Sera

Kénye-kedve szerint sétálgatott Seb és Victoria eljegyzési partiján, és mindenkivel szóba elegyedett, aki csak köszönt neki. Rájött, hogy mivel a válási papírokat aláírták, és a házasságuknak vége, már nem kell az egész estét Declan oldalán töltenie, hogy eljátssza a szerető feleség szerepét, amire a férfi kérte, és amit ő három évvel ezelőtt el is fogadott. Így hát úgy döntött, hogy nem is teszi.

Bár a férfi megérkezett a partira, és egyenesen odalépett hozzá, ahogy általában szokott, amikor külön érkeztek egy-egy rendezvényre. Azt tette, amit az elmúlt három évben mindig is tett, és amit a nő pontosan ismert: gondolkodás nélkül belebújt a szerepbe, amit ő maga osztott ki magának. Átkarolta a derekát, és a kezét a csípőjén nyugtatta. Teljes valójában a világ elé tárta, hogy ők férj és feleség, mindenki szeme láttára. Csakhogy már nem voltak azok.

Még el sem indult otthonról Seb és Victoria eljegyzési partijára, de már e-mailben megkapta az aláírt válási papírok másolatát, valamint a bíró levelét, amely rögzítette a válás kimondásának időpontját. Minden el volt intézve, egyszer s mindenkorra.

A partira szóló meghívó ott volt a házában, a hűtőn, és ő már majdnem el is feledkezett róla. Akkor vette észre, amikor ma reggel italt vett ki, miután hazaért Declan irodájából. Még vitatkozott is magával, hogy elmenjen-e egyáltalán, de a meghívó mindkettőjüknek szólt. Ráadásul kedvelte Victoriát, hetente kétszer is kávéztak, sőt néha együtt is vacsoráztak.

Akkor meg miért fosztaná meg magát attól, hogy lássa a barátnőjét boldogan az eljegyzési partiján? Csak azért, hogy Declan jól érezze magát, és ne kelljen látnia őt? Ez egy hatalmas parti volt, amit Seb penthouse lakásában tartottak, amely épp olyan nagy és fényűző volt, mint Declanéké. Így hát technikailag elindulhattak volna más-más irányba, és nagy valószínűséggel egész este nem is futottak volna össze.

Tudta, hogy Seb nem akar házat vagy udvart, a lakása pedig közel volt az irodájához és a bírósághoz. Úgy tűnt, Victoria sem bánja ezt, bár a lakásban azért volt négy hálószoba; arra az esetre, ha családot akarnának alapítani.

Ahogy egyedül mászkált a partin, érezte magán a tekinteteket. Meglehetősen bosszantotta a tudat, hogy a férfi szemmel tartja, mikor ő volt az, aki a válást akarta. Ő nem figyelte a férfit, ezzel is megmutatva neki, hogy tartja magát a válásukhoz.

Egy ponton Victoria felé hajolt, és belekarolt, majdnem ugyanúgy, ahogy korábban Declannal tette, és halkan odasúgta: – Mit csinált már megint? – Kint álltak az erkélyen, ahová a nő azért menekült, hogy kiszabaduljon Declan nyomasztó tekintetének kereszttüzéből, és szívjon egy kis friss levegőt.

– Tényleg nagyon szép a kilátás – mosolygott rá Sera.

– Szóval ennyire rossz. Ő egy...

– Nem számít, Victoria, ez a ti éjszakátok Sebbel – mosolygott rá. – Érezd jól magad, és ne foglalkozz semmivel, ami nem rólad és Sebről szól. Így kell kinéznie egy eljegyzési partinak. Na, kinyitottad már az ajándékot, amit hoztam?

– Még nem – mosolygott Victoria. – Akár most is kibonthatnánk az ajándékokat – jelentette ki, és visszahúzta Serát az ajtón. A nő abban a pillanatban, ahogy átlépték az erkély küszöbét, azonnal megérezte magán Declan tekintetét. Ügyet sem vetett rá, miközben Victoria egy szék felé tuszkolta, és bejelentette mindenkinek, hogy eljött az ajándékbontás ideje.

