Az ünnepség lassan és egyenletesen vette kezdetét a bankett-teremben, és a felénél a műsorvezető felment a színpadra, hogy felolvassa a szólóelőadást tartó hegedűművész nevét. Gregory, aki a bankett kezdete óta már kellőképpen unatkozott, azonnal felderült, és felkiáltott: – Apu, ez a szép néni!

Nicholas tekintete a színpadra villant.

Ekkor Tessa már átöltözött egy elegáns bézs ruhába, amelynek visszafogott szabása kiemelte a dereka ívét, és hibátlanul hízelgett az alakjának. Azt a hegedűt tartotta a kezében, amelyet Gregory korábban kiválasztott neki, miközben kecsesen a színpad közepe felé sétált.

Amikor a reflektorfények babaszerű arcának porcelán bőrére vetődtek, vakítóan festett.

Egy percre meglepetés villant Nicholas sötét szemeiben, és úgy vélte, a nő talán tényleg elvarázsolta őt.

A színpadon Tessa nem tudta megállni, hogy ne legyen kissé ideges, miközben egyenes tartással, kihúzva magát állt a halálosan csendes közönség fürkésző tekintete alatt. Életében ez volt az első alkalom, hogy ennyi fontos és tekintélyes társadalmi tag előtt lépett fel, különösen olyan tekintélyt parancsolók előtt, mint a Sawyer család.

Ahogy felnézett, akaratlanul is észrevette Nicholast a tömegben.

Hosszú, szikár testalkata szinte kiemelkedett a többi vendég közül, és az a parancsoló légkör, ahogyan viselte magát, érinthetetlenné és mindenki más fölé emelkedővé tette.

Véletlenül a tekintetük találkozott, és a lány megborzongott, amikor látta, hogy a férfi szeme egy mély és végtelen tengerre hasonlít, mint holmi sötét örvények, amelyek azzal fenyegettek, hogy egyetlen pillantással magukba rántanak és megfojtanak.

A szíve kihagyott egy ütemet, és gyorsan megszakította a szemkontaktust; helyette Gregory lelkes tekintetével találkozott.

A kisfiú egy etetőszéken gubbasztott, miközben csillogó szemekkel meredt Tessára, az arcán tiszta várakozással.

Valamiért minden szorongás elszállt Tessából, amint meglátta a gyereket, és még egy laza mosolyt is sikerült magára erőltetnie.

Mielőtt belevágott volna az előadásba, a mikrofonhoz hajolt, és lágyan így szólt: – Hatalmas megtiszteltetés, hogy ma itt léphetek fel. A szimfóniát, amit most játszani fogok, a legimádnivalóbb és legragyogóbb kis szülinapos fiúnak ajánlom. Kívánok még sok boldog eredményt, kicsikém!

A teremben bátorító és lelkes taps tört ki.

Tessa hálásan elmosolyodott, majd meghajolt. Ezt követően visszatért a színpad közepén elfoglalt helyére, és ahogy a terem zaja ismét csendbe burkolózott, minden fény felé fordult és rávetődött.

A rivaldafénytől egy cseppet sem zavartatva szorosan az állkapcsa íve alá ékelte a hegedűt, és felkészült az első akkord eljátszására.

Hamarosan a hegedű lágy, dallamos hangja betöltötte a termet, megnyugtatva a tömeget, amint elmerültek az előadás csendes szépségében, ahogyan az ember a mezei pacsirták kórusát hallgatná.

A színpadon álló apró termetű nő olyan volt, akár egy holdfényben alászálló tündér. Vonásai lágyak és finomak voltak, szépsége olyannyira éteri. Magabiztossága éppoly vakító volt, mint ő maga, ahogy a reflektorfény rávilágított.

Minden olyan csodálatosnak tűnt rajta, hogy senki sem bírta volna levenni róla a szemét akár csak egy másodpercre is!

Ami még ennél is lenyűgözőbb volt, az a hegedű hangja, amely látszólag transzba ejtette a közönséget, ahogy a dallam magával ragadta és valami csodaországba repítette őket.

A közönség remekül érezte magát, és mindannyian csodálták a lány mesteri játékát.

Egy kis idő múlva Gregory a kis kezeivel tapsolva ünnepelte Tessa lélegzetelállító előadását, és izgatottan odafordult Nicholashoz: – Ugye milyen zseniális a szép néni, apu?

Nicholas tekintete enyhén elsötétült, de ahelyett, hogy válaszolt volna Gregorynak, megkérdezte: – Láttad már őt korábban?

A gyermek bólintott. – Igen, egyszer láttam, amikor elmentem a dédpapával az egyik ilyen zenekari előadásra.

