Lucas fekete Bentley-je kihajtott a mélygarázsból, de Sophia még mindig azoknak a mély szemeknek a gondolatába temetkezett. Volt bennük valami ismerős, bár nem tudta pontosan hová tenni, hol is látta őket korábban.

Lucas hangja törte meg a csendet. – Ide követtél? Mi miatt aggódsz ennyire?

– Micsoda? – kérdezte Sophia, visszazökkenve a valóságba.

Lucas, miközben a tekintetét az úton tartotta, megpróbált magyarázkodni. – Tudod milyenek a barátaim – sosem gondolkoznak, mielőtt beszélnek. Ne vedd komolyan a szavaikat. Semmi sincs Emily és köztem.

„Ha tényleg nincs köztük semmi, miért védelmezi ennyire? Csak azért siettetett kifelé, mert attól félt, hogy jelenetet rendezek és kellemetlen helyzetbe hozom Emilyt” – gondolta Sophia.

– Persze – mondta Sophia szarkazmussal átitatott hangon. – Te és Emily teljesen ártatlanok vagytok.

– Épp próbálom megmagyarázni a helyzetet – mondta Lucas, egyre fogyó türelemmel. – Muszáj ennyire szarkasztikusnak lenned? – A nő hálátlan hozzáállása kezdte irritálni.

Emlékezett rá, hogyan szokott megenyhülni a legapróbb megnyugtatásra is. Most viszont úgy tűnt, az ő türelme is elfogyott.

– Értem – mondta Sophia egyhangúan. – Ez minden?

– A kezdetektől fogva világosan fogalmaztam: te vagy a feleségem, és ez nem fog megváltozni. De ha azt akarod, hogy ez a házasság működjön, fel kell hagynod a kis trükkjeiddel. Én nem fogom játszani ezeket a játékokat.

Sophia csendben maradt; mellbevágta a férfi feltételezése, hogy a válás emlegetése csupán figyelemfelkeltés volt a részéről.

A csendje megfagyasztotta közöttük a levegőt. – Ne válj olyasvalakivé, akire neheztelek, Sophia – mondta a férfi ráncolt homlokkal, mély hangon.

Halvány, keserű mosoly érintette meg az ajkát, miközben az ablak felé fordult, és teljesen kizárta a férfit.

Érezve, hogy túl messzire ment, Lucas lágyított a hangnemén. – Visszavitettem a holmidat a szobánkba. Ha velem akarsz maradni, csak mondd meg. Semmi szükség erre az egészre.

Sophia szóhoz sem jutott.

*****

Amint az autó megállt az Alkony Birtok udvarán, Sophia kiszállt. Tekintetét azonnal a kertben lévő cseresznyevirág-liget vonzotta.

A látványtól éles fájdalom hasított a mellkasába. Erőt vett magán, elfordította a tekintetét, és elindult a villa felé.

Odabent a berendezést teljesen átalakították. Az új stílus, amely összetéveszthetetlenül hasonlított az Evans-rezidenciára, egyértelműen elárulta, ki felügyelte a felújítást.

Olyan szobákon haladt keresztül, amelyek most már teljesen idegennek tűntek számára, de a gondolatait megtartotta magának, hiszen ez már nem az ő otthona volt.

Wendy meglepettnek tűnt, amikor meglátta Sophiát. – Mrs. Westwood, visszatért! Vacsorázott már?

A plüss rózsaszín kanapéba süllyedve Sophia halkan válaszolt: – Igen, köszönöm.

Wendy feszült mosolyt küldött felé, mielőtt visszavonult volna a szobájába, hogy sietve felhívja Helent, és jelentse a váratlan érkezést.

Helen soha nem helyeselte Sophiát, akit csupán egy jelentéktelen senkinek tartott, aki nem elég jó a fiának. A meddőségi diagnózis csak megerősítette Helen elhatározását, hogy sürgesse a válást, így Lucas olyasvalakit vehet el, aki méltó arra, hogy unokákkal ajándékozza meg.

A drámai távozás utáni hirtelen visszatérés híre miatt Helen egész éjjel csak forgolódott.

Lucas biztos volt benne, hogy Sophia kérdőre vonja majd az otthonuk teljes átalakítása miatt.

Készen állt, hogy elsimítsa a dolgokat, de a nő szó nélkül sétált végig a szobákon; a csendje jobban felkavarta a férfit, mint bármilyen veszekedés tette volna.

– Ha a berendezés nem a te ízlésednek való… – Lucas odalépett, hogy leüljön mellé, karjai pedig elindultak, hogy átöleljék.

Sophia egy díszpárnáért nyúlt, és kettejük közé dugta, miközben elhúzódott a férfi öleléséből.

A gyengéd elutasítás fájt, bár Lucas megnyugtatta magát, hogy ő ugyanaz a nő, aki mindig is imádta őt.

– Igaz. Jobban szerettem a saját, eredeti választásaimat – mondta nyugodtan. – Vissza tudnád állíttatni az egészet úgy, ahogy volt?

A meleg, elegáns bútorok eltűntek, helyüket átvették az Emily által kedvelt, túlzó rózsaszínek – egy olyan átalakulás, amely az otthonukat valami giccses butikhotelhez tette hasonlatossá.

Lucas kényelmetlenül fészkelődött. – Ne csináljunk ebből nagy ügyet. Majd megszokod, hogyan mennek itt a dolgok.

