Bella

A folyosón álltam, próbáltam levegőt venni, és azon tűnődtem, mit csinálok. Bemenjek? A magabiztosságom megingott.

De ki akartam nyitni az ajtót, és rájuk akartam kiabálni, rávenni őket, hogy nézzenek a szemembe. Meg akartam kérdezni, hogy miért, mióta, és hogyan tudtak elárulni. Mayára akartam nézni, és azt mondani: „Elloptad a vőlegényemet.”

A lépteim megbicsaklottak, mert azt is tudtam, milyen Maya. Apánk előtt mindent tagadna. Azt mondaná, hogy féltékeny vagyok, és hogy hazudok. Pont úgy, mint legutóbb. Sírna, ahogy korábban is tette. Épp mielőtt elment otthonról, kijátszotta az áldozatkártyát, és úgy állított be engem, mintha én lennék az élete főgonosza.

De meg akartam kérdezni Craiget, hogy az elmúlt öt év jelentett-e egyáltalán valamit. Bátorságot gyűjtve és letörölve a könnyeimet, besétáltam a lakásba.

Épp amikor a hálószoba ajtaja elé értem, meghallottam Maya lágy és önelégült hangját. Azt mondta: „Négy évig titokban tartottad. Annyira büszke vagyok rád, Craig. Zseniális vagy! Én csak be akartam fejezni a főiskolát, aztán hozzád menni. Nem bírtam volna elviselni a látványt, hogy a mostohanővérem szüli meg a gyerekeidet.”

Craig felnevetett. „Bella egy idióta – mondta. – Annyira vakon szerelmes belém, hogy soha semmit sem vesz észre. Könnyű volt manipulálni.”

Manipulálni engem? Mozdulatlanul álltam és visszatartottam a lélegzetem, miközben könnyeim némán ismét kicsordultak a szememből.

Maya felkuncogott, és újra fülledt hangon szólalt meg: „Alig várom a válásotokat. Akkor elindíthatjuk a saját üzletünket. Már olyan régóta álmodozom erről!”

Craig elégedettnek tűnt. „Persze, szerelmem. Egy hónap múlva elválok Bellától. Az esküvő után megkapja a húszmilliós örökségét. És ha hat hónapon belül elválik, a pénz a férjére száll. Ezt írta a nagyapja a végrendeletében. Szóval, minden a miénk lesz, bébi. Csak még egy hónapig kell elviselnem őt.”

A tenyeremet a falnak támasztottam, mert úgy éreztem, menten összeesem. A szívem a fülemben dobogott. Tudtam az örökségemről. A családban mindenki tudta, hogy a házasság után kapom meg, és elveszítem, ha hat hónapon belül elválok.

Maya felkuncogott. „Okos vagy, Craig Jones. Istenem, mennyire utálom látni a pofáját. Úgy járkál a házban, mintha övé lenne minden. A ribanc nem is tudja, milyen gyorsan fog összeomlani a világa. Aztán majd bosszút állok. Miután elveszíti az örökségét, az apja is kitagadja majd a végrendeletéből” – kuncogott gúnyosan.

Craig hangosan felnevetett. „Gonosz vagy, Maya. Csak legyél türelmes még néhány hétig, bébi. Aztán minden a miénk lesz!”

Olyan régóta és gondosan tervezték a bukásomat. Ha szembesítem őket, az lenne a legostobább dolog, amit tehetnék.

„Gyere, lovagolj meg, bébi! – mondta Craig. – Ünnepeljünk!”

A düh úgy tört ki belőlem, mint egy vulkán. Megünneplik a bukásomat? Most azonnal móresre akartam tanítani őket. Így hát elővettem a telefonomat, és elkezdtem felvenni őket. Ha elküldöm ezt a videót apámnak, biztos voltam benne, hogy lefújja az esküvőt.

„Ó, bébi, olyan jó vagy!” – mondta Craig, miközben Maya mozgott rajta.

A kezem annyira remegett a dühtől, hogy néhány másodperccel később a telefonom kicsúszott belőle. Craig felém kapta a fejét. „Bella!” – zihálta, a szemei tágra nyíltak.

Maya is hirtelen megfordult, hogy meglásson engem, és a szája tátva maradt. „Basszus!”

Felkaptam a telefont, és kirohantam.

Craig letolta magáról Mayát, és utánam jött. „Bella, Bella!”

„Egy szót sem akarok hallani tőled!” – kiabáltam, miközben sietve próbáltam elküldeni a videót Apunak.

„Állj meg! – kiabálta. – Ne tedd!”

Kinyitottam az ajtót. „Mindketten megérdemlitek, hogy lelepleződjetek!”

„Hagyd abba ezt a faszságot, Bella! – üvöltötte. – Rajtam kívül senki sem fog feleségül venni! A házasságunk kőbe van vésve!”

