SAGE

Néhány perc múlva a Holdistennő elé járulok, hogy végre megkapjam a farkasomat. Végre lesz valaki, aki örökké velem marad. Nem leszek többé egyedül.

Felvettem a legtisztességesebb fehér ruhát, amit a szekrényemben találtam. Sikerült készítenem egy egyszerű virágkoszorút is, amit a fejemre tehetek, miközben a Holdistennő előtt állok.

– Egy koszorú, komolyan? Annyira olcsó vagy, Sage.

Összerezzentem, amikor Annika hirtelen berontott a szobámba.

– Na, milyen a kis ajándék, amit tegnap adtam? Megvilágosító erejű volt? – kérdezte gúnyosan.

– Igen, köszönöm. Ez a legértékesebb ajándék, amit adhattál nekem, Annika. Legalább megmentettél egy szörnyű sorstól. – Ez nem volt hazugság. Legalább nem pazarolom az időmet arra, hogy olyasvalakit szeressek, aki nem harcolna értem.

A lány gúnyosan felnevetett. – Annyira beképzelt vagy. Mióta növesztettél gerincet, te hálátlan kis takony? – Közelebb lépett hozzám, és hunyorogva méregette a virágkoszorúmat. – Még ez a virágkoszorú sem segít a csúnya képemen.

Épp meg akarta ragadni a koszorút, amikor gyorsan elkaptam a kezét a levegőben. – Meg ne próbáld, Annika – figyelmeztettem csikorgó fogakkal. Ezt a koszorút anyám emlékére készítettem. Akartam valamit, ami rá emlékeztet, amikor a Holdistennő előtt állva megkapom a farkasomat.

– Érj hozzá, és letépem a kezed, amint megkapom a farkasomat – fenyegettem meg.

– Hogy merészelsz megfenyegetni?! – kiabálta. – Számíts rá, hogy elmondom apámnak, mi történt itt – figyelmeztetett.

Gúnyosan elmosolyodtam. – Csak rajta, Annika. Mondd el apádnak. Mi a legrosszabb, amit tehet velem? Bezár a szobámba? Megüt? Ad tíz korbácsütést? Mi még? Megöl? – gúnyolódtam. – Gyerünk, mondd el neki, Annika – ingereltem.

A lány felhorkant. – Csak mert ma este megkapod a farkasodat, még nem jelenti azt, hogy érinthetetlen vagy. – Nem bírtam megállni, hogy ne nevessek a tudatlanságán. – Mi olyan vicces? – kérdezte ingerülten.

– Te vagy vicces, Annika. Tényleg azt hiszed, hogy azért mertem ezeket mondani neked, mert megkapom a farkasomat? Soha nem szűnsz meg meglepni.

– Nevess csak, Sage. Abban a pillanatban, ahogy elmondom ezt apámnak, meg fogsz bánni mindent, amit az imént mondtál.

– Hidd el, nincs semmi ezen a világon, ami megijeszthetne – feleltem gúnyosan. – Még a halál sem zavar, Annika. Nincs már vesztenivalóm. Ha apád úgy dönt, hogy itt helyben végez velem, azt az ő kedves gesztusának fogom tekinteni.

Láttam, ahogy összeszorítja az állkapcsát, miközben szavakat keresett, amiket hozzám vághatna. – Élvezd az újonnan talált bátorságodat, amíg tart, Sage. Amikor találkozol azzal a kegyetlen Lycan királlyal, azt kívánod majd, bárcsak már rég megöltünk volna. – Ezzel azonnal elhagyta a szobát.

Amint elment, végre kifújtam a levegőt, amit azóta tartottam vissza, hogy belépett. Fogalmam sem volt, honnan vettem a bátorságot, hogy visszavágjak, Annika. Talán ez az az erő, amit akkor kapsz, amikor olyan közel vagy a halálhoz, mert a ceremóniám után úton leszek, hogy találkozzak a kegyetlen Lycan királlyal, és az ágyasa legyek.

Még egyszer utoljára a tükörképemre néztem, mielőtt hangosan felsóhajtottam. Nagyot nyeltem, próbáltam megnyugtatni magam, mielőtt kiléptem volna a bunkeremből. Amint kiléptem a szobámból, máris láttam a sárga fényt, amely a ceremóniára előkészített fáklyákból áradt.

Már a hátsó udvarban voltak, széles kört alkotva. Néhányan köszöntek nekem útközben, de a legtöbben még mindig egy áruló lányát látták bennem, nem pedig a falka tagját. Rajtam kívül volt még néhány falkatag, akiknek ma este lesz a beavatási szertartása.

– Sok sikert, Sage – hallottam Hillary suttogását, amikor elhaladtam előtte.

– Köszönöm – tátogtam neki, mielőtt továbbmentem volna, amíg el nem értem a kör közepét. Legalább négyen álltunk most a Holdistennő alatt.

– Eljött az idő! – kiáltotta az egyik vén. – Emeljétek fejeteket a Holdistennőhöz, és mondjátok el imátokat. Árassza rátok áldását a Holdistennő! Hallgassa meg imáinkat!

