Az este és az éjszaka meglepően simán telt, gondolta Vicky, miközben takarította a hátsó szobát, miután a férfiak elmentek. Persze, voltak szexisták, és néha a durvaság határát súrolták. Arthurtól kirázta a hideg, Vidar pedig egyszerűen csak faragatlan és ellenséges volt. De volt egy csomó humor és nevetés is.

– Szép munka volt ma este – mondta Rachel, ahogy belépett.

– Köszönöm, főnök – felelte Vicky, miközben feltette a székeket az asztalra, előkészítve a szobát a takarítóknak, akik a kora hajnali órákban érkeznek.

– Ez a ma esti borravalód a csütörtöki klubtól – mondta Rachel, és egy vaskosnak tűnő borítékot nyújtott át.

– Hűha, köszönöm. – Vicky gyorsan átpörgette a bankjegyeket, hogy képet kapjon arról, mennyit keresett. Rachelre nézett. – Ezt most komolyan? – kérdezte.

– Úgy tűnik, kedveltek – mondta Rachel, majd kiment. Vicky újra belenézett a borítékba. Anélkül, hogy megszámolta volna, úgy becsülte, hogy egy heti borravaló van benne. A lányok nem vicceltek, amikor azt mondták, hogy a férfiak jól tejelnek. Talán elgondolkodik rajta, hogy máskor is bevállalja – gondolta, miközben a személyzeti pihenő felé indult, átöltözött a hétköznapi ruhájába, és felkapta a táskáját. Elköszönt Marcustól, a férfi pedig megkérdezte, szüksége van-e rá, hogy kikísérje a buszmegállóba.

– Köszönöm, Marcus, de csak öt perc séta az egész. Megleszek – mondta neki, majd elővette a telefonját. Újabb blokkolt hívások voltak az apjától, és két nem fogadott hívás a bátyjától. Megjegyezte magának, hogy visszahívja. A bátyjának, Carternek és a férjének, Blake-nek volt két imádnivaló ikerfia, akik ilyenkor már ágyban vannak, úgyhogy ennek reggelig várnia kell. Épp el akarta tenni a telefonját, amikor az csöngeni kezdett. A kijelzőre nézett, és elmosolyodott.

– Szia, te idióta! – szólt bele.

– Végre! Meghalnál, ha néha felvennéd a telefont, húgi? – kérdezte a bátyja.

– Dolgoztam, most végeztem – felelte.

– Apa próbált hívni – mondta Carter.

– Észrevettem.

– Vissza fogod hívni? – kérdezte.

– Te visszahívnád? – kérdezte vissza a lány, a válasz helyett.

– Értem, hogy amit tett, az durva volt, de tényleg helyre akarja hozni a dolgokat – próbálta győzködni a bátyja.

– Tudja, mit kell tennie, hogy helyrehozza a dolgokat. Addig viszont nincs helye az életemben. Hogy vannak a fiúk? – kérdezte, hogy témát váltson. Tudta, hogy a bátyja sosem hagyna ki egy alkalmat sem, hogy a fiairól beszéljen. Nehéz sóhaj hallatszott a vonal másik végén.

– Jól vannak. Liam már kezd egyedül is járni, Aiden meg mindent megtesz, hogy fellökje – kuncogott a bátyja.

– Imádnivalóan hangzik – mondta a lány.

– Az is, amikor épp nem frusztráló, hogy a kis csibész arra koncentrál, hogy a testvérével toljon ki, ahelyett, hogy maga is megpróbálna járni. Át kéne jönnöd vacsorázni. Hiányzol nekik.

– Persze, biztosan ők mondták – ugratta a lány. – Nagyon szívesen. Megnézem a beosztásomat, és adok pár időpontot, ami jó nekem. Ne felejts el szólni Blake-nek is – mondta.

– Sose felejteném el – tiltakozott a férfi.

– Persze, akkor a másik három alkalommal biztos csak álmodtam – szurkálódott a lány.

– Ahogy elnézem a kései órát, amikor végzel, még mindig azon a helyen dolgozol – mondta Carter, megpróbálva témát váltani.

– Igen, megmondtam már, hogy ez jó módja a pénzkeresésnek – felelte sóhajtva a lány.

– Sebastian szerint rossz emberek járnak abba a bárba. A pénz nem minden – mutatott rá a bátyja.

– Ezt te könnyen mondod, Mr. Ügyvéd. Sebastian aranyos, és kedves tőled, hogy aggódsz, de ezt meg kell csinálnom – mondta.

– Mi lenne, ha felhívnám Sebastiant, hogy menjen el érted és vigyen haza? Ez a legkevesebb, amit megtehetek, és ő több mint szívesen megtenné. – Vicky elmosolyodott. Sebastian a bátyja legjobb barátja volt. Együtt nőttek fel, és olyan volt számára, mint egy második báty. Az a tény, hogy dögösen nézett ki és rendőrként dolgozott, csak javított a helyzeten. Vicky egész tinédzserkorában titokban odavolt Sebastianért. Nem mintha a férfi valaha is másként tekintett volna rá, mint egy húgra. A lány még most is elismerte magában, hogy bámulatosan festett egyenruhában, vagy mostanában öltönyben, amióta előléptették nyomozóvá.

– Köszönöm, de nem. Hagyd, hadd pihenjen Sebastian. Mindjárt a buszmegállóban vagyok, és a buszút csak húsz perc – mondta a bátyjának. Miután a bátyja felhívta, megállt, és a hívásra koncentrált. De a téma eszébe juttatta, hogy a busz bármelyik percben megérkezhet, így szaporázni kezdte a lépteit a megálló felé. Már majdnem odaért, amikor látta, hogy a busz elhúz mellette, anélkül, hogy lassított volna az üres megállóban. Gondolatban felsóhajtott.

