– Mit értesz az alatt, hogy „izgalmasabb”? – kérdezte Max, de mielőtt válaszolhattam volna, diákok hada zúdult el a menzaasztalunk mellett, sokan a félig megevett ebédjüket is hátrahagyták.

– Ashley-t behívatták az igazgatóiba! – visította egy lány, ahogy elviharzott mellettünk. – Az anyja most rontott be, úgy nézett ki, mint aki ölni tudna!

Max felvonta a szemöldökét. – Mi történik?

Ittam egy korty vizet, és figyeltem, ahogy a menza kiürül, mert a kíváncsiság az adminisztrációs szárny felé húzta a diákokat. – Igazságszolgáltatás, feltételezem.

Az ebédszünet rögtönzött megfigyeléssé alakult, ahogy a diákok összegyűltek az igazgatói iroda előtti folyosón. Az üvegpanelen keresztül láttam, ahogy Ashley és az anyja mereven ülnek a székeken, mindkettőjük arcán alig leplezett düh tükröződött. Harrison igazgató keze békítő gesztusokat tett, de Mrs. Williams élesen rázta a fejét.

Tartottam a távolságot, hanyag közönnyel dőltem neki egy szekrénynek, miközben körülöttem kavargott a káosz. A tanárok hiába próbálták visszaterelni a diákokat az osztálytermekbe, az izgalom túlságosan ragályos volt.

– Láttad a videót? – kérdezte a csendes vörös hajú lány, aki töriből mögöttem szokott ülni. – Valaki felvette, ahogy Ashley felbéreli azokat a pasikat, hogy támadjanak meg egy diákot. Mindenhol ez van.

– Ötszáz dollár, hogy megveressen valakit... mekkora pszichopata – mormogta egy fiú a közelben.

Épp akkor csusszantam be a következő órámra, amikor megszólalt a csengő. A tanár hősiesen próbálta lekötni a figyelmünket, de reménytelen ügy volt. Pár percenként újabb telefon zizzent, és újabb diák pillantott lopva az asztal alá.

– Rendkívüli tantestületi értekezletet hívtak össze a következő órára – suttogta a mellettem ülő lány. – Anyukám titkárnő az adminisztrációs irodán. Azt mondja, Williams apja perrel fenyegeti az iskolát.

Felvontam a szemöldököm. – Miért? Mert hagyták, hogy a lánya lebukjon videón, miközben verőlegényeket bérel?

A lány felnevetett, majd gyorsan a szája elé kapta a kezét, amikor a tanárunk felénk pillantott.

Mire a tanárok visszatértek a rendkívüli értekezletről, az #AshleyLeleplezve hashtag már minden közösségi platformon trendelt a Cloud City Gimnáziumban. A folyosók zsongtak a találgatásoktól, hogy ki lehetett Ashley kiszemelt áldozata.

---

Ashley nem tért vissza az iskolába azon a délutánon. A pletykák szerint az apja egy elegáns fekete Mercedesszel állt meg, és gyakorlatilag kirángatta a lányt az igazgatói irodából.

Nekem nem volt szükségem másodkézből származó beszámolókra. Aznap este Emily szinte szökdécselve jött be a házba, arca kipirult az izgalomtól.

– El sem hiszitek, mit láttam! – kárálta, még a szokásos gúnyos üdvözlésével sem bajlódott. – Samantháéknál voltam – a Williamsék közelében laknak. Az egész házuk ki volt világítva, és hallani lehetett, ahogy Mr. Williams ordítozik a kocsibehajtón!

Linda felnézett a telefonjából, hirtelen felkeltette az érdeklődését. – Robert Williams? Aki a városi tanácsi posztért indul?

Emily buzgón bólintott. – Samantha azt mondta, hogy megpofozta Ashley-t a kocsibehajtón, amint hazaértek. Arról üvöltözött, hogy a lány tönkreteszi a kampányát.

– Mit csinált Ashley? – kérdezte Linda előredőlve.

– Felbérelt néhány fickót, hogy verjenek meg egy lányt a suliból, és valaki felvette – magyarázta Emily, szeme a kárörvendő gyönyörtől csillogott. – A videó mindenhol ott van.

Folytattam a vacsorámat, a vizespoharam mögé rejtve a mosolyomat. Emilyt egyszer az életben túlságosan lekötötte a pletykaterjesztés ahhoz, hogy velem foglalkozzon.

---

Két nappal később Harrison igazgató hangja recsegett az iskolarádión az osztályfőnöki óra alatt.

