– Nos, leküldtem a nővért, hogy hozzon neked tiszta ruhát, de azt mondta, nincs egy sem. – Elhallgat, és rám néz.

Megint a babráló kezeimre pillantok. Minden nap ugyanazt a ruhát hordom. Ha találok egy darab régi szappant a szemétben, kimosom a ruháimat és magamat a pince hátsó részében lévő kis mosdókagylóban. Csak hideg víz van, de az is jobb, mint a semmi. Legalább nem vagyok kósza. Az apám az volt, és nézd, hogyan végezte.

A nővér besétál egy sporttáskával, és leteszi az ágy végére. – Szereztünk neked pár dolgot, amit felvehetsz. Semmi extra, de tiszták és jónak kell lenniük rád.

– Köszönöm. – Visszamosolygok.

– Még két napig itt leszel. Maradj ebben a szobában. Nincs látogató, amíg ki nem derítjük, ki tette ezt veled, vagy amíg teljesen meg nem gyógyulsz, attól függően, melyik következik be előbb. Diane szólni fog, mikor távozhatsz – utasít az orvos, és kisétál.

A nővérre nézek, aki engem bámul. Amikor rájön, hogy rajtakaptam, a szeme elrebben. Ez meg mi volt?

Oké, hölgyem. Bunkó.

– Most magadra hagylak – mondja. – Bemehetsz a fürdőszobába megmosakodni. Csak vidd magaddal azt az állványt az infúziós oldattal. Van rövidnadrág és tiszta fehérnemű a táskában. A kórházi hálóinget magadon kell tartanod, amíg a hátad meg nem gyógyul. Rendben?

– Igen, asszonyom. Köszönöm, Diane.

Bólint, és elhagyja a szobát.

Ez az első alkalom életemben, hogy az emberek kedvesek velem. Úgy értem, azt hiszem, ez a munkájuk része, de akkor is. Eddig csak sértéseket, fizikai gyötrelmet és kemény munkát ismertem. Sosem volt részben kedvességben, sosem volt részem szeretetben. Azt hiszem, bízhatok az orvosban, de Diane nővérrel még mindig óvatos vagyok. Ahogy az imént rám bámult, attól kényelmetlenül érzem magam.

Felveszem a sporttáskát, és kimegyek a fürdőszobába. Kerülöm, hogy a tükörbe nézzek. Nem vagyok biztos benne, hogy készen állok látni a sérüléseket az arcomon. A fürdőszobában minden friss és fehér. Van zuhanyzó, de aggódom, hogy a víznyomás fájni fog a hátamnak. Úgy döntök, félig engedem a kádat, és beleülök. A víz meleg és nyugtató. Van mosdókendő és egy friss szappan. Addig mosakszom, amíg a víz undorító nem lesz. A sok alvadt vér rózsaszínre festi a vizet. Leeresztem a kádat, kitörlöm a koszgyűrűt a széléről, és újra megtöltöm. A víz már közel sem olyan koszos, amikor befejezem a mosdást. Fáj felemelni a karomat, de nem akarom hívni a nővért, hogy segítsen. Óvatosan megmosom a hajam, és egy pohárral leöblítem. Megtörölközöm, és a puha törölközőt a hajam köré csavarom.

Van egy fogkefe és egy kis tubus fogkrém a polcon a mosdókagyló mellett. A luxus netovábbjában élek a falka kórházában! Felveszem őket, és fogat mosok. Nem kerülhetem el tovább, bele kell néznem a tükörbe. Összeszedem a bátorságomat, hogy rápillantsak. Amit látok, attól kiejtem a fogkefét a kezemből.

Az arcomat még mindig zúzódások borítják, de nem emiatt ejtettem el a fogkefét. A bal szemem szivárványhártyája ibolyaszínű. Nem az a fajta kék árnyalat, ami megfelelő fényben lilának tűnhet. Nem, nem. A jobb íriszem még mindig az a fakószürke, amit megszoktam, de a bal őrülten néz ki. Erősen pislogok párat. Még mindig ugyanaz. Megpróbálom megdörzsölni a szemem, de nem változik semmi. Tévedés kizárva – a szemem élénk, gyakorlatilag világító... ibolyaszín.

