A taxi megállt a Nightfall-rezidencia előtt; Sophia kifizette a viteldíjat, és kiszállt a járműből.

Éppen befelé indult, amikor egy fiatal cseresznyefákat szállító teherautó dübörgött fel a felhajtón, és megállt a kert közelében.

A munkások óvatosan lepakolták a cseresznyefákat, és a már előkészített gödrökbe helyezték őket.

Ahol még tegnap vörös rózsák vibráló tengere virágzott, most csak a feltúrt föld maradt, a növényeket pedig hanyagul oldalra hányták.

Tomba fájdalom hasított Sophia mellkasába, ahogy a földön bíborkönnyekként szétszóródott rózsaszirmokat nézte.

Egy luxusautó motorjának ismerős dorombolása közeledett hátulról.

Megfordulva Sophia látta, ahogy Lucas kiszáll az autóból. Magasan és egyenesen állt, a nyugodt elegancia természetes légkörét árasztva.

– Drágám... – kezdte Sophia, de a szavak elhaltak az ajkán, ahogy a férfi visszahajolt az autóba.

Gyengéd gondoskodással segített kiszállni egy nőnek – Emily volt az, aki ragyogóan festett a kiváló tervezői ruhában, amelytől arcszíne csak úgy sugárzott.

Csak amikor Emily már stabilan állt, találkozott Lucas tekintete Sophiáéval; azok az általában meleg szemek most távolságtartó közönnyel méregették.

– Akartál valamit? – kérdezte a férfi, hangja lapos volt.

A tekintetében bujkáló hideg idegenség fizikai ütésként érte Sophia szívét.

– Miért téped ki a rózsákat, amikor olyan szépen nőttek? – kérdezte, kétségbeesetten várva a magyarázatot. Azok a rózsák a férfi különleges módját jelentették érzelmei kinyilvánításának.

Lucas alig vetett egy pillantást az elpusztított kertre. – Emily nem érzi jól magát. Nálunk fog maradni egy darabig.

– Mi köze ennek a rózsákhoz? – firtatta a nő.

– Allergiás a virágporra – felelte kurtán, és már fordult is, hogy bevezesse Emilyt a házba.

Sophia földbe gyökerezett lábbal állt, a szíve megszakadt.

Emily finom hangja áradt felé a levegőben. – Lucas, Sophia zaklatottnak tűnik. Ez az egész az én hibám. Nem kellett volna panaszkodnom a rózsákra.

– Ő nem számít nekem – nyugtatta meg Lucas.

– De aggódom, hogy megneheztel rám. Tényleg, elvagyok az allergiagyógyszerrel is – ajánlkozott Emily, hangjából csöpögött a hamis aggodalom.

– A gyógyszereknek mindig van mellékhatása. Ne javasolj olyan dolgokat, amik aggasztanak – válaszolta a férfi.

Sophia mozdulatlanul állt, és figyelte, ahogy alakjuk egyre kisebb lesz a távolban. Egy néma könnycsepp gördült végig az arcán, miközben elborította a túláradó bánat.

– Hogy én nem számítok neki... Persze, hogy nem – mormolta Sophia keserű iróniával, és a szavak igazsága súlyos teherként nehezedett a szívére.

A férfi még csak meg sem kérdezte, hol volt az éjjel, most pedig elrendelte, hogy tépjék ki a kedvenc rózsáit. Az üzenet világos volt – kevesebbet jelentett neki, mint Emily legkószább gondolata.

Három éven át szentelte magát a férfinak, rendíthetetlen szeretetet és vigaszt nyújtva a nehéz időkben.

Azt hitte, állandó melegsége még a leghidegebb szívet is képes felolvasztani, de Emily visszatérése egy pillanat alatt eltörölt mindent.

Azon tűnődött, mit is jelentett valójában az elmúlt hat hónap intimitása, és milyen szerepet játszott ő valójában a férfi életében.

Egy hirtelen hasító fájdalom az alhasában elállította a lélegzetét. Sápadtan és bizonytalanul fordult a villa felé.

Ahogy Sophia belépett a nappaliba, látta, hogy Emily Lucasnak dőlve ül a kanapén, és szeretetteljes derűvel figyeli, ahogy a férfi narancsot hámoz neki.

Lucas gyengéden leszedett minden kis fehér hártyát a narancsgerezdekről, mielőtt elrendezte volna őket egy tányéron Emilynek. – Neked – mondta lágy mosollyal. – Egészségedre, kis ínyencem.

Ahogy Emily elvette a tányért, észrevette a szobába lépő Sophiát. Diadalmas mosoly ült ki az ajkára, ahogy odaszólt: – Sophia, kérsz egy kicsit? Lucas maga pucolta. Olyasmi, amit te még sosem tapasztaltál, biztos vagyok benne.

Sophia tekintete a tökéletesen előkészített narancsgerezdekre esett, és hirtelen csípni kezdte a szemét a könny.

A fájdalmas igazság az volt, hogy együtt töltött idejük alatt Lucas soha, egyetlen egyszer sem hámozott meg neki egy narancsot. Mindig ő volt az, aki kiszolgálta a férfit.

A felismerés kristálytiszta élességgel hasított belé – Lucas nagyon is tudta, hogyan legyen figyelmes, egyszerűen csak Emilynek tartogatta a kedvességét.

