AARON

– Közölte, hogy kibaszottul elment az eszem, aztán kisétált – dohogtam, és úgy szorítottam a poharat a kezemben, mintha csak az tarthatna vissza attól, hogy felrobbanjak. Connor, ez a rohadék meg csak nevetett, mintha az év viccét mondtam volna el.

– Ez nem vicces – morogtam, bár a lelkem mélyén tudtam, hogy valamilyen szinten az.

– Egy ilyen belépő után mégis mit vártál, seggfej? – kérdezte, végre kissé komolyabbra fordítva a szót, miközben belekortyolt a sörébe. – Az elmúlt hónapokban valóságos pokollá tetted az életét, aztán a semmiből odasétálsz hozzá, és közlöd vele, hogy jöjjön hozzád? És azt hitted, hogy csak úgy… mi? Igent mond? Mintha te lennél a Szőke Hercege, vagy ilyesmi? Kibaszottul téveszméid vannak.

Megfeszült az állkapcsom, de nem vitatkoztam vele. Connor okkal a legjobb barátom: nem cukrozza be a szart. Soha nem is tette. De ez még nem jelenti azt, hogy könnyű lenyelni, amikor egyenesen a torkodon nyomja le az igazságot.

– Te álltál elő az ötlettel – motyogtam keserűen. – Most meg nekem kell kitalálnom a B tervet. Ha egy hónapon belül nem nősülök meg, az összes kemény munkám, a megalkuvásaim, minden, amit felépítettem, kárba vész.

Hagyjuk is a nagyapámat, aki még a síron túlról is az életembe vájja a karmait. Remélem, élvezed a műsort, öreg. Mindig is szeretted a teátrális dolgokat.

A végrendeletet tegnap olvasták fel – ez volt nagyapám utolsó ütése a túlvilágról. Eszerint csak abban az esetben öröklöm az üzleti birodalom 65 százalékát, beleértve a vállalatot is, amit együtt építettünk fel, ha a halála után egy hónapon belül megházasodok. Ha nem teszem meg, minden arra a siralmas alakra, az apámra száll.

Az pedig sosem fog megtörténni. Csak a kibaszott holttestemen keresztül.

Gyakorlatilag a nagyapám nevelt fel. Ő volt az egyetlen igazi apafigura az életemben. Neki köszönhetek mindent. A hajtóerőmet, a kitartásomat, az ambíciómat. De az öregnek volt egy kis érzéke a drámához, és úgy tűnik, nem tudott békében nyugodni egy utolsó hatalmi húzás nélkül. Tudta, hogyan vélekedek a házasságról. Tudta, milyen traumákat hagyott maga után a szüleim katasztrofális kapcsolata. És mégis előhozakodott ezzel az abszurd feltétellel.

És a legrosszabb az egészben? Nem csupán a házasságról volt szó. Nem, az túl könnyű lett volna. Szerelemből kell köttetnie. Semmi üzleti alku, semmi érdekházasság. És a slusszpoén? Legalább három évig nincs válás. Tipikus ő. Mindig a határokat feszegette.

Szóval, Connor – a zseniális, könyörtelen Connor – előállt egy tervvel. „Vedd el a személyi asszisztensedet” – mondta. „Találj ki egy szerelmi történetet. Elég régóta ismered ahhoz, hogy el tudd adni a sztorit. Mondd azt, hogy titokban randizgattok. Senki sem fog gyanakodni, és mivel ti ketten egyértelműen rühellitek egymást, nem áll fenn a veszélye, hogy érzéseket tápláljatok egymás iránt, és túlbonyolítsátok a szart.”

Ésszerű terv volt. A maga egyszerűségében is elegáns.

Kivéve, hogy… nemet mondott.

Hát persze, hogy nemet mondott.

Egyetlen égető korttyal felhajtottam a maradék whiskey-met. – Tudom, mit akarsz kérdezni. Ha ennyire utálom, mi a pokolért vettem fel?