– Figyelem, diákok és tanárok! Az Ashley Williamsről keringő videóval kapcsolatban – alapos vizsgálat után megállapítottuk, hogy félreértésről van szó. A felvételen látható egyéneket a rendőrség őrizetbe vette, és az állítólagos bizonyíték hamisítványnak bizonyult. Miss Williams példás tanuló, és ezek a pletykák rendkívül igazságtalanok a hírnevére nézve.

Morajlás hullámzott végig az osztálytermen. Mellettem egy fiú felhorkant. – Persze, persze. Az unokatesóm a rendőrségen dolgozik. Senkit sem tartóztattak le.

Hátradőltem a székemben. Gazdagok mágiája működés közben. Szinte lenyűgöző, milyen gyorsan kerül leértékelésre az igazság, amint valaki megvillant egy platinakártyát.

---

Ashley két nappal a bejelentés után tért vissza az iskolába. Próbálta sugározni a szokásos magabiztosságát, de a szeme alatti árnyak másról árulkodtak.

Amikor megpillantott a szekrényemnél, a szeme résnyire szűkült. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán láthatóan meggondolta magát, lesütötte a tekintetét, és elsiettett mellettem.

Még ennél is beszédesebb volt Orion reakciója. Amikor Ashley odament hozzá a Modell ENSZ előtt, a fiú udvariasan, de határozottan kimentette magát. Később, amikor a klub munkacsoportokra oszlott, Orion szándékosan egy olyan csapatot választott a terem túlsó végében, ahol Ashley nem volt ott.

---

Közel este 7 óra volt, amikor Max egy elhúzódó tanulás után elhagyta az iskolai könyvtárat. Félúton jártam az iskola felé, amikor meghallottam a zűrzavart – egy fiú hangját, feszülten, de dacosan, és férfiak mélyebb röhögését.

– Kérlek, ezen vannak a versenyanyagaim! Három hónapja készülök erre!

Befordultam a sarkon, és láttam, hogy Maxet három durva kinézetű alak veszi körül. A hátizsákja az egyik férfi kezében volt, egy másik a telefonját tartotta. Max szemüvege ferdén ült az orrán, és erősen a jó lábára támaszkodott.

– Drága cuccnak tűnik – gúnyolódott az egyik férfi. – Pár százast biztos megér.

– Csak vigyétek a pénztárcámat – könyörgött Max. – De kérlek, a telefon kell. Minden fizikai adatom azon van.

A legmagasabb fickó meglökte Max vállát, amitől a fiú hátra botladozott. Max elvesztette az egyensúlyát, sérült lába megrogyott, és a járdára zuhant.

Kiléptem az árnyékból. – Tegyétek le a cuccait. Most.

A három férfi megfordult, és az arcuk megváltozott.

– Nem mondom el még egyszer – mondtam, hangom halálosan csendes volt.

A hátizsák ért először földet, azt követte a telefon, ami a betonon csattant. Szó nélkül, a férfiak három különböző irányba spricceltek szét.

Felsegítettem Maxet. – Jól vagy?

Bólintott, és leporolta a nadrágját. – A telefon képernyője megrepedt. De azt hiszem, még működik. – Rám nézett, az értetlenség nyilvánvaló volt az arcán. – Miért féltek tőled ennyire?

Vállat vontam. – Találkoztunk már.

– Mikor?

– Pár napja. Nem élvezték az élményt. – Intettem neki, hogy kövessen. – Gyere. Menjünk haza.

---

– Várj itt – mondtam Maxnek, amint az utcánkba értünk. – Ellenőriznem kell valamit.

Bementem a 24 órás kisboltba, ahol volt beépített ATM. A hátizsákomban kotorászva megtaláltam az egyetlen bankkártyámat – azt, amit az iskolával kellett csináltatnunk a tandíjfizetések miatt. Behelyeztem, és ellenőriztem az egyenleget.

100 000 dollár.

Egy pillanatig bámultam a számot, aztán halkan felhorkantottam. – Komolyan? Ennyit ér egy élet a Haxton családnak?

Mégis, elég volt arra, amire szükségem volt. Húsz perccel később két dobozzal sétáltam ki egy csúcskategóriás elektronikai üzletből, bennük a legújabb iPhone modellekkel.

Amikor hazaértem, Max a szobájában volt, kétségbeesetten próbálta lementeni az adatokat a sérült telefonjáról. Kopogtam egyet, majd beléptem anélkül, hogy választ vártam volna.

– Tessék – mondtam, és odadobtam az egyik dobozt az ágyára. – A tiéd úgyis elavult volt.

Max a dobozt bámulta, majd engem; a szája tátva maradt.