyanaz a férfi így játsszon velem?

Nyolc év, és én mindent feladtam. Feladtam a táncot, hogy orvos legyek, mert Sonny egészsége gyenge volt. A végletekig törtem magam, hogy Connor kedvére tegyek, amikor nem tudtam elérni őt. És egész idő alatt azt hittem, bennem van a hiba.”

Xylia könnyei a párnába ivódtak. Megpróbálta felemelni a kezét, hogy letörölje őket, de a keze tehetetlenül visszahullott. Az inakat egy rab vágta át, amikor be volt zárva, büntetésből, amiért nem engedelmeskedett.

Soha többé nem foghat szikét a kezébe. Ezzel a két kézzel küzdötte fel magát fősebésznek, és most minden odalett, mert Connor és Sonny késleltették a műtétjét.

Az asztalon lévő üvegpohár a padlóra zuhant, az éles csörömpölés áthasította a levegőt. A kinti hangok elhallgattak, és Connor berontott.

Egy pillanatra pánik villant a szemében, mielőtt karjaiba kapta Xyliát.

– Xylia, ébren vagy? A műtét nagyon jól sikerült. Mi a baj?

Connor homloka ráncolódott, arca csupa aggodalom volt. Ha Xylia nem hallotta volna, amit korábban mondott, talán még el is hitte volna ezt a törődést.

Sonny az ágyához kúszott, hangja elcsuklott.

– Anya, szomjas vagy? Hozok neked vizet.

Korábban Xylia azt hitte volna, az élete tökéletes. Egy férj, aki kincsként kezeli; egy fiú, aki rajong érte. De most nem érzett mást, csak undort attól, mennyire hamis ez az egész. Ő, akit bolonddá tettek, nem tűnt másnak, csak szánalmasnak.

Xylia orra facsart, a fájdalom elárasztotta minden csontját. Visszanyelte a könnyeit, lehajtotta a fejét, és sápadt mosolyt erőltetett az arcára.

Látva őt ebben az állapotban, Connor szinte remegett az aggodalomtól.

Lehajtotta a fejét, majd újra felnézett, szemei vöröslöttek.

– Xylia, fáj valahol? Visszahívom az orvost. Ne aggódj, felkutatom, aki a hamis tanúvallomást tette. Nem hagyom, hogy hiába szenvedj.

Egy könnycsepp gördült le Xylia arcán. Tekintete elrévedt, egész teste kihűlt.

Arra gondolt: „Micsoda színjátékot adnak elő. Hagytam, hogy becsapjanak ennyi éven át, kihasználtak, amíg semmi sem maradt belőlem, és csak most látom az igazságot.”

Xylia arckifejezése megkeményedett. Most először vágott élesen a szavaival.

– Három hónap telt el. Még mindig nem találtátok meg, ki tett hamis vallomást? A kezem és a lábam egyáltalán menthető még?

Magában hozzátette: „És... éreztek irántam akár a legkisebb szánalmat is?”

Xylia hangja áthasította a csendes szobát. Connor pislogott egyet, kábultan, mielőtt megszólalt volna.

– Xylia, mindent megteszek, hogy igazságot szolgáltassak neked. A kezedet pedig... gondoskodom róla, hogy a legjobb szakemberek kezeljék.

Sonny Xylia ágyának dőlt, és szorosan fogta a kezét.

– Anya, kérlek, ne légy szomorú. Az itteni orvosok egyszerűen nem olyan jók, de Apa már elhozta a legjobb csapatot külföldről.

„Nem azért, mert az itteni orvosok rosszak voltak” – vitatkozott magában Xylia –, „hanem mert ti ketten addig húztátok az időt, amíg túl késő nem lett.”

Hirtelen csontig hatoló fáradtságot érzett. Három hónapig tartotta magát a börtönben, csak azért, hogy kijusson és lássa őket. És most, az a két ember, aki a legtöbbet jelentette neki, ilyen „meglepetéssel” fogadta.

– Hagyd – mondta Xylia, miközben a szája sarka rándult egyet. Connorra szegezte tekintetét, figyelve arca minden rezdülését. – Csak annyit akarok, hogy találjátok meg a sofőrt, aki elmenekült a baleset helyszínéről, és azt, aki a hamis vallomást tette, és mossátok tisztára a nevemet.

Egy pillanatra Connor tökéletes álarca megrepedt.

– Xylia, régen sosem voltál ilyen kötözködő. – Homloka összerándult, hangja hűvössé vált. – Megpróbálok mindent megtenni, hogy elégtételt vegyek érted, de nem akarom, hogy elmerülj a gyűlöletben. Nem lenne jobb, ha egyszerűen békében élnénk az életünket?

Keserűség nyilallt Xyliába. Egész teste sajgott a zsibbadásig. Legbelül ordított: „Ti ketten romboltátok le minden utolsó reményemet. Hogy a fenébe kellene csak úgy »békében élnem«?”

– Anya, még ha a kezed sosem gyógyul meg, én és Apa sosem néznénk le azért, mert rokkant vagy. Kérlek, engedd el a gyűlöletet. – Sonny szavai lágyan csengtek, de fiatal arcán olyan kegyetlen kifejezés ült, ami vágott.

Xylia nem bírta elviselni ezt a bűntudatba csomagolt sajnálatot. Kinyitotta a száját, hogy mondjon még valamit, de Connor telefonja megcsörrent. Hideg arca azonnal lágyra olvadt.

Xylia némán bámulta Connort, keserű ízzel a szájában. Ennyi év házasság alatt a férfi jól bánt vele, de az arca mindig távolságtartó, hideg volt.

Régen azt hitte, talán csak nem tud mosolyogni. Kiderült, hogy azt a mosolyt valaki másnak tartogatta.

Miután letette, Connor kissé bocsánatkérően nézett, szemöldöke összehúzódott.

– Xylia, valami közbejött Sonny iskolájában. Oda kell vinnem.

Xylia feje lehanyatlott. Connor elfelejtette, hogy neki mindig is éles hallása volt.

Még ha a hang a túloldalon halk is volt, ő hallotta azt a nőt gondtalanul nevetni.

– Connor, az előadásomnak épp vége. Gyere értem. Meghívlak vacsorára.

Azt a hangot Xylia túlságosan is jól ismerte. Tessa Schultz, a család igazi lánya. Ragyogó, pezsgő, akit mindenhol szerettek.

Xylia mellkasa kihűlt, a fáradtság súlyosabb volt, mint valaha. Connorra nézett, és nyugodt hangon így szólt:

– De ma szombat van.

Connor összeráncolta a homlokát, és pillantást vetett Sonnyra. A fiú azonnal vette a lapot.

– Volt egy fellépésünk az iskolában, Anya. Gyakorolnom kell. Ha jobban leszel, majd eljössz megnézni a színpadon.

A hazugság papírvékony volt, és Connor türelmetlensége kiült az arcára. Legbelül Xylia keserűen elmosolyodott. „Szóval most, hogy nyomorék vagyok, és nem tudok talpra állni, már meg sem próbálják színlelni, erről van szó?”

Xylia mellkasa szúrt, de arca megőrizte sápadt mosolyát.

– Menjetek csak.

A türelmetlenség éle végre eltűnt Connorról. Töltött neki egy pohár tejet, és letette.

– Mindig is szeretted a tejet. Idd meg, és várj itt rám.

Aztán kiviharzott Sonnyval, gyorsabban mozogva a kelleténél, mintha alig várta volna, hogy elmehessen.

Xylia a pohár tejet bámulta, és halványan elmosolyodott. Laktózérzékeny volt. Aki szerette a tejet, az sosem ő volt.