Angela letörölte a könnyeit, és így szólt:

– A húgom nem hajlandó megenni a házvezetőnő főztjét. Azt állítja, hogy képtelen megenni, és csak azt eszi meg, amit én készítek. A túlélés érdekében kénytelen vagyok megalkudni.

Angela korábban mindig abban a hitben élt, hogy Fanny azért olyan válogatós, mert az ő főztje annyira kiváló. Valahányszor asztalhoz ültek, Fanny dicsérte a főzőtudományát, és hangoztatta, mennyire szereti az általa készített fogásokat.

A dicséretektől elvakult Angela nem vette észre az igazságot.

Ám most már másképp látta a dolgokat. Fanny szándékosan tette ezt: cselédként kezelte őt, és a háta mögött gúnyolódott rajta.

Ahogy Angela nyugtalanul távozott, több asszony sem állhatta meg, hogy ne sóhajtson fel.

Bizony nehéz kiismerni az ember valódi természetét. Sohasem gondolták volna, hogy a Kins család édeslánya rosszabb sorsra jut, mint egy cseléd. Kész tragédia!

Bár a Kins család viselkedését nem tudták teljesen felfogni, a dolog lényegét megértették.

Angela minden balszerencséjét Fanny okozta.

Ennek a fogadott lánynak, aki általában szófogadónak és józan gondolkodásúnak tűnt, volt egy olyan rosszindulatú oldala, amelyet senki sem sejthetett. Valóban nehéz kiismerni az ember valódi természetét!

A Kins-birtok hatalmas volt, különféle virágok, növények és néhány babérfa díszítette. A virágok illata átjárta a levegőt, frissítő és kellemes volt.

A nappaliba lépve látta, hogy az egész család összegyűlt; ajándékokat adtak át egymásnak és nevetgéltek.

Olyan harmonikus volt a jelenet, hogy az ember nem szívesen zavarta volna meg a boldogságukat.

Angela eredetileg el akarta kerülni a nappalit, hogy egyenesen a szobájába menjen, de a sasszemű Fanny észrevette, és máris elindult felé.

Fanny szeretetteljesen megfogta Angela kezét, és vidáman elmosolyodott.

– Angela, megjöttél! Ma vendégeink vannak. Apa rengeteg finomságot vásárolt, hogy megünnepelje a kórházból való hazatérésünket. Te főzöl a legjobban, és én imádom a főztödet.

Ekkor mindenki felfigyelt Angela jelenlétére. Látva, hogy Fanny és Angela közel kerülnek egymáshoz, összeráncolták a homlokukat, és arckifejezésük elkomorult.

James lépett oda elsőként. Gyanakodva méregette Angelát, majd kezét Fanny felé nyújtotta:

– Fanny, gyere ide hozzám! Ne felejtsd el, hogyan sérültél meg. Maradj távol Angelától! Bántani fog.

– James, már annyiszor elmondtam! Biztos, hogy nem Angela tette...

Mielőtt folytathatta volna, Zacharias közbevágott:

– Nem ő tette, de hagyta, hogy azok a gazemberek bántsanak téged, Fanny. Ne védd már! Túl jószívű vagy, ezért hagyod, hogy Angela így bánjon veled.

A jelenetet figyelve Angela néma és mozdulatlan maradt. Csak állt ott csendben.

Samuel is odalépett, és egy papírlapot meg egy tollat nyújtott Angelának.

– Angela, ha már hazajöttél, gyorsan kérj bocsánatot Fannytól, és írj egy bűnbánó levelet! Ha az ember hibázik, vállalnia kell a következményeket.

Angela a felé nyújtott papírra és tollra pillantott, majd felnevetett.

Elvette az üres papírt, apró darabokra tépte, a toll pedig mozdulata nyomán nagyot koppanva hullott a földre.

Senki sem hitte volna, hogy Angela ilyesmire vetemedik. Samuel arca elvörösödött a dühtől.

– Angela, mit művelsz?

Angela nem köntörfalazott, hanem leeresztette a kezét.

– Nem fogok bocsánatot kérni, és nem írok bűnbánó levelet olyasmiért, amit nem követtem el.

Minden jelenlévő megdöbbent. Ekkor egy magas, fehér inges férfi lépett elő Samuel mögül.

Angela felnézett, és Christophert, az úgymond vőlegényét pillantotta meg.

Szóval ő is Fanny védelmére kelt. Hát, az biztos, hogy elég buzgó!

– Angela, te bármire képes vagy, csak hogy árts a húgodnak. Azt hiszed, ezzel mindenkit megtéveszthetsz, és elnyerheted az elismerésüket?

Christopher habozás nélkül odalépett, és azonnal vádaskodni kezdett.

Azt hitte, ezzel eléri, hogy Angela megalkudjon, bocsánatot kérjen Fannytól, ahogy korábban is tette, és megírja a bűnbánó levelet.

Ám úgy tűnt, elfeledkezett arról, hogy Angela az imént tagadta meg a bocsánatkérést, és mindenki szeme láttára tépte szét az üres papírt.

Mintha hirtelen kicserélték volna; ügyet sem vetett már a szavaikra.

Angela Christopherre pillantott, szemében gúnyos fény csillant.

Korábban őszintén csodálta ezt a férfit, aki oly gyengédnek tűnt, és akinek arcán mindig meleg mosoly ült.

Árnyékként követte mindenhová, engedelmesen leste minden szavát, és sosem mert ellenkezni vele.

Christopher pedig mindig gondoskodott erről az engedelmes menyasszonyról. Ez a látszólagos gyengédség ejtette csapdába Angelát, és tette lehetetlenné számára a szabadulást.

Mikor kezdett ez a férfi ennyire megvetni engem?

Korábbi gyengédségének nyoma sem maradt, csak a véget nem érő vádaskodás.

– Christopher, ne beszélj így Angeláról! Hiszen a menyasszonyod, talán megvannak a maga nehézségei. Egy ilyen eset után biztosan nagyon zaklatott.

Fanny előrelépett, hogy Angela védelmére keljen; tiszta tekintetében zavarodottság és némi szemrehányás tükröződött, miközben Christopherre nézett.

Ennek hallatára Christopher ajka kegyetlen mosolyra húzódott.

– Hamarosan már nem lesz a menyasszonyom.