LIAM

Visszatértem az irodámba, próbálva nem a szívemre venni a haragját. Nem tudom, mit vártam... Újra látni őt, azokat a gyönyörű szemeit. Vajon ez a társkötelék csak rám volt ilyen hatással?

Damon is úgy tűnt, hogy kurvára jól van. Csak én szenvedtem így?

A féltékenység felütötte a csúf fejét erre a gondolatra. Ne hagyd, hogy ez a szar kikészítsen, Liam.

Hátra dőltem. A múlt éjszakai gyilkosság miatt a falka kissé nyugtalan volt, és már mindenki hallott róla. Bár gondoskodtam arról, hogy minden a lehető leginkább a megszokott mederben folyjon. A feszültség egyértelműen tapintható volt a levegőben. Az előző éjszaka történteinek nyugtalansága még mindig ott motoszkált mindenkinek a fejében, ezt nem fogjuk csak úgy egy éjszaka alatt elfelejteni.

A falkára telepedett sötétség kézzelfogható volt, és éreztem, ahogy a nyugtalanság és a félelem végigkúszik a falkakapcsolaton.

Nagyon szerettem volna, ha Apa és Anya elutaznak egy-két hétre. Apának szüksége volt rá, és ezzel a sok szarral együtt, azt hiszem, most jött el az ideje, hogy egyszerűen csak pihenjen. Még ha nem is mutatta, sok mindenen ment keresztül, és akartam, hogy tudja, számíthat rám. Szükségük volt egy kis szünetre.

Felajánlanám, hogy vigyázok Azurára… de nem voltam benne biztos, hogy megbirkóznék vele, figyelembe véve, hogy ez egy egész hét vagy kettő lenne. Ráadásul a gyilkosság miatt is a végére kellett járnom a dolgoknak. Egyáltalán nem voltak nyomaink. Múlt éjszaka megpróbáltam felkutatni és lenyomozni bármilyen megmaradt szagot, de nem volt semmi.

Összeráncoltam a homlokom, és épp próbáltam rájönni, mit kell tennem legközelebb, amikor kopogtak az ajtón. A szemem felvillant, és a hangulatom csak még sötétebb lett, amikor egy ismerős szag csapta meg az orromat.

– Gyere be! – mondtam hidegen.

Az ajtó kinyílt, és nem más állt ott, mint Damon.

Na, mi a fasznak kellett most látnom őt?

– Szia.

Felvontam a szemöldököm.

– Mit akarsz?

– Gondoltam, csak benézek, hátha tehetek valamit. Ami tegnap este történt, az rohadt sokkoló, és tudom, hogy...

– Ha nincs semmi hasznos mondanivalód, menj el. Dolgom van. – mondtam hidegen.

– Liam, nem tudnánk csak beszélni erről?

– Nem pont azt mondtam, hogy húzz a faszba? – mondtam, miközben a szemem felvillant.

Csak mélyen összeráncolta a homlokát. Nos, ha ennyire kurva makacs akart lenni, nekem nem volt időm a szarságaira. Felnyitottam a laptopomat, és úgy döntöttem, inkább figyelmen kívül hagyom, de nem értette a kibaszott célzást.

– Liam… Én vagyok a Bétád. Együtt kell dolgoznunk, és legalább meg kell próbálnunk kijönni egymással. Nem folytathatjuk ezt így. – mondta Damon halkan.

– Igen, hát, kár, hogy ez van. Hacsak persze nem akarsz lemondani a pozíciódról? – mondtam, tudva, hogy egy kibaszott seggfej vagyok.

Igazából nem érdekelt; miatta nem is hívhattam Ravent a magaménak.

– Nem fogok lemondani, főleg akkor nem, amikor ilyen dolgok történnek. Egyszerűen abba kell hagynunk egymás levegőnek nézését, ember. – mondta ingerülten.

– Különbség van a levegőnek nézés és aközött, hogy egyszerűen nem akarom látni a kibaszott képedet. – vágtam vissza felállva.

Kezdett berágni, de nyugodt maradt. Kíváncsi voltam, mi kell ahhoz, hogy eltakarodjon a faszba az arcomból.

– Három év telt el, Liam... Nem tudnánk félretenni a nézeteltéréseinket és...

– Te most komolyan beszélsz, Nicholson? Nézeteltérések? Lehet, hogy ő számodra csak egy múló fellángolás volt, mivel mindannyian tudjuk, hogy egyik vonzalomtól a kibaszott másikig ugrálsz, de számomra ő volt az egyetlen, akit az első kibaszott naptól kezdve akartam, szóval ne hidd, hogy három vagy tíz év ezen változtatni fog. – morogtam, odasétálva hozzá, és egyenesen a szemébe néztem. – Megértetted?

– Megértettem. – mondta összeszorított állkapocccsal. – Egy kérdés viszont: miért nem mész és szerzed meg őt? Ez róla szól, igaz? Akkor miért nem mész utána?

– Miért nem utasítod vissza TE őt? – vágtam vissza.

– Azt akartam, hogy találjunk ki valamit. Te elfutottál előle, Liam, te bántottad őt.

Hidegen elvigyorodtam.

Tudom, hogy így volt, de akkoriban nem bíztam magamban, sem a mentális állapotomban.

– Sokkal rosszabbat is tehettem volna. Elsétálni, mielőtt olyat mondtam vagy tettem volna, amit megbánok, a legokosabb választás volt. Az egyetlen kiábrándító dolog, hogy most, hogy visszatértem, kénytelen vagyok a rohadt képedet nézni. – mondtam hidegen, a szemem égett a haragtól.

