Sarah nem messze a biztonsági ellenőrzéstől várakozott. Fogalma sem volt, miért siet ennyire Anne.

Fél órával később látta, hogy valaki felé fut.

Anne levegő után kapkodva mondta:

– Nagynéném, add ide a jegyet! – Átvette az útlevelet és a jegyet a nagynénjétől.

– Mi történt? Jól vagy? – kérdezte Sarah.

Ha azt mondaná, nincs semmi baj, hazudna.

– A tanárom azt akarja, hogy azonnal menjek vissza. Nem tudom, mi a baj, de elég sürgős. – Anne-nek készen állt a kifogása.

A jelenlegi korában még főiskolára járna, ha a terhessége miatt nem kellett volna otthagynia az iskolát.

Az indok logikus volt, de Sarah nehezen viselte a távozását. Megfogta a kezét, és így szólt:

– Anne, miután visszajöttél, csak egy rövid időre jelentél meg a partin, mielőtt elmentél. A barátodnál szálltál meg, és most meg rohansz vissza. Alig váltottál velem pár szót. Ha most elmégy, mikor láthatlak újra? Nem hiányzom neked?

Anne bűntudatot érzett.

Annyi éve nem volt itthon. Mostani útja azért volt, hogy egy kis időt töltsön a nagynénjével, de nem számított rá, hogy Anthony felbukkan.

A démoni Anthony kivetette rá a hálóját. Azzal a hatalommal, amivel Lutonban rendelkezett, nem lenne esélye elmenni, ha most nem lép.

– Nagynéném… legközelebb visszajövök. Én… nekem tényleg mennem kell most. Vigyázz magadra… – Anne nem mert több időt vesztegetni. Elengedte Sarah kezét, és a biztonsági ellenőrzés felé indult.

– Anne… – kiáltott utána Sarah.

Zavarodottan nézte, ahogy szeretett unokahúga átmegy a biztonsági ellenőrzésen.

Még ha a főiskola miatt is, miért ez a nagy sietség?

Az ellenőrzés után Anne várta a beszállást.

Amikor felszállt, várta, hogy a gép induljon.

Tűkön ült.

Anne kinézett az ablakon, és bűntudatot érzett Sarah miatt.

Ez a távozás azt jelentette, hogy valószínűleg nem térhet vissza.

De nem volt más választása.

Nem maradhatott Anthony befolyása alatt.

Anne folyamatosan az időt figyelte. Egyre több utas szállt fel, ő pedig egyre türelmetlenebbé vált.

Közölték velük, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket, és állítsák a telefonjaikat repülőgép üzemmódba. A légiutas-kísérők körbejártak, hogy megkérjék az utasokat, vegyék le a fülhallgatóikat.

Amikor minden készen állt, a gép elindult a kifutópályán.

Anne szívverése végre csillapodni kezdett.

Azonban amikor a gép fordult egyet, megállt.

Egy ideig mindenki azt hitte, ez normális.

– Miért nem megyünk? – kérdezte valaki.

– Nem tudom…

– Sietek…

Anne mindenkinél jobban sietett. Kényszerítenie kellett magát a várakozásra.

Eközben kinyílt az első osztály ajtaja!

Ez nem volt hétköznapi látvány!

Anne kinézett az ablakon.

Amikor meglátta, hogy öt-hat fekete ruhás, komoly tekintetű férfi lépdel fel a lépcsőn, érezte, hogy megfagy benne a vér.

A testőrök beszálltak a gépbe, és azonnal Anne-re szegezték tekintetüket, aki halálra rémült.

Odamentek hozzá, és parancsolóan szóltak:

– Vallois kisasszony, kérjük, szálljon le velünk.

Anne reszketett, ahogy szorosan az üléshez simult. Arca sápadt volt, tehetetlenül nézett rájuk.

A többi utas, látva a helyzetet, mukkanni sem mert.

– Vallois kisasszony, ugye nem akarja, hogy erőszakot alkalmazzunk? – fenyegetőzött a testőr.

Anne menekülni akart, de hogyan? Még a gép indulási idejét is manipulálták.

Milyen hatalmas ez az Anthony?

Miért… miért jelentek meg?

Miért… miért nem hagyja békén?

