Emelie leparkolt és odasétált hozzá.

– Middleton úr.

A halvány utcai lámpa fénye gyengén rajzolta ki William szigorú arckifejezését. Rá sem nézett Emelie-re, cigarettájának parazsa pislákolt a sötétben.

Emelie magában felsóhajtott, körülnézett, és észrevett egy közeli, 24 órán át nyitva tartó vegyesboltot.

Elindult az üzletbe, vett egy csirkés szendvicset, majd visszatért.

– Alig evett valamit ma este. Egyen valamit, hogy ne fájduljon megint meg a gyomra.

William rá pillantott, és elvette a szendvicset.

Emelie halkan megszólalt:

– Még ha elégedetlen is azzal, amit idősebb Middleton úr mondott, nem kellett volna ilyen hangnemben visszabeszélnie neki. Hajlamos a magas vérnyomásra, és tavaly év végén még kórházban is volt…

Hirtelen William hidegen felnevetett, és elhajította a szendvicset.

Gyors mozdulattal megragadta Emelie-t, kinyitotta a kocsiajtót, és a hátsó ülésre préselte a nőt!

Mozdulatai folyamatosak voltak, Emelie úgy érezte, forog vele a világ.

Az idegei pattanásig feszültek, és megpróbálta hárítani Williamet.

– Middleton úr! Ne itt, kérem!

A férfi a feje fölé szorította a nő kezét, hangjából hiányzott minden melegség. Dermesztően szólt:

– Már Hoven kisasszony is megtanult nemet mondani? Azt hittem, ön mindenki kedvence.

A hátsó ülés szűkös terében a férfi jelenléte nyomasztó volt.

Emelie habozott, mielőtt feltette volna a benne égő kérdést:

– Ki állítja, hogy mindenki kedvence vagyok? Egyértelmű, hogy Middleton úr nem kedvel engem... De mi a helyzet Daphnéval? Mélyek az érzései iránta, vagy ez csupán futó szeszély?

Kezdetben azt hitte, William érdeklődése Daphne iránt nem több múló kíváncsiságnál vagy enyhe vonzalomnál.

Ám az, hogy a férfi tolerálta Daphne házasság előtti kapcsolatokról vallott nézeteit, meglepte őt, ami arra utalt, hogy talán félreértette a kapcsolatuk természetét.

Korábbi téves ítélete két hónapos száműzetéshez vezetett. Most minden téves ítélet a közte és William közötti bárminemű kapcsolat végét jelenthette.

Választhatta volna azt is, hogy nem kérdez.

Volt valami erény a tudatlanságban, abban, hogy nem kutatunk túl mélyre, úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, hogy mindenki békében élhessen.

Amióta a férfi három évvel ezelőtt megmentette, Emelie menthetetlenül beleszeretett.

Azt hitte, megelégszik azzal, hogy mellette lehet, még ha ez a méltósága elvesztésével és azzal is jár, hogy puszta eszközzé válik.

Hiszen, ha a férfi nincs, sokkal rosszabb sorsa jutott volna azoknak az embereknek a kezében három évvel ezelőtt.

De nem így történt.

Az emberi természet minden kapott hüvelyk után többre vágyik. És attól a pillanattól kezdve, hogy beleszeretett, mohón akart mindent, amit nem kaphatott meg.

Ahogy figyelte, hogy a vágyott szeretetet, az elfogultságot, sőt a házasságot is másnak kínálják fel, türelme elfogyott, és végül hangot adott gondolatainak.

Valóban beleszeretett Daphnéba? Olyanfajta szeretet volt ez, ami házassághoz vezet?

William hallgatott, tekintete a félhomályban a nőre szegeződött.

Csendje azonban szinte beismeréssel ért fel.

Emelie halkan felnevetett.

– Feleségül akarja venni, mégis itt van velem. Nem tűnik ez kissé hűtlenségnek?

– Te csupán egy eszköz vagy, hogy jön ide a hűség? – Mielőtt befejezhette volna a mondatot, egy pofon csattant gyorsan és pontosan William arcán.

Nem volt nagy erejű, de Emelie nem számított rá, hogy ilyet tesz.

Tekintetük összekapcsolódott.

William először érezte megütve magát, különösen attól a nőtől, akit a legkevésbé tisztelt, és ez a velejéig megfagyasztotta.

Emelie hivatkozhatott magára eszközként, de William szájából hallani ezt egészen másfajta fájdalmat okozott.

Megpofozta, de nem bánta meg. Még érezte is, ahogy remeg.

Most először értette meg, milyen érzés a dühtől remegni.

William tekintete hideggé vált, amint megpillantotta a könnyeket a nő szemében, és ingerültség öntötte el.

Hirtelen felállt, és megrángatta az inggallérját.

Majd ingerülten odavetette:

– Tűnj el.

Emelie összeszorította az ajkát, és gyorsan megigazította magát, mielőtt kiszállt volna az autóból.

Éppen be akarta csukni az ajtót, amikor William sietve elhajtott.

Ahogy a távolodó autó fényeit nézte, mélységes fáradtság lett úrrá rajta, amely percről percre nyomasztóbbá vált. Úgy érezte, elérte a tűréshatárát.

Egy láthatatlan erő mintha a távozásra ösztökélte volna.

Ez a lehetőség a távozásra meglepően gyorsan, gyakorlatilag már másnap megadatott.