– Te? – rázom a fejem, felváltva nézve Heatherre és az előttem álló, száznyolcvanvalahány centis férfira. – Nem. Nem, a főnököm egy idősebb pasi volt, te meg…

Cole lassan bólint. – Bizonyára az apámmal találkoztál. Tony Houlttal. Ő interjúztatott helyettem, amíg én üzleti úton voltam.

Cole-t bámulom, és elátkozom a sorsot, ami folyamatosan szórakozik velem. – Szóval te vagy a főnököm?

Cole bólint, és a mandzsettagombjával babrál, szemöldökét sűrű ráncba vonva. – Nagyon úgy fest.

– Ti már ismeritek egymást…

– Heather, hagyj minket magunkra – parancsolja, miközben le sem veszi rólam a szemét, Heather pedig kisiet az irodából, kettesben hagyva minket.

– Ez valami vicc, ugye? Mert ez nem történhet meg – motyogom fel-alá sétálva. – Ez lehetetlen.

Cole a tarkóját dörzsöli, és figyeli, ahogy kétségbeesetten járkálok, és úgy motyogok magamban összefüggéstelenül, mint egy őrült. – Shayla, miért nem ülünk le? – ajánlja fel, de én rázom a fejem.

– Nem. Nem tudok leülni – felelem, és frusztráltan a hajamba túrok. – Úgy érzem magam, mintha egy rémálomba csöppentem volna, amiből képtelen vagyok felébredni. – Megállok, és ránézek. – Te most… követsz engem?

Félbeszakít a nevetése – és ez alatt nem csak egy kuncogást értek, hanem egy ízes, szívből jövő kacagást. – Én követlek? – mondja két levegővétel között, miközben én csak állok ott, és rezzenéstelen arccal figyelem. – Ezt nekem kellene kérdeznem tőled, édesem. Te vagy az, aki folyton felbukkan mindenhol. Ez nem lehet véletlen.

Mérgesen nézek rá, és a kezemben lévő mappát jókora csattanással az asztalára csapom. – Tessék? Azt akarod mondani, hogy valami pszichopata rajongólány vagyok, vagy mi? – kérdezem, és teszek felé egy lépést, ő pedig feszülten figyel. – Ha jól emlékszem, te voltál az, aki odajött hozzám a klubban – mondom, és mellkason bököm. Ő félmosolyra húzza a száját, és felvonja az egyik szemöldökét. – És a te ötleted volt az is, hogy együtt menjünk el onnan – teszem hozzá, és újra megbököm, mire a mosolya széles vigyorrá szélesedik. – És te csókoltál meg engem, szóval kérlek, magyarázd meg, hogy jövök én ki ebből úgy, mint aki követ téged? – fejezem be, majd csípőre tett kézzel, várakozón nézek fel rá.

Cole megnyalja az ajkát, és vállat von. – Csak vicceltem, de jó látni, hogy van egy tüzes oldalad is, édesem. Ezt imádom egy feleségben. – Sóhajtok egyet, és a szememet forgatom. Meg fogom ölni ezt a fiút.

– Nem vagyok a feleséged – fakadok ki hevesen. – Jobban belegondolva, az asszisztensed sem vagyok. Felmondok – mondom neki, és megfordulok, hogy távozzak, de Cole elkapja a karom, és megállít.

– Shayla, ne már! Csak ugratlak. Meg tudjuk ezt oldani, gyere, ülj le egy percre, kérlek! – Kitépem a karom a szorításából, odamegyek az asztalához, és leülök az egyik szemközti krémszínű székre. Cole odajön, és megáll előttem. Az asztalnak dőlve összefonja a karját a mellkasa előtt, és komolyan néz rám. – Nem kell felmondanod. Mindketten felnőttek vagyunk. Attól még dolgozhatunk együtt.

– Hogyan? Mégis hogyan dolgozhatnánk együtt mindazok után, ami történt? Házasok vagyunk, emlékszel? – Cole vállat von.

– Na és? Rajtunk kívül ki tudja itt, hogy házasok vagyunk? Túlreagálod. Különben is, az apám okkal vett fel, szóval biztosan jó vagy abban, amit csinálsz. – Sóhajtok egy nagyot, és megrázom a fejem.

– Túlreagálom? Hozzámentem a rohadt főnökömhöz. Asszisztensből lettem az irodai ribanc, aki lefeküdt a vezérigazgatóval. – Cole kinyomja magát az asztalról, és beletúr a hajába.

– Shayla, túlgondolod. Senki nem fogja megtudni, mi történt köztünk, ezt megígérem – nyugtatgat. Őszintének tűnik, de a gyomromban motoszkáló kínzó érzés nyugtalansággal tölt el.