Miért…

A testőrök visszavitték Anne-t a Kanyarba.

Amikor lába földet ért a Royal Kúria lépcsőjén, elgyengült, és majdnem elesett.

Ahogy belépett a nappaliba, a kanapén ülő gyűlöletes árnyék láttán Anne arca halálsápadttá vált. Ösztönösen hátrált, de beleütközött a mögötte álló testőrbe.

– Eltévedtél? – csendült fel Anthony kísérteties hangja.

Anne erősen harapta az ajkát, és minden erejével azon volt, hogy összeszedje magát.

Persze, hogy nem tévedt el, és tudta, hogy a férfi sem gondolja ezt komolyan.

Anthony szétnyitotta keresztbe tett lábait, és felállt. Hosszú lábaival elegánsan odasétált. Veszélyes volt, mint egy szörnyeteg, aki kész másodpercek alatt darabokra tépni őt.

Anne érezte, ahogy a félelemtől minden izma megfeszül.

– Úgy teszel, mintha megennéd a tenger gyümölcseit, aztán megpróbálsz megszökni a kórházból. Anne Vallois, nem tudtam, hogy ilyen bátor vagy. – Anthony közelebb lépett.

Fojtott hangja tele volt gyűlölettel.

Anne remegett a félelemtől. Amikor Anthony alakja még közelebb ért, minden maradék erejét összeszedve megfordult, hogy elfusson.

Megpróbálta ellökni a mögötte álló testőröket…

– Ááá! – Mielőtt bármit tehetett volna, egy erős kéz megragadta a nyakát. Felkiáltott a fájdalomtól, mintha a nyaka mindjárt eltörne.

– Ne… fáj…

– Úgy tűnik, nem tudod, hol a helyed!

– Hagyj… hagyj elmenni… – sírta Anne nehezen.

Anthony rámeredt, és magával vonszolta, miközben szorítása erősödött a lány nyakán.

Beléptek a liftbe, és felmentek a szaunába.

– Ah… – Anne próbált kiszabadulni, de a kéz furcsán erős volt. Képtelen volt mozdulni.

Az üvegajtót feltépték, és mielőtt felfoghatta volna, hol van, belökték.

Az ajtót ezután bezárták.

Anne csapdába esett ebben a kis helyiségben. Kezét tehetetlenül az üvegajtóra helyezve, zavartan és rémülten nézett ki a félelmetes férfira, és azt kérdezte:

– Hol… hol vagyok? Miért zártál be ide?

– Mit gondolsz?

Anne hitetlenkedve nézett a kint álló férfira.

– M… mi? Ez nem valóság, te… te csak ijesztgetsz, ugye? Ez nem lehet!

Anthony felemelte a kezét, és megnyomott egy elektronikus gombot az üvegajtó mellett. A hőmérséklet bent emelkedni kezdett.

Anne érezte a hőmérséklet emelkedését a bőrén. A veszélyt érezve a lelke is elhagyta a félelemtől. Sietve dörömbölt az üvegajtón, és kiabált:

– Engedj ki! Ne tedd ezt, meg fogok halni! Ne… könyörgöm!

Úgy tűnt, Anthony meg sem hallotta, ahogy tovább növelte a hőmérsékletet. Minél magasabbra szökött a hőfok, Anne annál kétségbeesettebbé vált.

– Ne! Engedj ki! – sírt és könyörgött Anne. Még a lábával is rugdosta az üvegajtót, de hiába.

Ez túl kegyetlen volt!

Hogy teheti ezt vele?!

Anne látta a szívtelen férfit az üvegajtón túl. Szeme tele volt félelemmel és tehetetlenséggel. Sírt és könyörgött:

– Engedj ki! Olyan forró! Anthony Marwood, engedj ki… segítség! Segítség!

Bármilyen hangosan sírt is, senki sem jött segíteni.

Ma itt fog meghalni?

Nem akarta. Gyerekei voltak…

– Ááá…

Mintha csak egy kemencében égett volna, Anne érezte az elevenen való fővés fájdalmát. Minden lélegzetvétel nehéz volt, érezte, ahogy a teste kiszárad, torka kiszikkad. Hörgött, ahogy a félelem eluralkodott rajta, és könnyei végigfolytak az arcán.