Egy örökkévalóságnak tűnő ideig Izzy megdermedve állt a teraszon, alig mert lélegezni, ahogy Calen hangja kiszűrődött az ajtó apró résén. – Igen, mondtam, hogy elintézem – mondta laza hangon. – Nem, ő nem lesz probléma. Biztos vagyok benne, hogy Isabella el tudja intézni őt. Tudod milyen, sokkal jobb nálam, ha tárgyalásokról van szó. Emlékszel egyáltalán olyan tárgyalásra, amit ne tudott volna lezárni?

Izzy ereiben meghűlt a vér. Róla beszélt. Úgy beszélt róla, mintha csak egy eszköz lenne, amit használhat. A felismerés gyomorszájba vágta, de erőt vett magán, hogy nyugodt maradjon, hogy koncentráljon. Egyik fele mindent hallani akart, míg a másik be akart rontani oda, és arcon akarta csapni a férfit.

– Nézd… Tudom, mi miatt aggódsz, de Isabella meg tudja oldani, rendben? – folytatta Calen. – A Horvath Industries sosem találna senkit, aki olyan jó, mint ő.

Szünet következett, miközben hallgatta, aki a vonal másik végén volt. Az apja. Ő lehetett az.

Aztán Calen újra megszólalt. – Igen, küldd a bónuszt a számlámra. A többiről én gondoskodom.

Izzy elméje csak úgy zakatolt, miközben összerakta a beszélgetést. Egy üzletről beszélt, amit épp le akart zárni, valamiről, amin dolgozott, abban a hitben, hogy a jövőjüket építi vele. De nem így volt. Minden a férfiért történt.

Izzy lassan megfordult, és bekukucskált a kis nyíláson. Abban a pillanatban Monica lépett a szobába, piros fehérneműbe öltözve. Tűsarkújának éles kopogása visszhangzott az irodában, és Izzy tudta, hogy az ideje lejárt.

– Csak ne mondd, hogy újabb előléptetést kap? – kérdezte Monica, s a hangja éppoly émelyítő volt, mint korábban, miközben átnyújtott neki egy pohár bort.

– Van választásom? – mondta Calen, és elfogadta a borospoharat Monicától. – Apám azt akarta, hogy adjak neki valamit.

– Egy bónusz is elég lenne – mondta Monica.

– Nem értheted – válaszolta Calen.

– Mostanában olyan gőgös, tudod? Anyám szerint úgy viselkedik, mint valami kis hercegnő. Anyám főz rá, és már azelőtt elkészíti az ételét, hogy felébredne. Hogy hagyhatja, hogy egy ötvenéves nő, aki segített rajta, amikor elárvult, végezze el az összes munkát? – mondta Monica, és töltött még egy pohár bort Calennek. – Biztos vagy benne, hogy anyádnak tetszene egy ilyen nő?

– Beszélhetnénk másról? – Calen ismét elfogadta a poharat, és egyhajtásra kiitta. Calen nem adott esélyt Monicának a reagálásra, derékon ragadta, és magához húzta. A nő felsikoltott, a hang éles és játékos volt, ahogy a bor a piros fehérneműjére fröccsent. Egy csepp lecsorgott a mellkasán, de egyiküket sem érdekelte.

Egy hirtelen mozdulattal megpördítette a nőt, és a terasz üvegajtajának szögezte. A csattanás végigrezonált a kis téren, és a pánik lökete futott végig Izzyn, aki pont az ajtó túloldalán állt. Teste megmerevedett, ahogy még szorosabban a terasz falához préselte magát, szíve vadul kalapált a mellkasában.

Pánik tört rá. Kiutat kellett találnia – azonnal.

Tekintete végigcikázott a kis teraszon, minden lehetséges menekülési útvonalat keresve. A szomszédos terasz túl messze volt ahhoz, hogy átugorjon, lehetetlen volt. Közelebb lépett a korláthoz, és átnézett a peremen. A mélység szédítő volt. Esélye sem volt, hogy egészen a földig lemásszon, de aztán meglátta – egy terasz lentebb, körülbelül egy emelettel lejjebb.

