GENEVIEVE

Az ébresztőm üvöltött, és felriasztott abból a kényelmetlen pózból, amelyben elaludtam. Fájt a nyakam, a hátam tiltakozott, a gondolataim pedig máris sebesen cikáztak.

Egy pillanatig mozdulatlanul feküdtem, a repedezett mennyezetet bámulva. Tényleg belementem ebbe?

A kérdés úgy ismétlődött a fejemben, mint egy beakadt lemez. Tényleg jól döntöttem?

Felnyögtem, megdörzsöltem a szemem, és erőt vettem magamon, hogy felüljek. Anya miatt csinálom. Bármit megtennék érte. Bármit.

Kikászálódtam az ágyból, és zombiként csináltam végig a reggeli rutinomat. Egy gyors zuhany, a hajam kócos kontyba fogva, és csak minimális smink – épp csak annyi, hogy élőnek tűnjek. Felvettem egy egyszerű fehér ingblúzt és egy hamuszürke szoknyát – ez volt az egyik abból a kevés tisztességes ruhából, amit megengedhettem magamnak, amióta a Sterling Holdingsnál kezdtem dolgozni. Nem volt épp elbűvölő, de tiszta volt és szalonképes.

Rápillantottam az órára. Már csak öt percem maradt, ha időben be akartam érni. Remek.

Felkaptam egy müzliszeletet a szinte teljesen üres konyhai polcról, és az ajtóhoz siettem. Ám amikor kinyitottam, hirtelen megtorpantam. Valaki elállta az utamat.

Viktor.

– Vi… Viktor? – dadogtam, miközben a szívem kihagyott egy ütemet.

Karba tett kézzel, jéghideg tekintettel támaszkodott az ajtófélfának. Ő volt a tulajdonosa annak a kaszinónak, ahol apám, Donovan annyira szeretett szerencsejátékot játszani, leittasodni és fehér porba temetni a problémáit. Nem ez volt az első alkalom, hogy megjelent nálunk behajtani egy adósságot. És mindig is a hideg rázott tőle. Az, ahogy rám nézett? A frász kerülgetett tőle.

– Hol van Donovan? – mordult fel, miközben ápolatlan szakállát dörzsölgette.

– Nem tudom – vágtam rá sietve, és hátráltam egy kicsit.

– Pénzzel tartozik nekem.

Ez nem lehet igaz. Tegnap elvitte az összes létező megtakarításomat. Akkor meg a pokolba is, mire költötte?

– Mint már mondtam, nem tudom, hol van. Tegnap este kivágtam a részeg seggét.

Viktor kissé összehúzta a szemét. – Valóban?

– Figyelj, Viktor, mennem kell valahová, és már így is késésben vagyok.

Lassan végigmért, felvonta az egyik szemöldökét, majd olyannyira undorító módon nyalta meg a száját, hogy legszívesebben öklendeztem volna.

– Egy napon, Genevieve – mormolta figyelmeztetésképp… vagy egy olyan ígéretként, amelyből semmiképpen sem akartam kérni –, mielőtt sarkon fordult és elsétált.

Becsaptam az ajtót, és magamra zártam; a mellkasom hevesen zihált. Undorító féreg.

Amikor kiléptem a házból, és elindultam a főút felé, egy autó száguldott el mellettem, és egy koszos tócsából tetőtől talpig lefröcskölt.

– Seggfej! – ordítottam, de a sofőr meg sem állt, még csak vissza sem pillantott.

Végignéztem az átázott ruháimon, és felnyögtem. Így nem sétálhatok be a Sterling Holdingshoz. Még csak tiszta ruhám sem volt, amibe átöltözhettem volna. Ezen a héten nem jutott időm mosni.

Frusztráltan és csuromvizesen mentem vissza a lakásba, és felforgattam a szekrényemet. Végül a legmélyén rábukkantam egy régi pulóverre. Kifakult volt, és egy kicsit bő, de legalább száraz és meleg. Ennek is meg kell tennie.

