Sóhajtok, miközben nézem, ahogy hárman elhagyják a házat. – Szar ügy – káromkodom, ahogy felállok és elzárom a tűzhelyet. Remek, most nemcsak odaégett a marharagu a tűzhelyen, de még a saját szabályomat is megszegtem, hogy nem káromkodom Rose előtt. Kínszenvedés lesz ezt később letakarítani.

– Anyu? – suttogja Rose, most, hogy már biztonságos volt.

– Minden rendben – próbálom vigasztalni.

– Kik ikrek? – kérdezi Rose.

Tudtam, hogy az én okos kislányom észrevette, hogy megfeszültem a megemlítésükre.

– Ők a Holdkő Falka, a mi falkánk leendő Alfái. Az apjuk, a jelenlegi Alfánk azt akarta, hogy találják meg a társukat, mielőtt átveszik a vezetést – magyarázom, bár tudom, hogy a legtöbb dolgot nem fogja megérteni belőle.

– Vezetők? – kérdezi, miközben feláll. Felemeli a kezét, jelezve, hogy vegyem fel.

Elmosolyodom, és úgy teszek, ahogy kéri. – Igen, az ikrek jó emberek – suttogom. Legalábbis remélem, hogy még mindig jó emberek. Mindkettejükkel barátok voltunk az általános iskolában, egészen addig, amíg be nem zártak ide. Túlságosan is úgy érzem magam, mint Aranyhaj. Gondolataim elkalandoznak az ikrek felé, és a pillanatra, amikor először találkoztam velük.

Visszatekintés

– Hé! – kiált rám egy fiú, miközben az iskola felé sétálok.

Az első osztály első napja volt. Könyörögtem anyámnak, hogy fonja be a hajamat. Sokat zsörtölődött, de megcsinálta a fonatot, mielőtt kitessékelt volna az ajtón. Iskolába menet egy szalagot kötöttem a hajamba. A szalag Rose nagymamától volt ajándék. Egy kék szalagot adott nekem, mondván, hogy illik a szememhez.

Szóval itt voltam, és a falka iskolája felé sétáltam. Anyám csak áradozott, hogy a húgom most kezdi az óvodát. Beültette a húgomat a gyerekülésbe, és elvitte az óvodába, a falkaterület túlsó végébe. A kis agyam mindig azon tűnődött, vajon miért voltak az ellenkező oldalon. De csak egy gyerek voltam, aki csak csodálkozni tudott.

Már több háztömböt is magam mögött hagytam, amikor a tűnődésem megszakadt.

– Hé! – kiált rám újra Markus.

Figyelmen kívül hagyom. Apu és anyu azt mondták, nem állhatok szóba senkivel. Nem akartam felbosszantani a szüleimet.

– Gyere már – mondja egy másik fiú. Kiköpött mása az elsőnek. Biztosan ikrek. A második egy pillantást vet az elsőre.

– Nem, én új barátot akarok szerezni! – mondja az első, és földbe gyökerezik a lába, úgy bámul rám.

Megállok, ahogy a páros beszélget.

– Nem késhetünk el – szidja a második a testvérét. A haja fekete és egyenes. Olyan zöld szemei vannak, mint a drágakő anyám gyűrűjén.

– Nem fogunk, ha velünk tart! – mondja az első büszkén. Neki is fekete haja van, de kissé göndör. A szeme is olyan, mint a drágakő, de az övében aranypöttyök csillognak.

– Nem szabad beszélgetnem senkivel – motyogom.

– De hát mi vagyunk a barátaid, és a leendő Alfák! – kiáltja a fiú, mintha valami bűncselekményt mondtam volna.

– Mutatkozz be – inti rendre a testvére.

– Igaz! Én Markus vagyok, vagyis Mark, ő pedig a bátyám, Calyx – jelenti ki vidáman.

Bólintok, és enyhén meghajolok. Anyu azt mondta, hogy tisztelnem kell a falka vezetőit.

