AARON

– Mondtam, hogy beadja a derekát – mondta Connor önelégült vigyorral.

Az irodámban voltunk, arra vártunk, hogy megérkezzen az asszisztensem, és véglegesíthessük a megállapodásunk feltételeit. Connoré volt New York City egyik legtekintélyesebb ügyvédi irodája, és a hírneve önmagáért beszélt. Senki sem képviselhette volna jobban a cégemet.

– De vajon miért gondolta meg magát? – kérdezte, miközben beletúrt a hajába.

– Kit érdekel? A lényeg, hogy belement – válaszoltam, és az órámra pillantottam. – Késik. Sosem szokott késni.

– Talán megint meggondolta magát – vigyorgott Connor, és hátradőlt a székében. – Eszébe jutott, mekkora bunkó voltál vele.

– Sosem fáradsz bele a saját hangodba? – nyögtem fel, és én is hátradőltem.

– Dehogy – felelte rezzenéstelenül. – Főleg nem akkor, amikor igazam van.

– Fogd be – motyogtam, és ismét megnéztem az időt.

– Nyugi. Biztos csak a forgalom. – Még jobban hátradőlt. – Vagy talán rájött, hogy nem éred meg az idegeskedést.

– Connor – figyelmeztettem villámló tekintettel.

Színpadiasan feltette a kezét, mintha megadná magát.

– És az Isten szerelmére, hagynád, hogy én beszéljek, mielőtt kinyitod a szádat, és mondasz valamit, amivel elijeszted?

– Jól van. De csak azért, mert akarom, hogy ez működjön.

Épp ekkor nyílt az ajtó – és Venus lépett be a legrondább pulóverben, amit valaha láttam.

– Késel – mondtam.

A lány nyelt egyet. – Forgalom.

Connor felvonta a szemöldökét. – Vagy inába szállt a bátorsága?

– Egyik sem – válaszolta, igyekezve egyenletesen tartani a hangját. – Azt mondtam, megcsinálom, és komolyan is gondoltam.

Felálltam, és lassan felé indultam. Addig csökkentettem a távolságot, mígnem már csak centik választottak el minket. Hátravetette a fejét, hogy felnézzen rám.

Nem szóltam. Csak néztem.

– Ma megfogalmazzuk a feltételeket – szólaltam meg végül. – A hét végéig beköltözöl. A látszat fontos – és ha bárki is azt gyanítja, hogy ez az egész csak színjáték, mindketten veszítünk.

Connor szórakozottan dőlt hátra. – Milyen romantikus már most.

Figyelmen kívül hagytam.

– Felállítjuk az alapszabályokat. Részt veszel a vacsorákon, eseményeken – bármin, amin szükséges. A médiát én kezelem. Te csak mosolyogsz, és úgy teszel, mintha reménytelenül szerelmes lennél belém. Mit gondolsz, meg tudod oldani?

Felszegte az állát. – Nekem is van beleszólásom a szabályokba?

Az ajkam kissé ívre húzódott. – Majd meglátjuk.

Connor felállt, és összecsapta a tenyerét. – Nos, ez szórakoztató lesz. Kezdhetjük, gerlicepár?

Helyet foglalt velem szemben.

– Szóval, ti ketten szombaton bejelentitek az eljegyzést – mondta Connor, félretéve a játékosságot. – Addigra vesz neked egy gyűrűt, és két hét múlva összeházasodtok. – Tekintete ide-oda cikázott köztünk. – Megfelel?

A lány habozott, de végül bólintott. Én viszont képtelen voltam levenni a szemem arról a szörnyűségről, amit pulóvernek nevezett. A sminkje alól egy zúzódás kandikált ki, de nem tettem rá megjegyzést.

– Vasárnap beköltözöl hozzá. Csomagold össze a holmidat – tette hozzá Connor.

Próbálta leplezni a habozását, amikor a lány holmijait említette. Helyes – legalább nem én voltam az egyetlen, akinek problémája akadt azzal a pulóverrel.

– Várjunk... hogy érti azt, hogy összeköltözünk? – kérdezte láthatóan meglepődve.

Connor felvonta a szemöldökét. – Nos, minden házaspár együtt él, nemde?

Száraz pillantást vetettem rá.

– Én, öö... erre nem gondoltam – motyogta a lány.

Connor felnevetett.

– Ahogy mondtam, három évig lesztek házasok. A házasság időtartama alatt nem létesíthetsz kapcsolatot senki mással. – Egy szerződést csúsztatott a lány felé. – Alaposan olvasd át. Minden fel van sorolva benne, amit elvárunk tőled. Ha van bármilyen feltételed, szólj.

Rám nézett, aki mindvégig csendben voltam, majd vissza a lányra.

– Egymillió dollárt kapsz a szerződés aláírásakor, a másik egymilliót pedig, amikor letelt a három év.

A lány szeme elkerekedett.

– Ez... – kezdte, küzdve a szavakkal. Mindketten vártunk.

– Túl kevés? – kérdeztem, végre megtörve a csendet.

Felém fordult, és csak meredt rám, teljesen mozdulatlanul.

– Venus – rántotta ki Connor hangja a merengésből.

– Igen – úgy értem, ez elég. Több mint elég.

Az ajkam gúnyosan megrándult.

– Remek. Péntekig van időd átnézni és aláírni. – Connor átnyújtotta neki a mappát. A lány elvette, és felállt, hogy távozzon.

– És Venus? – tette hozzá hátradőlve.

– Erről senkinek egy szót sem szólhatsz. Ha megteszed, az egyezség érvényét veszti.

– Természetesen – felelte.

És ezzel elhagyta az irodát.