Halvány, sokatmondó mosoly húzódott Sophia ajkán, ahogy találkozott a tekintetük.

Ez a mosoly sosem mulasztotta el, hogy az őrületbe kergesse a férfit. – Próbáld meg az ő szemszögéből nézni, Sophia – mondta megfeszülő hangon. – Mindazok után, amin keresztülment az elmúlt három évben, Emily csak arra vágyik, hogy úgy érezze, tartozik valahová.

A kimerültség hulláma söpört végig a nőn. Olyan volt, mintha a falnak beszélne. – Tudom – mondta egykedvűen.

– Mögötted ott áll az egész családod – vágott vissza Lucas, akinek láthatóan fogytán volt a türelme. – De Emily? Neki nincs senki mása. Tényleg olyan nehéz lenne egy kicsit több együttérzést mutatnod?

– Vicces – válaszolta Sophia jéghideg hangon. – Úgy tudtam, hogy az örökbefogadó szüleim még nagyon is élnek.

Ráadásul az Evans család ezalatt a három év alatt egyszer sem szűnt meg Emilyre gondolni.

Újabb és újabb utakat tettek Felaricába, hogy megünnepeljék Emily születésnapjait és részt vegyenek a partijain.

Még Sophia és Lucas esküvőjét is kihagyták miatta.

Elég volt egyetlen közösségimédia-poszt Emilytől, amiben a felaricai magányára panaszkodott, és ők mindent eldobtak, hogy az oldalára repüljenek.

– Most, hogy kijutottál abból a kilátástalan porfészekből, neked kellene lenned az utolsónak, aki hagyja, hogy Emily oda süllyedjen – vágott vissza a férfi.

Ahogy Sophia ránézett, a remény utolsó szikrája is kihunyt a szemében.

Pontosan tudta, hogy abba kell hagynia a válás emlegetését. Lucas számára ez csak egy újabb színjáték volt – bizonyíték arra, hogy ő még mindig ugyanaz a kétségbeesett nő, akinek a világ hiszi.

Ha nem tudott hatni Lucasra, más utat fog találni.

Most, a meddőségi diagnózisa tudatában, biztos volt benne, hogy Helen sokkal türelmetlenebbül fog cselekedni ezen hír hallatán.

Sophia visszavonult a hálószobába. A holmijai ismét elfoglalták a helyüket; ruhái a hatalmas gardrób felét betöltötték.

Végre valamiféle normalitás állt be közte és Lucas között; az a fajta, ami férj és feleség közé tartozik. De ez egy törékeny béke volt, amely máris foszladozni kezdett.

Lucas még mindig a nappaliban volt, amikor Emily hazaért.

A levegőt körülötte éles ital szaga lengte be. Arca mélyvörösen kipirult, és járás közben enyhén ingadozott.

A férfi egy pillanat alatt mellette termett, keze gyengéden megtámasztotta.

– Túl sokat ittál – mormolta, homlokát ráncolva az aggodalomtól. – Ez nem tesz jót neked. Nem akarlak még egyszer ilyennek látni.

Emily felé fordult, és karjait a férfi nyaka köré fonta. – Nem tehetek róla – suttogta; hangja elcsuklott az italtól és az érzelmektől. – Ez az egyetlen dolog, ami tompítja a fájdalmat.

Érezve, hogy a lány lábai lassan cserben hagyják, a férfi egyszerűen a karjaiba kapta. – Wendy – mondta a megjelenő házvezetőnőnek, miközben a lépcső felé indult. – Hozna fel egy kis elektrolitos vizet Emilynek?

– Értettem – válaszolta Wendy.

A részeg roncs szerepét játszva Emily Lucasba kapaszkodott, és a mellkasán zokogott. – Mindig is bántam – sírta. – A legnagyobb hibám volt az életben, hogy hagytam, hogy a büszkeségem eltaszítson téged.

Egy rég eltemetett gyengédség facsarta meg Lucas szívét.

– Próbáljuk meg újra, Lucas. Nem fogom kétszer elkövetni ugyanazt a hibát – suttogta, miközben arcát a férfié felé emelte.

Épp amikor ajkaik összeértek volna, a fő hálószoba ajtaja kivágódott, és a hirtelen mozdulat megriasztotta a folyosón álló párt.

Sophia állt az ajtóban pizsamában, teljesen kifejezéstelen arccal figyelve őket.

Lucas azonnal visszazökkent a valóságba, és ritka pánik suhant át a jóképű arcán. – Sophie, Emily részeg – mondta gyorsan. – Csak visszaviszem a szobájába.

A férfi nyakán csüngve Emily Lucas válla felett találkozott Sophia tekintetével. A könnyeknek már nyoma sem volt, helyüket egy hűvös, diadalmas vigyor vette át, amelyben a részegségnek még csak a szikrája sem látszott.

Sophia szája humor nélküli mosolyra húzódott, miközben azt válaszolta: – Igen, és te is részeg vagy.

Szó nélkül hátralépett, és bevágta az ajtót; a zár kattanása határozottan visszhangzott mögötte.

Már a gondolat is, hogy Lucas mellett aludjon, felforralta a vérét. Őszintén szólva nem bízott benne, hogy képes lenne egész éjjel mellette feküdni anélkül, hogy a dühe eluralkodna rajta.