(6 évvel később)

(Seraphina szemszöge)

Hat év telt el azóta a végzetes nap óta, amikor Gwendolyn meghalt.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy az élet ment tovább, és hogy megtaláltuk a jót a rosszban... de ez nagyrészt nem igaz. Gwendolyn ma is ugyanúgy része a falkának, mint a halála előtt. A falkában érzett gyász pedig ma is olyan nyers és dühvel teli, mint az első napon.

Ha valami megváltozott, az csak annyi, hogy – ahelyett, hogy Gwendolyn a dolgok középpontjában állna – szinte árnyékként él tovább minden felett. Pár utcát már el is neveztek róla – Gwendolyn utca és Gwen sugárút (a beceneve "Gwen" volt); a helyi kávézókban néhány neki szentelt italt árulnak; és a falka területén különböző helyeken, üvegtárolókban szó szerint kiállítva találod néhány kedvenc ruháját.

Ami még bizarrabb, a halálának napjából falkai ünnepnapot csináltak, ahogyan a születésnapjából is. A falka omegáin kívül mindenkinek szabadnapja van a munkából, az iskolából és az edzésből mindkét napon, és komoly ünnepségeket és megemlékezéseket terveznek mindkét alkalomra.

Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem a szüleimet, hogy ez normális reakció-e egyetlen nőstény farkas halálára. Szerethetjük és hiányolhatjuk, de hogy továbbra is nagy ceremóniákat tartsunk minden évben? És hogy szentként kezeljük, elfelejtve, hogy neki is volt emberi oldala? Ez nekem egy kicsit túlzásnak tűnt. Tudomásom szerint a falka soha nem tett még ilyet egyetlen más lunáért vagy jövendőbeli lunáért sem, és történelmileg is csak 2-3 alfát tiszteltek meg ilyen módon.

A kérdéseim jutalmaként féltékenynek és gyűlölködőnek neveztek. (Egy kiadós verést is kaptam, de a verések ekkorra már mindennapossá váltak anyám részéről, így nem mondhatom, hogy a kérdésem feltétlenül kiváltó oka lett volna annak a verésnek, amit aznap kaptam. Ráadásul ez a verés sokkal kevésbé fájt, mint amiket azelőtt kaptam, mielőtt Gwendolyn meghalt. Ha eltekintek az enyhe fájdalomtól, és attól, ki vert meg, szinte már nem is bántam.)

Összességében úgy gondolom, hogy Gwendolyn hat évvel ezelőtti elvesztésében nem is Gwendolyn elvesztése volt a legrosszabb... hanem az, ahogyan az kihatott a szüleimmel és a falka többi tagjával való kapcsolatomra.

Mielőtt Gwendolyn meghalt, nagyon is tisztában voltam vele, hogy ő a szüleim kedvence. A bátyámmal, Nathaniellel időnként még viccelődtünk is ezen. De bár Gwendolyn volt a kedvencük, velem is nagyon jól bántak, és szerettek engem. Gwendolyn halála előtt soha nem emeltek volna kezet rám.

Gwendolyn halála után azonban a szüleim alig bírtak rám nézni. És amikor mégis, egyértelműen láttam a szemükben a kívánságot: bárcsak én haltam volna meg azon a végzetes éjszakán, nem pedig Gwendolyn.

Ezenkívül a szüleim általánosságban is felhagytak azzal, hogy törődjenek a jóllétemmel. 17 éves koromig az ő házukban éltem, de magamnak kellett gondoskodnom az étkezéseimről és a szükségleteimről. Kénytelen voltam részmunkaidős állást vállalni egy közeli büfében, csak hogy biztosan legyen ruhám és ételem. (Technikailag ehettem volna azt az ételt is, ami a falkaházban rendelkezésre állt, de a szüleim, Sebastian és a falka többi tagjának gyűlölködő pillantásai és gonosz megjegyzései elegendőek voltak ahhoz, hogy ez irreális lehetőség maradjon.)