– Jól van – engedek fel egy sóhaj kíséretében. Összeszűkítem a szemem. – Biztosan kész ostobának hittél, amiért nem tudtam, ki vagy. Miért nem szóltál?

– Egyáltalán nem hittem ilyesmit – mosolyodik el melegen. – Sőt, igazából kifejezetten jól esett, hogy normális emberként kezeltek, nem pedig…

– Hírhedt playboy milliárdosként? – fejezem be, mire ő kuncog egy kicsit, és leereszti a tekintetét a fekete, bőr Louboutin cipőjére. – Kicsit talán mélyebb vagyok ennél, de igen. Meglehet, hogy tetszett, hogy látszólag egyáltalán nem hatott meg a tény, hogy van pénzem.

– Miért is hatott volna meg? Attól, hogy pénzed van, még nem vagy jobb senki másnál. Ha megvágnak, te is ugyanúgy pirosan vérzel, mint mi, többi halandó.

Tekintetünk találkozik; egy hosszú pillanatig némán bámuljuk egymást. Cole elmosolyodik, és megrázza a fejét, láthatóan elégedetten a válaszommal. Megkerüli az asztalát, és beül a székébe. – Lassan ebédidő. Lenne kedved elmenni ebédelni?

– Ebédelni? – nyújtom el a szót, mire ő hátradől a székében, és bólint.

– Igen, elmehetünk a reggelizőbe. – Felnyögök, és felállok. – Ehetnénk közösen palacsintát.

– Gyűlöllek – mondom, és megfordulva az ajtó felé indulok. Hallom, ahogy Cole felnevet a hátam mögött.

– Hé, ami Vegasban történik…

– Fogd be! – Kilépek az irodájából, és visszanézek: még mindig engem figyel, széles vigyorral az arcán, a fejét csóválva. A csajok hisztériarohamot fognak kapni, ha ezt meghallják.

Kimegyek a mosdóba, és tárcsázom Aimee számát. Két csöngés után felveszi. – Hahó, mizu?

– Hogy mizu? Majd én elmondom, mizu! Emlékszel arra a milliárdosra, akihez véletlenül hozzámentem?

– A dögös milliárdosra, persze.

– Nos, az a „dögös milliárdos” nemcsak a drága férjem… hanem az új főnököm is – közlöm vele, és hallom, ahogy a vonal túlsó végén köhögni és fuldokolni kezd, nyilván félrenyelt valamit. – Élsz még?

– Jól vagyok. Minden oké. Hogy érted azt, hogy ő a főnököd? – kérdezi a torkát köszörülve.

– Ő a főnököm. A pasi, aki interjúztatott, az apja volt… Tony Hoult. Hogy a fenébe nem raktam össze a képet, Aimes? Az isten szerelmére! Okos lány vagyok… legalábbis eddig azt hittem. A kezemben fogtam a névjegykártyáját, és nem esett le! Valószínűleg egy kibaszott idiótának tart. Jézusom, mindjárt elsüllyedek szégyenemben – motyogom, miközben lehajtom a vécédeszkát, és ráülök.

– Négy nap leforgása alatt rengeteg minden történt. Még az én agyam is nehezen birkózik meg mindezzel; nem is tudom, hogy te hogy tudod ilyen higgadtan viselni az egészet – mondja, megpróbálva jobb kedvre deríteni.

– Higgadtan? Aimee, majd’ megőrülök! Nem dolgozhatok itt. Túl kínos lenne vele együtt dolgozni nap mint nap, egymás mellett. Nem fog menni. Fel fogok mondani.

– Shayla, ne! Ne felejtsd el, szükséged van erre a munkára. Emlékezz vissza, mennyire izgatott voltál, hogy végre egy olyan területen dolgozhatsz, ami érdekel téged. Ez a munka a jövőben mindenféle ajtót megnyit majd előtted. Csak koncentrálj a feladatodra, és ígérem, a végén, amikor már egy baromi jó építész leszel, minden megéri majd. – Bólintok, és felsóhajtok. Igaza van. Bármennyire is szívás a helyzet, addig kell kitartanom, ameddig csak lehet. – Na és, mi van, ha lefeküdtél vele? Lányok tucatjaival feküdt már le. Őt láthatóan nem érdekli a dolog, téged miért zavarna?

– Igen, igazad van. Akarom mondani, tényleg megígérte, hogy ami történt, az köztünk marad – felelem.

– Na, látod! Csak lazíts, és élvezd az első napodat, minden rendben lesz. – Nagyon remélem, hogy igaza volt, mert őszintén szólva nem bírok ki sokkal többet. A szerencsémet ismerve a végén még kiderül, hogy ő a régen elveszett bátyám, vagy valami ilyesmi – minden más tetejébe. Még a puszta gondolattól is megborzongok.

Isten ments!