Carter nem számított arra, hogy az ikrek ilyen hevesen elutasítják Laurent.

Lauren könnyekben tört ki, és megingott a lábán. – Ez az én hibám... Minden az én hibám... Nem kellett volna elmennem... Ők nem is ismernek engem...

Ott, Rhea szeme láttára, Carter átkarolta Lauren vállát. – Ne okold magad. Nem volt választásod. Gyere. Ne sírj. Menj fel és frissítsd fel magad.

Egyszerű ruhájában Lauren törékenynek és nyomorultnak tűnt. Túl gyenge volt ahhoz, hogy egyedül álljon, így végül Carter maga kísérte fel a vendégszobába.

Úgy mentek el Rhea mellett, hogy rá sem hederítettek, ügyet sem vetve arra, hogyan érezheti magát.

Rhea visszanyelte a belsejében dagadó furcsa kényelmetlenséget. Azt mondta magának, hogy Laurennek egyszerűen hiányoznak a gyerekek, és látni akarta őket, Carter pedig csak azt teszi, amit bármelyik rendes apa tenne. Próbálja civilizáltan kezelni a dolgokat.

Ennél a gondolatnál erőltetett mosolyt csalt az arcára. – Rendben, drágáim. Ideje megmosakodni és ágyba bújni.

– Rendben, Anya! – Az ikrek elvigyorodtak, és követték Rheát.

...

A vendégszobában Lauren gyorsan felfrissítette magát, és tiszta ruhába öltözött. A mellkasában azonban nyugtalanság érzése maradt. – Carter, a gyerekek most már valószínűleg lefekvéshez készülődnek, igaz?

Carter bólintott. – Igen. Késő van.

Ha nem lett volna aznap este az ünnepi parti, a gyerekek már rég aludtak volna.

Lauren letett egy csésze meleg vizet. A szemei még mindig vörösek voltak, ahogy megkérdezte: – Szerinted megfürdethetném őket? Talán segítene egy kicsit közelebb kerülnünk egymáshoz. Annyira hiányoztak, és már így is annyi időt veszítettem velük. Ez igazán fáj.

A szeme tele volt mély, sajgó vágyakozással a gyerekek iránt.

Hogyan tagadhatná meg Carter egy anya szeretetét a saját gyermekei iránt?

Különösen, mivel az elválásuk nem a szeretet hiányából fakadt, hanem a rajtuk kívül álló körülményekből. Carter nem bírta látni, hogy Lauren ennyire zaklatott.

Végül is az a két gyermek volt az, akiket ő hordott ki és szült meg.

Így hát bólintott, és azt mondta: – Rendben.

...

Carter megérkezett a gyerekszobához, és kopogott az ajtón. – Arielle, Adrian.

Rhea nyitott ajtót, kezéről még csöpögött a víz. Amikor meglátta a férfit Lauren mellett állni, csendben összeszorította az ajkát, és megkérdezte: – Mi az?

– Lauren segíteni szeretne a gyerekeknek a fürdésben. Talán így egy kicsit közelebb kerülhetnek egymáshoz – mondta Carter.

Nem volt felháborító kérés. Így Rhea félreállt, és azt mondta: – Gyertek be. Arielle a jobb oldali fürdőszobát használja.

Az ikrek már hatévesek voltak. Elég idősek ahhoz, hogy külön fürdőszobát igényeljenek.

Lauren sietve indult a jobb oldali fürdőszoba felé. Benyitva az ajtót, halkan megszólalt: – Arielle? Anya vagyok.

Arielle, akit megriasztott a nő látványa, aki Rhea helyét akarta átvenni, gyorsan maga köré húzta a törölközőjét. – Nincs szükségem a segítségedre – mondta.

Az elutasítás szíven ütötte Laurent, amitől a szemei ismét könnybe lábadtak.

Carter háttal állt a fürdőszoba ajtajának. – Arielle, ne beszélj így anyáddal.

Lauren gyorsan közbevágott: – Rendben van, Carter. Még nem igazán ismernek. Érthető, hogy távolságtartóak. Jól vagyok.

Olyan türelmesnek és megbocsátónak hangzott, ami miatt Carter csak még jobban sajnálta őt.

Hogy lehet az igazságos, hogy egy biológiai anyának nem engedik meg, hogy a saját gyermekei közelében legyen?

Ennél a gondolatnál Rheához fordult, aki éppen egy gumikacsát akart vinni Adriannak. – Erre tanítottad őket?

Rhea megállt, összezavarodva a hirtelen vádtól. – Mire tanítottam őket?

– Lauren az anyjuk. Még ha idegen is lenne, akkor is tanúsítaniuk kellene némi alapvető tiszteletet.

Carter úgy vélte, hogy a gyerekek ellenállása Laurennel szemben abból fakad, hogy Rhea elmulasztotta jobbra nevelni őket.

Rhea érezte, ahogy a szíve elnehezül. – Nem ismerik őt. Mit vársz tőlem, mit tegyek...

