A baleset hirtelen következett be, és a legkevésbé sem számítottak rá.

Káosz tört ki a helyszínen, ahogy az emberek igyekeztek eltakarítani a törmeléket, és a sérülteket kórházba szállítani.

Szerencsére a hagyományőrző hajó még csak egy vázszerkezet volt, így nem volt különösebben nehéz.

Emelie lábszárát ütés érte, de a röntgenfelvétel nem mutatott törést.

Ha a hajó kész lett volna, több tonnás súlya sokkal súlyosabb sérülést okozott volna.

Mr. Smith azonban eszméletét vesztette az incidens során, ami magyarázatot követelt.

Miközben a sérülteket ellátták, a gyárigazgató gyors vizsgálatot indított a történtek okának kiderítésére.

Kiderült, hogy a hagyományőrző hajót a magasban tartó kenderkötelek egyike meglazult, amitől a hajó elvesztette egyensúlyát, és ez idézte elő a balesetet.

A döntő kérdés az volt, miért oldódott ki pont az a kötél.

A kórteremben a gyárigazgató sopánkodva magyarázta: – A meglazult kötél a 4-es számú volt, de a gyárban nincs kamerás megfigyelőrendszer, így nem világos, hogyan történt. A szemtanúk szerint a baleset előtt csak egyetlen személy tartózkodott azon a helyen, és az…

William kifejezéstelen arcáról azok, akik jól ismerték, azonnal felismerték a haragot. – Ki?

Az igazgató tétován pillantott egy bizonyos irányba. – Ő volt az…

Emelie, aki a kórházi ágyán ült felpolcolva, hirtelen megszólalt: – Én voltam.

William rámeredt.

A nő szívszorító látványt nyújtott: hajazilált volt, ruhája foltos, karcsú lábát pedig vastag kötés borította.

Ez felidézte az előző este emlékeit, amikor könnyes szemmel nézett a férfira, ugyanilyen szánalomra méltóan.

A férfi mély lélegzetet vett, és hűvös hangon kérdezte: – Mit kerestél ott?

– Daphne kérdésére kerestem a választ, hogy jövedelmező-e befektetni a hagyományőrző hajógyárba – felelte Emelie őszintén.

A gyárigazgató még zaklatottabbnak tűnt. – Nyereség? A cédrusfát, amit ezekhez a hajókhoz használunk, öt évig tartott beszerezni. A megfelelő faanyag nélkül lehetetlen megépíteni egy 330 láb hosszú hajót. Most, hogy megsérült, nem is tudom, javítható-e. A veszteség jelentős…

William megkérdezte: – Hozzáértél a kötélhez?

Emelie tisztán és érthetően válaszolt: – Nem, nem értem hozzá.

De alighogy Emelie befejezte, Daphne halkan közbevágott: – Úgy tűnt, mintha…

Emelie és William is felé fordult.

Bár Daphne sérült meg a legkevésbé – mindössze a tenyere horzsolódott le –, William ragaszkodására mégis orvosi ellátásban részesült.

Könnyes szemei az ágy széléről találkoztak az övéikkel.

Emelie kihúzta magát. – Úgy tűnt, mintha? Ez mit jelentsen?

Daphne megijedt a nő hideg hangnemétől, és dadogni kezdett: – Ms. Hoven, úgy emlékszem, mintha meghúzta volna a kötelet, ezért azt hittem…

– Folytasd – sürgette William.

– Szóval azt hittem… Talán az a véletlen rántás lazította meg a kötelet… Mr. Middleton, sajnálom, fogalmam sem volt, hogy egy ilyen apró mozdulat ilyen súlyos következményekkel járhat. Ha tudtam volna, megállítottam volna Ms. Hovent, és talán megakadályozhattam volna a bajt.

Emelie hitetlenkedve meredt rá.

Eddig tűrte Daphne manipulációit, mert megértette, hogy az indíték nem csupán elfogultság volt, de Daphne nyílt vádaskodása minden várakozását felülmúlta!

Emelie arckifejezése jelentősen hidegebbé vált. – Ismételd meg, amit az imént mondtál! Mihez értem hozzá?

– Mr. Middleton – nyöszörögte Daphne, William háta mögé bújva, szánalomra méltó álarcot öltve.

– Tőle kérdezem – mondta William, Emelie-re nézve.

Emelie tudta, hogy William el akarja hallgattatni.

Daphne taktikája nevetségesnek tűnt Emelie számára.

Ám William dorgálása a tetőfokára hágta benne a frusztrációt és a neheztelést.

– Szóval, elhiszel mindent, amit mond? – vonta kérdőre a férfit Emelie.

– Melyik állítása nem felel meg az igazságnak? – vágott vissza William.

Daphne félénken tette hozzá: – Mr. Middleton, nem hazudok. Ellenőrizhetjük a kamerákat… Minden igaz, amit mondtam…

Emelie-ből kitört a feszültség. – Nem hallottad az igazgatót? Nincs kamera a gyárban!

Mire játszott Daphne?

Hangja minden szóval egyre élesebbé vált, míg végül William élesen rá nem förmedt: – Fogd be! Befejezted az ordibálást?

Emelie megdöbbent.

Úgy érezte, mintha egész testét jégbe zárták volna; megdermedt és megmerevedett, amíg mozdulni sem bírt.

Bár William természete távol állt a tökéletestől, az elmúlt három évben soha nem veszítette el a türelmét vele szemben.

Ez volt az első alkalom, hogy azt mondta neki: fogja be.

Daphne szeme megtelt könnyel, hangja alig volt több suttogásnál: – Mr. Middleton, én nem hazudtam…

– Hiszek neked – mondta William, és ezen egyszerű szavak hallatán Emelie érezte, ahogy minden ellenállása összeomlik.

A férfi ezután Emelie felé fordult, és megkérdezte: – Ma szétszórt voltál. Biztos vagy benne, hogy nem nyúltál semmihez?

Emelie megkövülve dőlt hátra az ágytámlának; William hirtelen teljesen idegennek tűnt számára.

Három éven át volt mellette, ő maga választotta ki főtitkárának. Soha, a legkisebb hibát sem vétette, sem a munkában, sem a magánéletében.

Miért hinné el róla, hogy elkövet egy ilyen elemi hibát, kizárólag Daphne vádaskodása alapján?

Szavait megfontoltan ejtette ki: – Ha véletlenül hozzáértem volna, beismerném, én–

Mielőtt befejezhette volna, William félbeszakította, kiforgatva szavait. – Akkor most mit tagadsz? Daphne a saját szemével látott. Hamisan vádolna téged?

Emelie abszurdnak találta a helyzetet, és nem tudta megállni, hogy fel ne nevessen.

Hogy hamisan vádolná-e? Még szép, hogy megtenné!

Nevetéséből azonban sütött a megvetés.

Nem Daphne vádjai fájtak a legjobban, hanem William vak bizalma a lány iránt.

Mit jelentett neki az ő hároméves hűsége? Mi volt ő a férfi szemében?