A vén parancsára mindannyian felemeltük a fejünket, és a ránk ragyogó fényes teliholdra néztünk. Nem telt bele sok időbe, és mindegyikük elkezdett átváltozni, ahogy megkapták a farkasukat.

– Hatalmas Holdistennő, az éjszaka őrzője, a falka gyermekeként állok előtted. Áraszd rám ragyogó fényedet, vezéreld utaimat, és áldj meg erőddel. Tégy erősebbé vigyázó tekinteted alatt, és bölcsességed világítsa meg utamat – imádkoztam, miközben vártam a pillanatomat.

Pánik hulláma tört rám, ahogy a nyers valóság tudatosult bennem: egyedül álltam, az egyetlen résztvevő, aki még nem fejezte be a rituálét. A számos próbálkozás ellenére a megfoghatatlan kapcsolat a farkasommal elérhetetlen maradt, és a kétségbeesés növekvő érzése marta a belsőmet. A frusztráció minden hiábavaló erőfeszítéssel egyre nőtt.

Szorosan behunytam a szemem, és a remény egy halvány sugarába kapaszkodtam, imádkozva, hogy a bennem szunnyadó farkas végre jelezze jelenlétét. A percek egyre csak múltak, minden pillanat fokozta a várakozást. Ám legnagyobb bánatomra a várt ébredés elmaradt. A szívem összeszorult, és a csalódottság töltötte el lelkemet.

– Egy áruló lánya, és most már egy farkastalan árva is. Úgy tűnik, a Holdistennő nem részesített kegyében – jegyezte meg Annika, miközben sértő pillantással bámult rám.

– Annika, hagyd abba! – szidta le Gordon Alfa. – A ceremóniának vége! Menjetek haza, és ünnepeljetek a családotokkal! És elvárom, hogy mindenki hallgasson arról, ami ma este történt, a falkánk érdekében! – jelentette ki.

Amint mindenki oszolni kezdett, Gordon Alfa gyorsan megragadta a karomat, és a ház felé rángatott. Abban a pillanatban, ahogy becsukta az ajtót, a keze azonnal az arcomon csattant. – Te idióta! – üvöltötte.

– Most mit fogunk csinálni, Gordon? Nem küldhetjük a palotába, ha nincs farkasa. Ő csak egy ember! – mondta a nő pánikban.

– Nyugodj meg, drágám.

– Hogy nyugodhatnék meg, amikor a lányom veszélyben van? Tenned kell valamit!

– Semmi sem fog változni, drágám. Akkor is elküldjük Sage-et a Lycan király ágyasának. Minden rendben lesz, amíg ez a nőszemély tartja a száját – mondta, és egy tőrt hajított az irányomba.

– Hogy lehetsz biztos benne, hogy nem fog beszélni? – kérdezte Erica.

– Bízd rám – mondta, majd felém fordult. – Te, cafka. Figyelj jól. Ha élni akarsz, egy szót sem szólsz erről a királynak vagy bárkinek a palotában. Érted?

– Gondolod, hogy érdekel, apa? Én már halott vagyok. Miért ne vinnélek magammal? Mit szólsz ehhez?

– Te hálátlan szuka! – kiáltotta, mielőtt újabb ütést mért rám.

Vér ízét éreztem a számban, a fájdalom keserű emlékeztetőjét, de abban a pillanatban nem sokat törődtem vele. Készen arra, hogy szembenézzek a halál lehetőségével, elszántan emeltem fel a fejem. Holtra néztem, aki csendben figyelte, ahogy az apja tovább ver.

Holt kissé aggodalmasnak tűnt, mintha segíteni akarna, de mielőtt bármit tehetett volna, Annika gyorsan megállította. Határozott mozdulattal gondoskodott róla, hogy senki ne avatkozzon közbe, hagyva, hogy a durva jelenet folytatódjon.

– Csináljuk ezt még egyszer, Sage – mondta, miközben szorosan megragadta az arcomat. – Egyetlen szót sem fogsz szólni arról, hogy farkastalan vagy, világos? Már persze, ha élve akarod látni a legjobb barátnődet – fenyegetőzött.

Hirtelen félelem kúszott a testembe. Bármikor kész vagyok szembenézni a halállal, de nem hiszem, hogy képes lennék azzal a tudattal élni, hogy én vagyok a felelős azért, ami Hillaryvel történik.

– Meg ne merészeld bántani! – kiáltottam.

Elvigyorodott. – Gondoltam. Úgy tűnik, világosan fogalmaztam, Sage. Igazam van? – kérdezte újra.

Nem volt más választásom, mint egy egyszerű bólintással válaszolni.

– Na, ez már egy jó kislány. Annika, drágám. Kérlek, rendbe szednéd őt, mielőtt megérkeznek a palota emberei?

– Természetesen, apám. Örömmel – válaszolta Annika ördögi vigyorral az arcán.

*************