Ella

Még három nap.

Ezeket a szavakat ismételgetem magamban, miközben végigsétálok az utcán. Még mindig a lehetséges terhességem köt le, miközben arra készülök, hogy kiálljak a testvéremért. Bizonyos szempontból ez egy megküzdési mechanizmus: arra készülök, hogy könyörögjek Dominic Sinclairnek, mentse meg Cora állását, és szükségem van egy megnyugtató gondolatra, ami átsegít ezen.

A testőrei szúrnak ki először, és látom, ahogy mozog a szájuk, miközben figyelik, ahogy egyre közelebb érek, kétségtelenül jelezve a jelenlétemet a főnöküknek. Ahogy idegesen Dominic mögé lépek, századszor is eltűnődöm rajta, vajon nem hiba-e ez az egész. Ki vagyok én, hogy szívességet kérjek a bolygó egyik leghatalmasabb emberétől? Megrázom magam, és rászólok a fejemben lévő kis hangra, hogy hallgasson el – ezt Coráért teszem. Magamért talán nem lennék elég bátor, de érte az tudok lenni.

– Mr. Sinclair? – kérdezem tétovázva, és érzem, ahogy a szívem hevesen dobog a bordáimnak.

Megfordul, és parancsolóan néz le rám. – Igen?

– Ella Reina vagyok, Jake és Millie Graves dadája – kezdem, az alsó ajkamat rágva.

A sötét szemei megakadnak a számon, és hirtelen úgy érzem magam, mint egy riadt nyúl egy éhes farkas előtt. – Tudom, ki maga, Ella. – A nevem hangzása az ő ajkáról végigborzongatja a gerincemet. Olyan határozottan ejti ki az ismerős szótagokat, mintha azok valóban jelentenének neki valamit.

– Ó… nos, nem akarok tiszteletlen lenni, de Dr. Cora Daniels a barátnőm… – Amint kimondom a nevét, az arca azonnal elzárkózik, és valami azonosíthatatlan érzelem villan meg a szemében.

– Elmondta nekem, hogy bajba került a munkahelyén, és tudom, hogy ön a bank egyik donora – improvizálok. – Nem tudom, mivel vádolják Corát, de biztos vagyok benne, hogy ártatlan. Hihetetlenül komolyan veszi a munkáját, és sosem tenne olyasmit, amivel kockáztatná a karrierjét.

– És mit vár, én mit tegyek ez ügyben? – kérdezi Dominic vészjóslóan. Látom rajta, hogy nem hiszi el a gyenge kis történetemet, a testbeszéde teljesen megváltozott, és érzem, ahogy a növekvő haragja vibrál körülöttünk a levegőben.

– Csak arra gondoltam… abban reménykedtem, hogy ha van ott bármilyen befolyása, talán tudna mondani érte egy jó szót – fejezem be, és érzem, ahogy elönt a pír. Egyszerre szégyellem magam a szánalmas próbálkozásom miatt, és bizonytalan vagyok, hogyan is kellene kezelni egy ilyen kényes témát. A legutolsó dolog, amit szeretnék, hogy Cora a korábbinál is nagyobb bajba kerüljön.

Dominic álla megfeszül, miközben engem figyel, és a hang a fejemben arra ösztökél, hogy meneküljek. – Ahogy én hallottam, a barátnője nagyon súlyos hibát vétett, és a következmények több mint megfelelőek. A legjobb dolog, amit most tehet, ha felelősséget vállal a hibáiért, ahelyett, hogy önt küldené elvégezni helyette a piszkos munkát.

– Én... nem ő küldött, nem is tudja, hogy itt vagyok! Esküszöm! – kérlelem.

– Mindent elmondtam, amit ebben az ügyben akartam – jelenti ki Dominic, majd elfordul tőlem, és bevonul a házába. Az ajtó becsapódik mögötte, én pedig ott maradok a különböző testőreivel.

– Most azonnal távoznia kell, hölgyem – jelenti ki élesen az egyik férfi.

– Nem mehetek – nyöszörgöm. – Meg kell értenie, mindent el fog veszíteni!

– Nem fogjuk még egyszer megkérni – morogja egy második őr, egyértelmű fenyegetéssel a hangjában.

– Kérem, ő ártatlan – könyörgöm. – Muszáj... – mielőtt bármi mást mondhatnék, a férfiak megragadnak a karomnál fogva, és megpróbálnak levezetni a birtokról. Igazán kétségbeesettnek érzem magam, a sarkamra állok, és úgy döntök, hogy a méltóságom megéri Cora teljes jövőjét. – Könyörgöm, hadd beszéljek Mr. Sinclairrel.

