Evelyn

A telefonom éles csörgése ébresztett fel. Felnyögtem, és vaktában tapogatóztam utána az éjjeliszekrényen. Égett a szemem, ahogy hunyorogva a képernyőre néztem – reggel 7 óra. Mivel hajnali 3-ig csomagoltam, teljesen kimerült voltam.

– Halló? – motyogtam, a hangom még álmosan csengett.

– Aurora! Az a titkosítási rendszer, amit tegnap este építettél, zseniális volt! – Aiden lelkes hangja zengte be a hangszórót.

Összerezzentem, és elhúztam a telefont a fülemtől. – Aiden, reggel hét óra van. Hajnali háromig fent voltam...

– Sajnálom, de ezt el kellett mondanom! Ahogy blokkoltad azokat a támadásokat, az tiszta zsenialitás volt. A Hall Corporation biztonsági csapata még mindig próbálja kitalálni, hogyan csináltad.

Felültem, hirtelen éberebb lettem. – Micsoda? Beszéltél nekik rólam?

– Dehogyis! Az ügyféltitoktartás szent. Ezért is hívlak – a Hall Corporation találkozni akar Aurorával. Gyakorlatilag könyörögnek.

A gondolataim cikáztak. Devon Hall találkozni akart velem – vagyis az alteregómmal. Nem kerülte el a figyelmemet a dolog iróniája.

– Mondd meg nekik, hogy Aurora szabadságon van. Szükségem van egy kis pihenésre. – Beletúrtam a kócos hajamba. – És Aiden? Egy szót se rólam, érted? Se a nevemről, se arról, hogy hol élek, semmiről.

– Vettem. Velem biztonságban van a titkod. Aludj egy jót, megérdemled.

Miután letettem a telefont, visszahanyatlottam a párnámra, de az álom nem tért vissza. A testem nyugtalan és feszült volt. Egy sóhajjal kényszerítettem magam, hogy kikeljek az ágyból, és beálljak a zuhany alá.

Mivel rosszul aludtam, az összes reggeli órámat átbóbiskoltam, egészen a délutáni teniszig.

– Rendben, mindenki álljon párba a röplabdaedzéshez! – visszhangzott Miller edző hangja a tornateremben.

A diákok igyekeztek partnert találni, másodpercek alatt párokat alkotva. Én egyedül álltam, és néztem, ahogy az ismerős jelenet kibontakozik. Senki sem akart a páriával párba állni.

Tara Johnson, Jessica legjobb barátnője csípőre tett kézzel állt, és hangosan kijelentette: – Senki sem akar egy olyan valakivel egy csapatban lenni, aki fűvel-fával lefekszik. – Szeme az enyémbe fúródott, kihívóan, hogy válaszoljak.

Jessica mellette kuncogott, de én megvontam a vállam, közönyt színlelve. A három évnyi elszigeteltség megtanított arra, hogy páncélként viseljem a magányomat.

– Hé, Evelyn! Lily Pike vagyok. Akarsz egy csapatban lenni?

Meglepődve fordultam meg, és láttam, hogy ragyogó mosollyal közeledik felém. Láttam már a campuson, de még sosem beszéltem vele.

– Miért? – kérdeztem óvatosan, miközben vizsgáltam őt. – Nem hiszem, hogy bármi közös is lenne bennünk.

Lily mosolya nem inogott meg. – Mert nem olyannak tűnsz, mint amilyennek mondanak téged. És egyébként is, mindketten kívülállók vagyunk itt. – Közelebb hajolt, és lehalkította a hangját. – Ráadásul pont annyira utálom azokat a beképzelt ribancokat, mint te.

Halvány, de félreismerhetetlen illatot éreztem áradni belőle – a jellegzetes, nemes farkas aromát. A szemem kissé elkerekedett. – Farkas vagy?

Lily meglepettnek tűnt. – Honnan tudtad? Várj, te is az vagy? – Közelebb hajolt, finoman beleszimatolva a levegőbe. – De semmit sem érzek rajtad...

A zavarodottsága érthető volt. Az illatom az évekig tartó elszigeteltség után megváltozott, és más farkasok számára szinte érzékelhetetlenné vált.

– Jobb, ha távol maradsz tőlem – figyelmeztettem. – Ha velem barátkozol, azzal nem teszel jót magadnak errefelé.

