EMERY HERCEG.

Aurelia több mint egy órán át sírt, miután elhagyták a tróntermet.

Először dühös volt, és Emeryvel kiabált az ostoba döntése miatt. Aztán teljesen összeomlott, úgy zokogott, mintha a szíve is összetört volna. Mostanra magukra maradtak egy apró kabinban a hajón.

Emery nővére kiborulása alatt végig csendben maradt, a döntése súlya csak most kezdett tudatosulni benne.

A Fényistenekre, most már rabszolga volt. Még az alacsony származásúaknál is alacsonyabb. Még a szőnyegszolgáknál is lejjebb való.

És nem is akármilyen rabszolga, hanem egy lycaon rabszolgája. Vagy talán több lycaoné is, Emerynek még fogalma sem volt róla.

Olyan szívtelen, könyörtelen lényeket fog szolgálni, akik megvetették az embereket.

„Szép fiú vagy; nem lesz hiányod gazdákból, akiket kiszolgálhatsz.”

Emery gerincén hidegrázás futott végig. Meg fogják gyalázni a testét.

Amiről mindig is álmodott, most végre valóra válik. Csak most nem egyetlen fenevad lesz az, hanem több. Annyi, amennyit a gazdája csak akar.

Szétfeszítik majd, és annak a borzalmas szexuális aktusnak fogják alávetni.

Emery lenyelte a torkában gyülekező epét. Lélegzete elakadt, ahogy úrrá lett rajta a pánik.

– Lélegezz, Emy. Gyerünk – jelent meg Aurelia az oldalán, és dörzsölni kezdte a hátát. – Be... és ki... gyerünk, Emy.

Aurelia hangja gyengéd volt és megnyugtató, Emerynek nem is volt más választása, mint követni a hangját.

Aurelia tovább dörzsölte a hátát. – Jó kislány. Az én kislányom.

Két lycaon lépett be, és arra kényszerítette őket, hogy bevegyenek egy ismeretlen pirulát.

Biztosan nem fizettek volna annyi pénzt csak azért, hogy megöljenek minket, még mielőtt rabszolgák lennénk, nem igaz? – gondolta Emery, miközben lenyelte.

Percekkel később mindketten eszméletlenül estek a padlóra.

•

Sokkal később Emery egy hintó zötykölődésére ébredt. A feje zsibbadt volt, az érzékei pedig megzavarodtak, miközben többször is pislogott, hogy kitisztuljon a látása.

Arra kényszerítették őket, hogy bevegyenek egy pirulát.

Felállt, a hintó fából készült ablakához sétált, és kitolta azt. Elakadt a lélegzete.

A lycaonok földjén jártak. Emery tucatjával látta őket.

De amitől az álla is leesett, azok az emberek voltak.

Rengetegen voltak a láthatáron. Sok nő, majdnem annyi, mint ahány férfi.

Mindenki tudta, hogy a háború után a lycaonok számos embert szereztek meg és tartottak fogságban, de a puszta tömeg, amit látott, minden várakozását felülmúlta.

És ők mind rabszolgák voltak.

Egyesek a földeken dolgoztak, megfáradt testük meghajolt a munka súlya alatt. Mások nehéz terheket cipeltek, izmaik minden lépésnél megfeszültek a lycaonok árgus szemei előtt.

Néhány lycaonnál ostor volt, míg másoknál kard. A látvány felforgatta Emery gyomrát, és émelyegni kezdett tőle.

Ez lesz mostantól az életünk?

Aurelia ébredésből fakadó nyöszörgése visszhangzott mögötte, és Emery gyorsan a nővére felé fordult, arcán aggodalommal.

– Jól vagy, Lia? – kérdezte suttogva.

Aurelia bólintott, és megdörzsölte a szemét. – Hol vagyunk? – kérdezte, miközben tekintetével pásztázta a környezetüket.

– Az ő királyságukban, Uraiban – suttogta Emery, halkan beszélve, nehogy a hajtó meghallja.

Együtt vették szemügyre az előttük magasodó hatalmas erődítményt. A hintó egyenesen felé tartott.

– Ez a hely rendkívül fényűzőnek tűnik – mondta Aurelia.

Emery bólintott. Mivel királyi sarjak voltak, jól ismerték a luxust, de ez egy teljesen más szint volt.

Ami felvetette a kérdést...