Valamiért szkeptikusan Nicholas faggatni kezdte: – Ez volt minden? Nem beszéltél vele vagy ilyesmi, miután láttad?

Gregory megrázta a fejét, és határozottan válaszolt: – Nem, de nagyon, de nagyon szeretem őt!

Miközben apa és fia erről beszélgetett, Remus egy másik asztalnál ült a vendégek között, és összehúzott szemmel méregette Tessát, aki még mindig a színpadon volt. Elgondolkodónak és némiképp frusztráltnak tűnt, miközben azon töprengett: Láttam már valahol ezt a lányt? Miért olyan ismerős?

Mielőtt még többet időzhetett volna ezen, a teremben mennydörgő taps tört ki, ami megszakította a gondolatmenetét. Mint kiderült, a színpadon a hegedűszóló már tökéletes véget ért.

Tessa a zenei révületből felocsúdva mélyen meghajolt a színpad alatti illusztris vendégek előtt.

Gregory még néhány ujjongó kurjantást is hallatott, miközben fáradhatatlanul tapsolt a kis kezeivel.

Épp amikor Tessa kilépett a bankett-teremből, óvatosan átadta a hegedűt a mögötte álló testőröknek. – Segítenének visszavinni ezt a hegedűt a zeneszobába, kérem? Túl sokat ér ahhoz, hogy ennél tovább magamnál tartsam.

– Természetesen – mondta a testőr készségesen, elvette tőle a hegedűt, és sietve távozott.

Most, hogy Tessa zökkenőmentesen fellépett, és visszaszolgáltatta az extravagáns hegedűt, érezte, ahogy a teher lecsúszik a válláról, és fellelkesült. És ami még fontosabb: megünnepelhette az imádnivaló kisfiú születésnapját is.

Biztosan boldog most, gondolta meleg mosollyal. Remélem, az előadásom megfelelt az elvárásainak.

Aztán ismét azon tűnődött, vajon ez azt jelenti-e, hogy soha többé nem látja őt. Végtére is, egészen más világokból jöttek, és az esély arra, hogy a jövőben keresztezzék egymás útját, a nullával volt egyenlő.

Valamiért ennek a gondolata egy kissé elhagyatottá és kelletlenné tette.

Mindeközben a teremben Gregory megkérdezte Nicholast, amikor látta, hogy Tessa lement a színpadról: – Apu, látni akarom a szép nénit. Odavihetnének a testőrök hozzá, kérlek?

– Nem, most azonnal haza kell mennünk. A nagymamád már nagyon vár – mondta Nicholas erőltetett türelemmel, miközben felemelte Gregoryt a székből, és a törzséhez szorította.

Esze ágában sem volt hagyni, hogy a fia valami ismeretlen hátterű idegen nő közelébe kerüljön. Az ég tudja, milyen hátsó szándékai lehetnek azzal, hogy ennyire barátkozik Gregoryval!

– Nem, látni akarom a szép nénit! Engedj le, apu! – nyafogott Gregory, fészkelődve és küzdve, hogy kiszabaduljon apja karjaiból, de ez aligha akadályozta meg Nicholast abban, hogy kivigye a bankett-teremből. – Buta apu! Kaki fej! Látni akarom a szép nénit! Azt mondtad, megkaphatok bármit, amit csak akarok a születésnapomon!

Nicholas rá sem hederítve, szótlanul viharzott ki a teremből, miközben a levegő vészjóslóan lehűlt körülötte.

– Hazudós! Nem vagy más, mint egy nagy, kövér hazudós! Már az is elég baj, hogy nem viszel el anyához, de most még attól is el akarsz tiltani, hogy lássam a szép nénit! – Ezzel Gregory szánalmasan zokogni kezdett.

Az „anya” szó hallatán Nicholasnak azonnal eszébe jutott az a nő öt évvel ezelőttről. Abban a pillanatban gyűlölet és düh látszott megállíthatatlanul átáramlani rajta, miközben arra gondolt: Nincs szükséged olyan anyára, aki elhagyott a pénzért, Gregory! Ennél jobbat érdemelsz!

Amikor azonban látta, milyen keservesen sír a karjaiban lévő gyermek, érezte, hogy megenyhül a szíve, és így ígérte: – Nézd, majd elviszlek hozzá egy másik napon, rendben?

Mintha csak valami varázsszót mondott volna, Gregory azonnal abbahagyta a sírást, és szipogva, tágra nyílt, csillogó szemekkel nézett fel Nicholasra. – Ezt komolyan mondod, apu?