Ez volt az egyetlen esélye.

Szíve hevesen vert, ahogy felmérte a távolságot. Nem volt túl messze, de egyetlen rossz mozdulat, és lezuhanhat. Nagyot nyelt, tenyere izzadt, ahogy megmarkolta a korlátot. Nem volt idő gondolkodni. Ha Monica kilép a teraszra, mindennek vége.

És Izzy inkább meghalt volna, minthogy ezt hagyja.

Izzy átvetette egyik lábát a korláton, teste remegett a félelemtől és az adrenalintól. Érezte a durva fémet a kezei alatt, ahogy óvatosan áthúzta a másik lábát is, egyensúlyozva a terasz peremén. Lent, az alsó terasz kis emelvénye távolabbinak tűnt, mint azelőtt.

Visszapillantott az ajtó felé. Úgy tűnt, nem vették észre. Még nem.

Mély levegőt véve Izzy megacélzota magát. Ez az. Az a sok felső tagozatos torna végre kifizetődik. Szorosabbra fogta a korlátot, és hagyta magát leereszkedni.

A szél elsüvített mellette, ahogy zuhant, a szíve a torkában dobogott. Lábai puffanással értek földet az alsó teraszon, és egy rémisztő pillanatig megingott, majdnem elvesztve az egyensúlyát. De megfogta magát, szorosan kapaszkodva a korlátba, a térdei remegtek az ütődéstől.

Nem volt ideje magához térni. Mélyen leguggolt, elrejtőzve az alsó terasz korlátja mögött, remélve és imádkozva, hogy sem Calen, sem Monica nem látott vagy hallott semmit. Teste remegett a félelemtől és az adrenalintól, de erőt vett magán, hogy mozdulatlan maradjon.

Izzy mélyen leguggolt a korlát mögött, pulzusa a fülében dörömbölt, miközben próbálta szabályozni a légzését. Biztos volt benne, hogy megúszta. Úgy tűnt, senki sem vette észre a kétségbeesett menekülését az alsó teraszra.

De pont amikor kezdte elhinni, hogy megmenekült, meghallotta egy ajtó nyikorgását. A teste azonnal megfeszült. Lassan elfordította a fejét, a lélegzete is elakadt. Egy férfi lépett ki a teraszra.

A szíve a torkába ugrott.

Tekintetük találkozott, és érezte, ahogy kifut a vér az arcából. Ismerte őt. Az összes ember közül, aki lehetett volna, ő volt az – valaki, akiről azt remélte, soha többé nem kell látnia. A volt vőlegénye, a nemezise – Liam Horvath.

A férfi először nem szólt semmit. Csak állt ott, és nézte őt, ajkai kegyetlen mosolyra húzódtak. Olyanra, amitől a lány gyomra görcsbe rándult. Teste a helyébe fagyott, elméje kétségbeesetten keresett egy magyarázatot, bármit, amivel enyhítheti a helyzetet.

– Ez nem az, aminek látszik – mondta gyorsan. Próbált meggyőzőnek hangzani, de tudta, hogy értelmetlen. A férfi arckifejezése nem változott, ahogy tekintete lustán végigsiklott a testén, szemügyre véve ruhája zilált állapotát.

Lassan lépett egyet felé, vigyora kiszélesedett, ahogy csökkentette a távolságot kettejük között. – Ó, biztos vagyok benne, hogy nem az – mondta, és a hangjából csöpögött a szarkazmus.

Izzy szíve egyre hevesebben vert. Lassan felállt, a hátát a korlátnak vetve. Ki kellett találnia valami kiutat ebből. De mielőtt bármit is kigondolhatott volna, a férfi a kilincshez nyúlt, és megfontolt könnyedséggel kinyitotta az ajtót.

Nem szólt többet. Ehelyett félreállt, és gúnyos fejbiccentéssel a nyitott ajtó felé mutatott, befelé invitálva a lányt. Vigyora egy pillanatra sem lankadt.