– Na és? – kérdezi Markus, mintha várna valamire.

– Na és mi? – kérdezek vissza összezavarodva, mert nem tudom, mit is akar.

– Mi a neved? – kérdezi Calyx célzatosan.

– Amalie – suttogom bizonytalanul, vajon egyáltalán szabad-e az ikrekkel beszélgetnem.

– Amy Lee? – kérdezi Markus zavartan.

– Amalie – mondom hangosabban és határozottabban.

– Ama, ez tetszik! – kiáltja Markus, és belekapaszkodik a karomba. – Te, én és Cal leszünk a legjobb barátok mindörökké!

– El fogunk késni – motyogja ismét Calyx, majd újra elindul az iskola felé.

– Gyertek már, ti ketten! – kiált egy másik fiú a tömb egyik házából.

– Már megyünk, és szereztünk egy új barátot is! – kiáltja Markus, miközben a kezemet húzva a másik fiú felé indul.

– Szia, James vagyok! – mutatkozik be az új srác. – Gyerünk, még egy háztömbre vagyunk a sulitól. Nem hiszem el, hogy rávettétek a szüleiteket, hogy gyalog jöhessetek.

Kizártam a három fiú beszélgetését. A kezemet bámultam, amit Mark még mindig fogott, hogy le ne maradjak. Kerek szemekkel pislogok, amikor érzem, ahogy Calyx megfogja a másik kezemet. Nem néz rám, csak sétál tovább.

Visszatekintés vége

Hiányoznak. Mindketten iszonyatosan hiányoznak. Évek óta kívánom, bárcsak rám találnának. Imádkozom az Istennőhöz, hogy amikor átveszik a falka vezetését, még mindig érezzék a köztünk lévő köteléket, és eljöjjenek értem. Már ha egyáltalán érdekli még őket. Hét éve vagyok eltűntnek nyilvánítva.

Hét éve élek elzárva mindentől. Pontosan az ikrek születésnapján lesz hét éve. Próbálok nem sokat gondolni rá. Ha mégis, magával ránt a kétségbeesés. Vajon miért vették ki a szüleim az iskolából hónapokkal azelőtt, hogy megkaptam volna a farkasomat? A legtöbben a tizenhatodik születésnapjukon kapják meg a farkasukat, de valamilyen oknál fogva hozzám Beren néhány hónappal korábban érkezett. Bő két év telt volna még el addig, amíg megtalálhattam volna a társamat. Nem, ezen a gondolatmeneten nem akarok elindulni.

„Segíteni fognak” – ért egyet Beren tiszta szívéből.

„Igen, egy hét múlva, miután kiválasztják a társukat” – mondom, miközben a szívem fájdalmasan összeugrik a gondolatra, hogy egy kiválasztott társat vesznek maguk mellé. Semmi jogom nem volt így érezni.

„Még előtte!” – morogja.

„Nézd, azon a napon megfeledkeztek rólam, amikor a szüleim bejelentették, hogy elszöktem a falkától” – morgom vissza. Semmi értelme nem volt. Beren hajthatatlan volt azzal kapcsolatban, hogy ők a mieink. Azon vitatkoztam vele, honnan tudja. Ő azután érkezett, hogy bezártak, és sosem érezte az illatukat. Beren viszont szentül meg volt győződve róla, hogy tudják: még mindig itt vagyunk.

– Mama, éhes vagyok – suttogta Rose a szőke fürtjeimbe.

– Rendben, Rózsabimbó – suttogtam, majd leültettem az asztalhoz. Töltöttem egy tálat mindkettőnknek, és én is leültem az asztalhoz.

Rose nem vesztegette az időt, rögtön az ölembe mászott. Nem volt etetőszék, így az ölemben kellett ülnie. Lassan falatokat adtam neki a raguból. Rose élvezettel hümmögött. Lágyan elmosolyodtam, és puszit nyomtam a feje búbjára.

– Kérlek, mentsd meg őt – suttogtam a Holdistennőnek.