Letette magát egy fotel karfájára, és legnagyobb bosszúságára egy pillanattal később észrevette, hogy Declan pontosan mögötte áll. A férfi szája lágyan a füléhez ért. – Nem kellene olyan nyilvánvalóan dühösnek lenned, nem áll jól neked – mormolta.

Az álla megfeszült, és azon tűnődött, mi a csudáért gondolja a férfi, hogy rendben van, ha ilyen közel megy hozzá. A férfi felé fordította az arcát, és alig egy hüvelyknyire volt tőle, amikor meghallotta Victoria kiáltását: – Csókold meg a lányt, majd megbocsát!

Félénk nevetés hagyta el a száját, miközben egyenesen a férfira meredt, szinte dacosan. Abban a pillanatban ez volt a legviccesebb dolog, amit valaha hallott, noha a szívébe közben fájdalom hasított. Mert a férfi soha nem tenné meg. Elfordította az arcát az övétől, és megrázta a fejét Victoriának. – Nyisd már ki az ajándékaidat! – jelentette ki, és továbbra is figyelmen kívül hagyta Declan jelenlétét a háta mögött.

Sera meg akarta mondani neki, hogy ne érjen hozzá. Amikor a férfi keze gyengéd simogatással a csupasz karjára ereszkedett, úgy tűnt, egész este a szerető, rajongó férjet fogja játszani. És ha most felállna, és otthagyná őt, vagy ellökné a kezét, mindenki ebben a teremben tudná, hogy valójában veszekednek. Ez pedig olyasmi volt, amit a házassági szerződésük nem engedett meg – a szerződés ugyanis csak a válás véglegesítésével ért véget valójában. A szerződés kimondta, hogy semmiféle jelenet nem megengedett, ami illetlennek minősülhet, és ilyesmi nem történhet a nyilvánosság előtt.

Másrészt viszont már elváltak, a papírokat elintézték, és már csak úgymond a türelmi időre vártak. A tekintete a férfi kezére vándorolt, ahogy az ujjai lágyan végigsimítottak a karján, mint ahogy mindig is tették. Számított még egyáltalán, hogy ki mit gondol? Hamarosan úgyis mindenki megtudja.

– Ne tedd! – érintette meg az ajka a nő fülét egy halk suttogással. – Ne rontsuk el most a partit!

Néhány perccel később – még sok ajándék várt kibontásra – felállt, és a mosdó felé vette az irányt. Ott állt, és a tükörképét bámulta. Semmi mosoly nem volt az arcán, és rájött, hogy valójában kifejezetten bosszúsnak tűnik. „Meg tudod csinálni” – mormolta maga elé. „Ez semmiben sem különbözik azoktól az első, kínos alkalmaktól, amikor ott álltál mellette, bizonytalanul afelől, hogy belekarolj-e. Szedd össze magad!”

Kihúzta magát, majd visszament, leült egyenesen Declan elé, és elmosolyodott. Réges-rég megtanulta már, hogyan tűnjön boldognak akkor is, amikor nem volt az. Most jött el az ideje, hogy újra elővegye ezt a tudást. Victoria az ő ajándékához ért, és hangosan felolvasta a kártyát mindenkinek, majd a végén kissé tétovázott, aztán hozzátette: „Serenától és Declantól”. Bár Sera pontosan tudta, hogy a férfi neve nem szerepelt azon a kártyán.

Látta, ahogy Seb egyenesen rá néz, és a nő is egyenesen rámosolygott. A férfi látta, hogy Declan neve nem szerepel rajta, és még azt is tudta, miért nem írta rá, bár Victoria nem tudhatta. Serena még aznap írta meg a kártyát, gyönyörű szavakkal arról, hogy milyen boldogok lesznek, majd egyszerűen Serenaként írta alá. Lehagyta a vezetéknevét is, akárcsak Declant, miközben normális esetben úgy írta volna alá: Serena és Declan Vance.

