ALISTAIR

– Mondtam, hogy beadja a derekát – mondta Sebastian önelégült vigyorral.

Az irodámban voltunk, és a személyi asszisztensemre vártunk, hogy véglegesíthessük a megállapodásunk feltételeit. Sebastiané volt New York City egyik legtekintélyesebb ügyvédi irodája, és a hírneve önmagáért beszélt. Nem is képviselhette volna más jobban a cégemet.

– Mégis, mi változtatta meg a véleményét? – kérdezte, beletúrva a hajába.

– Kit érdekel? A lényeg az, hogy belement – válaszoltam, és az órájamra pillantottam. – Késik. Sosem szokott késni.

– Talán megint meggondolta magát – vigyorgott Sebastian, és hátradőlt a székében. – Eszébe jutott, mekkora rohadék voltál vele.

– Sosem unod meg a saját hangodat? – nyögtem fel, és én is hátradőltem.

– Nem – mondta rezzenéstelen arccal. – Különösen nem, amikor igazam van.

– Fogd be – motyogtam, és újra megnéztem az időt.

– Nyugi. Biztos csak a forgalom. – Még jobban hátradőlt. – Vagy talán rájött, hogy nem éred meg a stresszt.

– Sebastian – figyelmeztettem, és gyilkos pillantást vetettem rá.

Gúnyosan feltette a kezét, mintha megadná magát.

– És megkérhetnélek, az isten szerelmére, hogy hagyd meg nekem a beszédet, mielőtt kinyitod a szád, és mondasz valami olyat, amivel elijeszted?

– Rendben. De csakis azért, mert akarom, hogy ez működjön.

Épp ekkor nyílt az ajtó – és Genevieve sétált be, a valaha látott legrondább pulóvert viselve.

– Késik – mondtam.

Nyelt egyet. – Forgalom.

Sebastian felvonta a szemöldökét. – Vagy inába szállt a bátorsága?

– Egyik sem – válaszolta, próbálva stabilan tartani a hangját. – Mondtam, hogy megcsinálom, és komolyan is gondoltam.

Felálltam, és lassan felé sétáltam, csökkentve a távolságot, amíg már csak centik választottak el minket. Megdöntötte a fejét, hogy felnézzen rám.

Nem szólaltam meg. Csak meredtem rá.

– Ma megírjuk a feltételeket – mondtam végül. – A hét végéig beköltözik hozzám. A látszat fontos – és ha bárki is gyanút fog, hogy ez az egész csak színjáték, mindketten veszítünk.

Sebastian szórakozottan hátradőlt. – Már most olyan romantikusak vagytok.

Figyelmen kívül hagytam.

– Alapszabályokat fogunk felállítani. Részt vesz a vacsorákon, eseményeken – bármin, ami szükséges. Én kezelem a médiát. Ön csak mosolyog, és úgy néz ki, mint aki reménytelenül szerelmes belém. Úgy gondolja, képes lesz rá?

Megemelte az állát. – Lesz beleszólásom a szabályokba?

Az ajkam enyhén felfelé görbült. – Majd meglátjuk.

Sebastian felállt, és összecsapta a tenyerét. – Nos, ez szórakoztatónak ígérkezik. Kezdhetjük, szerelmesmadarak?

Genevieve helyet foglalt velem szemben.

– Szóval, önök ketten szombaton bejelentik az eljegyzésüket – mondta Sebastian, félretéve a játékosságot. – Addig is kap egy gyűrűt, két hét múlva pedig összeházasodnak. – Tekintete ide-oda járt közöttünk. – Megfelel?

A nő hezitált, de végül bólintott. Én viszont képtelen voltam levenni a szemem arról a szörnyűségről, amit pulóvernek hívott. A sminkje alól egy zúzódás kandikált ki, de nem tettem rá megjegyzést.

– Vasárnap pedig beköltözik hozzá. Csomagoljon össze – tette hozzá Sebastian.

Próbálta elrejteni a hezitálását, amikor a nő holmijairól beszélt. Helyes – legalább nem én vagyok az egyetlen, akit zavart az a pulóver.

– Várjunk... hogy érti, hogy összeköltözünk? – kérdezte láthatóan meglepődve.

Sebastian felvonta a szemöldökét. – Nos, minden házaspár együtt él, nemde?

Száraz pillantást vetettem rá.

– Erre, öhm... nem is gondoltam – motyogta a nő.

Sebastian felkacagott.

– Ahogy mondtam, három évig lesznek házasok. Ez idő alatt nem tarthat fenn kapcsolatot senki mással a házasságon kívül. – Egy szerződést tolt a nő elé. – Olvassa át alaposan. Minden benne van, amit elvárunk öntől. Ha bármilyen feltétele van, tudassa velem.

Rám nézett – aki eddig végig csendben voltam –, majd vissza Genevieve-re.

– Kap egymillió dollárt, amint aláírja a szerződést, a másik egymilliót pedig, amikor a három év letelt.

Genevieve szeme elkerekedett.

– Ez... – kezdte, keresve a szavakat. Mindketten vártunk.

– Túl kevés? – kérdeztem, végre megtörve a csendet.

Felém fordult, és csak meredt rám, teljesen mozdulatlanul.

– Genevieve – rántotta vissza a valóságba Sebastian hangja.

– Igen... úgy értem, ez elég. Több mint elég.

Az ajkam enyhén megcsavarodott.

– Helyes. Péntekig van ideje átnézni és aláírni. – Sebastian átnyújtotta neki a mappát. A nő elvette, és felállt, hogy távozzon.

– És Genevieve? – tette hozzá Sebastian, hátradőlve.

– Egyetlen szót sem szólhat erről senkinek. Ha megteszi, az üzletet lefújtuk.

– Természetesen – válaszolta.

És ezzel elhagyta az irodát.