A két nap örökkévalóságnak tűnik. De nem panaszkodom. Soha életemben nem aludtam még ennyit, és bónuszként napi háromszori étkezést kapok. Hármat! Folyamatosan a tükörbe nézek. Nem tudok napirendre térni afelett, milyen furcsán néz ki a lila szemem.

A második napon már milliomodszor bámulom magam a tükörben. A bal szemem még mindig ibolyaszínű. Most már úgy tűnik, mintha a jobb szemem is kezdene lilára váltani. Semmit sem tehetek ellene, úgyhogy elhatározom, hogy megpróbálok nem aggódni. Mivel az Ezüsthold elég nagy falka, van egy középiskolánk a falka területén. A könyvtárnak van egy igazán nagy, vérfarkas-hagyományokkal foglalkozó kutatási részlege. Ebédidőben majd végzek némi kutatást.

Ahogy oldalra billentem a fejem, hogy megfésüljem a hajam, észreveszem, hogy egy tincsem színe megváltozott. A szokásos egérszürke helyett ezüstösszürke.

Oké, most már komolyan. Mi folyik itt? Mi történik velem? Ez valami trükk? Van hipó a samponban vagy ilyesmi? Ha trükk, akkor nem vicces. Felveszem a flakont, és megszagolom. Eperillata van, nem hipó. Fura. Soha nem hallottam még arról, hogy egy farkas szeme vagy hajszíne megváltozna, amikor nagykorúvá válik, de az orvos szerint ez történik.

Diane ebéd után papírokkal és brossúrákkal jön be hozzám. Átnyújt egy másik kis táskát. – Csak egy kis apróság, hogy segítsen inkognitóban maradni, amíg teljesen meg nem gyógyulsz.

– Mindent köszönök – mondom, miközben kinyitom a táskát. Egy baseballsapka és egy sötét napszemüveg van benne.

– Hogy nézek ki? – kérdezem, miközben bemutatom neki a viseletet.

Kuncog a pózolásomon. – Egy sztár vagy, drágám.

Talán mégsem olyan rossz.

Ad egy gyengéd ölelést, mielőtt elindulok. Még van két órám, mielőtt elő kell készítenem a vacsorát. Úgy döntök, elviszem az új ruháimat a szobámba, és feltakarítom a rendetlenséget, hogy ma este alhassak.

Valami más szagot érzek, ahogy végigsétálok a pince folyosóján... tisztítószer illata van. Felkapcsolom a lámpámat, és látom, hogy a szoba átalakult. A lámpám nem egy halom tejesládán áll. Egy éjjeliszekrényen van. Van egy új ágy is. A régi tábori ágyam eltűnt. Rendes ágyam van. Új lepedővel és takarókkal. Van egy kis íróasztal és szék is, mellette egy kosárban sorakoznak a tankönyveim. Biztosan álmodom. Vagy véletlenül valaki más szobájába sétáltam be, kivéve, hogy senki más nem lakik itt lent. Alig lehet megmondani, hogy ez egy régi börtöncella volt. Úgy néz ki, ahogy egy kollégiumi szobát képzelek el.

Kikukucskálok az ajtón, hogy megbizonyosodjak róla, jó helyen vagyok-e. Úgy tűnik. Mi folyik itt? Odasétálok az ágyhoz, és óvatosan leülök, mintha eltűnne, ha túl gyorsan mozdulok. Olyan, mint egy felhő. A szürke és türkizkék ágynemű friss és új. Még két párna is van. Soha nem volt még rendes párnám, nemhogy kettő.

Amennyire én tudom, Diane az egyetlen, aki lejött ide, amíg a kórházban voltam. Ő csináltatta volna mindezt? Biztosan bajba kerül, ha Graham alfa megtudja. Aztán eszembe jut, hogy ő nem tudja, mennyire gyűlöl engem az alfa. Nem tudom, hogyan fogom megmagyarázni, ha megtudja, de nem fogok beárulni senkit, aki segíteni próbált rajtam.

Elteszem az új ruháimat az éjjeliszekrény fiókjaiba. A sporttáskát a matrac alá rejtem. Ha betöltöm a tizenhetet, kitalálom a módját, hogyan juthatok ki innen. Keresek egy új falkát, amelyik befogad egy lila szemű, gyenge farkast.

