Tekintetem a tévéképernyőre tapadt, miközben próbáltam az exbarátom minden lehetséges részletét magamba inni.

Az elmúlt három évben, amióta utoljára láttam, Nicholas megérett, kitöltötte korábban nyurga tinédzser alakját. Vékony karjai izmosodtak. Széles felsőteste keskeny derékban végződött.

Arca elvesztette fiús kerekségét. Arccsontja mindig is magas volt, de az állkapcsa most elég éles volt ahhoz, hogy üveget vágjon.

Jóképű volt, amikor jártunk.

De most ránézve, a férfira, akivé vált...

Lélegzetelállítóan gyönyörű volt.

És látszólag... egy herceg?

Tudtam, hogy nemes, de fogalmam sem volt arról, hogy ilyen magasan áll a trónutódlási sorban.

– Hangosítsd fel – mondtam.

Anna növelte a hangerőt, amíg meg nem hallottuk a bemondó hangját.

– A instabil határok és a hanyatló gazdaság miatt a lakosság aggodalmát fejezte ki mind a saját, mind a fogyatkozó következő generáció jövője miatt. Ezen a választó játékon keresztül a királyi család reméli, hogy inspirálni tudja a nyilvánosságot...

– Jó figyelemelterelés – mondtam. Ma mindenki, akivel találkoztam, erről beszélt a megszokott gondjaik és bajaik helyett.

Anna megszólalt: – Engem inspirál. – Amikor hitetlenkedve néztem rá, megvonta a vállát. – Ez azt mutatja, hogy a királyi család tényleg próbálkozik, ahelyett, hogy a magas tornyaikban ülnének, és semmibe vennének minket. Ez reményt ad nekem.

A tévében hallható hang így folytatta: – Amellett, hogy szórakozást és vigaszt nyújt a mindennapi lakosságnak, a kiválasztás egyedülálló lehetőséget kínál a hercegeknek, akik még nem találták meg a társukat. A törvény értelmében a trón örökléséhez egy hercegnek partnerre van szüksége.

Logikusan, amikor megláttam Nicholast a kiválasztásra várók sorában, tudtam, hogy nincs társa, az agyam mégis küzdött, hogy értelmet találjon benne.

Amikor jártunk, Nicholas kedves volt és nagylelkű, tehetséges és jóképű. Hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen ember nem találta meg a párját?

– El tudod ezt hinni? – kérdezte tőlem Anna. – Mindannyian olyan jóképűek!

A három hercegről szóló felvételt ismétlésben játszották le. Ezúttal többet láthattam, mint pusztán Nicholast. Például a mellette lévő személyt. Az egyik testvérét.

Julian?

Nicholas és Julian is az osztálytársaim voltak a Királyi Akadémián, de gyűlölték egymást. Mindenki ősellenségként tekintett rájuk. Valójában testvérek lennének?

– A királyi család megköveteli, hogy minden 18 és 22 év közötti hajadon nő jelentkezzen – folytatta a bemondó. – A határidő két nap múlva jár le.

A hírszegmens véget ért, és egy másik történet kezdődött. Anna ismét lehalkította a tévét.

Anna megmozdult a kanapén, egyik lábát a párnára emelte, hogy felém tudjon fordulni. – Te mikor adod be a jelentkezésedet?

Megráztam a fejem. – Egyedülálló anya vagyok, Anna. Nem hiszem, hogy ez megfelel a kritériumoknak.

– Elva a nővéred babája, nem a tiéd. Meddig hagyod még, hogy szenvedj miatta?

– Elva nem teher.

– Nem úgy értettem. Azt akarom mondani, hogy visszafogod magad. Nem kellene itt rostokolnod pincérnőként egy kilátástalan munkahelyen egy tapizós főnökkel. Többet érdemelsz. Nem ide tartozol.

Elva mindennél fontosabb volt számomra az egész világon. Eszem ágában sem volt hátrahagyni őt, hogy vakon hajkurásszak egy koronát.

– És mi van veled? – tereltem el a szót. – Te sem ide tartozol.

Anna szomorúan elmosolyodott. – Én túl öreg vagyok a jelentkezéshez. – Megvonta a vállát. – Gyerünk, Piper. Nem árthat, ha jelentkezel. Be kellene adnod a nyomtatványt. Vigyázok Elvára, ha kiválasztanak. Ráadásul nem kell többé aggódnod a főnököd miatt az étteremben.

– Csak akkor, ha kiválasztanak, és ez egy nagy ha.