Sophia érezte, ahogy a szíve darabokra törik, miközben végre megértette, milyen fájdalmas is tud lenni az összehasonlítás.

– Tökéletesen képes meghámozni a saját gyümölcsét – mondta Lucas elutasítóan, alig pillantva Sophiára. Aztán észrevette a nő sápadt arcszínét, és hozzátette: – Jól vagy? Szörnyen sápadtnak tűnsz.

Sophia keze ökölbe szorult az oldala mellett, miközben azon vívódott, elmondja-e Lucasnak a titkos terhességét. Egy törékeny remény suttogott benne – hogy ez az igazság talán végre meglágyítja a férfi szívét iránta.

– Én... – Hangja megcsuklott, a szavak elhaltak az ajkán.

– Ha beteg vagy, menj orvoshoz. Ez a szánalmas színjáték kezd fárasztó lenni – mondta Lucas, és türelmetlenség villant át jóképű vonásain.

Bosszantotta a nő sebzett arckifejezése, amely mintha azt sugallta volna, hogy valami szörnyű igazságtalanság áldozata.

Sophia lenyelte a kimondatlan szavakat, tekintete a férfin időzött, aki hirtelen teljesen idegennek tűnt.

– Jól vagyok – mormolta. – Csak felmegyek a szobámba.

Ahogy a lépcső felé fordult, Lucas irritációt érzett. „Túl elnéző voltam vele, és most van képe hozzá, hogy ilyen stílust engedjen meg magának velem szemben” – gondolta füstölögve.

Sophia még csak néhány lépcsőfokot tett meg, amikor a házvezetőnő, Wendy tűnt fel a lépcsőn lefelé jövet, dobozokat cipelő szolgák kíséretében.

A holmik ismerősnek tűntek, de amikor meglátta plüssbabáját Wendy karjaiban, Sophia rájött, hogy minden, amit visznek, az övé.

Egy gyors mozdulattal előrelépett, és kikapta a babát. Hangja jéghideggé vált, ahogy megkérdezte: – Wendy, megmagyarázná ezt?

– Mr. Westwood utasítása – mondta Wendy halkan. – Át kell költöznie a földszinti tárolóhelyiségbe.

A szavak fizikai ütésként érték Sophiát, az elméje megszédült.

Lucas felé fordult, szeme tágra nyílt a hitetlenségtől. – Ezt nem gondolhatod komolyan.

Már eddig is külön hálószobában aludtak, de álmában sem gondolta volna, hogy Emily visszatérése után a vendéglakosztály helyett egy tárolóba száműzik.

Egy pillanatra, a nő tekintetének súlya alatt Lucas bűntudatot érzett, de ez gyorsan elszántsággá keményedett.

– Emilynek szüksége van a télikertre az egészsége miatt – jelentette ki tényszerűen. – A te szobád kapja a legjobb fényt. Jobb a felépülése szempontjából.

Az egész helyzet abszurditása keserű nevetést csalt ki Sophia ajkáról.

Azt hitte, a férfi korábbi kegyetlensége – hogy fellökte őt terhesen, és a rózsáit Emily cseresznyefáira cserélte – volt a mélypont. De ez az újabb megaláztatás még ezen is túltett.

Amióta Emily tegnap visszatért, Lucas nem csinált mást, csak róla beszélt. Egyetlen nap alatt fenekestül felforgatta Sophia egész életét.

Sophia azt várta, hogy dühöt fog érezni, de helyette csak kongó üresség telepedett a mellkasára.

„Nézz rá, Sophia” – gondolta keserűen. „Ez az a férfi, akinek a szívedet és a lelkedet adtad. Megérte bármi is ebből?”

– Ha annyira aggódsz a kényelméért, miért nem költözteted be egyszerűen a te szobádba? Úgyis a fő lakosztály kapja a legjobb fényt – vágott vissza Sophia.

Lucas élesen válaszolt: – Sophia, vigyázz a hangnemedre!

Emily szemében el nem sírt könnyek csillogtak. – Tudom, hogy nem akarsz itt látni, Sophia. Elmegyek. Kérlek, ne vessz össze Lucasszal miattam.

Sophia átlátott Emily színjátékán. Humor nélküli nevetés szakadt fel belőle, ahogy odavetette: – Te nem mész sehova. Én megyek. – Szorosabbra fogva a plüssbabát, megfordult, és az ajtó felé indult.

– Meg ne próbáld, Sophia! – Lucas felpattant, hangja végighasított a szobán. – Ha most kilépsz azon az ajtón, ne számíts rá, hogy valaha is visszajöhetsz.

Sophia keze ökölbe szorult az oldala mellett. – Gondoskodom róla, hogy megkapd a válási papírokat – mondta, hangja hideg volt és határozott. – Lásd, hogy aláírod őket.

– Válást kérsz tőlem? – Lucas hangja halk volt, fojtott, alig visszatartott dühvel teli.

Hozzátette, hangjában megvetés élével: – Elfelejtetted, ki adta neked ezt az életet, Sophia? A luxust, a státuszt – mindezt tőlem kaptad. A nevem nélkül csak az a tágra nyílt szemű lány vagy, aki épp most jött abból az elfeledett kisvárosból. Nincs jogod elhagyni.