Mivel nem maradt időm búslakodni, visszasiettem az utcára, és nagy nehezen leintettem egy taxit. De a forgalom persze kész rémálom volt. Az autók csigatempóban vánszorogtak, a dudaszó pedig úgy zengett, mint a végzet szimfóniája.

Szinte olyan volt, mintha az univerzum minden lehetséges akadályt elém gördítene. Egy végső figyelmeztetés. Egy utolsó esély, hogy visszalépjek az alkutól, amelyet az ördöggel kötöttem.

De nem fogok. Nem tehetem meg. Ez Anya miatt van. Szüksége van rá, hogy megtegyem.

Húsz perc késéssel érkeztem. Nem a legjobb benyomást kelti az ember az ál-eljegyzése első napján.

A Sterling Holdings előcsarnoka egyenesen megfélemlítő volt – márványpadló, modern bútorok és makulátlan üvegfelületek mindenütt. A recepciós rám pillantott, és udvariasan elmosolyodott. Visszaerőltettem egy mosolyt, majd a lift felé siettem.

A szívem egyre hevesebben vert minden egyes emeletnél, ahogy a lift felfelé haladt. Megigazítottam a pulóveremet, vettem egy mély levegőt, és kiléptem a legfelső szinten.

A vezetői tárgyaló ajtaja már tárva-nyitva állt.

Sebastian az asztal túlsó végén ült, és úgy kortyolgatta a kávéját, mintha a világon semmi gondja sem lenne. Alistair az ablaknál állt tökéletesen szabott öltönyében, összefont karral; puszta lénye hatalmat és jeget sugárzott.

Amikor beléptem, megfordult. Tekintetünk találkozott.

Rám nézett, de tényleg megnézett magának, és egy tizedmásodpercre valami megváltozott az arckifejezésében, mielőtt ismét elrejtette volna azt a szokásos, hűvös távolságtartása mögé.

– Elkéstél – mondta halk és kimért hangon.

Nagyot nyeltem, hogy eltüntessem a gombócot a torkomból. – A forgalom.

Sebastian felvonta az egyik szemöldökét. – Vagy inába szállt a bátorságod?

– Egyik sem – feleltem, miközben próbáltam biztosan tartani a hangomat. – Azt mondtam, megcsinálom, és komolyan is gondoltam.

Alistair lassan elindult felém, és addig csökkentette a távolságot, míg már csak centikre állt tőlem. Hátra kellett hajtanom a fejemet, hogy felnézhessek rá. A kölnije illatától görcsbe rándult a gyomrom. Igazságtalanság volt, hogy egy ennyire bosszantó férfi ilyen elképesztően jó illatú legyen.

Nem szólt egy szót sem. Csak meredten nézett.

– Ma papírra vetjük a feltételeket – szólalt meg végül. – A hét végéig hozzám költözöl. A látszat minden, és ha bárki is megsejti, hogy ez csak színjáték, mindketten veszítünk.

Sebastian szórakozottan hátradőlt. – Már most milyen romantikus.

Alistair ügyet sem vetett rá. – Lefektetjük az alapszabályokat. Részt fogsz venni a vacsorákon, a rendezvényeken, és bárhol, ahol csak szükséges. A médiát én kezelem. Neked csak annyi a dolgod, hogy mosolyogsz, és úgy teszel, mintha reménytelenül szerelmes lennél belém. Szerinted menni fog?

Felszegtem az állam. – Lesz beleszólásom a szabályokba?

A szája széle egy picit felfelé görbült, de ez nem egészen mosoly volt, inkább amolyan gúnyos félmosoly. – Azt majd még meglátjuk.

Sebastian felállt, és összecsapta a tenyerét. – Nos, ez igencsak szórakoztatónak ígérkezik. Belevágjunk, turbékoló gerlicék?

A szívem dörömbölt a mellkasomban, miközben helyet foglaltam Alistairrel szemben.

Tényleg megcsinálom. Három évre a felesége leszek.

Mindezt az édesanyámért.

És talán… de tényleg csak talán, valami másért is, amit még magamnak sem vallottam be teljesen.