RAYHAN

Tíz perccel később kint voltam a hideg, nedves utcákon. Vérfarkasként nem igazán éreztem a fagyot, elég forróvérűek voltunk. Gondolataimba merülve hagytam, hogy a lábam vigyen, és hamarosan rájöttem, hogy egy csendesebb környéken járok. Megláttam egy csoport férfit, akik a falnak támaszkodva álltak, drogot szívtak és cigarettáztak. A szagtól legszívesebben ráncoltam volna az orrom.

– A szépfiú elég pénzesnek tűnik... Helybenhagyjuk? – motyogta egyikük.

– Túl hülye ahhoz, hogy itt kint mászkáljon... Azok a ruhák kibaszott márkásak, haver, esküszöm...

– Már csak a bakancsa is egy kibaszott aranybánya.

Ó, jobban teszitek, ha nem köttök belém... Lehet, hogy úgy nézek ki, mint egy gazdag fickó, de fél kézzel elintézném mindnyájukat. Igazán nem akartam. A homlokomat ráncoltam; tulajdonképpen mégis volt kedvem egy kis szórakozáshoz.

Egy félmosoly suhant át az arcomon, miközben zsebre dugott kézzel sétáltam tovább.

Tényleg házhoz mentek a pofonért...

Elkezdtek követni. Leléptem, megfordultam, és felvontam az egyik szemöldököm.

– Segíthetek, fiúk? – kérdeztem.

– Mit gondolsz, haver? Azt hiszed, te vagy itt a nagymenő, vagy valami ilyesmi? – vihogott az egyikük erős akcentussal.

– Nem, csak egy szépfiú, aki elég hülye ahhoz, hogy teljesen egyedül kószáljon erre – élcelődtem szórakozottan.

Ettől egy kicsit összezavarodtak, valószínűleg azon tűnődve, vajon véletlen volt-e, hogy pontosan azt mondtam, amit ők pillanatokkal korábban. Tudtam, hogy ha eszüknél vannak, egyikük sem lépett volna oda hozzám. Túl be voltak lőve ahhoz, hogy megérezzék: velem nem érdemes szórakozni.

– Nos, ha már itt vagy, szórakozunk egyet? – mondta az egyik zömökebb, és megroppantotta az ujjperceit.

Sóhajtottam, és megvontam a vállam. Nyilvánvalóan nem látták, hogy izmosabb vagyok mindegyiküknél.

– Akkor játsszunk. Gyerünk, szépfiú, szórakozzunk egyet – vihogott egy másik.

– Bár elmondhatnám, hogy legalább egyikőtök az esetem, de mindannyiótok arca rosszabb, mint egy szamár hátsója, és ez már önmagában is teljesen lehangoló – jegyeztem meg, és beletúrtam a hajamba.

Nevetésben törtek ki, gúnyolódtak és káromkodtak.

– Hallottátok ezt, srácok? Hírek, szépfiú: itt te vagy a kurva.

A szemem felvillant, a mosolyom eltűnt, ahogy düh lobbant fel bennem. Sem én, sem a farkasom nem voltunk hajlandóak elviselni a sértéseket senkitől, pláne nem holmi alávaló rohadékoktól.

– Akkor tegyük ezt próbára – mondtam halkan.

Az aurám beburkolt, és bár igyekeztem visszafogni, a haragom csak úgy sugárzott rólam. Megfeszültek, amikor odasétáltam hozzájuk, de mielőtt reagálhattak volna, megragadtam az elsőt, és arcon vágtam. A következő kettő rám ugrott; én hátraléptem, hagyva, hogy egymásnak csapódjanak. Egy másik megpróbált a hátam mögé osonni, de én megpördültem, és egyenesen arcon rúgtam.

– Kapd be, te szarházi!

Ezen szemétládák látszólagos vezére nekem rontott. Nyakon ragadtam, és távol tartottam magamtól, miközben egy kis késsel lendített felém, amit előhúzott.

– Meg kellene tanulnod a tiszteletet – morogtam, a szemeim lángoltak.

Küzdve a kéztetéstől, hogy eltörjem a nyakát, inkább a torkára ütöttem, mindent megkitéve, hogy visszafogjam az erőmet. Az utolsó kettő félelemmel teli hátrált.

– Ő... nem normális... – motyogta az egyikük, amikor megpillantottak.

Tudtam, hogy az izzó zöld szemeimre gondolnak; a változás még az utcai lámpák félhomályában is jól látható volt. Holnapra el is felejtik ezt az estét a szervezetükben lévő túlzott mennyiségű drognak köszönhetően, vagy azt fogják hinni, hogy hallucináltak.