Nem tagadhattam a kísértést. A Nicholasszal töltött időm... különleges volt. Az a lehetőség, hogy újra láthatom, megdobogtatta a szívemet. De ez önmagában is probléma volt.

Ami Nicholas és köztem volt, már régen véget ért.

– Egyedülálló anya vagyok, soha nem választanának ki. És még ha így is lenne, soha nem hagynám el Elvát semmiért, még azért sem, hogy én legyek a Luna.

Anna hosszan és lassan felsóhajtott. – A helyedben én sosem hagynám ki ezt a lehetőséget.

Mielőtt válaszolhattam volna, a híradó újra mutatta a hercegek videóját. Anna azonnal visszahangosította a televíziót.

– A jelentkezők kiválasztási folyamatát a királyi hitvesi ceremónia keretében vetítik le. Emlékeztetjük nézőinket, hogy ezt a hagyományos ceremóniát fél évszázada nem tartották meg.

– Hűha – zihált fel Anna.

– A ceremónia során a királyi család ősi erejét fogja használni, hogy ezer jelentkező közül kiválasszon huszonöt döntőst. A folyamat várhatóan fél órát vesz igénybe. A teljes ceremóniát itt követhetik figyelemmel ezen a csatornán.

– Ó, én bizony nézni fogom – mondta Anna.

Nekem személy szerint eszem ágában sem volt nézni. Nicholas a múltam szelleme volt.

Három hosszú éve mondtunk búcsút egymásnak, de ez nem jelentette azt, hogy nézni akartam volna, ahogy más nők versengenek a kegyeiért. Attól a gondolattól, hogy valós időben lássam, ahogy másba szeret bele, a gyomrom kellemetlen görcsbe rándult.

– Aludnom kell egy kicsit – mondtam, és fáradt testemet feltornáztam a kanapéról.

– Kérem, n-ne! – kiáltottam, hangom zokogásba csuklott. – Segítség!

Nicholas, hol vagy? Ments meg. Kérlek! Ments meg!

– Emlékezz – súgta egy kegyetlen hang a fülembe. – Te akartad ezt.

Nem!

– Nem! – kiáltottam, és egyenesen felültem az ágyban. Izzadság tapadt a homlokomra. Nehezen és szaggatottan vettem a levegőt.

De életben voltam. Biztonságban voltam.

Körbenézve felismertem a hálószobámat. Felismertem...

– Mami?

Elva az ágyam mellett állt. Tágra nyílt szemekkel figyelt.

– Miért sírsz, Mami?

Megérintettem az arcomat, letöröltem a könnyeket. Próbáltam uralni a légzésemet és lelassítani a szívem dobogását. Nem akartam, hogy Elva aggódjon.

– Csak egy rossz álom volt, kicsim. Jól vagyok.

– Rémálom? – kérdezte Elva.

Bólogattam.

Elva sietve elhagyta az ágyamat, és a sajátjához ment. Visszatért az egyik plüssmedvéjével. Nyújtotta felém.

– Az óvó néni azt mondta, hogy a játékok segítenek leküzdeni a rémálmokat. Bolyhos úr meg fog... meg fog védeni téged.

Olyan komolyan tartotta fel a régi medvét a kopott gombszemeivel és bolyhos bundájával, hogy az egész szívem elolvadt. Gyorsan elfogadtam.

– Hát nem Bolyhos úr az egyik kedvenced?

– De igen! Ő a legjobb. Így a Mami nem fog sírni többé.

Magam mellé tettem Bolyhos urat az ágyra, majd lecsúsztam, és a karjaimba húztam Elvát.

Kuncogott, miközben pillangócsókokkal borítottam be az arcát. A hang enyhítette a mellkasomban megmaradt fájdalmat.

Bármit megtennék ezért a kislányért.

Elva nem sokkal később elaludt. Visszatettem az ágyába, és betakargattam.

A hírcsatorna összevágott egy előzetest a hitvesválasztási ceremóniáról. Nicholas felvillanó képeitől megfájdult a szívem.

– Kiket választanak ki jelöltnek a Luna Választó Játékra? – kérdezte egy hang a királyi családról szóló felvételek alatt. – A királyság bármelyik nőjét kiválaszthatják. Lehet a barátod vagy a szomszédod. Vagy akár te is lehetsz.

Az én életemben nem volt időm ilyen ostoba álmodozásra. Időpocsékolás lett volna számomra még csak eljátszani is a kiválasztás lehetőségével. Farkastalan egyedülálló anyákból nem lesz Luna.

De vajon ki lesz az a szerencsés lány?