– Biztos vagy benne? Én magam is elmennék, de nem akarom felébreszteni Blake-et, amikor végre képes megszakítás nélkül végigaludni egy éjszakát – mondta a bátyja.

– Minden rendben, a buszom hamarosan itt lesz. Így gyorsabban hazaérek, mintha Sebastianra kellene várnom. Remekül elláttad a bátyói kötelességeidet ma este. Feküdj le jó lelkiismerettel, én pedig majd jelentkezem a vacsora időpontjaival – mondta neki.

– Biztos vagy benne? Nem akarod, hogy vonalban maradjak, amíg a buszod megérkezik?

– Semmi szükség rá, bármelyik pillanatban itt lehet, és hallótávolságon belül vagyok a bártól, ahol a Marcus nevű hegyomlás kidobó még mindig bent van, miközben a főnök a bevételt számolja – mondta neki.

– Rendben. Szeretlek, húgi.

– Én is szeretlek – mondta, és letette. Hazudott a bátyjának. A lekésés miatt negyvenöt percet kellett várnia a következő buszra. De nem akarta, hogy túlzottan bátyói üzemmódba kapcsoljon. Családja volt, Vicky pedig nem akarta zavarni Sebastiant sem. Ehelyett leült a padra, és görgetni kezdte a telefonját. Egy autó húzódott a buszmegállóhoz, és Vicky megfeszült, ahogy felkapta a tekintetét. Egy fekete Lincoln Town Car állt meg előtte, a hátsó ajtaja épp egy vonalban volt vele. Az ablak leereszkedett, és Vicky azon kapta magát, hogy Vidarral néz farkasszemet. Csend telepedett rájuk egy pillanatra, miközben csak egymást nézték.

– Mennyi idő múlva jön a következő busz? – kérdezte tőle Vidar. Vicky arra gondolt, beadja neki ugyanazt a hazugságot, amit a bátyjának is. De mi van, ha Vidar úgy dönt, hogy megvárja? Akkor rájönne, hogy hazudott, ami nem lenne jó, hiszen értékes vendége Rachelnek. Lenyézett a telefonjára.

– Huszonöt perc – felelte. A férfi bólintott.

– Hazaviszem – mondta. Nem kérdés volt, ami nagyon nem tetszett Vickynek.

– Köszönöm az ajánlatot, de megvárom – mondta neki, miközben nézte, ahogy a sofőr kiszáll az autóból, megkerüli, és kinyitja az utasoldali ajtót, azt várva, hogy a lány beszálljon. Vicky látta, hogy Vidar az tőle legtávolabbi ülésen ül. Laza volt, olyasvalaki, aki mintha csak ebbe a drága autóba tartozna. A lány nem mozdult. A férfi nem szólt semmit, csupán felvonta az egyik szemöldökét, mintha azt kérdezné, meddig akar még ellenállni neki. Vicky érezte, hogy az elhatározása inog. Ő egy vendég, és udvariatlanság lenne visszautasítani az ajánlatot, gondolta, majd felállt a padról, és becsúszott az autóba.

– Köszönöm – mondta, miközben a sofőr becsukta mögötte az ajtót. Vidar csak biccentett egyet, majd lepillantott egy táblagépre, amit a kezében tartott. Úgy tűnt, mintha olvasna valamit, és teljesen figyelmen kívül hagyta a lány jelenlétét. Egyáltalán nem kínos – gondolta Vicky.

– Hová megyünk, Mademoiselle? – kérdezte a sofőr, miközben a visszapillantó tükörbe nézett.

– Hudson Street háromszázharmincnyolc – felelte.

– Ha jól tudom, az egy szálloda, Mademoiselle – mondta neki a sofőr.

– Ez így van – válaszolta a lány. A sofőr egy gyors mosollyal és biccentéssel válaszolt, mielőtt kikanyarodott volna a forgalomba. Vidar továbbra is arra koncentrált, amit épp olvasott. Vicky az ablakon át figyelte az elsuhanó várost, és remélte, hogy minél hamarabb odaérnek. Talán bele kellett volna egyeznie, hogy Sebastian jöjjön érte. Az legalább egy kellemes utazás lett volna. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor az autó megállt a szálloda előtt. Vicky legszívesebben kinyitotta volna az ajtót, hogy elmeneküljön, de a sofőr már kiszállt, és udvariatlanságnak érezte volna, ha nem hagyja, hogy végezze a munkáját. – Köszönöm a fuvart – mondta Vidarnak, miközben arra várt, hogy a sofőr kinyissa az ajtót. Vidar morgott valamit, Vicky pedig abban a másodpercben kiszállt, ahogy a sofőr kitárta az ajtót. – Köszönöm – mondta neki.

– Részemről a szerencse, Mademoiselle. Kellemes estét kívánok – mondta a férfi.

– Önnek is – felelte reflexből a lány. A járdán állva nézte, ahogy az autó eltűnik. Amikor biztos volt benne, hogy már messze járnak, elsétált a háztömbön túli lakásához. Tudta, hogy Vidarnak nem lenne lehetetlen megtalálnia őt, ha igazán akarná. Valami azt súgta, hogy olyan erőforrások állnak a rendelkezésére, amikkel egy órán belül lenyomozná, ha úgy kívánná. De legalább egy kicsit jobban érezte magát attól, hogy nem egyenesen az otthonához vezette őt.