– Majd elmondom, miután megbeszéltem vele, Anya.

Emmanuel úgy döntött, egyelőre annyiban hagyja a dolgot.

Mivel sem igent mondani, sem visszautasítani nem tudta, nem volt más választása, mint lépésről lépésre haladni.

– Rendben van hát – felelte Alessandra. – Nos, mit szólnál, ha ma elköltöznél és odaköltöznél hozzá? A lányok szeretik, ha a fiúk romantikusak. Ez a nászéjszakátok, úgyhogy jobb, ha nem hagyod magára! Vigyázz rá jól. Érted?

Nászéjszaka? Emmanuel magában felhorkant.

Ha ez neki eszébe sem jutott, akkor Mackenzie-nek biztosan nem fordult meg a fejében.

A nő soha nem gondolt arra, hogy elhálják a házasságot.

Kizárt, hogy ez valaha is megtörténjen!

Mégis bólintott az anyjának és a nővérének. – Akkor indulok. Vigyázzatok magatokra. Hívjatok, ha bármire szükségetek van.

Ez önmagában elég volt ahhoz, hogy Alessandra és Roselynn szeme ismét könnybe lábadjon.

Tekintve, hogy Emmanuel apja fiatalon halt meg, és a két nő látta Emmanuelt felnőni, a család egyetlen férfitagjának távozása elnehezítette a szívüket.

– Ne sírj, Anya. Hogy lesznek unokáid, ha Manny nem lakik a menyeddel? – biztatta Roselynn, bár ő maga sem tudta abbahagyni a sírást.

A nők sokáig segítettek Emmanuelnek összepakolni az értékeit.

Alessandra a kezébe nyomott egy bankkártyát, épp amikor indulni készült.

– Mit csinálsz, Anya?

A férfi sietve visszaadta, tudván, hogy az anyjának csak egy kártyája van. Érthetetlen volt, hogy a nyugdíj-megtakarítását adja oda neki.

Kizárt, hogy elfogadja.

– Vedd el – erősködött Alessandra. – A feleséged hozzáment hozzád anélkül, hogy bármilyen jegyajándékot adtál volna neki. Még lakást is vett kettőtöknek, hogy együtt élhessetek, szóval ne okozz neki csalódást. Adj meg neki mindent, amit megérdemel! Körülbelül hatvanezer van ezen a kártyán. Vegyél a feleségednek egy gyűrűt és valami ékszert. Hallod?

Ennek hallatán Emmanuel érezte, hogy facsarja az orrát a sírás.

– Borzalmas fiú vagyok. Ez a nyugdíjalapja! Már ötvenhét éves. Mit fog csinálni, ha elviszem mindenét, amije maradt?

– Vedd el, Manny. Anya ezt akarja.

Roselynn pillantást vetett rá.

A fiatal nő jól ismerte az anyját, így tudta, hogy Alessandra biztosan attól félne, hogy a menye elhagyja Emmanuelt, ha a fia nem teszi meg, amit kért.

Így a férfinak el kellett fogadnia a pénzt, hogy megnyugtassa anyját, és átadja Mackenzie-nek – akár akarja a nő, akár nem.

– Ha tényleg meg akarod köszönni Anyának, gyere vissza a feleségeddel, amint tudsz, hogy megnézhessük magunknak – tette hozzá Roselynn.

Valójában kétségei voltak. Elvégre a bátyja egy villámházasságba ugrott bele.

– Értem.

Ezzel Emmanuel megfordult és gyorsan távozott.

Nem arról volt szó, hogy nincsenek érzelmei; egyszerűen nem akarta, hogy a családja lássa, milyen vörös lett a szeme.

Annyira, de annyira bűnösnek érezte magát.

Az anyja mindig is boldog házasságot akart neki, de ehelyett ő talált egy random nőt, hogy részt vegyen egy puszta színjátékban.

– Az igazság soha nem derülhet ki – legalábbis addig nem, amíg el nem távozik ebből a világból – motyogta a férfi magában, hirtelen rémületet érezve.

Kizárt, hogy Alessandra el tudná viselni, ha megtudná, hogy ez az egész csak egy show.

Miután elhagyta az otthonát, Emmanuel a Yociam Rezidenciához indult, ahogy Mackenzie SMS-ben utasította.

A hely Yeringham egyik előkelő negyedében volt, és a négyzetméterár meghaladta a tízezret.

Sok épület volt ott, de Mackenzie csak annyit mondott neki, hogy a lakás száma 1701, anélkül, hogy megemlítette volna az épület számát.

– Még jó, hogy volt annyi eszem, hogy elkérjem a WhatsApp elérhetőségét a Városháza előtt. Jobb, ha most megkérdezem.

Így hangüzenetet hagyott Mackenzie-nek.

Ám hiába volt este hat óra, Mackenzie még mindig egy megbeszélés közepén ült a munkahelyén.

