ZIA

Vettem a bátorságot, hogy a legszebb fehér ruhámat viseljem, és kisminkeltem magam, hogy elrejtsem a kimerültség jeleit.

Hét óra vezetés után megérkeztünk a Sötét Hold Falkához. A harcosok megállítottak minket a határon, hogy a kilétünk felől érdeklődjenek, és értesítették a Bétájukat.

Készen álltam a közbelépésre, ha bármi probléma adódna, de gyorsan bebocsátást nyertünk.

Ez volt az első alkalom, hogy az Alfa Király Falkájában jártam. Nem tudtam leplezni az ámulatomat. A falka lakóházai fényűzőek voltak, és már messziről lerítt róluk a gazdagság.

Aiden és én minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a falkánk tagjainak mindent biztosítsunk, amire szükségük van, de az közel sem volt ennyire pazar.

Jack a kapunál lévő harcosok útmutatása szerint a falkaházhoz vezette az autót. Ahogy a kocsi begurult a felhajtóra, libabőrös lettem.

Nem volt időm szemügyre venni a hatalmas kúriát, mivel megpillantottam Aident, aki a felhajtón állt, közvetlenül az autónk előtt. Tekintete lyukat égetett az arcomba.

– Luna – szólt oda idegesen Jack.

– Minden rendben, Jack – suttogtam, és kiszálltam az autóból.

Aiden egy pillanat alatt ott termett előttem, és megragadta a karomat. Zihálva néztem a szemébe.

Nyoma sem volt benne gyengédségnek, csupán megvetés és düh tükröződött benne.

– Miért nem vetted fel a hívásaimat? – vicsorogta, és dühösen megrázott.

Összeszorítottam az állkapcsomat, és visszasziszegtem:

– Én is feltehetném ugyanezt a kérdést. Amíg te a sorsszerű pároddal voltál elfoglalva, miért nem vetted fel a Lunád hívásait?

– Zia! Elegem van. Mit keresel itt? – Aiden szorítása erősödött a karomon.

Nem tudtam, mit tettem, amivel kiérdemeltem a haragját és a gyűlöletét, de azt tudtam, hogy nem tűrök tovább.

– Azért jöttem, hogy beszéljek az Alfa Királlyal – emeltem fel az államat, és dacosan feleltem.

Arckifejezése azonnal megváltozott. Szeme elkerekedett, majd összeszűkült.

– Miről? – kérdezte, miközben ujjai továbbra is a húsomba vájtak. Úgy éreztem, ha még egy kicsit erősebben szorít, eltöri a csontjaimat.

Szemem megtelt könnyel a fájdalomtól.

– A helyzetről, amibe kényszerítettél. Tudom, hogy a szüleid nem segítenek, ezért beszélni fogok az Alfa Királlyal, és gondoskodom róla, hogy ő...

Szavaim félbeszakadtak. Hatalmas pofon csattant az arcomon, ami teljesen váratlanul ért. A földre zuhantam, és az arcomhoz kaptam a kezem, miközben próbáltam felfogni, mi történt éppen.

– Szemet hunytam felette, amikor Emilyt kínoztad. Embereket fizettél le, hogy megöljék. Utasítottad a harcosokat, hogy erőszakolják meg. Én mindezek felett szemet hunytam, Zia. Hagytam, hogy a Lunám maradj, és úgy éltél a falkámban, mint egy királynő. Hogy merészelsz most szégyent hozni rám a nagybátyám előtt? – ordította Aiden, és ezzel összetörte a szívemet.

Hát ezért kezdett el gyűlölni?

Ennyire bízott bennem?

– Aiden, én...

– Fogd be a szád, Zia! Csak a jóslat miatt tűrlek meg, különben már rég megerőszakoltattalak és megölettelek volna, pont úgy, ahogy te próbáltad tenni az ártatlan párommal – sziszegte, szeme pedig vörösen izzott a dühtől.

A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy a tekintetébe fúródtam.

– Hogy tehetted...

– Olyan fárasztó volt eljátszani a szerelmest, Zia. De fenntartottam a látszatot, hogy működjön ez a házasság. Te nem tudtál volna szemet hunyni azon egyetlen személy felett, akit a legjobban akartam és szerettem? – Lépett egyet hátra, gyűlölettel teli pillantást vetve rám fentről.

Úgy éreztem, mintha az égbolt darabokra hullott volna a fejem felett. A fülem zúgni kezdett.

– Csak színlelted, hogy szeretsz? – kérdeztem, és a saját hangom idegennek tűnt.

– Mégis mit gondoltál? Hogy szerethetne bárki is egy olyan arrogáns nőt, mint te? Ugye nem hitted el tényleg, hogy képes lennélek szeretni téged? – nevetett fel Aiden. – Ha elhitted, akkor idióta vagy, Zia. Egy bolond, aki túl sokat képzel magáról, miközben a valóságban a nyomába sem érhetsz Emilynek.

A testem ledermedt. Szavai újra és újra visszhangoztak a fülemben. A farkasom fájdalmasan felvonyított, mielőtt éreztem volna, hogy mély álomba zuhan, hogy elmeneküljön.