Connor felvonta a szemöldökét, de nem kérdezte meg. Már tudta a választ.

– Nem én választottam őt – folytattam keserűen. – Az apám vette fel. Azt mondta, szükségem van valami „kompetens” emberre, aki szemmel tart. Ezzel akarta a tudtomra adni, hogy nem bízik bennem. Az első héten megpróbáltam kirúgni, de a szerződése vasbeton biztos volt. Csak úgy mehetett volna el, ha magától felmond. És hidd el, próbáltam megtörni. Túlterheltem munkával, lehetetlen határidőket szabtam neki, konkrétan pokollá tettem az életét.

– Sosem roppant össze – mondta Connor egy vállvonással. – Mindig teljesít. Minden átkozott alkalommal. Én is megtartanám.

– Túlságosan is engedelmes – motyogtam. – Csendes. Fegyelmezett. Idegesítően profi. Sosem feleselt… egészen a mai napig. Ma valahogy gerincet növesztett. Pont azon a napon, amikor szükségem lett volna az igenjére, úgy dönt, hogy vannak bizonyos elvárásai.

– Már vártam, mikor fog idáig eljutni. – Connor gúnyosan elmosolyodott. – Bár kibaszott rosszkor időzítette.

– Rohadtul igazad van – morogtam.

Mielőtt még bármit mondhatott volna, megrezzent a telefonja, és lecsúszott a bárszékről. – Ezt fel kell vennem. Mindjárt jövök.

Bólintottam, és a gondolataimba merülve pörgetni kezdtem a maradék jeget a poharamban.

Ekkor éreztem meg egy kezet a vállamon.

– Szia, jóképű – búgta egy fülledt, émelyítően édes és fájdalmasan mű hang. Felnéztem, és egy olyan nőt láttam, akinek a mellkasán épphogy csak annyi anyag volt, hogy az felsőnek minősüljön. A dekoltázsát gyakorlatilag az arcomba tolta. – Meghívhatlak egy italra?

Alapesetben igent mondtam volna. Elfogadom a figyelemelterelést, a menekülést, a testet és az éjszakát. De a ma este nem az az este volt. Ma este minden olyan… rossznak tűnt.

– Nem érdekel – feleltem, magamra erőltetve a nyugodt hangnemet.

De a nő meg sem moccant.

– Csak egy ital, aztán talán…

A telefonom megcsörrent, félbeszakítva őt. Még sosem voltam ennyire hálás egy közbeszólásért.

Anélkül kértem elnézést, hogy visszanéztem volna, és kiléptem a hűvös éjszakai levegőre, miközben fogadtam a hívást.

A hívóazonosító láttán felvontam a szemöldökömet. A személyi asszisztensem. Érdekes.

Felvettem.

– Ami a ma reggeli ajánlatát illeti… – A hangja remegett, tétova volt. – Komolyan… komolyan gondolta?

– Igen. – Semmi tétovázás. Nem is volt rá szükség.

– Én… én akkor elfogadom.

Hallottam az erőfeszítést a szavai mögött. A csendes megadást. Valaminek meg kellett törnie benne a ma reggel és a most között. Nem kérdeztem meg. Nem a kíváncsiság tartott vissza – hanem a visszafogottság. Ha eléggé kétségbeesett ahhoz, hogy belemegy, az azt jelenti, hogy elérte a töréspontját.

Én pedig nem voltam olyan kegyetlen, hogy beletúrjak ebbe a fájdalomba.

– Helyes – mondtam hűvös és kimért hangon. – Holnap megbeszéljük a feltételeket és a részleteket. Az irodában.

Aztán bontottam a vonalat, és a telefonomat visszacsúsztattam a zsebembe.

Igent mondott.

Lehet, hogy ez tényleg működni fog.

Vagy… talán mindent tönkretesz.

De egyelőre egy menyasszonyt kell csinálnom magamnak.