Figyelte, ahogy Victoria kinyitja az ajándékot, és látta, ahogy felcsillan a szeme. – Hogy szerezted ezt meg? Már mind elfogyott. Sehol sem tudtam egy példányt szerezni belőle!

A legújabb könyve, a Fénynek és Sötétnek Született legújabb, keménykötésű kiadása volt – egy fantasy romantikus regény, a háromrészes sorozatának első, megjelenő darabja. – Nyisd ki – mondta Sera.

– Nem, ez lehetetlen. – Victoria kinyitotta a borítót, a kezével eltakarta a száját, és felnézett Sebre. A férfi rámosolygott, és felolvasta azokat a szavakat, amelyeket Victoria nem tudott kinyögni.

– „Boldog eljegyzést, Victoria és Sebastian! Hagyjátok, hogy szerelmetek mindig ragyogjon egymásért, merüljetek el a szenvedélyetekben, és teremtsétek meg magatoknak a boldog, szeretettel teli életet, sok fülledt, forró emlékkel. Sloane Valentine.”

– Hogyan? – sikerült végül kinyögnie Victoriának.

– Megvannak a módszereim... és nem, nem Declan volt az – jelentette ki, ügyelve arra, hogy a teremben lévők ne gondolják, hogy a férfi intézte ezt. – Néhány napja találkoztam vele, még a főiskoláról ismerem. Felhívtam, elmondtam neki, hogy hatalmas rajongója vagy, és ő odaadta nekem a saját példányai közül.

– Ez... az övé volt? Ez Sloane Valentine sajátja volt? – Victoria tekintete ismét a könyvre vándorolt. – Soha egyetlen lapját sem fogom behajtani.

– A könyveket arra találták ki, hogy olvassák őket, nem pedig arra, hogy porosodjanak. Biztos vagyok benne, hogy ő is azt akarná, hogy elolvasd. – Kinyújtotta a kezét, megkocogtatta a lap alját, és ott, apró betűkkel, egy kézírásos megjegyzés állt: „Olvass el. S.V.”

Victoria szorosan megölelte őt. – Imádom! El sem hiszem, hogy ismered őt.

Megvonta a vállát. – A világ néha olyan kicsi. De ne is kérd! Nem viszlek el, hogy bemutassalak neki. Nem tesz ilyesmit, kissé visszavonult. Egyedül él, távol a világtól.

Egy órával később Sera jóéjt kívánt Victoriának és Sebnek, kilépett a lakásból a folyosóra, és halkan felsóhajtott magában. Végre kikerült Declan látóköréből. Odasétált a lifthez, és megnyomta a gombot, de csak azt hallotta, hogy az ajtó kinyílik, majd becsukódik, és Declan megszólal: – Nem kellene nélkülem elmenned, ez egy kissé udvariatlanság.

– Miért? Külön jöttünk, maradj csak. Mintha nem tudná mindenki, hogy te itt laksz a városban, én meg egy órányira innen... Nincs abban semmi szokatlan, hogy én előbb indulok el, mint te. – És ez valóban így volt.

– Nem, de mindig kikísérlek. Még csak nem is szóltál, hogy elindulsz – mormolta a férfi.

– Szükség van még erre egyáltalán? – nézett egyenesen a férfira. Még sosem hallotta, hogy így motyogott volna rá. Ez új volt számára. – Azt hittem, mi már...

A férfi határozottan megragadta a karját, és még mielőtt kimondhatta volna az „elváltunk” szót, elhúzta Seb lakásának ajtaja elől. Egészen a lépcsőházba rángatta, és bevágta az ajtót. Aztán megfordult, és lenézett rá. – Nem akarom, hogy ezt nyilvánosan kijelentsd. Nem tartozik a nyilvánosságra, Sera. És egyelőre bejelentve sem lesz.