Huszonegy évvel később

EMERY HERCEG.

– Olyan szép – mormolta egy hang.

– Ő a nőies herceg – mondta egy másik.

A harmadik férfi szemében vágy égett. – Egyetlen férfinak sem szabadna, hogy ilyen gyönyörű haja legyen.

Emery herceg rájuk sem hederített, ahogy felszegett fejjel haladt át a palota udvaráról az épületbe.

Csak azért, mert hozzászokott a nemkívánatos figyelemhez, még nem jelentette azt, hogy nem rázta ki tőle a hideg.

Lehet, hogy egész életében fiúként élt, de ez nem nyújtott számára teljes biztonságot. Navarra férfijai bármibe hajlandók voltak bedugni a hímtagjukat, amin lyuk volt, különösen, ha az csak egy kicsit is nőiesnek tűnt.

De Emery érzékei mindig éberek voltak. Valószínűleg ezért volt ő az egyetlen huszonegy éves szűz Navarrában.

Emiatt, és mert nővére, Aurelia hercegnő mindig is mindent megtett azért, hogy megvédje őt. Hogy gondoskodjon arról, hogy a titkai szigorúan rejtve maradjanak.

Egy hintóbaleset tizenöt évvel ezelőtt elvette a szüleiket, és Tiberius király örökbe fogadta őket. Az a zsarnok pokollá tette az életüket.

Emery épp az Aurelia lakosztályához vezető folyosóra lépett, amikor meghallotta.

Nyöszörgés.

Halk, fájdalommal teli nyöszörgés.

A hang onnan jött…

Emeryt elöntötte a düh. „Csak ezt ne újra!”

Elszántan végigviharzott a folyosón, és kardját rántva feltépte az ajtót.

– Azonnal szálljon le a nővéremről, Lord Sterling, vagy az égre esküszöm, ott helyben lekaszabolom! – vicsorgott Emery.

Az emberi ügyek miniszterének arca eltorzult az ingerültségtől, és abbahagyta a lökéseket. – Menj innen, kis herceg. Elrontod a mulatságot.

Emery utálta a „kis herceg” gúnynevet, de biztosan nem annyira, mint amikor „vézna hercegnek” hívták. Az évek során a navarraiak sok névvel illették kis termetű, nőies megjelenése miatt.

– Azonnal szálljon le róla! – Emery céltudatosan az ágyhoz lépett, megragadta Lord Sterlinget, és ellökte Aureliától.

Az öreg tuskó kielégítő puffanással esett a padlóra. Aurelia felkelt az ágyról, sebezhető testét takargatva, arca vörös volt a sírástól, szemei fáradtak és duzzadtak.

Emery a karjaiba vonta a nővérét, és szorosan magához ölelte. – Sajnálom, annyira sajnálom, Lia.

– Nem a te hibád volt.

– Mi a pokolért csináltad ezt!? – állt fel dühösen Lord Sterling. – Aurelia hercegnőt tisztességesen nyertem el a tegnap esti összejövetelen a kártyajátékon. A király feltette őt, és veszített velem szemben! Legalább két órára az enyém kellett volna, hogy legyen!

Emery szeme lángolt, ahogy megfordult, és szembenézett vele. – Ha még egyszer hozzá mer érni, az égre esküszöm, hogy levágom a férfiasságát, Lord Sterling.

– Azt nem mernéd!

– Örömmel vállalom a király bármilyen büntetését – jelentette ki meggyőződéssel –, de maga férfiasság nélkül marad. Válasszon okosan.

Lord Sterling szeme tágra nyílt, keze védelmezően a lába közé kapott, arca pedig vörösödött a dühtől.

– A király hallani fog erről! – vicsorgott a miniszter. Felkapta a ruháit, és kiviharzott a szobából.

– Ó, Emy, miért tetted ezt? – Aurelia szeme megtelt aggodalommal. – A király talán megint az izzó ostorral fog megbüntetni.

– Nem érdekel. Menjünk a szobámba. – Emery eltette a kardját, és a nővére szemébe sem bírt nézni, ő maga is veszélyesen közel állt a síráshoz. Segített Aureliának felöltözni, majd kivezette a szobából, végig a folyosón.

Az a régi bűntudat végigkúszott Emery gerincén. Aurelia mindig megvédte Emeryt, még akkor is, ha emiatt ő maga vált az egyetlen célponttá. A nővére soha nem gyűlölte őt, de Emery gyűlölte magát emiatt.

Aurelia mindig életvidám és boldog volt. De az ilyen időkben, amikor a testét meggyalázták, leginkább csak fáradtnak tűnt. Belefáradt a világba.

Aggódott a következő arisztokrata miatt, akinek a király átadja majd.

Sokkal később, miután felfrissült, Aurelia lefeküdt az ágyra, és lehunyta a szemét.