– Kotródj vissza a falkához, és várj ott rám! – parancsolta Aiden, majd beviharzott a falkaházba, a földön hagyva engem.

Ha azt hittem, az árulása összetörte a szívemet, az igazsága az egész lényemet megsemmisítette. Hogy lehettem ilyen bolond, hogy elhittem, szeret engem?

Könnyek gyűltek a szemembe. Ajkamat vékony csíkba préseltem.

Az utolsó szál is elszakadt. Mindvégig csak kihasznált, és soha, egyetlen percig sem szeretett.

– Luna – suttogta Jack, kezét nyújtva felém.

A kezére pillantottam, majd a szemébe, amelyből szinte üvöltött a szánalom. Korábban nem voltam ennyire szánalmas. Az emberek nem mertek sajnálni.

Megtöröltem az arcomat, és talpra álltam.

– Jack, várj meg itt. Beszélnem kell az Alfa Királlyal.

– Luna, hallotta az Alfát. Vissza kellene mennünk. – Fészkelődött kényelmetlenül a helyén.

– Ő már nem a mi Alfánk többé – sziszegtem, ahogy a düh szétáradt az ereimben. – Én vagyok az. Figyelj rám: maradj az autóban, és várj ott rám. Meg fogom kérni az Alfa Királyt, hogy válassza szét újra a falkáinkat, és adja vissza azt, ami engem illet.

Bemeneteltem a falkaházba. A nappali üres volt, Aidennek pedig sehol sem láttam nyomát.

Alsó ajkamat harapdálva kerestem egy szolgálót, aki elvezetne az Alfa Király irodájához, de kutatásomat félbeszakította egy ismerős hang.

– Neked aztán vastag bőr van a képeden, Zia. Még mindig itt lebzselsz a verés után is, amit kaptál, mi? – nevetett fel Emily.

Az emeleten állt, az ívelt lépcsősor mellett, és játékosan lenézett rám.

– Ha a párom közönség előtt ütött volna meg, soha többé nem mutattam volna az arcomat senkinek – kuncogta, és áthajolt a korláton.

A düh elvakított, megszűnt körülöttem a világ. Felmentem a lépcsőn, és megálltam előtte.

– Szép munka volt – ismertem el. – A trükkjeid elsőrangúak voltak, meg kell hagyni.

– Milyen trükkök? – vigyorgott, és a füle mögé tűrte a haját.

– Én próbáltalak megerőszakoltatni és megöletni? Én tettem pokollá az életedet? – vontam fel a szemöldökömet.

Csettintett a nyelvével, és tettetett, szelíd hangon válaszolt:

– Értem én, hogy féltékeny vagy, Luna, de...

Felemeltem a kezem, és arcon vágtam. Felsikoltott, keze a duzzadó arcára repült.

– Te szuka! Hogy merészelsz megüt...

Megragadtam a haját, és egyik pofont a másik után osztottam ki neki. Kezei élettelenül lógtak az oldala mellett, miközben felkiáltott fájdalmában.

Omega volt, nem ellenfél egy olyan alfavérűnek, mint én. Ezért tudta jól, hogy nem érdemes visszatámadnia.

Folytattam a pofozását, és a fal felé rángattam, hogy beverjem a fejét.

– Aiden! Aiden, Zia meg akar ölni! Aiden, ments meg! – sikoltozta, miközben szabadulni próbált.

Hátrarúgtam, és nekivágtam a falnak.

– Hadd mutassam meg, milyen az, amikor megpróbálok megölni valakit.

Mielőtt újra megragadhattam volna a haját, egy kéz fonódott a hajamba, és hátrarántott. Felziháltam, és egy pillanatra találkozott a tekintetem Aiden dühödt pillantásával.

Újra pofon vágott, és hátralökött. A bokám kifordult, és éreztem, hogy zuhanok.

Tágra nyílt szemmel láttam, ahogy Aiden Emilyért ugrik, és szorosan magához öleli a testét, miközben nézte, ahogy lezuhanok a lépcsőn.

A fejem a korlátnak csapódott, mielőtt éreztem volna, hogy testem a lépcsőfoknak ütődik. Legurultam, több lépcsőfokba is beleütközve, míg végül a homlokom az utolsó lépcsőfoknak csapódott, és a levegőt betöltötte a vér fémes bűze.

A látásom elhomályosult. Fájdalom hasított végig a testemen. Próbáltam felkelni, de a kín a földhöz szegezett.

Levegőért kapkodva ökölbe szorítottam a kezemet, és felnézve láttam, hogy egy férfi lép a homályos látóterembe.

Domináns aura borította be a teret, amitől a farkasom nyüszíteni kezdett. A sötét energia, amit az újonnan érkező árasztott magából, mindent komorrá és hideggé változtatott.

Szikrák futottak végig összevert testemen, a hátam pedig megfeszült. Orrom megérezte bódító, férfias illatát a vérem bűze felett.

Számban összefutott a nyál, és megpróbáltam kisuttogni a szót, amit a farkasom üvöltött a fejemben.

Társ.

Megtaláltam a sorsszerű páromat.