EMERY HERCEG

Másnap reggel, amint kilépett, két harcos állt meg Emery előtt. – A király hivatja, hercegem – mondta az egyikük. – Szükség van a jelenlétére a trónteremben.

Szar ügy. Az a bolond miniszter nem vesztegette az idejét, hogy beköpjön.

Emery elindult a trónterem felé. Csak megkorbácsolnak, túl fogom élni.

De ahogy a folyosón az ajtó felé sétált, kísérteties csend honolt.

Valami nem stimmelt.

A trónterem kintről mindig hangos volt. Mindig számítani lehetett a mormogásra, zsivajra, vitatkozásra.

Aggodalma tovább nőtt, amikor az ajtó kinyílt, és a tekintetek nem azért fordultak felé, hogy leereszkedően méregessék. Ehelyett mindenki szeme a királyi terem közepére szegeződött.

Emery tekintete követte az övéket.

Két, teljesen fehér köntösbe öltözött, hosszú, egyenes, derékig érő fekete hajú férfi állt ott, ártalmatlannak tűnve.

De egy hosszabb pillantás után Emery észrevette a köntösük alatt alig elrejtett izmokat, enyhén hegyes fülüket és hihetetlenül, természetellenesen jóképű arcukat, amelyről semmit sem lehetett leolvasni.

Megdermedt.

Lycaonok.

Ezek drágának és arisztokratikusnak tűntek.

Emery torka kiszáradt. Senki sem imádkozott azért, hogy szemtől szembe találkozzon egy lycaonnal.

– Mit szól hozzá, Tiberius király? – szólalt meg az a lycaon, akinek hosszú sebhely húzódott az arcán. Ő tűnt a legfélelmetesebbnek.

– Nem, ez nem történhet meg – tiltakozott Tiberius király rettegve, és ezt elég rosszul is titkolta.

A sebhelyes lycaon arcán elmélyült a ránc. Nyilvánvalóan ő egy olyan lény volt, aki nem fogadott el nemleges választ.

– Téved, ha azt hiszi, hogy választást hagyunk önnek, emberi király – mondta, és fenyegetően tett egy lépést előre.

A teremben lévő miniszterek felhördültek, és visszahőköltek a székükbe.

– Nyugalom, Lord Viktor – szólalt meg a másik lycaon finomabb hangon. Inkább kérlelően, semmint parancsolóan.

A sebhelyes lycaon, Lord Viktor olyan kemény pillantást vetett a királyra, amitől bármelyik férfi megremegett volna. – Ez a legkevesebb, amit megtehet, emberi király. Adja nekünk a hercegnőt, és mi csendben távozunk.

– Készek vagyunk fizetni érte – tette hozzá a másik lycaon, majd a köntösébe nyúlt, és előhúzott egy nagy zsák érmét.

A félelem alábbhagyott. A király füle érdeklődően hegyeződött. – Pénz?

– Nem csak pénz, aranyérmék is vannak benne – mondta a sebhely nélküli lycaon.

Mindenki felzihált, Emeryt is beleértve. Az aranyérmék ritkák és rendkívül értékesek voltak.

A lycaon folytatta: – Csak annyit kell tennie, hogy átadja a hercegnőt, és ez a zsák az öné.

Várjunk…

Hercegnőt?

Csak nem azt akarják mondani...

A hatalmas bejárat ismét kinyílt, ahogy két őr bevezette Aureliát a terembe.

Nem, nem, nem, ne a nővéremet.

Emery előrelépett, de az őt kísérő őrök megállították. Erősen a szája szélébe harapott, próbálta elkerülni a feltűnést, de hihetetlenül nehéz volt.

Biztos, hogy nem az, amire gondolt. Ennek egy álomnak kell lennie.

Kizárt, hogy a lycaonok azért jöttek volna, hogy rabszolgaként megvegyék a nővérét...!

A két őr, aki Aureliát a terem közepére vezette, néhány lábnyira a lycaonoktól megállt.

Az Aurelia arcán tükröződő rettegés pontosan mutatta azt, amit Emery is érzett.

– Szóval, hadd értsem meg – kezdte Tiberius király –, csak el kell adnom őt önöknek, és ez a sok pénz mind az enyém? Nincsenek más feltételek? Semmi más?

– Igen – válaszolta a sebhely nélküli lycaon.

Lord Viktor előrelépett, és lezárta a távolságot közte és az immár láthatóan remegő Aurelia között.

