Hasogat a fejem, amint kábultan ébredek a kattogó hangokra. Szilánkos emlékképek térnek vissza a tegnap éjszakáról: ahogy a kezeivel megérintette és simogatta a bőrömet, az ajkai mindenhol ott voltak, megízleltek és felfaltak engem.

Forróság önti el az arcom, és átfordulok a szállodai ágyon, azért imádkozva, hogy ne apám ellenségével háltam volna, de a combjaim közötti lüktető fájdalomból egyértelmű, hogy de. A mennyezetet bámulom. Kiszáradt a szám, ahogy az előző éjszaka eseményei visszatérnek hozzám. Azonnal megbánom a hülye és pocsék döntésemet.

Katt. Katt. Katt.

Megint ez a hang. Átfordulva látom, hogy a társam ott áll, és nincs rajta más, csak egy alsónadrág. Tekintetem végigsiklik a hasizmán, le a mély V-vonalig, mielőtt felnéznék rá. A farkasom megmozdul, felébred bennem, és előretolakszik velem együtt, tekintetével szinte felfalva a társunkat.

Sebastian elvigyorodik, és tudom, hogy megérzi őt, ahogy tegnap este én is éreztem, ahogy az ő farkasa felszínre tört. Odasétál az ágyhoz, megáll a szélénél, a telefonja a kezében, én pedig gyanakodva méregetem. Most fényképezett le engem meztelenül?

– Mit csinálsz? – nyögöm, miközben felülök, de aztán visszadőlök, amitől a fejfájásom tízszer rosszabb lesz. Mindenem fáj, különösen a lábam között. Nagy nehezen mégis felkényszerítem magam, és éberen körülnézek.

– Hogy hívják a farkasodat? – kérdezi, és a farkasom felélénkül a kíváncsiságára. Én viszont rámorgok.

– Semmi közöd hozzá.

Felborzong a hangnememtől, miközben körülnézek, és látom, hogy a ruháim a padlón hevernek szanaszét. Ekkor egy újabb gondolat jut eszembe.

– Védekeztél? – kérdezem rápillantva.

– Nem, te mondtad, hogy szeded a tablettát. – Vonja meg a vállát nemtörődöm módon, miközben próbálom felidézni ezt az emléket.

– Jobb, ha nem adtál át valami betegséget! – csattanok fel, dühösen rá és magamra is, amiért ilyen óvatlan voltam.

– Hahó, nyugi. Tiszta vagyok – mondja az Alfa, és telefonjával a kezében ledől az ágy szélére.

Felmászik az ágyon a fejtámla felé. Magához húz, mire felsikoltok, ahogy a kemény mellkasának csapódom. A telefonja lefotóz minket együtt, miközben én ellököm magam a mellkasától.

– Mit csinálsz? Add ide! – vicsorgok, és a telefonja felé nyúlok.

Elhúzza előlem, és felvonja az egyik szemöldökét.

– Töröld ki ezt is, és azokat is, amiket hallottam, hogy csináltál! – követelem.

Sebastian rám morog, de én visszamorgok; meglovagolom a derekát, hogy kitépjem a telefont a kezéből, miközben ő próbálja távol tartani tőlem. Rábökök a képernyőre az ujjammal, de rájövök, hogy lezárta.

– Mondd meg a jelszót. Azonnal, Sebastian! – Pánikba esem. Ha ez a kép kikerül, apám meggyilkol.

– Kicsit korai még a kapcsolatunkban, hogy a telefonomat ellenőrizd, nem gondolod? A pszicho-barátnősdi nem legalább pár hónap után kezdődik? – nevet fel.

– A jelszót. Azonnal – ismétlem.

Sebastian felsóhajt, és feltartja a mutatóujját. Pár másodpercig csak bámulom, mielőtt rápillantanék a telefon hátuljára, és rájönnék, hogy ujjlenyomat-olvasós feloldása van.

A telefont az ujjához nyomom, miközben ő vigyorogva figyel engem. Végiggörgetem a fényképeit, és sorra törlöm őket, majd felmordulok, amikor rájövök, hogy meztelenül fotózott, miközben aludtam.

– Miért húzod fel magad ennyire? A társad vagyok – dorombolja, és ujjait felfelé lépteti a combomon.

Rácsapok a kezére, de ő csak nevet, megragadja a csípőmet, és lejjebb csúsztat, úgy, hogy egyenesen az ágyékán ülök.

– Van egyáltalán fogalmad róla, hogy ki vagyok? – kérdezem tőle.

Megvakarja az állát, egy másodpercig elgondolkodónak tűnik, mielőtt elmosolyodna.

– Igen, Victoria Vance. Pontosan tudom, kinek a lánya vagy – válaszolja.

– És nincs ezzel semmi problémád? – kérdezem kissé sokkolva.

– Nincs, de alig várom, hogy lássam az apád arcát, amikor megtudja, hogy addig dugtam a lányát, amíg az a nevemet sikítozva könyörgött még többért – gúnyolódik.

A kezem az arcán csattan, és az ütés megcsípi a tenyeremet. Megdörzsöli az arcát, ajkán gúnyos mosoly játszik.

– Ha bárkinek is meg mered említeni a tegnap éjszakát, életed végéig bánni fogod, Sebastian!

Felnevet, és utánam nyúl. Felül, még mielőtt lemászhatnék róla, aztán átfordul, maga alá gyűr, és a csípőjét nekem nyomja.

– Ez inkább kihívásnak hangzik, Victoria. Bár nem hiszem, hogy valaha is megbánnám, hogy megdugtalak. És az apád? Semmi beleszólása abba, hogy mit csinálok a társammal – mondja, a csípőjét továbbra is nekem dörgölve.

Elfordítom az arcomat, amikor lehajol, hogy megcsókoljon, és inkább a kezemben lévő telefonra koncentrálok. Gyorsan kitörlöm a fotókat, kétszer is ellenőrizve, hogy biztosan megszabadultam tőlük, miközben próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire forró és bizsergő érzés járja át a testem attól, hogy a combjaim közé préselődik.

– Senki sem harcolhat a társi kötelék ellen, szóval miért teszel úgy, mintha rád nem hatna? – kérdezi, miközben az arcát a nyakamba fúrja. Magába szívja az illatomat, és buján felnyög. A farkasom úgy dorombol a fejemben, mint valami átkozott láncfűrész.

Ledobom a telefonját az ágyra, és behúzom az állam, nehogy elérje a jelöletlen bőrömet. Meglököm a mellkasát.

– Szállj le rólam, de azonnal! Mielőtt én kényszerítelek rá – figyelmeztetem.

Meg sem moccan. Próbálom letaszítani magamról, de ő elkapja mindkét csuklómat a kezével, a fejem fölé szorítja, majd egyetlen kezével fogva tartja őket. A másik kezével megmarkolja a mellemet, majd a hüvelykujjával végigsimít a mellbimbómon, amitől az megkeményedik. Összeszorítom a fogam, és dühösen meredek rá.

– Harcolj ellene, amennyit csak akarsz, Victoria. Akkor sem változik meg, hogy én vagyok a társad. És az biztosan nem fog megállítani abban, hogy magamévá tegyelek – mondja, majd lehajol, és a szájával elzárja az enyémet.