Freya szemszöge

A nő elsápadt.

– Legyen százmillió – csattant fel. – Jobban teszed, ha nem táncolsz vissza.

A pillanatban, ahogy Lady Eleanor távozott, és rácsapta az ajtót a hátamra, egyedül maradtam Caelum birtokának hideg csendjében.

A farkasom megmozdult a bőröm alatt – ezúttal nem bánatában, hanem mozdulatlanságba dermedve. Tisztánlátással.

Nem csupán egy szerződést írtam alá.

Halálos ítéletet írtam alá minden illúzió felett, amelybe valaha kapaszkodtam.

Nincs visszaút. Nincs több türelem. Nincs több csendes méltóság.

Csak az igazság. Csak a szabadság. És a bosszú, hidegen tálalva a felföldi hold alatt.

Aznap később találkoztam a legjobb barátnőmmel, Lanával a Holdárnyék Piacon.

Megszorította a karomat. – Épp ideje volt. Az egész falka azt leste, ahogy Caelum és Aurora nyilvánosan parádéznak a kis szappanoperájukkal. Túl jó voltál hozzá.

– Már nem számít. Hamarosan szabad leszek.

– Mi lesz a hamvakkal?

– Amint a felbontás hivatalos, hazaviszem őket. A Felföldre. Ahová születtek.

Vacsorára a Felső Félhold egyik csendes étkezőjébe vetődtünk.

Épphogy leültünk, nevetést hallottam a szomszédos fülkéből – amit egy olyan hang követett, amelytől maró epe íze kúszott fel a torkomon.

– Caelum, mikor lesz a Luna-ceremónia Aurorával? Ne felejts el meghívni minket!

Egy másik felkuncogott. – Freya? Ő egy senki volt. Valószínűleg valami sikátorban nevelkedett Omega. Ha Caelum nem dob neki maradékot, a csatornában vonyítana.

– Aurora viszont igazi főnyeremény. Királyi kiképzés. Az első női repülőparancsnok. A neve máris ott van a Tanács feljegyzéseiben.

A köztünk lévő válaszfal tompította a hangjukat, de nem eléggé.

Lana felmorgott mellettem, karmai rángatóztak. – Kitépem a torkukat.

– Nem – mondtam halkan. – Rólam beszélnek. Én intézem el.

Felálltam, megkerültem a válaszfalat – és elmosolyodtam.

– Miért várnánk a Luna-ceremóniáig? Engedjétek meg, hogy most mondjak pohárköszöntőt.

Minden hím megdermedt az asztalnál.

Caelum felnézett, bűntudat villant a szeme mélyén.

Túl késő.

A bennem lakó farkas befejezte a várakozást.

Visszaveszem a nevemet – mostantól.

Összehúztam a szemem Caelumra. – Ne mondd, hogy nyugodjak meg. A szemembe rágalmaztak – te pedig ott álltál, és hagytad.

Caelum szemöldöke összerándult. – Freya, ne rendezz jelenetet. Csak viccelődtek. Nem akartak rosszat.

Nem akartak rosszat? Rámeredtem, és egy hideg nevetés szökött ki az ajkamról. – Szóval mit tegyek? Térdeljek le, pofozzam fel magam, és kérjek bocsánatot, amiért valaha is hozzámentem feleségül? Az végre „rossznak” számítana nálad?

Megmerevedett a gúny hallatán, és nem kerülte el a figyelmemet az úgynevezett barátai nyugtalansága sem. Még Aurora is úgy nézett ki, mintha citromba harapott volna.

Caelum a csuklóm után nyúlt. – Beszéljünk négyszemközt. Ne itt.

– Nem. Itt fogunk beszélni, mindenki előtt, akit annyira le akarsz nyűgözni. – Kirántottam a kezem a szorításából. – Te és Aurora megérdemlitek egymást. Az egyik egy hazug csaló, a másik büszke arra, hogy szerető lehet. Remélem, a Holdistennő áldott párkötelékkel ajándékoz meg titeket – lehetőleg olyannal, ami éget.

Az arca elsötétült, mint egy viharfelhő. Aurora elsápadt.

Ekkor Ryker szólalt meg, hangjában tömény megvetéssel. – Freya, mégis kinek képzeled magad, hogy így beszélj Aurorával? Mid van neked, ami neki nincs? Egy névtelen árva vagy, aki valószínűleg épphogy bekaparta magát valami isten háta mögötti kiképző akadémiára. Caelum nem szereti Aurorát, de az is biztos, hogy egy olyan korcsot sem szeret, mint te.

– Vigyázz a szádra! – Lana, áldassék a neve, felpattant, mint a futótűz, harcra készen. – Freya évfolyamelsőként végzett a Halston Harcászati Akadémián.

Csúfondáros kuncogás hulláma söpört végig. – Ugyan már. Ez a legjobb hazugság eddig. Mintha bárki a Halstonból arra végezné, hogy Lunát játsszon egy falkának, amelyik még csak nem is tiszteli.

Halston. A névnek önmagában el kellett volna hallgattatnia őket. Ez nem csak egy akadémia volt – ez volt a vérfarkas birodalom legrangosabb harcászati intézménye. A hely, ahol csak a legvadabb, leggyorsabb és legfegyelmezettebb farkasokat kovácsolták. A legtöbben harcosként kerültek ki. Néhányan legendaként.

– Lana, ne. Nem éri meg – mondtam, leállítva őt. Aztán Aurora felé fordítottam a tekintetemet, ajkam széle felfelé görbült. – Nem kell hazudnod, Aurora. A minősítésemhez nincs szükségem a jóváhagyásodra.

Aurora szeme összeszűkült. Zavarban volt – és ez elárulta, hogy nyerésre állok. Azt várta, hogy összeomlok a nyomás alatt, hogy meginogok. De nem tettem.

Aztán a szeme az étterem bejárata felé rebbent. Valaki épp akkor lépett be.

– Hawthorne professzor! – kiáltotta Aurora, ragyogva, mint egy kiskutya. – Micsoda véletlen!

Az idősebb férfi megállt, majd udvariasan bólintott. – Aurora. Régen láttuk egymást.

Aurora mosolya kiszélesedett. – Még mindig a Halstonban tanít, ugye? Van itt valaki, aki azt állítja, hogy az ön egyik végzőse volt. Talán segíthet tisztázni az igazságot.

Minden szempár rám szegeződött, a legtöbb a leleplezett hazugság reményében csillogott.

Nyugodtan és méltóságteljesen léptem előre. – Hawthorne professzor. Jó újra látni önt.

Pislogott egyet, majd elvigyorodott, és előrelépve a vállamra csapott. – Nos, ez aztán a meglepetés. Évek teltek el, Freya. Hallottam Arthurról és Myra-ról. Őszintén sajnálom.

– Köszönöm – mondtam halkan.

Az asztal elcsendesedett.

Aurora álla leesett. – T-te ismered őt?

– Természetesen. A tanítványom volt. Az évfolyam legjobbja. Amikor csatlakozott, megdöntötte az akadémia felvételi rekordjait. Még a Vének is felfigyeltek rá.

Morajlás terjedt szét a teremben, mint a futótűz.

Aurora lefagyva ült, minden korábbi önelégültsége eltűnt az arcáról. Ujjai remegtek a borospoharán.