Isabelle nem válaszolt.

– Ezt a kérdést is megoldottad. – Ethan képtelen volt elhinni. Lemásolt egy másik kihívást jelentő feladatot, hogy Isabelle oldja meg.

Isabelle végigfutotta a kérdést, elhallgatott, és meg sem mozdította a tollat.

Ethan gúnyosan elmosolyodott, amikor ilyennek látta Isabelle-t. Arra gondolt, hogy biztosan látta a vázlatát, és az interneten kereste meg a választ.

Micsoda időpocsékolás!

Meglepő módon az ő intelligenciájával is képes volt emlékezni egy ilyen összetett megoldási folyamatra.

Épp amikor Ethan vissza akarta küldeni a szobájába, mert a házi feladatával kellett foglalkoznia, Isabelle megszólalt: – A felület egyenlete z=x²+y².

Ethan visszakérdezett: – Mit mondtál?

Isabelle így felelt: – Ez a válasz.

Ethan egy pillanatra megdöbbent. Majd szkeptikusan rákeresett a válaszra az interneten. Amikor meglátta, hogy a válasz pontosan ugyanaz, mint amit Isabelle mondott, elakadt a szava. Ránézett a két és fél oldalt megtöltő megoldási folyamatra, majd úgy nézett a nővérére – akit édesanyjuk és másik nővérük több mint egy évtizede bolondnak nevezett –, mintha valami szörnyeteg lenne.

Tényleg fejben oldotta meg a problémát.

Micsoda csodabogár!

– Van még más probléma is, amit nem tudsz megoldani? – Isabelle a fiú megdöbbent arckifejezését nézve meglehetősen szórakoztatónak találta a helyzetet.

Ebben a családban csak ez a kisebbik testvér volt valamennyire rokonszenves neki.

Ethan hosszú idő után sem tért magához a döbbenetből, és túlságosan is hihetetlennek találta a dolgot. Józanul megkérdezte: – Képes vagy rá. Akkor miért teljesítettél olyan rosszul a vizsgákon?

– Csak túl lusta voltam megmozdulni – talált ki Isabelle könnyedén egy kifogást.

– Akkor mikor hagyod abba a lustálkodást? A főiskolai felvételi vizsgán is lusta leszel?

– Természetesen nem. – Eszébe jutott Vérárnyékként elért egykori dicsősége, és az, hogy legendás mítosszá vált. Mikor volt valaha is ilyen szánalmas, mikor kapott ilyen megvető pillantásokat?

Függetlenül attól, hogy mi volt a személyazonossága, még ha rokkant is lett volna, azok az emberek csak felnézhettek rá és engedelmeskedhettek neki.

Csakis a legmagasabb ponton állhatott, hogy onnan nézzen le rájuk.

Az a tény, hogy a nővére, akit több mint egy évtizedig bolondnak hittek, szándékosan titkolta magas intelligenciáját, egy ideig feldolgozhatatlannak bizonyult Ethan számára. Ugyanakkor nem tudta, honnan eredt a bizalma, de alig várta, hogy lássa a teljesítményét, amikor éppen „nem lusta”.

– Min gondolkodsz?

Ethan megrázta a fejét, elővett egy cukorkát, és odaadta neki. Így szólt: – Nem ettél sokat vacsorára. Később éhes leszel. Tessék.

Vérárnyék hozzászokott a magányhoz. A fiú tenyerében lévő cukorkára nézett, és egy pillanatig meg sem mozdult.

Két másodpercnyi csend után végül elvette.

– Le kellene fogynod egy kicsit. Nem is tudod, milyen keményen beszélnek rólad azok az emberek. Nem érzed magad kényelmetlenül, amikor ezt hallod?

Isabelle a kezében lévő cukorkára nézett, és nem tudta megállni, hogy ne érezzen egy kis szeretetet ez iránt az öcs iránt, akit mintegy ingyen kapott az élettől.

