Declan

Seb eljegyzési partija után távol tartotta magát Serától. Úgy tűnt, nem bízhat saját magában, hogy ne érjen a nőhöz. Tudta, hogy azon az éjszakán nem lett volna szabad megtennie, de a nő akkor mondta ki, hogy ő már nem az övé, ő pedig nem akarta ezt hallani. Ez az egész... hogy elvált tőle, sokkal nehezebb volt, mint gondolta volna.

Az elmúlt egy hétben kétszer is azon kapta magát, hogy az autópályán a nő háza felé tart, és vissza kellett fordulnia, hogy visszamenjen a saját lakásába. Egy ponton felhívta Sebet, hogy menjenek el inni, mert szüksége volt valamire, ami eltereli a gondolatait önmagától. Ez a hat hét nehezebb lesz, mint ahogy azt valaha is el tudta volna képzelni.

A nő ráadásul ideges volt abban a lépcsőházban, Seb partija után. Rá sem bírt nézni. Máskor gyakran feküdt az ágyukban, és figyelte őt; a férfi olykor úgy tett, mintha nem venné észre, máskor meg csak annyit mondott neki, hogy aludjon. A nő szeretett úgy nézni rá, amikor azt hitte, nem veszi észre.

Seb megrázta a fejét. – Megmondtam, hogy ne így csináld.

– Ennek így kell lennie – mormolta a férfi, miközben a bárpultnál a whiskyjét bámulta. – El kell mennem a házba, de nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne egyedül mennem. Valószínűleg csak elcsábítanám a saját ágyunkba. – Felsóhajtott.

– Nos, ha hajlandó rá... – vonta meg a vállát Seb.

Pontosan ez volt a probléma. Valószínűleg hajlandó lenne rá, de utána ismét látnia kéne azt a kifejezést az arcán, amit a lépcsőházban is. Ahogyan elfordult az érintésétől – ilyet korábban soha nem tett –, és azt mondta, hogy menjen el. Rázúdította a válást a semmiből, aztán azon a napon, amikor aláírta, elcsábította őt egy átkozott lépcsőházban, ahol akárki megláthatta volna.

– Nem, azon az éjszakán, utána... nagyon ki volt borulva.

– Tessék? – kérdezte Seb meglepetten.

– Nem vagyok rá büszke, Seb. De az eljegyzési partidon – megpörgette a whiskyt a poharában. – Magamévá tettem a feleségemet a vészlépcsőn. – Sóhajtott egyet, majd lehúzta a maradék italt. – Kétszer is – motyogta. A pultosra nézett, és megkocogtatta a poharat, jelezve, hogy kér még egyet.

Exkluzív bár volt, ide csak a szupergazdagok jártak. Azért is esett erre a választása, mert mindig csendes és nyugodt volt. A hangulat egy kissé komor volt ugyan, de illett a jelenlegi kedélyállapotához. Itt sosem volt olyan részeges őrjöngés, mint egy átlagos kocsmában. Semmi hangos, irritáló zene; a háttérben valami lágy, klasszikus dallam szólt. És csak meg kellett kocogtatnia a poharát, hogy újra töltsenek neki.

Seb felsóhajtott, és megrázta a fejét. – Csodálkoztam is, hová a fenébe tűntél.

– Hm. Ő úgy döntött, a lépcsőn megy le. Én lifttel mentem, aztán csak ültem a kocsiban, amíg ki nem jött az épületből. – Az új italára meredt. – Több mint egy órába telt neki, míg kiért; a cipőjét a kezében vitte. Szerintem az egész húsz emeletet gyalog tette meg.

– Ez őrület – vonta össze a szemöldökét Seb. – Megkérhetem Victoriát, hogy hívja fel és ebédeljenek együtt, bár gondolom azzal tisztában vagy, hogy nem írta rá a nevedet az ajándékra, igaz?

– Hm – bólintott. – Valószínűleg aznap írta azt a kártyát.

– Megmondtam, hogy bepöccent. De te nem hallgattál rám – jelentette ki Seb, és intett még egy sörért. Egy rohadtul drága, elegáns üvegben hozták, amit a jelenlegi hangulatában a férfi még csak értékelni sem tudott.

– Szóval el kell mennem a házba, de nem mehetek egyedül, úgyhogy találd ki, ki jön velem!

– Az ügyvéded – kuncogott fel Seb.

– Igen, és azt akarom, hogy tereld el a figyelmét.

– Nem hiszem, hogy érdekelné a beszélgetés azzal az emberrel, aki átadta neki a papírokat.

– Igazából nem érdekel. Csak össze kell szednem néhány dolgot az irodámból, és magamhoz venni egy-két öltönyt a hálószobából. Egyetlen látogatás, aztán békén hagyom egészen addig a napig, amíg érte nem kell mennem, hogy kivigyem a repülőtérre.

– Tényleg ennyire nem bízol magadban? – sóhajtott Seb. – Alapesetben nagyon is józanul gondolkodsz.

– Ez teljesen más. Nem számítottam rá, hogy egyáltalán így fogok érezni – mormolta, és lehajtotta az italt. – Szedj össze reggel. – A hitelkártyáját a pultos felé nyújtotta. – Mindkettőt – tette hozzá a csaposnak.

