– Nem szükséges! – utasította vissza Louisa habozás nélkül.

George épp meg akart szólalni, amikor Vivian közbevágott az anyósülésről: – Forbes kisasszony, sajnálom. Ez az én hibám, és most magának kell eltakarítania a rendetlenségemet.

– Borzasztóan érzem magam miatta, ezért személyesen akartam bocsánatot kérni. George aggódott, és ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön.

– Kérem, szálljon be. Menjünk együtt. Ha George megvéd minket, senki sem merne kihasználni minket.

Szavai ártatlannak tűntek.

Ám Louisa elkapta a Vivian szája sarkában játszadozó önelégült mosolyt – a dominancia kirívó megnyilvánulását, ami teljesen eltért a korábbi, irodai könnyes jelenettől.

Nyilvánvaló, hogy George elég hatékonyan megvigasztalta.

Louisa is elmosolyodott, de válaszra sem méltatva őket a saját autója felé indult.

Mégis, Vivian észrevette a mosolyában felvillanó megvetést.

Mint kiváltságos örökösnő, aki mindig a családja befolyására támaszkodott, Vivian nem volt ahhoz szokva, hogy lenézzék.

Azonnal elvesztette a hidegvérét. – Louisa, mi a problémája? Őszintén bocsánatot kérek, és maga így reagál?

– Ebből elég! Fejezzétek be a vitát!

George mindkettőjüket rendreutasította, majd megnyugtató pillantást vetett Vivianre.

Louisa felé fordulva így szólt: – Ő csak egy tapasztalatlan fiatal nő. Érthető, hogy elrontotta a projektet. Nem vagy túl kemény vele? Kérj tőle bocsánatot, és lépjünk túl ezen.

Egy pillanatig Louisa azt hitte, rosszul hall. Valami beteg viccet csinál ebből?

Megfordult, hogy szembenézzen George-dzsal az autóban. – Én kérjek tőle bocsánatot? Mert ő a Price család drága kislánya? Vagy mert ellopta a projektemet? Esetleg mert tönkretette a projektemet, és most nekem kell utána takarítanom?

E három éles kérdés után George arca ijesztően elsötétült. Küzdött, hogy kordában tartsa a dühét. – Hányszor mondjam még el? Ő csak egy elkényeztetett fiatal nő, aki hozzászokott, hogy hirtelen felindulásból cselekszik. Miért csinálsz ebből ekkora ügyet?

Tehát szerinte, függetlenül attól, hogy Vivian milyen rosszul viselkedett, az pusztán „hirtelen felindulásból” történt.

Miközben Louisa, aki semmi rosszat nem tett, kicsinyesnek és észszerűtlennek lett beállítva. Louisa gúnyosan elmosolyodott. Rájött egyáltalán, mennyire elfogulttá vált?

Mellette Vivian láthatóan el volt ragadtatva, és felsőbbrendűséggel tekintett Louisára.

Louisa hidegen felnevetett. – Capulet úr, nem hiszem, hogy bármi sértőt mondtam volna. A kis hölgy annyira lehet hirtelen felindulású, amennyire csak akar – csak ne a közelemben.

George arca még jobban elsötétült.

Louisa nem akarta folytatni ezt az értelmetlen szóváltást. Az órájára pillantott, hangja szándékosan lezser volt. – Tizenöt percünk van a Taylor Grouppal való vacsoráig. Capulet úr, biztos benne, hogy azt akarja, hogy bocsánatot kérjek a kis hölgyétől?

George nem szólt többet, csak egy hideg, átható pillantással fixírozta, amitől mintha több fokkal is lecsökkent volna a hőmérséklet körülöttük.

Louisa teljesen figyelmen kívül hagyta őt, és beszállt az autójába.

Vezetés közben szorosan összeszorította vörös ajkait; szemei jéghidegen csillogtak.

Keményen próbálta figyelmen kívül hagyni az éles fájdalmat a szívében.

Nem akart arra gondolni, ahogy George védi Viviant.

Nem akart emlékezni az undorodó pillantására, amit a férfitől kapott.

Mindez már nem számított. Egyáltalán nem.

