Emmanuel sietett oda, hogy felsegítse Mackenzie-t, de a keze hirtelen megállt a levegőben, amikor megérezte a nőből áradó fenyegető kisugárzást.

Megtorpant, és azon tűnődött, vajon megérintse-e.

Látva a mozdulatlan nőt, akinek homlokán izzadságcseppek csordogáltak, végül összeszedte a bátorságát, és karjába vette.

Meglepetésére sokkal könnyebbnek bizonyult, mint amit a százhatvanhét centiméteres magasságától várt volna.

Valójában úgy saccolta, alig lehet ötven kiló.

– N-ne érj hozzám!

A kínzó fájdalom dacára Mackenzie-nek volt ereje acélos pillantást vetni a férfira.

Ez semmiség volt ahhoz képest, amennyire irtózott a férfiérintéstől, attól meg pláne, hogy egy férfi a karjába vegye. A testét libabőr lepte el abban a pillanatban, ahogy Emmanuel hozzáért.

A férfi kitért az ellenséges tekintet elől, és óvatosan letette a nőt a kanapéra.

– Nézz csak magadra! Nem eszel rendszeresen. Ezért rakoncátlankodik most a gyomrod.

Álljunk csak meg. Honnan tudja ezt? Még csak egy napja ismerjük egymást!

Mackenzie-t megdöbbentette, mennyi mindent tud róla Emmanuel, de mielőtt válaszolhatott volna, a férfi felhúzta a hálóingét.

– M-Mit képzelsz, mit művelsz? Megöllek! – fakadt ki Mackenzie hirtelen jött erővel, és hátracsavarta Emmanuel karját.

Szó sem lehetett róla, hogy hagyja, hogy egy ilyen alak kihasználja, különösen úgy, hogy a Quillen család lánya, és egész életében harcművészeteket gyakorolt.

Bármilyen fájdalmas volt is a szorítás, Emmanuel nem védekezett.

– Csak a fájdalmadat próbálom enyhíteni – magyarázta összeszorított fogakkal.

A látszat néha csal, öregem. Egyáltalán nem viselkedik hölgyként, hiába olyan gyönyörű!

– N-Nem nőgyógyász vagy? A belgyógyászathoz is értesz?

Mackenzie kételkedett, de nem volt ideje ezen rágódni. Újabb éles fájdalom hasított belé, mire kénytelen volt elengedni Emmanuelt, és a hasához kapni.

– Hívhatom a mentőket, ha nem bízol bennem, de akkor ki kell bírnod a fájdalmat, amíg beérsz a kórházba.

Ennek hallatán Mackenzie a telefonjáért nyúlt, hogy telefonáljon, mivel esze ágában sem volt félretenni a büszkeségét és engedni Emmanuelnek, ám amikor a férfi látta, hogy a nő összegömbölyödik a kínoktól, félresöpörte a telefont, és leguggolt elé.

Mackenzie ezután érezte, ahogy egy nagy, meleg tenyér feljebb húzza a hálóingét, de ezúttal nem tiltakozott.

Nem volt rá képes.

Különben is, úgy vélte, ez egyszer megbízhat Emmanuelben; ha később kiderülne, hogy a férfi csak ki akarta használni a helyzetet, még mindig ízekre szedheti.

Emmanuelnek eközben hevesen verni kezdett a szíve, amint megpillantotta Mackenzie hófehér, hibátlan lábait.

Önkéntelenül is nagyot nyelt, miközben feljebb húzta a hálóinget.

Nőgyógyászként Mackenzie-n kívül még egyetlen nő iránt sem érzett ilyen ellenállhatatlan vonzalmat, de gyorsan rendezte gondolatait, összedörzsölte a kezét, majd tenyere melegével kezelésbe vette a nő hasát.

– Jaj...

Mackenzie végre megkönnyebbült, ahogy a hasában szétáradó melegség eloszlatta a fájdalmat.

Emmanuel néhányszor megismételte a mozdulatot, és megmasszírozta a nő alhasát.

Ó, milyen feszes és tónusos a hasizma. Biztosan van elég önfegyelme a rendszeres edzéshez.

– M-Mit csinálsz? – kérdezte Mackenzie, miközben alsó ajkába harapott.

Mindig is irtózott a férfiak érintésétől, de most, hogy Emmanuel ért hozzá, valahogy más volt.

Bár az undor nem tűnt el teljesen, Mackenzie egyszerre érezte kellemesnek és zavarba ejtőnek a helyzetet. Az érzés teljesen összezavarta.

– Az akupresszúrás pontokat nyomkodom – felelte Emmanuel lefelé nézve, kerülve a szemkontaktust. Ám ahogy lesütötte a szemét, nem tudta megállni, hogy ne pillantson lopva Mackenzie lábára.