– Régebben túl lusta voltam ahhoz, hogy vitatkozzak velük. De mivel ennyire pimaszok és elbizakodottak, nincs okom udvariasnak lenni. Majd leszámolok azokkal, akik zaklattak engem – mondta Isabelle nyugodtan.

Ethan azt hitte, beverte a fejét, és zöldségeket beszél.

– Visszamegyek a szobámba. – Mielőtt kiment volna, Isabelle Ethan sérült bal lábára pillantott.

Meg tudná gyógyítani a lábát.

Az ágyon fekve, cukorkát majszolva összevonta a szemöldökét a mennyezetgerendákat borító pókhálók és a levegőben lebegő számtalan mikroorganizmus láttán.

Vérárnyék – néhány nehéz küldetést leszámítva – még sosem tartózkodott ilyen borzalmas környezetben. Bár bérgyilkos volt, mindig is fényűző életet élt, még a legtöbb csúcsszintű iparmágnásnál is extravagánsabbat.

Gondolataiban hallotta Eleanort, amint folyamatosan a pénzről beszél.

Vérárnyék fiatalon lett híres, pénz, hatalom és befolyás kísérte. Bármennyi pénze is volt, elég gazdag lehetett ahhoz, hogy akár egy országgal is felvegye a versenyt.

Sajnos a lelke most ebben a testben rekedt. Nem használhatta egyik korábbi identitását, pénzét vagy hatalmát sem, és pénzt sem tudott felvenni.

Nem számított. Könnyedén megszerezheti ezeket a dolgokat, ha akarja.

Isabelle gyorsan alkalmazkodott az új környezethez és identitáshoz. Két nap otthoni pihenés után készen állt arra, hogy iskolába menjen.

Amikor hajnalodott, elment egy reggeli futásra.

Vérárnyék mindent képes volt elviselni, ami új, kivéve a testén lévő felesleges zsírt, amit egyszerűen nem tudott elfogadni.

A kellemetlenségekről nem is beszélve, már egy apró veszélyhelyzet is komoly kihívást jelentett volna. Gyorsan vissza kellett nyernie eredeti fizikai állapotát.

A heves izzadás után Isabelle kimerülten tért haza.

Gyorsan lezuhanyozott, átöltözött az iskolai egyenruhájába, majd kilépett az ajtón.

Amint kilépett, meglátta Ethant az ajtó előtt várakozni, hátán az iskolatáskával.

Az eredeti tulajdonos emlékezetében ez volt az első alkalom, hogy Ethan megvárta, hogy együtt menjenek iskolába.

Szintén most először, Ethan kissé zavarban volt, és sután csak annyit mondott: – Induljunk. – Majd előre ment.

A két nap alatt, amíg Isabelle pihent, Ethan többször is matematikai problémákat vitt a szobájába. Miután újra és újra tanúja volt Isabelle rendkívüli képességeinek, maradéktalanul elhitte, amit mondott. Valóban csak lusta volt!

Isabelle számára ezek a problémák nevetségesen egyszerűek voltak, amint komolyan rájuk koncentrált.

Sőt, a kezére sem volt szüksége. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy tudja a választ. Ahogy ő mondta: „A »megoldás« kiírása csak egy módja annak, hogy ne hozzam őket zavarba. Az ilyen kérdések egyszerűen idő- és tintapocsékolást jelentenek.”

Ethan többször is kételkedett benne, vajon tényleg az ő nővére-e ez az ember.

Volt olyan eset a történelemben, hogy valaki egy esés után zsenivé vált volna?

Nem, de külföldön élt egy „isteni” alak, aki évtizedekig némának tettette magát, hogy elkerülje a társas érintkezéseket és a zsémbes házastársát.

Úgy tűnt, a nővére a második típusba tartozik.

Ethant teljesen lenyűgözte Isabelle kivételes intelligenciája.

– Mi a reggeli? Nincs pénzem – kérdezte Isabelle.