Kezébe fogta Aurelia arcát, és oldalra billentette a fejét, hogy jobban szemügyre vegye. Teljesen undorodónak tűnt. – Megteszi.

Tiberius király felvette a fakalapácsát, és hangosan rácsapott vele az asztalára. – Elkelt! Ebből a pillanatból kezdve Aurelia hercegnő a lycaonoké.

– MICSODA!? – A kiáltás kiszakadt Emery ajkain, mielőtt megállíthatta volna magát.

A trónterem közepe felé rohant, és térdre esett. – Kérem, ne adja el nekik a nővéremet! Ne a lycaonoknak! Kérem, Felség!

A király unott pillantást vetett rá. – Ez már nincs a kezemben, Emery.

Nincs a...

Emery nem akart hinni a fülének. – Nem hagyhatja, hogy ez megtörténjen. Ő az unokahúga is! Hogy teheti ezt!?

Nem volt büszke rá, hogy a hangja lányos visításba ment át, ahogy gyakorlatilag sikoltozott. De nem érdekelte. – Tudja jól, hogy a halálnál is rosszabb sors vár rá a nagy hegyen túl! Hogy egyezhetett bele, hogy eladja nekik?

– Mintha lett volna választása – gúnyolódott Lord Viktor, mély baritonja tele volt cinizmussal.

Emery megpördült, hogy szembenézzen velük, arcát elborította a düh. De ahogy azokba a félelmetes, szürke szemekbe nézett, nem tudta rávenni magát, hogy átadja magát a dühének.

Olvasta az egyik könyvben, hogy egy lycaon képes fizikai érintés nélkül is elvenni egy életet. Lehet, hogy ez csak szóbeszéd volt, de mivel a nővére élete forgott kockán, esze ágában sem volt tesztelni ezt az elméletet.

– Én is megyek. Ahová Aurelia megy, oda megyek én is – mondta Emery dacosan felszegett állal.

Aurelia Emery felé kapta a fejét, szemei tágra nyíltak a rettegéstől. – Nem! Mit csinálsz, Emy?

– Veled megyek – jelentette ki Emery határozottan.

Lord Viktor tökéletesen ívelt szemöldököt vont fel. – Nem. Rád nincs szükségünk; nekünk csak a nővéred kell.

Emery felállt. – Nem érdekel. Engem is vigyenek magukkal. Ha itt hagynak, mindig megpróbálok majd eljutni hozzá. Ha kell, átkelek a nagy hegyeken is!

Lord Viktor felnevetett. A hideg hangban semmi humor nem volt. – Az átkelési rítus nélkül a nagy hegy egészben elnyel. Soha nem jutsz át a túloldalra.

– Megkockáztatom – fogadta meg Emery.

– Nem! A fivérem nem jön – vágott közbe Aurelia, mielőtt könyörgő tekintetét Emeryre emelte volna. – Ne tedd ezt, Emy. Én már el vagyok átkozva. Nem akarom, hogy te is erre a sorsra juss!

– Ha velünk jössz, rabszolgaként viszünk magunkkal. – Lord Viktor Emeryre szegezte a tekintetét. – A lycaonokat nem érdekli, hogy férfi vagy nő vagy; úgy fogsz szolgálni, ahogy a gazdád kívánja. Legyen az a bányákban vagy a pincében, a hátadon fekve, előrehajolva, vagy a térdeiden. Ha beleegyezel, hogy a mi rabszolgánk is legyél, a szabad akaratod a mai nappal véget ér.

Hidegrázás futott végig Emery gerincén.

– Tudod-e, mit jelent egy lycaon rabszolgájának lenni, kis ember? Szép fiú vagy; nem lesz hiányod gazdákból, akiket kiszolgálhatsz.

A félelem átjárta a zsigereit. Ha minden, amit gyerekkorában hallott és a könyvekben olvasott, igaz volt, akkor egy lycaon rabszolgájának lenni rosszabb volt, mint egy emberének.

És az álmaim...

A másik irányba kellene rohannom...!

De megkeményítette magát. – Ahová a nővérem megy, oda megyek én is.

– Nem egyeztünk meg két rabszolgában – mondta a második lycaon.

– Akkor ez el van döntve – folytatta Lord Viktor, mintha a másik meg sem szólalt volna.

A köntösébe nyúlva a sebhelyes lycaon egy újabb zsák érmét húzott elő, és mindkettőt a király felé dobta a padlóra. – Mindkettőt visszük.

– Elkelt! – csapott le ismét a fakalapáccsal Tiberius király.