A Terence Csoport vezérigazgatójaként soha nem nézte meg az üzeneteit értekezlet közben.

Miután sokáig várt, és nem kapott választ, Emmanuel rájött, hogy a nő jelenlegi körülményei nem teszik lehetővé, hogy meghallgassa a hangüzenetét, ezért inkább SMS-t küldött neki.

Még mindig semmi válasz. Az ég elsötétült, és Emmanuel üres gyomra felemésztette a türelmét. Végül úgy döntött, videóhívást indít.

A férfi tudta, milyen távolságtartó Mackenzie, és nem igazán akart beszélni vele.

Mackenzie nem mentette el a számát a névjegyei közé, amikor korábban számot cseréltek. Jelenleg hirtelen meghallotta a telefonja csörgését, és türelmetlenül a képernyőre pillantott.

Ez rendkívül ritka eset volt.

Aki ismerte, tudta, hogy minden fontos üzenetre válaszol, de ha olyan emberekről volt szó, akiknek nem tartotta érdemesnek válaszolni, még egy videóhívás sem változtatta meg a véleményét.

Látva, hogy valaki „Titkon Pompás” felhasználónévvel és ismeretlen profilképpel hívja, a nő összeráncolta a homlokát, és azonnal letiltotta a számot.

– Furcsa. Mikor adtam meg ennek az embernek az elérhetőségemet?

Abból, ahogy letette, Emmanuel tudta, hogy Mackenzie-nél van a telefon, és megpróbálta újrahívni.

Ám értesítést kapott: Ez a felhasználó csak ismerősöktől fogad hívásokat és üzeneteket.

– Mi a fene?

Emmanuel kábultan bámulta a képernyőt hosszú ideig.

– Ugye nem szórakozik velem?

Szerencsére a férfi elég okos volt ahhoz, hogy emlékezzen rá: Terence a nagyapja.

Bár Terence száma nem volt elmentve nála, az idős úr felhívta ma reggel, így csak egy gyors pillantást kellett vetnie a híváslistájára, hogy megtalálja.

– Hé, Papa, mi van az unokáddal? Azt mondta, lakjak vele a Yociam Rezidencián, de végül letiltotta a számomat! Most szórakoztok velem? Ez valami házassági csalás? Nem mintha lenne bármim, amit elvehetnétek tőlem!

Terence hirtelen szóhoz sem jutott.

– Tényleg utálja a férfiakat...

– Nyugodj meg, fiam. Azonnal felhívom!

Minden tőle telhetőt megtett, hogy megvigasztalja Emmanuelt, aggódva, hogy elveszíti új vejtét.

A Quillen család olyan hatalmas volt, hogy még Terence sem tudta, hány vállalkozást alapított még Mackenzie odakint. Tőle kellett megtudnia.

Eközben Mackenzie épp folytatni akarta a megbeszélést, amikor a telefonja ismét megcsörrent.

Le akarta tenni, de amikor rájött, hogy a nagyapja az, nem volt más választása, mint felvenni.

– Mi az, Nagypapa? Értekezleten vagyok. Nem tudod?

– Hogy érdekelne engem az értekezleted! Az nem olyan fontos, mint hogy dédunokát adj nekem!

– Mackenzie, nem te kérted meg Emmanuelt, hogy lakjon veled? Már a Yociam Rezidenciánál van, de nem tudja, melyik épület az!

– Ó, tényleg.

Mackenzie végre felidézte, hogy ma férjhez ment.

– A fenébe! Mi is volt a neve? Komolyan, a férfiak olyan púp a háton!

– Mondd meg neki, hogy a B épületben lakunk, Nagypapa.

Miután ezt kimondta, Mackenzie azonnal letette, hogy a nagyapja ne tudja rávenni, hogy ő maga lépjen kapcsolatba Emmanuellel. Úgysem tudta, hogyan kellene.

Miután letette, a nő észrevette a felé irányuló finom pillantásokat.

Természetesen, mivel ő volt a Terence Csoport vezérigazgatója, senki sem mert szólni egy szót sem – kivéve egy fiatal hölgyet, aki kuncogva hajolt oda hozzá.

– Ez a férjed volt, Mackenzie?

Mackenzie rámeredt, amitől a lány azonnal elhallgatott.

A nő nem volt más, mint Mackenzie húga, Beatrix. Titokban örült, hogy ő a fiatalabb testvér. Különben ő lett volna az, aki hozzámegy ahhoz a remek példányhoz, aki épp most hívta a nagyapját.

Ugyanakkor kíváncsi is volt, ki a csudának lehetett bátorsága feleségül venni férfigyűlölő nővérét.

– Hehe. Kíváncsi vagyok, meddig bírja a természetét. Három napig? Vagy talán már a második napon elege lesz és elköltözik!