– Már beszélt vele – morogja az első őr –, és őszintén szólva szerencséje van, hogy ilyen nagylelkű volt önnel. A barátnője nyilvánvalóan olyasmiket is elmondott önnek, amiket nem lett volna szabad.

A következő dolog, amire emlékszem, hogy olyan erővel dobnak ki a birtokról a járdára, hogy elveszítem az egyensúlyomat, és a földre zuhanok, miközben könnyek gyűlnek a szemembe. A vasrácsok becsapódnak mögöttem, és nincs más választásom, mint elsomfordálni, mielőtt még jobban lejáratom magam.

Persze ez csak a kezdete volt a balszerencsémnek. Amikor másnap beértem a munkahelyemre, kiderült, hogy a kulcsaim már nem illenek a bejárati ajtó zárjába. Bekopogtam, teljesen összezavarodva, majd néhány perccel később az ajtó kivágódott, és feltárta Jake és Millie dühös édesanyját.

– Nem működnek a kulcsaim – mondom neki, azon tűnődve, miért néz rám ilyen dühösen.

– Nem is szabad nekik – válaszolja hidegen. – Tegnap délutántól kezdve már nincs szükségünk a szolgáltatásaira.

– Én… kirúg? – cincogom, nem híve a fülemnek. – Miért?

– Hívást kaptunk a szomszédoktól – magyarázza gőgösen. – Állítólag a minap hagyta, hogy Jake kifusson az útra, ahol majdnem elütötte egy autó! Aztán tegnap látták, ahogy hülyét csinál magából Dominic Sinclair házánál – azt mondták, a testőreinek úgy kellett kirángatniuk a birtokról, mint egy közönséges bűnözőt.

– Ez nem igazságos, nem ez történt! – védekezem. – Jake az útra dobta a játékát, és utána rohant, én nem hagytam, a Mr. Sinclairrel történt dolog pedig csak egy félreértés volt.

– Hallani sem akarom – sziszegi. – Most pedig távozzon, mielőtt hívom a rendőrséget.

– Kérem, legalább elköszönhetek a gyerekektől? – kérlelem, imádkozva, hogy legalább ennyi jóindulatot tanúsítson.

– Már tárcsázok is – mondja egyszerűen, és előveszi a mobilját a zsebéből.

– Ne! – Fohászkodva emelem fel a tenyeremet. – Rendben van, elmegyek.

Ezen a héten immár másodszor kapom azon magam, hogy szégyenkezve, a könnyeimmel küszködve vonulok vissza ebből a fényűző negyedből. Ami még a munkám elvesztésénél is jobban fáj, az az a tény, hogy nem magyarázhattam meg a helyzetet Jake-nek és Millie-nek, és nem is láthattam őket még egy utolsó alkalommal. Biztos vagyok benne, hogy az anyjuk borzalmas dolgokat fog mesélni rólam nekik, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben szeretettel neveltem őket.

Tudom, hogy ezért Dominic Sinclair a felelős. Egy percig sem hiszem el a volt főnököm történetét a szomszédokról. Nyilvánvalóan meg akart büntetni, ahogy Corát is megbüntette. Düh hulláma önt el, és hirtelen azt kívánom, bárcsak valahogy visszavághatnék neki. Nem vall rám, hogy ilyen bosszúálló legyek, de most tényleg úgy érzem, hogy az egész életem darabokra hullik, és ez részben az ő hibája.

Minden pénzemet a mesterséges megtermékenyítésre költöttem, és munka nélkül szinte semmim sem maradt. Hogyan engedhetek meg magamnak egy babát így? Garantálom, hogy nem kapok majd jó referenciát Jake és Millie anyjától.

És mintha a dolgok még nem lennének elég rosszak, amikor hazaérek, egy halom számlát találok a postaládában, és a feladók felét fel sem ismerem. Egyenként felbontom őket, és érzem, ahogy a zavarodottságom és a hitetlenkedésem percről percre nő.

Ahogy a terhelések részletezésében felsorolt üzleteket nézem, egyre nő a gyanúm: mind Mike kedvenc helyei. Lehetséges, hogy a hátam mögött csinálta mindezt? Hogy hónapokig... vagy évekig titkolta előlem a számlákat? Tudom, hogy tagadni fogja, ha szembesítem vele, ami csak egyetlen lehetőséget hagy számomra.

Fel kell hívnom Kate-et. A volt legjobb barátnőm talán teljesen elárult a viszonyával, de ha valaki tudja, miben mesterkedett Mike, az ő lesz.