– Elég – vágta félbe Carter. – Segíts Laurennek megfürdetni Arielle-t.

Azzal szó nélkül elindult Adrian fürdőszobája felé. Rhea nézte a távolodó alakját, majd lassan belépett Arielle fürdőszobájába.

Lauren már a kezében tartott egy flakon tusfürdőt. – Arielle, hadd segítsek ezzel.

Arielle el akarta tolni magától, de az imént hallotta, ahogy Carter leszidta Rheát. Így hát összeszorította a fogát, és tűrte.

Rhea ott állt, és nézte, ahogy Arielle miatta kényszeríti magát a tűrésre. A látványtól sajgott a mellkasa. Mindazonáltal nem akadályozhatta meg, hogy anya és lánya időt töltsön egymással.

Szerencsére a fürdés gyors volt. Utána Lauren lelkesen felkapott egy kis üvegtégelyt. – Arielle, szeretnéd ezt az epre testápolót használni?

Arielle üres tekintettel meredt rá, és azt mondta: – Nem, köszi. Azt akarom, hogy az anyukám csinálja.

Rhea odalépett. – Majd én megcsinálom.

Ahogy Arielle ellenállt neki, Lauren szíve összeszorult a fájdalomtól. – Rendben.

Éppen ahogy Rhea a Lauren kezében lévő tégelyért nyúlt, az utóbbi hirtelen megrándult, amitől az üvegtégely kicsúszott, és a padlón darabokra tört.

A csörömpölés megijesztette Arielle-t. Megbotlott, és egyenesen belelépett egy üvegszilánkba. A lábából azonnal vér serkent. Felkiáltott: – Anya! Vérzek!

Rhea szeme elkerekedett a rémülettől, de gyorsan reagált. Felkapta Arielle-t a karjába, és kisietett vele.

Lauren gyorsan követte. – Mi történt? Mi a baj?

A zajt hallva Carter odarohant, csak hogy lássa, Arielle lába erősen vérzik.

Rhea azonnal ment az elsősegélydobozért, és elkezdte ellátni a sebet. Keze gyakorlott könnyedséggel mozgott.

– Mi történt? – kérdezte Carter.

Lauren lesújtottnak tűnt. – Mrs. Jamison, még ha utál is engem, nem kellene a gyerekeken kitöltenie. Egy törött üveg nagyon veszélyes. Ha nem kapta volna ki a kezemből...

Rhea keze megdermedt a levegőben. A vattapamacs majdnem beleszúrt Arielle nyílt sebébe.

Rheának nem volt ideje vitatkozni. A seb ellátása volt az első.

Szerencsére az üvegszilánk nem fúródott bele a bőrbe. Csak egy felületi vágás volt.

Ennek hallatán Carter összeráncolta a homlokát, és Rheára nézve így szólt: – Ha bajod van Laurennel, azt velem beszéld meg. Miért a gyerekeken töltöd ki?

Rhea felnézett, amikor meghallotta ezeket a szavakat. – Nem próbáltam kikapni a tégelyt. És nincs bajom senkivel.

Lauren úgy tűnt, elárasztja a bűntudat, ahogy mondta: – Ne, Carter. Ez az én hibám. Nem kellett volna kérnem, hogy hadd közeledjek a gyerekekhez, vagy hogy megfürdethessem őket. Ha nem lettem volna itt, Arielle nem sérült volna meg. Ez mind az én hibám.

De Carter határozottan kijelentette: – Semmi sem a te hibád ebből. Te vagy a szülőanyja. Bárki más bánthatná, de te nem.

A vattapamacs Rhea kezében kettétört. Összeszorította a fogát, és a szeme megtelt el nem sírt könnyekkel.

Azon tűnődött, vajon Carter tényleg azt hiszi-e, hogy a haragját a gyerekeken tölti ki. A sértettség hulláma dagadt a mellkasában.

– Ne légy szomorú, Anya. – Arielle Rhea nyaka köré fonta a karját, és azt mondta: – Nem is fáj annyira.

Meleg érzés öntötte el Rhea mellkasát. Küzdött, hogy visszatartsa a szemében gyülekező könnyeket. – Köszönöm. Jól vagyok.

Carter Arielle-re nézett. – Az édesanyád itt sír, te pedig egyetlen vigasztaló szót sem szólsz hozzá?

Lauren gyengéden megrángatta Carter ingujját, és megrázta a fejét. – Ne szidd le a gyerekeket. Még kicsik. Nem értik.

Szóval minden arra vezethető vissza, hogy Rhea nem nevelte meg rendesen a gyerekeket.

Carter haragja fellángolt, és odavetette Rheának: – Holnaptól nem kell gondoskodnod a gyerekekről. Lauren intézi majd.

Rhea nem hitt a fülének. Befejezte Arielle sebének bekötözését, és felállt.

De mielőtt válaszolhatott volna, Arielle kibökte: – Apa, Anya nem próbálta elvenni a tégelyt! Ez a nő elengedte, még mielőtt Anya hozzáért volna! Szándékosan csinálta!