Az idegsebészeti osztályról mindenki a Fügekertben gyűlt össze vacsorára. Aznap este a figyelem középpontjában Jenny állt, aki nemrég csatlakozott az osztályukhoz.

– Emeljük poharunkat Dr. Walterre. Remélem, ő sikerre tudja vezetni a Parrington Kórház idegsebészeti osztályát – mondta Dr. Ledger, a Parrington Kórház idegsebészeti osztályának igazgatója.

Nem volt éppen egy képzett sebész, de több évnyi tapasztalattal a háta mögött biztosította be a pozícióját. Kezdetben meglehetősen bosszantotta, hogy egy külsős orvos kapta meg az igazgatóhelyettesi posztot. Ám némi gondolkodás után arra a következtetésre jutott, hogy egy ilyen hozzáértő idegsebész az oldalán fellendíti az osztály teljesítményét, ami az ő hírnevét is javítja. Ennek tudatában már kedvezőbb színben látta Jennyt.

– Dr. Ledger, túlságosan is hízeleg nekem – mondta Jenny, és felemelte a poharát. – Mivel nem bírom az italt, inkább gyümölcslével mondok önre pohárköszöntőt.

Ezzel a lendülettel le is hajtotta a pohárban lévő gyümölcslevet.

Mindenki szívből tapsolt, egyáltalán nem törődve azzal, hogy Jenny bort vagy gyümölcslevet iszik-e. Végül is másnap komoly műtét várt rá. Mindenki élvezte az étkezést, és ez alól Jenny sem volt kivétel.

Később Jenny a mosdóba ment. Amint kilépett, valaki utánaszólt: – Dr. Walter!

Jenny megfordult, és Jared Stewartot pillantotta meg a saját osztályáról.

– Dr. Stewart?

– Most már kollégák vagyunk, úgyhogy nem kell ennyire formálisnak lennie velem. Szólítson csak Jarednek – mondta kuncogva. Az arca vörös volt, valószínűleg az italtól.

– Rendben – válaszolta Jenny egy bólintással.

Ezzel a beszélgetés véget is ért, és mindketten elhallgattak. Jenny furcsa pillantást vetett a férfira, majd így szólt: – Ha nincs más, menjünk vissza vacsorázni. Mindenki ránk vár.

– Én… fel szeretnék tenni egy kérdést – válaszolta gyorsan, láthatóan nagyon zavartan.

– Miről lenne szó? – Jenny felhúzta a szemöldökét, biztos volt benne, hogy tudja, mit fog mondani a férfi.

– Nos… – dadogta. Hosszú időbe telt, mire kibökte: – Van barátja?

Ügyetlenül állt ott, mint egy gyerek, aki arra vár, hogy a tanára leszidja.

– Van? – kérdezte újra, aggódva.

Jenny kuncogva megrázta a fejét, és így szólt: – Nincs.

– Tényleg? Ez nagyszerű…

– Elváltam – vágott közbe a nő.

– Ön… elvált? – Jared nem akart hinni a fülének. Már majdnem azt hitte, hallucinál.

Jenny bólintott: – Igen, van ezzel valami probléma?

– N-nem – felelte, csalódottan csóválva a fejét. Azt hitte, lenne esélye, ha eléggé próbálkozna, hiszen a nő meglehetősen fiatal volt, még ha már doktori fokozattal is rendelkezett.

Azonban elvált. Miután átértékelte a helyzetet, úgy döntött, hogy az a nővérke, aki korábban próbálta elcsábítani, egész aranyos.

Amikor Jared elment, Jenny elmosolyodott. Egyáltalán nem volt meglepve. Úgy tűnt, az elvált státusza sok bajtól fogja megmenteni.

Amikor épp távozni készült, Alec lépett ki a férfimosdóból. Micsoda véletlen, hogy újra összefutottak.

Amikor tekintetük találkozott, Jenny visszafojtotta magában a kérdést, hogy vajon a férfi követi-e őt.

– Egészen egyedi módja van arra, hogy visszautasítsa az embereket, Dr. Walter – jegyezte meg gúnyos mosollyal.

Jenny a szemét forgatta; úgy gondolta, mindezt csakis neki köszönheti. Elsétált, ügyet sem vetve a férfira, ahogy elment mellette. Mivel nem viselte az orvosi köpenyét, csupán egy átlagember volt, akinek jogában állt figyelmen kívül hagyni Alecet.

– Ivott? – kérdezte Alec homlokát ráncolva. Megragadta a nő csuklóját, és az arcára egyértelmű nemtetszés ült ki.

Jenny bosszúsan rázta le magáról a férfi kezét.

– Mr. Faust, nem gondolja, hogy túllép egy határt? Talán be kellene számolnom róla, ha ittam?

A férfira meredt, arca kipirult a dühtől.

Alecet lenyűgözte a látvány. A nő rózsás arca és ragyogó szemei tökéletesen kiegészítették világos bőrét. Bár ajkait aranyos duzzogással csücsörítette, Alec tudta, hogy mögöttük egy éles nyelv lapul.

Most látta Jennyt először maszk nélkül. Még a maszkon keresztül is meg tudta állapítani, hogy gyönyörű. Amikor azonban levette azt, valami megmozdult benne.

– Nem akarom egy iszákos kezébe adni Faye életét – mondta Alec hidegen, amint visszanyerte a lélekjelenlétét.

Jenny mélyet lélegzett, felidézve minden erkölcsi tanítását, hogy visszatartsa magát attól, hogy rátámadjon a férfira.

Lenyelve haragját, arra kényszerítette magát, hogy nyugodtan beszéljen: – Túlságosan is aggódik. Nem ittam, így a holnap reggeli műtétre ez semmilyen hatással nem lesz.

Az alkohol szaga, amely körbelengte őt, a kollégáitól származott, nem pedig tőle, mivel eleve nem szerette az alkoholt.

Bár Alec úgy nézett ki, mint aki kételkedik a szavaiban, már nem tűnt annyira zaklatottnak, mint korábban.

– Helyes. Végül is egy ember élete van az ön kezében. De biztos vagyok benne, hogy ezzel már tisztában van.

– Van még valami, Mr. Faust? – kérdezte a nő, aki még egy másodpercig sem akart a férfi közelében maradni.

– Gyűlöl engem? – kérdezte hirtelen, észrevéve, hogy a nő láthatóan elégedetlen és bosszús.

A kérdés váratlanul érte Jennyt. Talán túlságosan is őszintén mutatta ki az érzéseit?

Köhögést színlelt, miközben próbálta megmagyarázni a helyzetet.

– Túl sokat gondol ebbe, Mr. Faust. Alig ismerem önt. Mégis hogyan gyűlölhetném?

Alec egyetértett ezzel. Mivel még soha nem találkoztak korábban, nem volt oka rá, hogy gyűlölje őt. Ezért úgy döntött, hogy valóban csak túl sokat gondolt az egészbe.