KAT SZEMSZÖGE

Nem hiszem el, hogy Izzy itt van. Annyira hiányzott az elmúlt két évben. Utazni akart. Ki hibáztathatná? Annyi mindenen ment keresztül az elmúlt tíz évben.

Tudtam, hogy a levendula és a zsálya a szobájában teljesen kiüti őt és Punát. Pihenésre van szüksége, de biztonságra is.

A férfi kint volt, az árnyakban ólálkodott, és figyelte, ahogy hazatér.

Kilépek az ajtón, és bezárom. Tudom, hogy még mindig figyel. Látni akarja őt. De a lány annyira gyűlöli őt, amiért elhagyta, és azért, amit az anyjával tett. Lesétálok a kocsifelhajtón, és észreveszem őt, ahogy tőlem jobbra áll.

– Pont úgy néz ki, mint Lucy – mondja.

Ránézek, és komor pillantást vetek rá. Bár ő Izzy apja, amit tett, megbocsáthatatlan. Én sem kedvelem őt mindazok után a szarságok után, amiken a nővéremet keresztülvitte. – Nem kéne itt lenned; nem akar látni téged – mondom. – Mellesleg találkozott a fiaddal, és ő kérte, hogy jöjjön el a ma esti bulira, de a lány kerek perec visszautasította – morgom vissza.

– Hallottam, hogy határozottan követi Lucyt a hevességében – mondja.

– Hagyd abba a nővérem nevének emlegetését; nincs jogod kiejteni – morgom rá, és megkerülöm.

Sértettnek tűnik. – Kat, kérlek, tudod, mi történt – mondja, a hangja csupa bűntudat. – Nem volt választásom az ügyben.

Gyorsan megfordulok, hogy szemtől szembe kerüljek vele. Morgok; a párducom új lyukat fog szaggatni a seggére, ha nem fogja be. – Van pofád ezt mondani. Nem lepődnék meg, ha Izzy többet tudna arról, mi történt – mondom. – Ezenkívül vissza kell lépned; ő tényleg gyűlöl téged, sőt, inkább megvet. Ami a FIADAT illeti, ő nem ismeri őt vagy azt a lányodat, szóval a helyedben egyelőre távol tartanám őket tőle.

Kifejezéstelen arccal néz le rám. – Kat, kérlek, meg akarom ismerni a lányomat – mondja.

– Graham – mondom undorral a hangomban, mintha a neve méreg lenne a számon –, kopj le, most figyelmeztetlek. Te, az a társad, a gyerekeid, és az az öreg Alfa is, akit a családod helyett választottál, jobb, ha békén hagyjátok őt, különben meglepődhettek, mire képes. Több mindenen ment keresztül, mint bármelyikőtök tudná – mondom, ráébredve, hogy túl sokat mondtam.

– Hogy érted ezt? Milyen dolgokon ment keresztül? – kérdezi, arcán sokk látszik, de gyorsan összeszedi magát. A pokolba is, nem mondom el neki; ez nem az én tisztem.

Megfordulok és elindulok; a kávézó csak egy saroknyira van a háztól, ahol élek.

– Kat, mondd el, kérlek! – kiáltja, és tovább követ. Kinyitom a kávézó ajtaját; záróra van. Nos, korábban zárunk, mivel mindenki megy az ünnepségre.

Alice, aki a pult mögött áll, mosolyogva fogad, ahogy belépek, de a mosoly hamar eltűnik, amikor meglátja Grahamet. Ő is utálja őt.

– Kat – mondja a férfi –, nem titkolhatod el előlem ezeket a dolgokat. Ő a lányom.

Elegem van ebből a pöcsből. Az elmúlt tíz évben egyszer sem érdeklődött Izzy felől. Csak azért élek újra itt, mert muszáj, Alice miatt.

Megfordulok, és szemtől szembe kerülök vele.

– Figyelj ide jól, te darab szar, soha nem voltál az élete része. Lófaszt sem kell mondanom neked. Soha nem jöttél vissza érte, még azokban az időkben sem, amikor üzeneteket küldtem neked. Nem vagy és soha nem is leszel az apja – mondom sziszegve. – Egyedül kellett felnevelnem őt és Alice-t, te seggfej, a te támogatásod nélkül. Meg akarod ismerni Izzyt? Gyere be ide, és beszélj vele, vagy még jobb, várd meg, amíg ő akar beszélni veled, amiről most elmondhatom, hogy soha nem fog bekövetkezni.

Érzem, ahogy árad róla a szégyen, de mielőtt többet mondhatnék neki, a fia, Dale besétál az új Alfával, Blake-kel.

Mindketten ránk néznek, Dale érzékeli a feszültséget és valószínűleg a helyzetet, ami előtte zajlik. – Apa, miért vagy itt? – kérdezi, hol rám, hol az apjára nézve.

Az apja összeszedi magát, és kemény vonallá szorítja az ajkait.

– Kat, mi ennek az értelme? – kérdezi a fiatal Alfa.

Mindannyiukra ránézek, ostoba farkasok.

– Épp csak elmondta ennek a baromnak, hová menjen, és hogy ne jöjjön vissza – mondja Alice, ahogy odajön és mellém áll.

Egy hangos morgás hallatszik. – Ne légy tiszteletlen előttem, macska; megöllek – mondja a férfi összeszorított fogakkal.

Alice-ból kicsúszik egy morgás: – Lehet, hogy te vagy az Alfa. Lehet, hogy a falka része vagyok, de nem fogod kérdőre vonni az anyámat semmiről, ami nem tartozik rád – vágja rá.

Nem akarom, hogy bajba kerüljön, de Blake-re bámulok. – Megkérem Grahamet, hogy távozzon; nem ez a legjobb időpont arra, hogy itt legyen, különösen most – mondom.

Graham és Dale Blake két oldalán állnak, de van még egy mondanivalóm: – Itt vannak a sütemények az ünnepségre; most menjetek el – mondom összeszorított fogakkal. – És Alfa, ha még egyszer így beszélsz a lányommal, meglátod, mire képes egy macska.

A férfi döbbenten néz rám egy pillanatig. Soha nem hagyom, hogy a haragom ennyire kiüljön, és ő ismert engem, mielőtt elment kiképezni a falkákat.

– Kat, hamarosan én leszek az új Alfa, kérlek – mondja.

Grahamre és Dale-re nézek. – Ti ketten nem jöttök be ide, amikor Izzy itt van, halljátok?! – mondom, de nem tudom visszatartani a hangos morgást, amit a párducom kienged. – Komolyan mondom; új lyukat szaggatok a seggetekre, ha bejöttök ide és bármi bajt okoztok. Nem akar megismerni titeket.

– Nem tilthatsz el a lányomtól – mondja Graham.

De megszólal a csengő a kávézó ajtaján. Tudom, ki az; az illata betölti a kávézót.

Graham megfeszül.

Ó, a fenébe, nem boldog.