Végtére is, már csak 29 nap volt hátra.

Szokatlanul gyorsan hajtott a Dreamscape Club parkolójáig – ha egy kicsivel is gyorsabban ment volna, megbüntették volna a közlekedési rendőrök.

Miután leparkolt, hátradőlt az ülésen, és lehunyta a szemét.

Egy rövid, csendes pillanat után elfojtotta minden érzelmét, összeszedte magát, elővette a neszesszerét, hogy megigazítsa a sminkjét, majd kiszállt az autóból.

Addigra George és Vivian is megérkezett. Autójuk ismét pontosan Louisa autója mellé parkolt.

Louisa egyetlen pillantásra sem méltatta őket.

George arckifejezése még sötétebbé vált.

Bár egyikük sem szólalt meg, a köztük lévő feszültség mindenki számára nyilvánvaló volt.

Vivian tovább öntötte az olajat a tűzre, és így szólt George-hoz: – George, te vagy a közvetlen felettese. Ő csak egy személyi titkár – még annyira sem magas a rangja, mint Jarednek. Mi ad neki jogot ahhoz, hogy így bánjon veled?

A körülbelül három méterrel előttük sétáló Louisa tisztán hallotta ezeket a szavakat, de nem fordult meg.

George egy figyelmeztető pillantást vetett Vivianre, amitől a lány végre elhallgatott, bár vonakodva.

Hárman a Dreamscape Club lefoglalt különszobájába mentek.

Louisa lépett be elsőként.

A Taylor Group képviselője és két kollégája már megérkezett.

A képviselő David Foster volt, a Taylor Group egyik osztályigazgatója és a vezérigazgató sógora – egy testes, negyvenes éveiben járó férfi.

David, a maga kiálló hasával végigmérték Louisát, szemei éhesen vizslatták, bár szavai élesek voltak. – Forbes kisasszony, végre! Már azt hittem, ma is faképnél fog hagyni!

Louisa számított erre. Tudta, hogy Vivian utolsó pillanatban történt beugrása megsértette Davidet, és hogy emiatt őt fogja felelősségre vonni.

Ahelyett, hogy védekezett volna, Louisa elmosolyodott. – Őszintén sajnálom, Foster úr. Kérem, ne haragudjon rám miatta, és engedje meg, hogy jóvátegyem.

Mivel a nő átvette a kezdeményezést a bocsánatkérésben, és nőként tette mindezt, a férfi nem tudta tovább forszírozni a témát.

David a kollégáihoz fordult: – Mit mondtam nektek? Forbes kisasszony egyenes beszédű.

Megveregette a mellette lévő széket. – Forbes kisasszony, jöjjön, üljön ide.

A szándéka egyértelmű volt.

Louisa tudta, hogy David nemcsak az alkoholt szereti, hanem hírhedt volt elkalandozó kezéről is.

Ha mellé ül, biztosan megpróbálna illetlenül hozzáérni.

Így hát úgy tett, mintha nem venné észre a mozdulatát, és egy széknyi távolságot hagyva ült le mellé.

David arca azonnal elsötétült. Épp mondani akart valamit, amikor George és Vivian belépett.

David először kissé meglepődött, de gyorsan összeszedte magát, és előlépve kezet nyújtott George-nak; a hangja valamivel óvatosabbá és alázatosabbá vált. – Capulet úr! Micsoda meglepetés! David Foster. Megtiszteltetés találkozni önnel.

George természetesen nem ereszkedett le az ő szintjére.

Figyelmen kívül hagyta David lelkes üdvözlését, és válaszul csupán egy hideg pillantást vetett rá.

David kínosan érezte magát, de gyorsan visszanyerte az önuralmát, és kihúzott egy széket. – Capulet úr, kérem, foglaljon helyet!

George leült, hideg tekintete végigsöpört minden jelenlévőn.

Louisa úgy tett, mintha a férfi ott sem lenne; mindenki mást üdvözölt, és élénk beszélgetésbe kezdett Daviddel.

David ravasz vigyorral személyesen töltött neki egy italt. – Forbes kisasszony, az imént ígérte meg, hogy jóváteszi, igaz? Kezdjük egy koccintással!