– Anya adott nekem... nekünk hetvenöt centet. Később vehetünk belőle pár zsemlét. – Ethan elővette a hetvenöt centet a zsebéből, és odaadta neki. Így folytatta: – Ha valami mást szeretnél, azt is kérhetsz.

Természetesen Isabelle pontosan tudta, hogy őt nem foglalták bele ebbe a reggelipénzbe.

Nem zavarta, és csak annyit felelt: – Vegyünk zsemlét.

– Volttál ma reggel futni? – kérdezte Ethan.

– Igen. Le akarok fogyni.

– Szép lennél, ha lefogynál egy kicsit – mondta Ethan. Aztán kissé zavartan elfordította a fejét.

Isabelle a fiú kipirult fülét nézte, és elmosolyodott.

Ez az öccse igazán aranyos volt.

Az iskolakapun belépve elváltak útjaik, és ki-ki a saját osztálytermébe ment.

Az élettel teli, értelmiségi közegű iskola új élmény volt Isabelle számára, aki mindig is a peremen élt.

Amint belépett, a zajos osztályterem furcsán elcsendesedett. Minden szempár felé fordult.

Ezután megindult a suttogás.

– Nézd csak, ki van itt: a dundi lány. Úgy tűnik, nem sérült meg túl súlyosan.

– Tudod, hogyan esett el? Annyira ideges volt a népszerű srác közelében, hogy elvétett egy lépést, és legurult a lépcsőn.

– Igen, én is ott voltam. Olyan hangos volt! Azt hittem, földrengés van. Haha...

– Ha én lennék a helyében, túl szégyenlős lennék ahhoz, hogy bejöjjek az iskolába.

– Hé, ránk néz! Az esés után bátrabb lett. Félrehúzta a frufruját, és még a szemkontaktust is fel meri venni.

– Hagyd abba! Ennek a dundi lánynak igazából egészen szép vonásai vannak. Soha nem vettem észre korábban.

– Ne undoríts már.

A suttogás lassan hangos megbeszéléssé és gúnyolódássá fajult.

Isabelle tekintetével végigpásztázta a termet.

Ezek az emberek mindannyian zaklatták valamilyen szinten a testének korábbi tulajdonosát.

Isabelle, bosszút állok érted!

Helyet foglalt a padjánál. Tekintete jéghideg volt, miközben a rosszindulatúan összefirkált felületet vizsgálta. Aztán ismét ránézett azokra az emberekre.

Akiknek a tekintete találkozott az övével, elnémultak megfélemlítő pillantása alatt. Megmagyarázhatatlan hidegséget éreztek a tarkójukon, mintha megfulladnának.

Mindenki összenézett, érezve, hogy a mai nap állítólagos lúzere valahogy furcsán viselkedik. Teljesen eltérően a megszokott gyáva és görnyedt testtartásától.

Kezdetét vette a reggeli olvasás.

Isabelle elővette a rosszindulatúan összetépett tankönyvét, de nem csinált belőle nagy ügyet.

Miután a reggeli olvasás incidens nélkül lezajlott, felállt, hogy kimenjen a mosdóba.

A mosdófülke belsejében az ajtón kívülről zizegő hangokat hallott. Amikor megpróbálta kinyitni az ajtót, az már el volt torlaszolva kívülről.

Azt a nyomorúságos jelenetet elképzelve, ahogy be van zárva a fülkébe, a kintiek nem tudták megállni, hogy ne nevessenek.

– Ez a dundi csaj sosem tanul. Mert a suli mosdójába jönni. Biztos nem fél attól, hogy bezárják.

– Hozzatok gyorsan egy vödör vizet!

– Itt a víz.

Két alak megemelte a vödröt, hogy bevágják a vizet a fülkébe, és eláztassák Isabelle-t. Épp amikor ki akarták önteni...

Az ajtó hirtelen hatalmas rúgással kicsapódott belülről.