Reggel szépen felöltözött, de nem vitte túlzásba, majd beengedte magát a belvedere-i házba. Bent meg is látta Serát. Ott állt az előcsarnokban egy hatalmas váza felett, amely az asztalon hevert, és épp virágokat rendezgetett benne. A tekintete őrá, majd Sebre vándorolt. – Miben segíthetek? – kérdezte, majd újra visszafordult, hogy a vázába rendezze a virágokat.

– Csak azért jöttem, hogy elhozzak néhány dolgot az irodából, meg egy-két öltönyt – válaszolta.

– Rendben – vont vállat a nő. – Nem zavarok.

Ránézett a nőre, és meg akarta kérdezni tőle, hogy jól van-e, de tudta, hogy nincs. Igazából nem volt jól. Általában mindig elmosolyodott, ha meglátta. De ma nem tette. A férfi Sebre nézett, a fejével a nő felé biccentett, majd elsétált.

Hallotta, amint Seb megszólal: – Victoriának nagyon tetszett az ajándék, amit tőled kapott.

– Ennek örülök – csak ennyit felelt, és úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli a csevegés.

– Kíváncsi lennék, honnan ismered Sloane Valentine-t. Úgy tűnik, senki sem tudja, kicsoda is ő. Victoria azt mondta, hogy ez egy írói álnév.

– Együtt jártunk főiskolára. Így van meg az összes könyve – válaszolt neki Sera.

Ez meglepte Declant. Soha nem tudott erről. Azt sem tudta, hogy a feleségének megvan az összes könyve attól a szerzőtől. Úgy tűnik, voltak még olyan titkai, amikről ő semmit sem sejtett. Kivett néhány aktát az irodájából. Olyan dolgokat, amiken dolgozott, amikor éjszakára is itt maradt. Néha nem tudott aludni, és ilyenkor dolgozott, amíg Sera aludt.

Elindult az emeletre, és körülnézett. És valóban, ott, az öltözőasztalán hevert két könyv Sloane Valentine nevével. Semmi más nem változott meg idebent; minden pontosan olyan volt, mint korábban. Tiszta és rendes; az ágy bevetve, az ablakok pedig nyitva, hogy beáradjon rajtuk a nyári szellő – ahogy azt a nő mindig is csinálta. Tudta, hogy ez a múltjával függ össze. Az egyik nevelőotthon nem volt valami jó, és egynél többször is bezárták egy ablak nélküli szobába. És most már egyszerűen nem bírta elviselni a sötét, zárt helyeket.

Többek között ez is az egyik oka volt annak, hogy megvette ezt a házat. A hálószobájuk rendkívül nagy és tágas volt, hatalmas ablakokkal, amiken keresztül dőlt be a fény. És ott volt a rengeteg nyitott tér a ház mögött, egészen az óceánig. A nő megkapta a vágyott fényt és teret; semmi sem volt sötét vagy bezártságérzetet keltő ebben a házban.

Odasétált a szekrényhez, elővette az öltönyöket, amiket magával akart vinni, és lefektette őket az ágyra, majd bement a fürdőszobába, és kinyitotta a gyógyszeresszekrényt. Kiemelte a nő fogamzásgátlóját, és megnézte. Abbahagyta a szedését, és a jelek szerint épp azon a napon, amikor aláírták a válási papírokat.

Egy kicsit elmosolyodott; gondolta, hogy ezt fogja tenni. Ez is csak az ő terveit segítette. Minden a legnagyobb rendben lesz – emlékeztette magát. A nő meg fogja érteni, és talán el is morzsol majd pár könnycseppet, megöleli, esetleg egy kicsit meg is püföli, amikor rájön, hogy mit is tett valójában, de szerette őt. Ezt pontosan tudta.

Az a szerelem győzedelmeskedni fog a harag felett, és a nő boldog lesz, ők ketten boldogok lesznek, és megadhatja neki azt a kisbabát, akit annyira akart. De a megfelelő módon. Úgy remélte, boldogan, és egy úton lévő babával térnek majd haza Olaszországból. Csak vissza kellett fognia magát, amíg a válás véget nem ér, és akkor mindent megadhat neki, amit csak akar. Meg fogja őt érteni.

Visszatette a gyógyszert a szekrénybe, pontosan oda, ahol a nő mindig is tartotta, majd összeszedte az öltönyöket és az aktákat, és visszaindult a földszintre. Igazából semmi szüksége nem volt ezekre az öltönyökre, csupán az irodájából származó aktákra. De az öltönyök összegyűjtése jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy ellenőrizze a fogamzásgátlót.

A nő már nem volt az előcsarnokban, de a virágok igen – egy csodálatos kálacsokor orchideákkal. A férfi kérdőn nézett Sebre, mire az megvonta a vállát, és megszólalt: – Befejezte a virágokat, aztán elhagyta a házat, és elment sétálni. Nekem úgy tűnt, mintha a sziklák felé vette volna az irányt.

Dec bólintott. Ez volt odafent az egyik kedvenc helye. Maga vette azt a padot, és odavitette, hogy leülhessen rá. Szereti az óceáni szellőt, mondta egyszer a férfinak. Ahogy az autója felé tartott, arrafelé pillantott, és látta, amint a nő is arrafelé sétál, kényelmes, nyugodt tempóban.