„Inkább halok meg, minthogy hozzád menjek, te csaló!” – kiabáltam vissza a könnyeimen keresztül. Megnyomtam a gombot, és elküldtem a videót apámnak.

Craig utánam jött. De akkorra már kint voltam az ajtón. Meztelenül állt a lakása ajtajában, és nézte, ahogy elmegyek. „Bellaaaa!” – üvöltötte. Néhány ember kijött a lakásából a felfordulást hallva. Helyes. Hadd lássák meztelenül, ahogy csöpög róla a nővérem nedve.

Olyan gyorsan hagytam el az apartmanházat, ahogy csak tudtam, és a kocsimhoz mentem. Az úton a város fényei kissé elmosódtak. Pislogtam, próbáltam kitisztítani a látásomat. Az elmém újra lejátszotta a szavakat, amiket az imént hallottam. „Öt éve titok.” „Válás egy hónap múlva.” „Húszmillió örökség oda.” „Csak még egy hónapig kell elviselni őt.” A mellkasomat dörzsöltem, mivel az árulás mélyen sebzett.

Megszorítottam a kormányt. Lucyra gondoltam, és arra, milyen határozottan megtiltotta, hogy találkozzam Craiggel. Tudta? Ő is segített nekik távol tartani engem, hogy ne lássak semmit? Hogy a tervüket zökkenőmentesen végrehajthassák?

Aztán apámra gondoltam. Ha most felhívnám, és elmondanám neki, mit láttam, mit hallottam, hinne nekem? Nem, nem hinne. Ezért küldtem el a videós bizonyítékot. Szeretett engem, de úgy gondolta, hogy egy „elkényeztetett fruska” vagyok.

Ha nem vettem volna fel őket tettenérés közben, Maya rezéstelen arccal hazudott volna neki, csak hogy megkapja a pénzt. Craigben sem bíztam. Ő is inkább nézné, ahogy szenvedek, és tenné még nyomorúságosabbá a házasságot.

Visszaemlékeztem, hogyan ment el otthonról Maya négy évvel ezelőtt, a középiskola után, egy veszekedést követően. Mindenkinek azt mondta, hogy én vagyok az oka. A ház hetekig feszültséggel teli volt. Apám úgy döntött, hogy inkább Lucyt és Mayát próbálja megnyugtatni, nem pedig engem. De az erőfeszítései ellenére Maya elment, hogy soha többé ne térjen vissza. Azóta Apu úgy kezelt engem, mintha bármelyik pillanatban újabb problémát robbanthatnék ki. Úgy figyelt rám, mint egy kockázati tényezőre, amit kezelni kell. Gyakran szidott Maya miatt.

Úgy emlékeztem arra a veszekedésre, mintha tegnap történt volna. Maya olyan sokat sírt azon a napon, hogy a zokogása betöltötte a ház minden sarkát. Apám és az anyja előtt állt, és eljátszotta, hogy ő az áldozat. Azt mondta, hogy ő mindig is csak egy mostohanővér marad, és hogy én sosem tudom őt elfogadni. Aztán remegő hangon felajánlotta, hogy elhagyja a házat, hogy én „kényelmesen” élhessek. Lucy szeme könnybe lábadt, de nem tiltakozott. Csak lehajtotta a fejét, és csendben szenvedett, mintha Maya áldozata összetörte volna a szívét.

De az igazság más volt. A veszekedés azért kezdődött, mert az iskola utolsó napján rajtakaptam Mayát Luke-kal. Egy héttel azelőtt vallottam be neki, hogy tetszik nekem Luke.

Láttam őt szorosan mellette ülni, ölelgetni, ajkon csókolni. Amikor később kérdőre vontam, úgy mosolygott, mintha egyáltalán nem szégyellte volna magát. Épp ellenkezőleg, fitogtatta a „győzelmét”. „Sosem tetszettél neki!” – mondta a haját dobálva.

Luke árulása semmi sem volt Maya árulásához képest. „Tied lehet” – válaszoltam.

Rögtön utána elfojtottam a Luke iránti érzéseimet, hogy Maya vele lehessen. De nem tudom, Maya miért jött haza és rendezett drámát, engem vádolva pont az ellenkezőjével? Azt mondta a szüleinknek, hogy én voltam az, aki megcsókolta a barátját, Luke-ot, és hogy én utálom őt azért, mert boldog. Apám hitt neki, és leszidott, hogy legyek alkalmazkodóbb. De Maya ennek ellenére elment a főiskolára, egész idő alatt bűntudatba taszítva engem.

Ebben a fájdalmas időszakban lépett a képbe Craig, Luke barátja. Vigasztalt, udvarolt nekem, és lassan beleszerettem. De most Maya már Craigre is rátette a mancsát. Olyan volt, mintha mindent el akart volna rabolni, ami számomra kedves.