– A helyetekben nem menekülnék, mert mindig is imádtam a vadászatot... – A hangom már nem volt teljesen emberi, a farkasomé vegyült az enyémmel.

Még rémültebbnek tűntek, ahogy feléjük sétáltam. A gallérjuknál fogva megragadtam őket, és egymásnak vertem a fejüket, hagyva, hogy úgy essenek össze, mint a rongybabák. Nem igazán akartam tovább az emberi szeméttel foglalkozni. Lepillantottam a földre, ahol mindannyian feküdtek, legtöbbjük eszméletlenül.

Ideje lelépni innen...

Mielőtt elsétáltam volna, gondoskodtam róla, hogy az úgynevezett "aranybánya bakancsommal" rálépjek néhányuk családi ékszerére.

Az a kettő, aki nem volt teljesen eszméletlen, fájdalmában úgy visított, mint a kislányok, amitől egy vigyor suhant át az ajkamon.

Nos, ez egész szórakoztató volt.

Az elmém ismét az álomra terelődött. Már több mint öt hónapja nem álmodtam róla, sem arról a napról, miért tért vissza most? Tompa fejfájás környékezett.

Senkivel sem tudtam igazán beszélni erről. Legalábbis nem rendesen, nem úgy, ahogy valójában éreztem... Úgy tűnt, mindenki furcsán viselkedik, ha egyáltalán szóba kerül a téma. Apával megpróbálhattam volna, de ő elmondaná anyának, anya pedig gyűlölte ezt a témát.

Úgy tűnt, csak Kiara és Raven vannak egy hullámhosszon velem. De egyikükkel sem tudtam beszélgetni. Először is, nem volt meg Raven száma, és nem álltunk olyan közel egymáshoz. Kiara... Nos, bár barátok voltunk, ő most már a nagybátyám társa volt. Az, hogy lefeküdtem vele, nem tett jót a kapcsolatunknak, és bár Al nagybátyámmal újra jobb viszonyban voltunk, nem fogok üzengetni neki, hogy okot adjak neki arra, hogy megpróbáljon darabokra tépni.

Azt hiszem, csak én maradtam és az álmaim.

Belerúgtam egy kóbor üvegbe a földön, és figyeltem, ahogy a távoli falnak csapódik, és ezer darabra törik. Egy riadt macska nyávogott, a távolban pedig két kutya ugatott.

Amikor befordultam a sarkon, megcsapott a legcsábítóbb illat, amit valaha éreztem. A pulzusom felgyorsult, és felemésztett a vágy, hogy megtaláljam ezen illat forrását.

Futásnak eredtem, és követtem azt, ahogy a város legrosszabb részeibe vezett. Kis sikátorokon és alacsony falakon keresztül; a farkasom egyre nyugtalanabb lett, a késztetés, hogy átváltozzak és farkas alakban kövessem a nyomot, azzal fenyegetett, hogy átveszi az irányítást. Volt valami ebben az illatban... Istennő, isteni volt, efelől semmi kétség.

Valami felfordulást hallottam magam előtt; az illat hirtelen felerősödött. Felgyorsítottam, és épp akkor megláttam egy karcsú fiatal nőt, aki felém futott, a válla fölött hátranézegetve. A szíve hevesen vert, a légzése nehézkes volt, a nagyon világos haja eltakarta az arcát. Két pár nehezebb lépés is közeledett, és boszorkányok szaga keveredett az ő mámorító illatával.

Földbe gyökerezett a lábam, a szívem kalapált, ahogy a fiatal nőre – az illat forrására – meredtem.

A felismerés villámcsapásként ért. Ez a lány... ez az ember... ő...

Ahogy átnézett a válla fölött, annyira lefoglalta a saját pánikja, hogy egyenesen belém rohant. Szikrák pattantak, sistergő villanyvezetékként futottak végig rajtam. Abban a pillanatban, hogy a testünk összeért, a földre zuhant volna, ha nem kapom el. A kezem az apró derekára fonódott, ő pedig zihálva nézett fel rám, kezeivel a bőrdzsekimbe kapaszkodva. A tincsei mögül lenyűgöző, élénk kék szemei elkerekedtek. Soha életemben nem láttam még ennél gyönyörűbb szempárt.

Az illata beburkolt, és abban a pillanatban, amikor a melle a vékony ingemhez súrlódott, a szemem felvillant. Végigsöpört rajtam a vágy, hogy megjelöljem őt.

Istennő… Ő az én társam.