Leülök az íróasztalhoz, és írok egy köszönőlevelet az orvosnak és Diane nővérnek. Megfordulok a székben, és körülnézek az újszerű szobában. Biztosan ábrándoztam, mert nem hallom az ajtót a lépcső tetején, de hallok két pár lépést a folyosón közeledni. Azonnal megdermedek. Érzem Graham alfa szagát közeledni. Nem tudom, kié a másik illat.

Ösztönösen felpattanok, és a szoba közepére állok, éppen akkor, amikor az ajtóhoz érnek. Az alfa a keretnek dől, és keresztbe fonja a karját maga előtt. Egész testem remeg, ahogy bámul. Szemem a földre tapad. Határozottan nem akarom, hogy meglássa az új szemszínemet.

– S-segíthetek v-valamiben, Graham alfa?

– Az a kis mutatvány, amit előadtál, sok pénzembe került – mondja nyugodt, kavicsos hangon. – És amikor nekem pénzbe kerülsz, az egész családomnak pénzbe kerülsz.

– Sajnálom, uram. – Bocsánatot kérek. Fogalmam sincs, milyen mutatványról beszél. Épp csak annyira nézek fel, hogy lássam Ryant, az alfa fiát, aki szintén az ajtóban áll.

Ryan közelebb lép egyet, és érzem, ahogy a könnyek csípik a szemem sarkát, miközben a karom kontrollálhatatlanul remeg. Hogyan fogok így szembenézni vele az iskolában? Amennyire én tudom, fogalma sem volt róla, hogy itt lent élek. Most biztosan elmondja mindenkinek.

– A műtét és a kórházi tartózkodás nincs ingyen, Kas – gúnyolódik Graham alfa az ajtóból. – És tudod, milyen undorító volt az étel az elmúlt két és fél napban?

Csak bólintok, még mindig a földet nézve. Nem próbálok vitatkozni egy őrülttel. Nem az én hibám, hogy műteni kellett. Ő volt az, aki összetört egy üveget, és beledobott a törött darabokba! Ha nem tette volna, teljesen jól lettem volna. Másnap már talpra tudtam volna állni, és elkészíteni a reggelit, ahogy kellett volna, még ha össze is voltam zúzva.

Csend következik, végül felmordul: – Honnan van ez a sok bútor? Loptad?

– N-nem, uram. É-én... itt volt, amikor v-visszajöttem a kórházi szárnyból. Nem tudom, k-ki hozta.

– Tartozol nekem, Kas Latmus. És bárki is változtatta a szobádat Ritz-Carltonná. A falkaházban fogsz dolgozni, amíg minden centet vissza nem fizetsz. Életed végéig, ha szükséges. Nincs több iskola. Nincs szükséged oktatásra a főzéshez és a takarításhoz.

Az alfa-hangszínét használja. Nem engedelmeskedhetek. Ezekkel a szavakkal a remény apró lángja kialszik a szívemben. Nem kapok fizetést, így nem tudom, hogyan fizethetnék vissza bármilyen adósságot. Caroline luna évekkel ezelőtt azt mondta, hogy a pincebörtönben lévő szoba éppen elég fizetség a szolgálataimért. Most már kevesebb vagyok, mint egy omega. Rabszolga vagyok.

– Ryan, tanítsd meg neki a leckét, amiért pazarolja a pénzünket.

– Igen, Alfa.

Könnyek patakoznak az arcomon, ahogy sorsom valósága tudatosul bennem. Graham alfa a fiának adja át kegyetlensége stafétabotját. De én jobban tudom. Ő soha nem fogja abbahagyni a bántalmazásomat.

Ryan előrenyúl, és megragadja a tarkómat. Meghajlásra kényszerít, és mélyen felmordul: – Hálásnak kéne lenned, hogy apám nem száműz. Ha kósza lennél, rohadtul gondoskodnék róla, hogy soha ne juss el a terület határáig.

Egy nyüszítés szakad fel a torkomból. Annyira félek, hogy úgy érzem, el fogok ájulni. Érzem a sötétséget a látásom szélén, ahogy a szívem zakatol.

Ryan az apjához fordul. – Ne aggódj, Alfa. Kezelem a helyzetet.