Valóságos műalkotás!

Nem is sejtette, hogy Mackenzie minden mozdulatát figyeli.

Tudtam. Végre kimutatja a foga fehérjét. Az esküvő előtt mindegyik eljátssza a gáláns úriembert, de az igazság az, hogy minden férfi egyforma. Mindegyik perverz.

– Hogy érzed magad? – kérdezte hirtelen Emmanuel.

– Már jól vagyok. Most már leveheted a kezed rólam – utasította hűvösen Mackenzie.

Emmanuel engedelmeskedett, de aztán eszébe jutott valami, és megjegyezte: – Mire föl ez az iszonyat? A férjed vagyok. Ráadásul csak segíteni próbáltam.

Mackenzie az alsó ajkába harapott, és gúnyosan felhorkant.

Komolyan? Nem értem, miért kell az emberi szaporodáshoz férfi és nő. Fogadok, hogy más nők is undorítónak találják!

– Készítek neked valamit enni. És legközelebb ne dolgozz túlórában üres gyomorral – jegyezte meg Emmanuel, és felállt, hogy kimenjen.

– Ezt most orvosként vagy férjként teszed? – kérdezte a nő közömbösen.

– Számít ez egyáltalán?

Pff. Muszáj mindent ilyen halálosan komolyan vennie?

Mackenzie válaszra sem méltatta a kérdést, helyette közölte: – Tizenegykor lefekszem, úgyhogy utána ne zavarj!

Emmanuel a szemét forgatva, lemondóan elmosolyodott. Esküszöm, egy cégvezetővel zöld ágra vergődni nehezebb, mint a kórházi munka.

Tíz perccel később Emmanuel egy tányér tojásos spagettivel a kezében indult a nő szobája felé, és bekopogott.

Amikor Mackenzie ajtót nyitott, a látványtól földbe gyökerezett a lába.

– Te vetted a hozzávalókat? Várj csak! Főzni is tudsz?

– Persze, hogy bevásároltam. A konyhád teljesen üres. Azt hitted, az étel az égből pottyant ide?

Azzal Emmanuel belépett a tál étellel, és letette az asztalra. – Edd meg, amíg meleg! Nem tenne jót a hideg étel.

– Te most komolyan parancsolgatsz nekem? – kérdezte Mackenzie, akit némileg szórakoztatott a helyzet.

Még szoknia kellett az együttélést egy férfival. Korábban még az anyja sem mert parancsolgatni neki, így váratlanul érte Emmanuel viselkedése.

A Terence Csoport vezérigazgatója vagyok. Ki merészel nekem parancsolgatni?

– Ez csak baráti jótanács – felelte hirtelen komolyra fordítva a szót Emmanuel. – A feleségem vagy, ráadásul most a betegem is, úgyhogy hallgatnod kell rám.

Mackenzie homloka ráncba szaladt, miközben a férfit méregette.

Végül felhagyott a vitával, és nekilátott az evésnek, de amikor ránézett az olcsó ételre, ismét összeráncolta a homlokát.

– Ehető ez egyáltalán?

– Nem halsz bele egy ízetlen vacsorába, de megszenveded, ha üres gyomorral töltöd az éjszakát!

Emmanuel majdnem elveszítette a türelmét; nem értette, hogy lehet valaki ennyire makacs.

Mackenzie végül kötélnek állt, és villájára tekerte a tésztát.

Lassan rágni kezdett, majd hirtelen megváltozott az arckifejezése.

– Hmm! Ez egész jó. Remélem, nem hízom meg egy kis éjszakai bűnözéstől – jegyezte meg.

Mackenzie most először gondolta úgy, hogy talán nem is olyan rossz ötlet egy férfival élni; egészen más érzés volt, mint amikor a házvezetőnő várta otthon.

Emmanuel szóhoz sem jutott a nő viselkedésétől.

Úgy látszik, a nő mindig nő marad. Lehet, hogy férfigyűlölő, de az alakja éppúgy foglalkoztatja, mint bárki mást. A szépség az életeleme.

– Végeztem. Így megfelel? – kérdezte Mackenzie Emmanueltől az orvosától jóváhagyást váró beteg módjára, miután alig evett két falatot.

Emmanuel majd’ felrobbant a méregtől.

Hogy lehet valaki ilyen nehéz eset? Kifejezetten neki főztem, ő meg alig eszik belőle két falatot!

Mivel tudta, hogy felesleges győzködni, Emmanuel lenyelte a békát, felvette a tányért és az evőeszközt, majd indult kifelé.

– Apropó – szólalt meg hirtelen, amikor már majdnem az ajtóhoz ért. – Mikor érnél rá hazajönni velem? Anyám nagyon szeretne megismerni.

A szíve hevesen dobolt az idegességtől, miközben a választ várta.