– Emy? Fiatalabb koromban a legrosszabb rémálmom az volt, hogy eladnak egy corvusi arisztokratának, de most szinte azt kívánom, bárcsak az a szívtelen király véghez vitte volna, ahelyett, hogy meggondolja magát – suttogta Aurelia.

– Kérlek, ne mondd ezt. – Emery megfogta a kezét. – Az a királyság egy rémtörténet. Bárhol jobb, mint Corvus, nővérem. Nos, kivéve persze a nagy hegyen túli vidéket.

Már a gondolattól is megborzongott Emery. A lycaonok éltek azokon a hegyeken túl.

– Néha azt kívánom, bárcsak elhagyhatnám ezt az istenverte királyságot. – Egyetlen könnycsepp gördült le Aurelia szeméből.

„Én is, Lia. Én is.”

•••••••••

Azon az éjszakán, fürdés után, Emery a tükör előtt állt, és a tükörképét bámulta.

Hosszú, selymes, fekete haja a vállára omlott, zuhatagként hullott alá. Így, kiengedett hajjal annak látszott, ami valójában volt. Lánynak.

Milyen érzés lenne szabadon élni, úgy, mint a személy, akit a tükör mutatott? Nem rettegni a következő férfitól, aki talán ki akarja majd használni őt, ahogy a nővérével teszik?

Emery arról fantáziált, hogy feleségül megy álmai férfijához. Egy védelmezőhöz. Valakihez, aki elég erős ahhoz, hogy biztonságban tartsa őt, megvédje a ragadozóktól, és hatalmas erejével és szerelmével levegye a lábáról.

Mindez csak ábránd. De mégis, édes ábránd.

A valóság túlságosan is csúf volt.

Lerázva magáról a gondolatokat, bemászott az ágyba, lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az álom magával ragadja.

.

.

Az álom úgy kezdődött, ahogy mindig.

A férfi betöltötte az ajtónyílást, az árnyékokba burkolózva. Hatalmas volt, termetesebb és férfiasabb, mint bármelyik férfi, akit Emery valaha látott.

Magas volt, mint egy óriás, és Emeryt aprónak éreztette mellette, akár egy sarokba szorított prédát.

– Ki vagy te? – Emery álmos hangja remegve, félelemmel telve szólalt meg. – Mit akarsz tőlem?

– Az enyém vagy – mondta a férfi, hangja mély volt, mint a morajló mennydörgés. – Arra születtél, hogy térdelj előttem. Hogy a hátadon feküdj. Hogy olyan keményen megbasszalak, hogy a lábaid beleremegjenek. Addig fúródjak beléd, amíg a lyukaid ki nem tágulnak, és értem nem tátonganak. Arra születtél, hogy folyton a faszomért könyörögj. Csakis az enyémért.

Emery arca lángolt a döbbenettől. Olyan mélyen felháborodott, hogy gyorsan felült. – T-tilos lenne ilyen illetlen dolgokat mondanod nekem! Ez helytelen!

De a titokzatos férfi belépett Emery hálószobájába, előbújva az árnyékok közül. És ahogy ezt tette, a teste átalakult egy... fenevaddá.

A legrémisztőbbé, amit Emery valaha látott.

Egy lycaonná.

– Ó, istenek, ó, istenek – Emery lélegzete elakadt a rémülettől, és úrrá lett rajta a pánik. A világ összes alakváltója közül miért pont egy LYCAON!?

A lény céltudatosan közeledett. Izzó sárga szemei Emeryre szegeződtek, tele éhséggel.

Emery hevesen rázta a fejét, és hátrálni kezdett. – Nem, nem, nem! Hagyj békén! – kiáltotta. – Őrség! Segítsen valaki!

De senki sem jött.

A fenevad az ágyra ugrott, Emery fölé magasodott, és maga alá gyűrte őt. Karmai átszakították a ruháját, Emery sebezhető női teste feltárult a sárga szemek előtt.

A lény erőteljes combjai szétfeszítették Emery lábait, és egy hatalmas szörny-fasz dörgölőzött érintetlen női öléhez, majd behatolt...!

.

Emery sikoltva ébredt. Teste remegett, és az izzadtságtól átázva pillantott körbe a sötét, üres szobában.

– Csak egy álom volt – suttogta remegve. – Hála az isteneknek. Csak egy álom.

Megint ugyanaz az álom. Már hónapok óta ez kísértette.

Nagyot nyelt, és remegő kézzel beletúrt a hajába. – Miért van folyton ilyen ijesztő rémálmom?

Emeryt ez nagyon megrémisztette.

Egy lycaon?

Senki sem imádkozott azért ezen a világon, hogy élete során találkozzon egy lycaonnal. Emery meg pláne nem.

Mégis, a benne lévő rettegés ellenére is, az álom forrósága még mindig ott parázslott a testében. Nőiessége másnak érződött. Nedvesnek.

Mit jelenthet ez?