Kik is voltak pontosan azok a férfiak, akik megvették őket? És ha nem ők lesznek az ő és a nővére gazdái, akkor vajon ki...?

*******

Miután számos termen és folyosón áthaladtak, egy üres szobába vezették őket.

– Egyelőre ez lesz a szállásotok – jelentette be egy katona.

A szoba meglepően tágas és ízlésesen berendezett volt.

Nem sokkal a katonák távozása után közeledő lépések zaja ütötte meg a fülüket, amely minden múló pillanattal egyre hangosabbá vált.

Az ajtó kivágódott, és egy idősebb emberi nő lépett be határozott léptekkel. Egy fiatalabb nő és három lycaon férfi kísérte.

Az idősebb nő tekintete Emeryre esett, és kétszer is megnézte magának. – Figyelemreméltóan jóképű férfi vagy. Láttam már sok szép férfit az életemben, de még én is alig tudok felidézni olyat, aki csak feleannyira szép lenne, mint te.

Emery kényelmetlenül érezte magát, és egy lépést hátrált, menedéket keresve Aurelia mögött, aki védelmezően széttárta a karjait, hogy elrejtse a kíváncsi szemek elől.

– Nos, kár, hogy nem érted jöttünk – mondta a nő elutasítóan, majd elfordult. – Készítsétek fel őt, fiúk. Amie, készítsd elő a fürdőt.

A három férfi közrefogta Aureliát, és kezdték levetkőztetni. Kezeik lehúzták róla a ruháit, míg az egyikük a hajával foglalkozott, kibontva a csomókat.

– Mit csinálnak? – kérdezte Emery aggódva.

– Felkészítjük őt arra, ami rá vár. – Az idősebb nő még csak rá sem nézett. – Maradhatsz is, de el is mehetsz. Engem nem érdekel. De ha megzavarsz, jelentem a katonáknak, és a tömlöcbe vettetlek.

Számtalan kérdés kavargott Emery elméjében, de Aurelia fejrátása elhallgattatta őt.

Tehetetlenül nézte, ahogy levetkőztetik a lányt, miközben a fiatalabb lány, Amie egy nagy dézsát töltött meg vízzel.

Végül Emery úgy döntött, kilép, és felfedezi a környéket, céltalanul bolyongva a folyosókon. Az egyik egy eldugott átjáróhoz vezetett, amely látszólag rejtve maradt a futólagos pillantások elől.

A távolból hangok visszhangzottak, így közelebb osont feléjük.

– Mit kezdjünk a fiúval? Ő nem volt része a tervnek – mondta egy hang.

– Nem érdekel, Lord Orion. Talán később kitalálunk valamit – hallatszott Lord Viktor hangja. – Egyelőre koncentráljunk a lányra. A rossz időjárás késleltette az utunkat, arra számítottam, hogy már tegnap visszatérünk.

Lord Viktor hangja fagyos és parancsoló volt, amikor hozzátette: – Fogy az idő; ma este már a tiltott termekben kell lennie.

Tiltott termekben?

Emerynek egyáltalán nem tetszett, ahogy ez hangzott.

– Nyugodjon meg, Viktor. Az a fiatal lány nem fogja bírni a fenevaddal – tette hozzá Lord Orion.

– Nem érdekel. Megvetették az ágyukat, most már feküdjenek is bele – mondta dacosan Viktor.

Egy mély sóhaj követte a szavait. – Szívtelenség lenne beküldeni azt a lányt, hogy kiszolgálja a fenevadat, anélkül, hogy bármi sejtése lenne arról, hogy mi vár rá. Tudom, hogy nem szereti az embereket, és őszintén szólva, én sem, de ennél azért biztosan tudunk jobbak is lenni – érvelt Lord Orion.

– Tegyen belátása szerint, Orion. Mondjon el nekik mindent, vagy ne mondjon semmit. Engem nem érdekel – jelentette ki Viktor. – Akár él, akár meghal, az sem érdekel. Utána majd beküldöm a szép kis herceget, és ha ő is elpusztul, felszállok a következő hintóra a következő emberi királyságba, hogy kiválasszak neki egy újabb hercegnőt. Ez az egyetlen aspektusa a dolognak, ami engem érint.

Csend borult rájuk a szóváltás után, Emery elméje pedig rohanni kezdett a félelemtől és a hitetlenkedéstől.

Kiszolgálja a fenevadat? Meghal?