Ökölbe szorította a kezét, és tudtam, hogy eléggé felhúztam.

– Mi a baj? Nehezedre esik uralkodni az indulataidon?

– Menj a faszba, Liam, ez nem egy kibaszott vicc. Értem! Értem, hogy az első naptól kezdve kurvára szeretted őt! De a Holdistennő hozta ezt a döntést! Nem gondolod, hogy ha bármelyikünk visszautasítaná, azzal megbántanánk őt?! – csattant fel, egy kicsit hátralökve engem.

– Nem hiszem, hogy a bántása igazán érdekelne téged. Úgy értem, nem okozott gondot neked...

– Fejezd be, ember!

– Én kibaszott tényeket közlök. Azt akartad, hogy beszéljek veled, én kibaszottul beszélek. – mondtam hidegen, hátralökve őt.

A szeme felvillant, és azt sem tudom, mi a fasz történt, ki ugrott először. Egy ütést céloztam az állkapcsára, de ő blokkolta és bevitt egy sajátot, amit elütöttem, és épp meg akartam ragadni a gallérját, amikor az ő finom, friss, virágos illata megcsapta az orromat. Megéreztem apró kezét a mellkasomon, ahogy ellökött tőle, miközben befurakodott közénk.

– Mit csináltok ti ketten?! – morogta, és összerezzent, amikor nem voltam hajlandó elengedni Damont, miközben magunk közé szorítottam őt. Az íróasztalnak csaptam őt, a kezem rászorult a nyakára, miközben Raven még mindig közöttünk rekedt. Hirtelen kurvára tudatában voltam a gyomrának a farkamnak feszülve, és azoknak a kibaszott szikráknak.

Mindhármunknak kurvára vert a szíve. Az érzelmek vihara, ami körülvett minket; düh, harag, irritáció, zavartság és még oly sok kibaszott más dolog, úgy terjedt, mint egy mérgező méreg.

Én voltam az első, aki elhúzódott, elrántva Ravent Damontól. Nem akartam, hogy a közelében legyen. Csakhogy ő meg tőlem rántotta el magát, szemei telve voltak haraggal, miközben mindkettőnket gyilkos pillantással méregetett.

– Mindkettőtöknek össze kell szednie magát. Egyikőtök sem elég tökös ahhoz, hogy a nyafogáson kívül mást is csináljon? Komolyan? Tegnap elveszítettünk valakit, ma meg ti ketten úgy viselkedtek, mint egy rohadt középiskolás disznók! – csattant fel.

– Én azért jöttem ide, hogy megpróbáljam elrendezni ezt a szart. – mondta Damon homlokráncolva. Nem nézett rám, és tudtam, hogy nagyon felbasztam az agyát. Helyes.

– Hát akkor rendezzétek el ezt a szart! Liam, apád kedvéért mutasd meg, hogy tudsz felelősségteljes Alfa lenni. Ha még mindig a párválasztó bálon vagytok fennakadva, hát akkor tegyétek túl magatokat rajta, és lépjetek a fenébe tovább. Három év telt el, ami akkor történt, az a múlté. Én élvezem az életemet. Nektek is élveznetek kellene a tiéteket! Utasítsatok vissza, vagy ha akarjátok, én is megtehetem…

Már a gondolattól is felfordult a gyomrom. Ezt meg ne próbáld kibaszottul mondani.

Megrázta a fejét, és hol rám, hol rá nézett. Mintha a szomorúság csillogását láttam volna ott, de nem voltam benne biztos. Épp el akarta hagyni a szobát, amikor megállt az ajtóban, megfordult, és rám nézett.

– Ami pedig Owent illeti, egyedül is elbánok vele. Nincs szükségem férfira, hogy megvívja a csatáimat. Nem is beszélve egyikőtökről sem. – mondta hidegen.

Nem volt semmi kibaszott jogom szarul érezni magam a szavai miatt, de kurvára úgy éreztem. Távozása nehéz csendet hagyott a szobában, én pedig gyilkosan meredtem Damonre.

– Tűnés. – mondtam neki hidegen.

Megadón rázta a fejét, megállt az ajtóban, és visszapillantott rám.

– Nos, ha valaha is úgy döntesz, hogy kihúzod a fejed a seggedből, tudod, hol vagyok. – mondta, és maga mögött becsapta az ajtót.

Összeráncoltam a homlokom, annak ellenére, hogy kibaszottul tiszteletlen volt velem... Nagyon régóta ismertük egymást. Ő volt a legjobb barátom, mint egy kibaszott testvér számomra, egészen addig az éjszakáig. Bassza meg, miért kellett ennek megtörténnie? Belerogytam a székembe, a lábamat az íróasztalomra tettem, és beletúrtam a hajamba.

Abban a végső csatában elvesztette az apját, sok mindenen ment keresztül, de én mindenkit kizártam. Most, hogy visszatértem, mélyen legbelül tudtam, hogy el kell viselnem őt. De ez azt jelentette, hogy tennem kellett valamit velünk, Ravennel, mindennel kapcsolatban. Nem zárhattam ki tovább mindent, mert ezzel nem segítettem senkin.

Egy falkát kellett vezetnem. Ő volt a Bétám, és ő... Neki kellett volna lennie a Lunámnak. A farkasam megmozdult, és elgondolkodtam a szavaikon... Tenni valamit ellene... Amit tenni akartam, az az volt, hogy fogom őt, és a társamként követelem magamnak. Alfa voltam, és elegem volt a háttérbe húzódásból. Adtam nekik egy esélyt... és most, hogy visszatértünk az elejére, épp itt volt az ideje, hogy elvegyem, ami jogosan az enyém.