Emellett, ha kíváncsi lennél, Gwendolyn halála óta nem ünnepeltem születésnapot. Nyxen kívül egyetlen árva lélek sem vette a fáradságot, hogy boldog születésnapot kívánjon nekem. Sőt, még azt sem kérdezte meg senki, hogy megkaptam-e a farkasomat. Ez nem azért volt, mert a születésnapok megszűntek fontosak lenni; csupán az enyémnek a jelentése változott meg.

Rengeteg születésnapi bulin vettem részt, és a falka is rengeteg 14. születésnapot ünnepelt. Valójában azt hiszem, az egyik ilyen születésnapi ünneplés miatt tette fel végül valaki a kérdést, hogy vajon én megkaptam-e a farkasomat. Jogos kérdés volt, tekintve, hogy már elmúltam 14, és soha nem vettem részt falkafutáson. Nyx már az elején arra biztatott, hogy hagyjam ki ezeket "biztonsági okokból", én pedig örömmel tettem így.

Ha bárki is vette volna a fáradságot, hogy közvetlenül megkérdezzen a farkasomról, vagy arról, miért hagyom ki a falkafutásokat, őszinte lettem volna... de soha senki nem tette meg. Ehelyett elterjedt a pletyka, hogy farkas nélküli vagyok. A falkatagok azt találgatták, hogy a farkasomat a Gwendolyn elvesztése miatti poszttraumás stressz és/vagy a Gwendolynnel tett dolgok miatti bűntudat miatt veszítettem el.

Ez a legutóbbi elmélet volt az, ami igazán kiborított, mert tudtam, hogy ezt Sebastian terjesztette. Röviddel Gwendolyn temetése után azt mondta a szüleimnek és a falka nagy részének, hogy Gwendolyn aznap éjjel csak azért volt az erdőben, hogy megmentsen engem. Azt is mondta, hogy azért mentem ki, hogy találkozzam egy fiúval. Fogalmam sincs, miért mondott ilyeneket; soha nem volt barátom, és Gwendolyn volt az, aki arra kért, hogy találkozzam vele az erdőben.

Ez a pletyka volt a fő oka annak, hogy az első átalakulásom éjszakáján verést kaptam anyámtól. És valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy a falka tagjai feljogosítva érzik magukat, hogy a halálomat kívánják.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy soha nem mertem megvédeni magam. Az igazság kimondása egyenértékű lett volna azzal, mintha negatívan beszélnék Gwendolynről és a jövendőbeli alfánkról is... és valószínűleg halálos ítéletet jelentett volna.

Így ehelyett mindig csak összeszorított foggal csináltam tovább. Az egyik dolog, ami segített túlélni, az a hit volt, hogy egy nap a dolgok másképp lesznek. A másik dolog az volt, hogy megragadtam minden apró lehetőséget a falka elhagyására.

Például végigsiettem a középiskolát, hogy korábban leérettségizhessek, majd elmentem egyetemre. Hogy elkerüljem a hazatérést, telezsúfoltam magam kreditórákkal, és a tanulmányaim minden szemeszterét kihasználom – beleértve a rövid téli kurzusokat is –, amit csak tudok. Továbbá kihasználom egy egyedülálló, gyorsított program lehetőségét is, amelyet kifejezetten vérfarkas orvosoknak kínálnak. Mindezen dolgok ismeretében valójában arra számítok, hogy alig néhány éven belül teljesen képesített vérfarkas orvos lehetek.

Amíg teljesen képesített és független nem leszek, továbbra is el kell viselnem a nővérem árnyékát és az azzal járó fájdalmat. Kötelező jelen lennem mindkét ünnepnapján – a falka minden tagjának kötelező; nincsenek kivételek –, de szerencsére ezek azon nagyon ritka alkalmak közé tartoznak, amikor manapság megbízhatóan megtalálható vagyok a Nyugati Hegy falkájában.

A végső célom, hogy találkozzam a társammal, és falkaorvos legyek az ő falkájában... amiről a Holdistennőhöz imádkozom, hogy az ne a Nyugati Hegy falkája legyen. Ha ne adj' isten a társam ebben a falkában él, talán meg tudom győzni, hogy jöjjön át velem egy másik falkába.

Ha az Istennő is úgy akarja.

Holnap van a születésnapom. Gondolom, akkor majd kiderül.