Lily makacsul keresztbefonta a karját. – Nem érdekel, mit mondanak az emberek. Én választom meg a barátaimat. – Odapillantott az edzőre, aki már kezdett türelmetlen lenni. – Gyerünk, csak egyetlen röplabdameccs. Mi a legrosszabb, ami történhet?

Haboztam, majd vonakodva bólintottam. Az edző belefújt a sípjába, jelt adva, hogy vegyük fel a pozíciókat.

Még alig kezdtünk el gyakorolni, amikor egy röplabda ijesztő sebességgel egyenesen Lily feje felé repült. Azonnal megmozdultam, és a kezemmel felnyúltam, hogy blokkoljam, mielőtt eltalálta volna őt.

– Szép reflexek – kiáltotta szarkasztikusan Tara. – Mindig olyan védelmező vagy, nemde, Gray?

Néhány diák felnevetett, és éreztem, hogy a dühöm egyre nő. Mély levegőt vettem, és visszaszorítottam a farkasomat.

– Köszönöm – suttogta Lily tágra nyílt szemmel. – Az a labda nagyon fájt volna.

Tara odasétált, Jessica és két másik lány kíséretében. – Úgy hallottam, rátámadtál valakire Portlandben. Igaz ez?

A tornaterem elcsendesedett, ahogy a diákok feszülten hallgatóztak.

– Fogd be a szád, és gyakorold a röplabdát – válaszoltam hűvösen.

Tara közelebb lépett, hamis magabiztosságát a közönsége erősítette. – Mi a baj? Félsz, hogy kiderül az igazság?

Lily mellém állt. – Hátrálj meg, Tara. Erre semmi szükség.

– Ó, nézd, barátot szereztél – gúnyolódott Tara. – Légy óvatos, Pike. Korábban már sokakat bántott.

Éreztem, hogy a türelmem fogy. A farkasom az önuralmam ellen feszült, dühös volt a kihívás miatt. Ökölbe szorítottam a kezemet, és arra koncentráltam, hogy nyugodt maradjak.

Tara meglökött, olyan erősen, hogy hátratántorodtam egy lépést. – Mi a baj? Nem tudod kordában tartani a dühödet?

Visszanyertem az egyensúlyomat, és előrelendültem, az önuralmam megcsúszott. Lily megragadta a karomat, aggódó tekintete találkozott az enyémmel. Épp időben eszméltem fel.

Tara ismét lökött egyet, de ezúttal oldalra léptem, amitől ő elvesztette az egyensúlyát és elesett.

– Meglökött! – sikoltotta Tara, és az egész tornaterem figyelmét magára vonta. – Nézzétek, ez őrült!

Diákok gyűltek körénk, sokan a telefonjukat is elővették, hogy felvegyék az esetet. Éreztem, hogy a szemem megváltozik, az ezüstös ragyogás kitörni fenyeget. Szaporán pislogtam, és küzdöttem az irányításért.

– Evelyn? – suttogta Lily aggódó hangon. – A szemed...

Mielőtt válaszolhattam volna, Laura Bennett professzor – Tara édesanyja és a dékánhelyettes – berontott a tornaterembe.

– Mi folyik itt? – követelte a választ, miközben felsegítette Tarát.

Tara azonnal könnyekben tört ki. – Anya, minden ok nélkül rám támadt! Csak beszélgettem vele!

Bennett professzor hideg szemekkel meredt rám. – Evelyn Gray, miért támadta meg a lányomat?

– Nem támadtam meg – válaszoltam kimérten. – Ő lökött meg engem. Én csak egyszerűen félreálltam az útból.

– Hazug! – sírta Tara. – Mindenki látta, mi történt!

Bennett professzor ajkai elvékonyodtak. – Ilyen hamar az érkezése után így viselkedni elfogadhatatlan. Javasolni fogom a dékánnak a kicsapását.

Suttogások futottak végig a tömegen. – Pontosan, mint a pletykák... Veszélyes... Úgy hallottam, majdnem megölt valakit...

Miközben Bennett professzor megparancsolta, hogy kövessem őt az irodába, észrevettem, hogy Lily hátralép, előveszi a telefonját, és kétségbeesetten tárcsáz. Csak a beszélgetése foszlányait kaptam el.

– Devon bácsi? Segítségre van szükségem... Nem, nem nekem... Egy barátomnak... Ok nélkül akarják kicsapni...

Devon bácsi? A vérem meghűlt, ahogy a darabkák a helyükre kattantak. Devon Hall volt Lily nagybátyja?